Megjelent: 2008. december 17. | Forrás: Gotthárd Ferenc | Írások
A szokottnál enyhébb időjárásnak köszönhetően, kedvenc víztározóm felszínét még nem kerítette hatalmába teljes mértékben a jég. Rengeteg szabad vízfelület kínálkozott egy kiadós pergetésre. Kár lett volna elszalasztani az alkalmat, ezért Farkas Levi barátommal megkíséreltük kapásra bírni a tó halait.

Többnyire wobbler-párti vagyok, de ezúttal Mosca körforgókkal fegyverkeztem fel. Néha, kapástalan időszakokban, igen meglepő eredményeket tudok elérni e kis fémcsalikkal, ezért a műhalak mellett mindig ott lapul néhány tasak blinker a táskámban.

Barátom gyorsabb volt, mire elkészültem a szereléssel ő már térdig a vízben állva dobált. A jégtábla szélét célozgatta, hátha ott rejtőznek a pikkelyes barátaink.

Levente Vision gázlóruhájában nem riadt vissza a jéghideg víztől

Én is felcsatoltam egy hármas méretű, szivárványos fóliával ellátott körforgót. Messzire beküldtem, majd hagytam, hadd süllyedjen néhány métert. Elméletem szerint, inkább vízközt vagy fenék közelben lehetnek a halak, mintsem felszínen. Amint megindítottam a hajtókart egyből akcióba lendült a csali. A spicc enyhén meggörbülve jelezte, hogy kis villantóm folyamatosan pörög, nem hagy ki. Még lassú vontatás mellett is igen magabiztosan forgott a kis kanál a dróttengelyen. Erre volt nekem szükségem, ugyanis a víz jelentősen lehűlt, a halak is lassabbak lettek. Nem fognak egy szélsebesen közlekedő csali után eredni, de ha kellően lassan el tudom vezetni az orruk előtt, akkor előbb-utóbb biztos odadörgöl valami fenevad.

Elmélkedésemből egy kapás térített magamhoz. Nem akadt meg a tettes, de a kezdet így is bíztató volt. Nemsokára társam jelezte, hogy valaki megcsípte csaliját. Csupán idő kérdése volt, hogy valamelyikünk megakasszon egy halat.
Én voltam a szerencsésebb. Enyhe koppintásnak nyúltam oda, de a védekezés hevesebb volt. Egy szivárványos pisztrángocska fejezte ki nemtetszését a dolgok iránt.

Ideges a csöppség

Ezért a pillanatért már megérte kimenni

Viszlát

Teltek, múltak a percek, és nemsokára barátom is fárasztotta az első halát. Az első pillanatokban már látszott, hogy az ő hala valamivel nagyobb és erősebb, mint az enyém volt. Fotógépemmel a kezemben izgultam végig a fárasztást, ami igen látványos volt a vékony (0,14-es) damilon. Heves kitörések, jókora szaltók, fejrázások, mindent bemutatott, ami egy valamirevaló pisztráng repertoárjában benne kell legyen.

A fék rendben, csak a köveket kerülje el	A profik így csinálják
Igazán harcos ellenfél volt	Neki is tetszett a csillogó-villogó fólia

A kezdeti siker hamarosan elpárolgott, maradt helyette a néma csend, amit csak néha tört megy egy-két fakopáncs távoli kopácsolása. Így, tél elején, igen kihaltnak tud tűnni minden, a madarak nagy része elvándorolt, vagy az alacsonyabban húzódó erdőkben keresi táplálékát. Halak ugrása sem tarkítja a felszínt, olyan érzése van az embernek, mintha egy idegen bolygón járna.

Vízcsobogásra lettem figyelmes. A távolban Levente fárasztotta második halát, majd hamarosan a harmadikat, ami végre egy domolykó volt. Tulajdonképpen ők vannak többségben, de a fogott halak nem ezt a képet mutatták. Némi bogarászás után én is begyűjtöttem egy domit. Egészen a partszéli sekély vízig követte a körforgómat és a lábam előtt csapott le rá. Izgalmas volt látni amint a pillanat tört része alatt beszippantja a horgot.

Nagyra nőlj

Hosszú eseménytelen órák következtek, már-már a hazainduláson töprengtünk, de valami láthatatlan erő visszatartott. Tulajdonképpen nem is volt láthatatlan annyira a visszatartó tényező: még ilyenkor is csodás táj, sehol egy lélek, síri csend, pecabot a kézben – hát ezért maradtunk, na és persze: a remény.

A kitartás végül meghozta gyümölcsét. A gátat védő kövezésen kísértettem a szerencsémet. A hely adottságainak köszönhetően erről a szakaszról fogják a legtöbb kapitális méretű domolykót és pisztrángot, ezért nem csoda, ha minden alkalommal átpásztázom ezt a szakaszt. Szorgalmasan faggattam a víz alatt megbúvó sziklatömbök környékét, és végre sikerült a megfelelő időben jó helyre dobnom. Amint beesett a csalim, még jóformán a hajtókart körbe sem tudtam tekerni, máris ráragadt egy szivárványos az éles horogra. Igaz, nem a kapitálisok közül, de én így is nagyon örültem neki.

A néma harcos

Búcsúportré, mielőtt szabadon engedném

A nap sztárcsalija: Mosca Spanto

Mivel mindent a csúcson illik befejezni, és már igen csípős kezdett lenni a hegyi levegő, ezért csendben elcsomagoltam a felszerelést, szememmel még búcsúzóul végigsimogattam a tó mozdulatlan felszínét, mintegy megköszönve a csodás délutánt, és nyugodt léptekkel a rám várakozó barátom felé vettem az irányt.