Pontyok a spiccen
Megjelent: 2008. július 18. | Forrás: Nagy Levente | Írások
4-4, 20-as matchbotok után furcsán éreztem magam, mikor egy Benzar Pole névre keresztelt 8 m-es spiccbotot vettem kezembe. Először azt kérdeztem magamtól, hogy kell ez nekem? Aztán később rájöttem, a jóhoz hamar hozzá lehet szokni, sőt hamar meg is lehet szeretni, csupán egy napot kell horgászni vele...
Reggel korán érkeztünk, egyedül voltunk párommal, ő a fotós én meg a horgász, a mienk az egész tó! Néhány percig a tavat kémlelve, információt gyűjtve a halakat kerestem. Az apróságok minden fele mozognak, a pontyok bent vannak a nádban, legelnek. Ott a helyem…

Aztán hamar le is untattam magam a nádszélről, hisz tudtam, hogy finom szerelékkel semmi esélyem ellenük, úgyis szakítás lesz a vége. Maradok inkább a biztonságosabb tiszta terepen.


Hú de hosszú

Bekevertem az elmaradhatatlan két kiló etetőt, hozzá a nélkülözhetetlen kukorica adagot, beálltam a „tuti” helyre, tisztes távolságot tartva a nádastól és horgásztam. Úgy egyszerűen csak horgásztam, mintha minden nap ezt tenném. Simán ment minden, az első dobásokkal sem volt gond, annak ellenére, hogy a spiccbotos horgászat legnagyobb ellenzője, a szél próbálta nehezíteni dolgomat. Tudom én ezt csinálni, bíztatva magam, néhány szem csontit lőttem az úszóra, majd néhány dió nagyságú gombóccal asztalt terítettem a halaknak, és vártam a jelre.


Csak kis dió nagyságú gombócok. Nem akarok nagy felhajtást kelteni… kinek hiányzik a cirkusz.


Csak szépen, finoman pontosan az úszó elé

Eltelt fél óra, vagy talán több, mikor az úszóm nyújtózkodni kezdett, majd mint ki pihenni készülne, oldalra billent. Óvatosan beemelek neki, nem tudtam, mit várhatok a 8 méteres pálcától. A hal oldalra indult... Az első ösztönszerű mozdulat, hogy az orsó fékjén akartam lazítani, de azt sehol sem találtam. Hogy is találtam volna, hisz egy 8 méteres spiccbottal lógattam be a kis 10-es horogra feltűzött kukoricaszemet. Mire észbe kaptam, a hal már megtépte a finomra hangolt szereléket. Oda a horog, oda az előke és oda az érzés, hogy halat tarthatok a kezemben. Elkeserítő volt mindjárt az első hal elvesztése, főleg, mert éreztem, hogy szép hallal volt dolgom. Nem éppen szerencsés kezdet, de hátra van még az egész nap, lehet javítani!
Újból szerelek, etetek, csontit lövök, horgászom és fogok néhány apróságot...

Dél fele kezdtek felgyorsulni az események. Gyűltek a horgászok egyre többen lettünk a tóparton és ezzel egyre több halakat bolondító, mindenféle aromával ízesített keverék került a vízbe. Mindenfele repültek a gombócok, lassan versenyhangulat kezdett kialakulni. Pontya még nem volt senkinek, néhány kárász, vörösszárnyú, szóval az apróságok, amik mozogtak. Közben az egész nap fújdogáló szél is kezdte egyre lágyabban simogatni a víztükröt, könnyebbé téve ezzel a horgászatot.

Az etetés helyén is kezdtek érdekes dolgok történni. A kapások egyre ritkábbak lettek majd teljesen megszűntek. Apró buborék jelentek meg a víz színén, „főni” kezdett a víz. Végre kimondhattam, amire egész nap vártam: Túr a ponty!

Mélyebbre állítottam az eresztéket, az előkét teljesen lefektetve a fenékre az úszót egy kissé kiemeltem a vízből. Kukoricát lőttem az etetésre, majd frisset tűztem a horogra és vártam mi fog történni. A túrások egyre intenzívebbé váltak, tudtam most már percek kérdése, hogy billenjen az úszó. A néhány beleúszás még izgalmasabbá tette azokat a perceket...

Újabb esélyt kapva néhány perc múlva ott volt az a bizonyos feltolós kapás, melyre most már én is felkészültebben reagáltam. Megvan! Mondom páromnak, ki már a fotómasinával kezében a hátamnál próbálta elcsípni a fárasztás pillanatait. Szép hal, szépen tűri a 8-as spiccet, idő kell neki, hogy fáradjon! A türelem rózsát terem, mondja a szólás vagy szólja a mondás. De hol itt a rózsa sehol sem látom, helyette egy szép kis pontykát vezetek a merítőbe. Megvan, most már az enyém vagy!


Szépen dolgozik a bot. Nincs más dolgom, mint tartani és várni,
hogy a hal jelezze készen áll a merítésre.


Íme a jutalom.


