Potya pecának neveztem el ezt az alkalmat, hisz így ívási időszakban kevés lehetőségem van a domolykók cserkelésén kívül más ragadozók horgászatára. Azaz ha lehet ilyet mondani egy pergető horgász életében akkor ez az úgynevezett uborka szezon számomra. Kaptam is az alkalmon amikor Szabolcs tógazda meghívott, így pár nap múlva már a sajógalgóci tavon talált a tavaszi pirkadat. A lékpeca élményei után szívesen fogadtam el a meghívását, miszerint vizsgáljuk át a tavat így tilalom idején ragadozó halak szempontjából. Nézzük meg mit is rejt a galgóci mélység.
Két ügyes pergető „mágus” is csatlakozott ezen eseményhez Gábor és Ferenc személyében, így 3 pergető pálcával vallathattuk a vizet. Zoltán a kamera mögött, Minden készen áll! A cél mindent is fogni. Csuka, süllő, harcsa is akad a tóban. Inkább azok a szép kicsik és nem azok a csúnya nagyok. Bár több hírt is kaptunk őszi nagy krokikról és nyári testes bajszosokról.
Gyönyörű környezetben fekszik a tó, minden oldalról hegyek határolják. Az 1950-es évek végén keletkezett a kavicskitermelési munkálatok befejeztével. Ennek megfelelően a medre változatos, vízmélysége 0,5 m-től 3 m-ig terjed normál vízállás esetén. Ezesetben sem éreztem indokoltnak a radart. Részben azért, mert kissé idegen számomra a radarral való keresés, részben pedig mert én még ez a régi módi gyerek vagyok aki JIG-el szereti átvizsgálni a medret.

Rövidesen el is indultam evezve a túloldal felé, gondolván ott bátrabbak a halak ahol nincsenek faházak és kevesebb a mozgás.
A két Wizard szettem tartott velem.

Az erősebb Wizard Samurai Spin 7-35 grammos 240 centis változatára...
.jpg)
...a 4000-es Samurai Spin orsó került, MXT8 Braid sötétzöld 0,15MM-es fonottal. Ezzel a szettel a nagy csalikat is stabilan tudom dobni és vezetni. A nagyobb wobblerek és spinner bait-ek esetében sem kell tartanom bottöréstől, hisz ez a pálca erre lett kifejlesztve.
.jpg)
A rövidebb 220 centis tömör karbon Wizard Solid Spin pálcára pedig...
.jpg)
...az elnyűhetetlen Wizard ASP 4000-es orsó került 0,10 MM-es fonottal.

A Solid Spin ASP szettel kezdtem a meder feltérképezését, hisz ezzel maximálisan meg tudtam vizsgálni hol találok töréseket, gödröket.
Miközben én még bőven a meder átvizsgálásával voltam elfoglalva, Gábor barátom partról pár dobáson belül két méretes forma süllő mellett egy kölyök harcsát terelt szákba majd engedett vissza.
Az L&K warrior shad csalijai nálam nagyon beváltak az utóbbi időben, így Gábor sikerén felbuzdulva a neon sárga mellé a sötét zöld szín is hamar kapott egy 6 grammos 2/0-ás Wizard JIG-et. Ez a váltás meg is hozta a várva várt kapásokat. Pár dobásonként finom ütésekkel jelezték a ragadozók, hogy igaz esznek, de finnyásan. Sajnos bő 50%-át tudtam értékesíteni a kapásoknak, de legalább sikerült beállni barátom mögé a halfogók sorába.
.jpg)
Többször csak a plasztik farkának a végét fogták meg a süllők, így rendre lefordulva a horogról vagy farok nélkül vettem kézbe egy-egy koppanás után végszerelékem.
Ilyenkor érdemes egy fokozattal gyorsítani, avagy épp lassítani a vezetésen. A gyorsítással ösztönözzük a reflex szerű rávágásra és nincs ideje annyira megfigyelni mit is fog megtámadni. A lassítás pedig hagy időt, hogy a kényesebb kedvű egyedek is oda fordulhassanak. Teltek múltak az órák és egyre eseménydúsabb lett a napunk.

50-60 centis kölyök harcsák és....

...30 centi körüli süllők tarkították a napunkat.

Időnként be-be ugrott egy-egy szebb fogas is, így nem volt okunk panaszra.

