Idei katlovi pontyos túránk dátuma az esztendő legcsapadékosabb hetére esett. Ez a szeptemberi hét tényleg a monszunról, és szerencsére azért a pontyokról is szólt, bár ez utóbbiról nem voltunk teljesen meggyőződve, amikor a végig zuhogó esőben, szinte télies sötétséget idéző vastag felhőtakaró alatt utazva falta fel kis csapatunk a Prága felé vezető 500 kilométert.
Négy fős társaságunk a katlovi pontyparadicsom egyes számú állását foglalhatta el
Érkezésünkkor a Sonik képviseletében, Atle, a házigazdánk az elmúlt hetek gyönyörű fogásairól számolt be. Tudtunk, hogy a frontok betörése és az egekbe szökő légnyomás megváltoztatja a pontyok eddigi táplálkozását, de reméltük, hogy a baljós körülmények ellenére a gondosan válogatott csalik és a halak tartózkodási helyének felderítése meghozzák az eredményt.
Érkezésünk napján köszöntött be az ősz Európába
A tavalyi tapasztalatokkal ellentétben – amikor is csak és kizárólag éjszaka lehetett kapást elérni – a mostani túránk eredményei merőben mást mutattak. A rendkívül borult időnek köszönhető extrém szűrt fény miatt nappal is volt bőven akciónk, sőt, kijelenthető hogy a délutáni órákra esett a kapásaink 70 százaléka. Érdekességként említeném meg, hogy az intenzív horgászattal töltött 52 óra alatt mindössze percekre bújt elő a Nap. Az eső jelenléte 80 százalékos volt, ami megnehezítette a csalizást, a PVA-k használatát, mellyel a koncentrált etetést szerettük volna hatékonyan megoldani.
A pontos etetés és szerelék elhelyezés érdekében etetőhajókkal oldottuk meg a behúzást 100 méteres távra a két szélső helyen, míg középen dobós pacával elértem ugyanezt a távot inline ólommal, pva-ra fűzött golyókkal
Kétféle ízvilágot erőltettünk a horgászatunk során a The One választékából. Egy erősen fűszeresen domináló halas-citromos-fokhagymás bojlit és egy édes tigrismogyorós-scopexes bojlit versenyeztettünk egymással.
A halas-fűszeres vonal csaliarzenálja, horog csalijai és etetésre szánt golyói, melyek a túra legnagyobb halait adták.
Angol kollégáink jóvoltából a Sonik cég 2025-ös bot és orsó újdonságait tesztelhettük a teljes horgászat alatt. Az új SK-47 széria szerintem nem csak engem, de a csapat minden tagját lenyűgözte, ilyen pénzért nem várná az ember hogy ekkora tudású és minőségű bot-orsó páros legyen a kezébe.
Az SK-47 szária kisebb, 7000-es gyorsfékes orsói kerültek a behúzós pecákra. Minden körülmény között maximálisan teljesítettek, így nem volt kérdés, hogy hazatérve be is szereztem magamnak belőle egy párat.
Az SK-47-es botok 3,60-as hosszúságú, 3.00 és 3,25 librás változatait használtuk, utóbbit jómagam a távdobásokhoz.
A legjobb minőségű karbon, melynek külső szövete a szemet is gyönyörködteti
Könnyített ötvenes keverőgyűrűi ideálisak a távdobáshoz, a 3,25 lb tartományú változattal nem probléma 140 méter fölé dobni
A könnyű, ultravékony sic gyűrűsor a teljes bottesten megfigyelhető, a spiccgyűrű is extra könnyű, így semmit sem ront a gyűrűsor súlya a bot karakterén. Véleményem szerint egy kezes, gyors, élvezhető bojlis botnak pont ilyennek kell lennie.
Az egész 2024-es szezont a Carp Expert MAX1 kapásjelző szettel horgásztam végig, így nem volt kérdés, hogy a katlovi túránkra is őt viszem magammal
Az édes jellegű etetést megspékeltük a The One család corn protein bojlijával, melyet a behordáshoz felezve, illetve darabolt formában kínáltunk fel aranyhasú barátainknak
Szeptemberre már kapható volt a The One legújabb karbon dobócsöve, mindkét verziót használtuk, a 25 és a 30 mm-es változata is nagy segítségünkre volt a dobós peca (100 méteres táv) megetetésében
Hatalmas a különbség a műanyag és a pillekönnyű karbon csövek között. Ha tehetitek, próbáljátok ki mindkettőt, a kontraszt azonnal érezhető lesz. A karbonnal, pontosabbak, hatékonyabbak vagyunk a távolságokat tekintve is.