Jól mutatnak ketten. A pontyról annyit, hogy én fogtam. A botról meg, hogy jó horgászni vele hisz arányos súlyelosztása révén, a bevágásra rendkívül gyorsan reagál, így intenzív horgászatot eredményez.

Nagyobb testű halak kirohanásait a spirál carbon anyag könnyedén „kidolgozza", ezáltal a szákolás már csak gyerekjátéknak tűnik. Pontyozásra is kiválóan megfelel, bizonyították ezt az elmúlt délután eredményei, akár direktben, akár erő-, illetve spiccgumival szerelve. A fogható halak méretétől függ a gumizás, így két, vagy három tagon keresztül, 1,2 mm-1,6 mm vastag gumit érdemes befűzni.
Na így valahogy kérem! Délutánra sikerült egy újabb dolgot bizonyítani magamnak és a körülöttem horgászó sporttársaknak. 8-as spiccbottal is tudok szép pontyot fogni. És nem is egyet, többet is ha kell, mondjuk hármat és néhány kárászt, vörösszárnyút mellé. Ennyit sikerült nekem a nap végére hálóba vezetni.


Teljesen más érzés egy match és egy spicc bottal pontyot fogni. Ha megkérdeznék tőlem melyik tetszik jobban, akkor valószínűleg a spiccre tenném voksomat.
Finnyás óriások Carp Expert kukoricákkal
Megjelent: 2026. július 22. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

Férfiasan be kell vallanom, hogy nagyponty horgászatom szeptember első hetére meglehetősen hektikussá vált. Teljes eredménytelenségről azért  nem beszélhettünk, mert a lefinomított etetési és csalifelkínálási módszerem még hozott néhány igazi matuzsálemet, de a kapások erősen csökkenő tendenciája új stratégiák és teljesen új alapok felállítását követelték. Kedves közeli horgászboltosom tanácsolta, hogy egy időre tegyem félre a bojlit, még az...

Pergetés Wizard Fine Jig Riggel
Megjelent: 2026. július 18. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

A plasztik csalik felkínálásának egyik legmodernebb és legszabadabb felkínálásának lehetőségét hoztuk el nektek a Wizard Fine Jig Rig személyében. Az eredetileg japán technikát a legegyszerűbb alkatrészek kombinációja teszi speciális egységgé, mely súlyból, acél karikából és egy offset horogból áll.  A Sárszentmihályi tó sekély vize remek lehetőséget nyújtott az új rig próbálgatására, tesztelésére A Fine Jig Rig a közkedvelt és rendkívül...

Carp Expert feeder botok tesztje
Megjelent: 2026. július 16. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

A Carp Expert a hazai és európai feederes mezőny egyik legnépszerűbb márkája lett 2026-ra. Híres arról, hogy kiváló ár-érték arányú, strapabíró és eredményes pecát garantáló feeder botokat kínál kezdő és profi horgászoknak egyaránt.  Az alábbiakban bemutatjuk azt az öt legkedveltebb, de különböző karakterű feederbotot, amelyek közül választva a finomszerelékes tavi pecától kezdve a vadvízi folyókig minden helyzetre találunk kompromisszum mentes...

Carp Expert újdonságok - Amiket nyáron nem hagyhatsz otthon
Megjelent: 2026. június 24. | Forrás: Szabó Attila | Írások

Ahogy a tavasz egyre melegszik, tagadhatatlanul érezhetjük a nyár közeledtét, amely horgászat szempontjából az év egyik legizgalmasabb időszaka. A víz már kellően meleg ahhoz, hogy a halak aktívan táplálkozzanak, ráadásul az időjárás is kedvező a horgászoknak. Az éjszakai pecákról sem szabad elfeledkeznünk, hiszen ezeknek is ilyenkor van szezonja! Vannak bizony olyan kiegészítők, amelyeket semmiképpen nem érdemes otthon hagyni az év legmelegebb időszakában,...

Pergetés Wizard Vertixekkel
Megjelent: 2026. május 16. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

Többszáz órát eltöltöttem már a Dunán az elmúlt években, de ez a május eleji rekord kisvíz közeli állapot nekem is feladta a leckét. A letisztult, tartósan alacsony vízállás és az egymást követő időjárási frontok komoly kihívás elé állították a pergetőket. A ragadozók a sorozatos légnyomás-ingadozás és a tiszta, sekély víz miatt gyanakvóvá, kapókedvüket tekintve pedig hektikussá váltak. A májusi Dunán a legjobb haltartó helyek, kövezések,...

Carp Expert Neo bojlik - amikor a tavaszi peca igazán beindul
Megjelent: 2026. március 31. | Forrás: Szabó Attila | Írások

A tél után várva várt időszak, amikor a vizeink elkezdenek felmelegedni, a nappalok kellemesen melegek, napsütésesek, és már az éjszakák sem túl csípősek ahhoz, hogy több napot a vízparton töltsünk. Fanatikus pontyhorgászként én sem bírtam tovább, és kora tavasszal Szabó Imre csapattársammal ellátogattam a Pródi Horgásztavak Bojlis “Nagy tavára”. Végszerelékek a vízben, minden a helyén: végre horgászunk! Abban az időszakban, amikor a...