4-4, 20-as matchbotok után furcsán éreztem magam, mikor egy Benzar Pole névre keresztelt 8 m-es spiccbotot vettem kezembe. Először azt kérdeztem magamtól, hogy kell ez nekem? Aztán később rájöttem, a jóhoz hamar hozzá lehet szokni, sőt hamar meg is lehet szeretni, csupán egy napot kell horgászni vele...
Reggel korán érkeztünk, egyedül voltunk párommal, ő a fotós én meg a horgász, a mienk az egész tó! Néhány percig a tavat kémlelve, információt gyűjtve a halakat kerestem. Az apróságok minden fele mozognak, a pontyok bent vannak a nádban, legelnek. Ott a helyem…

Aztán hamar le is untattam magam a nádszélről, hisz tudtam, hogy finom szerelékkel semmi esélyem ellenük, úgyis szakítás lesz a vége. Maradok inkább a biztonságosabb tiszta terepen.


Bekevertem az elmaradhatatlan két kiló etetőt, hozzá a nélkülözhetetlen kukorica adagot, beálltam a „tuti” helyre, tisztes távolságot tartva a nádastól és horgásztam. Úgy egyszerűen csak horgásztam, mintha minden nap ezt tenném. Simán ment minden, az első dobásokkal sem volt gond, annak ellenére, hogy a spiccbotos horgászat legnagyobb ellenzője, a szél próbálta nehezíteni dolgomat. Tudom én ezt csinálni, bíztatva magam, néhány szem csontit lőttem az úszóra, majd néhány dió nagyságú gombóccal asztalt terítettem a halaknak, és vártam a jelre.


Csak kis dió nagyságú gombócok. Nem akarok nagy felhajtást kelteni… kinek hiányzik a cirkusz.


Eltelt fél óra, vagy talán több, mikor az úszóm nyújtózkodni kezdett, majd mint ki pihenni készülne, oldalra billent. Óvatosan beemelek neki, nem tudtam, mit várhatok a 8 méteres pálcától. A hal oldalra indult... Az első ösztönszerű mozdulat, hogy az orsó fékjén akartam lazítani, de azt sehol sem találtam. Hogy is találtam volna, hisz egy 8 méteres spiccbottal lógattam be a kis 10-es horogra feltűzött kukoricaszemet. Mire észbe kaptam, a hal már megtépte a finomra hangolt szereléket. Oda a horog, oda az előke és oda az érzés, hogy halat tarthatok a kezemben. Elkeserítő volt mindjárt az első hal elvesztése, főleg, mert éreztem, hogy szép hallal volt dolgom. Nem éppen szerencsés kezdet, de hátra van még az egész nap, lehet javítani!
Újból szerelek, etetek, csontit lövök, horgászom és fogok néhány apróságot...

Dél fele kezdtek felgyorsulni az események. Gyűltek a horgászok egyre többen lettünk a tóparton és ezzel egyre több halakat bolondító, mindenféle aromával ízesített keverék került a vízbe. Mindenfele repültek a gombócok, lassan versenyhangulat kezdett kialakulni. Pontya még nem volt senkinek, néhány kárász, vörösszárnyú, szóval az apróságok, amik mozogtak. Közben az egész nap fújdogáló szél is kezdte egyre lágyabban simogatni a víztükröt, könnyebbé téve ezzel a horgászatot.

Az etetés helyén is kezdtek érdekes dolgok történni. A kapások egyre ritkábbak lettek majd teljesen megszűntek. Apró buborék jelentek meg a víz színén, „főni” kezdett a víz. Végre kimondhattam, amire egész nap vártam: Túr a ponty!

Mélyebbre állítottam az eresztéket, az előkét teljesen lefektetve a fenékre az úszót egy kissé kiemeltem a vízből. Kukoricát lőttem az etetésre, majd frisset tűztem a horogra és vártam mi fog történni. A túrások egyre intenzívebbé váltak, tudtam most már percek kérdése, hogy billenjen az úszó. A néhány beleúszás még izgalmasabbá tette azokat a perceket...

Újabb esélyt kapva néhány perc múlva ott volt az a bizonyos feltolós kapás, melyre most már én is felkészültebben reagáltam. Megvan! Mondom páromnak, ki már a fotómasinával kezében a hátamnál próbálta elcsípni a fárasztás pillanatait. Szép hal, szépen tűri a 8-as spiccet, idő kell neki, hogy fáradjon! A türelem rózsát terem, mondja a szólás vagy szólja a mondás. De hol itt a rózsa sehol sem látom, helyette egy szép kis pontykát vezetek a merítőbe. Megvan, most már az enyém vagy!



Íme a jutalom.


Jól mutatnak ketten. A pontyról annyit, hogy én fogtam. A botról meg, hogy jó horgászni vele hisz arányos súlyelosztása révén, a bevágásra rendkívül gyorsan reagál, így intenzív horgászatot eredményez.

Nagyobb testű halak kirohanásait a spirál carbon anyag könnyedén „kidolgozza", ezáltal a szákolás már csak gyerekjátéknak tűnik. Pontyozásra is kiválóan megfelel, bizonyították ezt az elmúlt délután eredményei, akár direktben, akár erő-, illetve spiccgumival szerelve. A fogható halak méretétől függ a gumizás, így két, vagy három tagon keresztül, 1,2 mm-1,6 mm vastag gumit érdemes befűzni.
Na így valahogy kérem! Délutánra sikerült egy újabb dolgot bizonyítani magamnak és a körülöttem horgászó sporttársaknak. 8-as spiccbottal is tudok szép pontyot fogni. És nem is egyet, többet is ha kell, mondjuk hármat és néhány kárászt, vörösszárnyút mellé. Ennyit sikerült nekem a nap végére hálóba vezetni.


Teljesen más érzés egy match és egy spicc bottal pontyot fogni. Ha megkérdeznék tőlem melyik tetszik jobban, akkor valószínűleg a spiccre tenném voksomat.