Húszas The One csalizó bojli édeskés tigernut-scopex ízesítésben, mellyel súlyban kevesebb, mennyiségben viszont több pontyot eredményezett.
Bátran használtuk az oldódó verziót, hiszen a horgászatba bezavaró apróhal minimálisan volt jelen a pályán
A The One Hook Bait alkotóelemeinek alapját a 100%-os tigrismogyoró kivonat adja, ezáltal a természetes édes ízesítést és a pontyok egyik kedvenc csemegéjét sikerült bele csempészni a bojliba. Ez a 150 grammos csalizó bojli 20 és 24 mm-es változatban is elérhető, az oldódási idő kb. 4 óra volt az esetünkben, a 19 fokos vízhőmérséklet miatt.
Több gyönyörűség mellett Zsolti tizennyolcas tövese feledtette velünk az időjárás viszontagságait, szó szerint áztunk és fáztunk minden egyes halért.
Halmos Mihály
A nyári meleg vizek legkülönlegesebb és legnagyobb vonzerővel bíró természetes csalija a tigrismogyoró. Édes illata és természetes cukortartalma miatt ellenállhatatlan a pontyok és amurok számára. Tavasz végétől és is előszeretettel alkalmaztam a tigrismogyorót a hajszálelőkéimen, több gyönyörű pontyot és amurt köszönhettem neki. Célzott ponty és amurhorgászatom erős bojlis felszereléssel egy sekély vizű, lassú áramlású...
A nyár derekán Pető Gabi csapattársammal, és állandó segítőjével, Karcsival, úgy döntöttünk, hogy összehozunk egy hétköznapi teszthorgászatot. Ismerősöktől, horgászbarátoktól nagyon sok jót hallottunk a Nógrádmarcal községben található Mixi-horgásztóról. Az elmondások alapján kiváló halállománnyal rendelkezik, nem nagy a vízmélysége, viszonylag sok amur él benne és a pontyok átlagmérete is 5 kg körül van. Igaz Gabitól, vagyis Budapesttől és...
Évek óta használom az iBite úszó család különböző típusait, melyek lefedik az úszós horgászat minden területét, legyen az match, rakós vagy spicc botos módszer. Találunk keszegező, pontyozó és rablóhalas típusokat, csúszó és fix változatokat minden szükséges teherbírással. Ennek megfelelően a bot, a távolság, a vízmélység függvényében választok közülük. iBite úszók. Az úszós módszerek közül a legközelebb a match botos...
A hidegfront betörések alkalmával történő pontyhorgászataim a Balatonon máig a legemlékezetesebbek. A légnyomás csökkenését eredményező szelek felkorbácsolják a Balaton vizét, az alsó vízréteg lebegő szemcséi, a felső iszapréteg felkeveredésével szürkévé festett tó vizében vad táplálkozásba kezdenek ilyenkor a pontyok óriási tömegei. Északi szélben, a Badacsony felől érkező orkán sem tántoríthat el a bojlizástól, sőt, a besétálós...
A leggyakoribb vendég a nyári, folyóvízi pergetéseim idején a ragadozó őn, és a süllő, melyekkel a pikkelyesek közül találkozom. Ennek oka kettős, egyrészt belőlük elég szép mennyiséget találhatunk a folyóinkban. Másrészről legtöbbször célirányosan róluk szól a pergetésem. Főként mert megtalálásuk, kapásra csábításuk nem igényel olyan sok időt, mint a szintén pergetve is fogható harcsáké. Ám nekem más okom is volt, hogy elsősorban rájuk...
Ugyan melyikünk fejében nem játszódott már le a gondolat hatalmas amurokkal való küzdelemről. Hát bizony az enyémben vagy ezerszer lepergett már ez a film, ilyen-olyan finisekkel. Hol happy end volt a vége, hol pedig az amurok kerültek ki győztesen kettők csatájából. A júniusi alacsony dunai vízállás és az átlagosnál magasabb, 25 fokos vízhőmérséklet cselekvésre parancsolt, és etetni kezdtem kukoricával a Pest alatti Duna szakasz általam sűrűn látogatott...