Azoknak az egyedeknek akik rendes koppanós kapsára érkeztek, esélyük sem volt a menekülésre. A Wizard JIG stabilan szájpadlásban fixálódott.
A fényváltás idejét a parton töltöttük. Gábor a pergetés mellett a bojlizásban is jeleskedik, amit mi sem bizonyít jobban mint a sötétedés előtt bevetett két szerelékére pár perc eltéréssel érkező két töves amiből az egyiket megengedte, hogy én értékesítsek.

A sötét beálltával sem álltak meg a hareszok. A friss telepítésnek köszönhetően jó étvágyuknál voltak.
A kényelmes faházakban töltöttük az éjszakát, így reggel kipihenve folytathattuk a cserkelést.

A három kuttyus a tóparton még éjszaka is figyel a rendre.
Délig maximalizáltuk a második napos pergetést, így már nem volt annyi időnk mint tegnap. Az érkező hideg front vissza vett a halak kapó kedvén, így süllőt már ekkor nem és harcsát iscsak egyet fogtunk.
A csukák viszont a partszéli melegedő vizeket továbbra is előnyben részesítették, amit mi sem bizonyít jobban mint a partal párhuzamosan vezetett plasztikokkal és spinner baitekkel elejtett formás krokik.


Fotókat készítette: Molnár Zoltán
Szöveg: Szebenyi Péter
Szeptember közepére a csökkenő balatoni forgatag újra lehetővé tette, hogy üldözőbe vegyem partról bojlis felszerelésemmel a pontyokat. Nemcsak a 17 fokosra hűlt víz, hanem a 60 millió köbméternyire becsült vízhiány is gondoskodott arról, hogy kevesebb legyen a vízpartot látogató fürdőző és turista. Balatonboglár egyik szabadstrandja mellé telepedve meglepődve tapasztaltam, hogy hogy alig van horgász, a vizen csak néhány SUP és vitorlás...
Az online térben és a nyomtatott médiában a legtöbb írásunkban azt mutatjuk be, hogy milyen csalikkal, csalizási módokkal és horgászmódszerekkel tudunk eredményesebbek lenni. Kevés olyan foglalkozott eddig azzal, hogy tippeket és tanácsot adjon azon horgászok számára, akik felelősséget és késztetést is éreznek ezeknek a gyönyörű halaknak az egészségének a megóvására. Jelen cikkünk olyan halvédelemmel kapcsolatos kiegészítőket mutat be, amely...
Beköszöntött a szeptember és a vénasszonyok nyarában bizony jóleső érzés vízparton átélni a langyos szellőt, a lenyugvó nap kellemes melegét, na meg egy új bot adottságainak felfedezését! A Carp Expert River Feeder már jól ismert és bevált termék volt az Energofish palettáján és most kezembe vehettem az idén megjelent újabb generációt, ami nem csak új köntösbe öltözött, hanem a jelenkor igényeihez mérten történtek rajta...
Hazánkban a feketesügér – vagy régebbi nevén pisztrángsügér – megosztó halfaj: idegenhonos és invazív is egyben, viszont falánksága, látványos kapásai, erőteljes kirohanásai igazi sporthallá teszik őt. Mára több hazai vízben is stabil állománya alakult ki, így egyre népszerűbb a pergetők körében. Az Egyesült Államokban viszont a "bass fishing" igazi életstílus, ahol a profi versenyzők olyan népszerűek, mint itthon a Forma-1-es pilóták: hatalmas...
Annyi gyönyörű ponty, amur, és oly sok bojlis botok mögött töltött peca után, nyár végére szűnni nem akaró viszketést éreztem a jobb tenyeremben. Pontosan ez jelezte azt, hogy pergető botot ragadva meg kell indulnom a Sárszentmihályi-tavak felé, hogy süllők és balinok után kutassak. No és persze hajtott a kíváncsiság az iránt is, hogy vajon milyen sikert arat a Wizard egyik legújabb gumihal családja, a Vertix Blade. Pergetéshez nem éppen a...
A nyári meleg vizek legkülönlegesebb és legnagyobb vonzerővel bíró természetes csalija a tigrismogyoró. Édes illata és természetes cukortartalma miatt ellenállhatatlan a pontyok és amurok számára. Tavasz végétől és is előszeretettel alkalmaztam a tigrismogyorót a hajszálelőkéimen, több gyönyörű pontyot és amurt köszönhettem neki. Célzott ponty és amurhorgászatom erős bojlis felszereléssel egy sekély vizű, lassú áramlású...