Az idei év süllőszezonja szeszélyesen indult, de a végére igazi meglepetéseket is tartogatott, mely egyben új süllőrekordot is jelentett számomra, egy közel 100 cm-es dunai sárkány formájában. Ezzel a 2022-es szezont úgy gondolom kellően pozitívan kezdtük el Lukácsi Bélával. Ebben a cikkben összefoglalom, hogy melyek voltak azok a felszerelések, melyek ezen fogásokat lehetővé tették és kellőképp elősegítették.
.jpg)
Elég szeszélyes és áradásokkal, negatív vízmozgásokkal tarkított szezonon vagyunk túl, mely megkarcsúsította a Tiszai süllőzések lehetőségét is, így idén Bélának köszönhetően többször volt lehetőségem a Dunán is kergetni a tüskéshátúakat.
.jpg)
A Duna áramlását és mélységeit figyelembe véve, jigezni a ProGuide széria piros nyéltaggal ellátott legerősebb változatát használtuk mind a ketten ebben a szezonban, mely minden próbát kiállva 100%-osan teljesített. Gerincességének és a blank akciójának hála, tökéletes a nagyobb fejekhez, maximálisan közvetíti a csalik mederfenékre érkezését.
.jpg)
Orsónak én egy 3000-es méretű brutálisan masszív Ryobi Zauber GT-t használtam. Az alumínium és a carbon anyagok tökéletes kombinációja (NCRT) teszi ezt az orsót tökéletesen kiegyensúlyozottá.
.jpg)
Zsinórnak egy 12-es chartreuse színű fonottat használtam. Jigelésnél én kiváltképp kedvelem a rikítóbb külsővel rendelkező fonottakat, jobban észrevehető bármilyen körülmények között, plusz fényváltás után is jó láthatóságot biztosít.
.jpg)
A piros ProGuide-hoz, piros jelölésű Jig illik. A Legend Jig-ek formája mellett, méretszortimentje is tökéletessé avanzsálja folyóvízi pergetéshez őket, mivel a legfelsőbb tag 44 grammot nyom, ami a húzós tartományokban is lerakható.
.jpg)
Csalinak nagyobb amplitúdóval rendelkező plasztikokat érdemes választani, mint például a PowerKick-et.
.jpg)
Nekem a széles színskálából a 109-es zöld-sárga kombinációjú csali vált be legjobban.
.jpg)
Ez a korongfarok a leglustább süllők figyelmét is felkelti a víz alatt!
.jpg)
Ha pedig akadósabb pályánk volt, akkor előkerültek a Fish Head Cheburashkák. Extra szín és extra forma jellemzi ezt a cheburashkát, ami tökéletes csalifelkínálást garantál a meder alján.
.jpg)
A cheburashkás használathoz egy kiváló alternatíva a japán Maruto ODZ offset horga. Ezek a horgok még sose hagytak cserben, kiváló acél és kiváló hegykiképzés jellemzi az összes ODZ változatot.
.jpg)
Egy szép dunai sárkány a sok közül!
Forrás: Őze Dániel
Szeptember közepére a csökkenő balatoni forgatag újra lehetővé tette, hogy üldözőbe vegyem partról bojlis felszerelésemmel a pontyokat. Nemcsak a 17 fokosra hűlt víz, hanem a 60 millió köbméternyire becsült vízhiány is gondoskodott arról, hogy kevesebb legyen a vízpartot látogató fürdőző és turista. Balatonboglár egyik szabadstrandja mellé telepedve meglepődve tapasztaltam, hogy hogy alig van horgász, a vizen csak néhány SUP és vitorlás...
Az online térben és a nyomtatott médiában a legtöbb írásunkban azt mutatjuk be, hogy milyen csalikkal, csalizási módokkal és horgászmódszerekkel tudunk eredményesebbek lenni. Kevés olyan foglalkozott eddig azzal, hogy tippeket és tanácsot adjon azon horgászok számára, akik felelősséget és késztetést is éreznek ezeknek a gyönyörű halaknak az egészségének a megóvására. Jelen cikkünk olyan halvédelemmel kapcsolatos kiegészítőket mutat be, amely...
Beköszöntött a szeptember és a vénasszonyok nyarában bizony jóleső érzés vízparton átélni a langyos szellőt, a lenyugvó nap kellemes melegét, na meg egy új bot adottságainak felfedezését! A Carp Expert River Feeder már jól ismert és bevált termék volt az Energofish palettáján és most kezembe vehettem az idén megjelent újabb generációt, ami nem csak új köntösbe öltözött, hanem a jelenkor igényeihez mérten történtek rajta...
Hazánkban a feketesügér – vagy régebbi nevén pisztrángsügér – megosztó halfaj: idegenhonos és invazív is egyben, viszont falánksága, látványos kapásai, erőteljes kirohanásai igazi sporthallá teszik őt. Mára több hazai vízben is stabil állománya alakult ki, így egyre népszerűbb a pergetők körében. Az Egyesült Államokban viszont a "bass fishing" igazi életstílus, ahol a profi versenyzők olyan népszerűek, mint itthon a Forma-1-es pilóták: hatalmas...
Annyi gyönyörű ponty, amur, és oly sok bojlis botok mögött töltött peca után, nyár végére szűnni nem akaró viszketést éreztem a jobb tenyeremben. Pontosan ez jelezte azt, hogy pergető botot ragadva meg kell indulnom a Sárszentmihályi-tavak felé, hogy süllők és balinok után kutassak. No és persze hajtott a kíváncsiság az iránt is, hogy vajon milyen sikert arat a Wizard egyik legújabb gumihal családja, a Vertix Blade. Pergetéshez nem éppen a...
A nyári meleg vizek legkülönlegesebb és legnagyobb vonzerővel bíró természetes csalija a tigrismogyoró. Édes illata és természetes cukortartalma miatt ellenállhatatlan a pontyok és amurok számára. Tavasz végétől és is előszeretettel alkalmaztam a tigrismogyorót a hajszálelőkéimen, több gyönyörű pontyot és amurt köszönhettem neki. Célzott ponty és amurhorgászatom erős bojlis felszereléssel egy sekély vizű, lassú áramlású...