Nyolcadik alkalommal csaptak össze a román pergetőhorgászok a közkedvelt Salmo Kupa lobogója alatt. A helyszín immár sokadszorra is a Kolozsvár melletti Széki-tó. Ebből könnyű volt kitalálni, hogy az esemény főszereplői a csukák lesznek, azt viszont senki sem gondolta, hogy a tarka jószágok igencsak szemérmesen viselkednek majd.
![]() Irány a starthely felé… Ezúttal csak evezős csónakkal szabadott a vízre menni. Elektromotoros csónakot csak a bírók kaptak |
Talán a burjánzó növényzet, vagy lehűlés előtti időszak tette, hogy a Csukák tavaként is elhíresült állóvízből ezen a hétvégén nem volt egyszerű csukát fogni. Pedig gondosan telepített vízről van szó, plusz kőkemény catchandrelease-szabályzat, a profiknak mégis igazán meg kellett küzdeni az eredményért.
![]() Valóban ez volt átlagméret, csak keveseknek sikerült felülmúlni | ![]() Adi Vlasiu műlegyes bajnok ezúttal a pergetők soraiban mérte le tudását, és nem rejti véka alá, hogy ő a multis cuccban hisz igazán! |
![]() Adrian Spiac – láttuk már első helyen többször is, ezúttal viszont nem jutott a dobogó közelébe | ![]() Nahát, ettől a kalaptól sikoltozni kell! :) |
Az október 10. és 11. napjára tervezett verseny mindezzel együtt is hozta formáját: profi szervezés, baráti hangulat, és bőkezű díjazás. Nem maradt tehát hiányérzet senkiben. Az első napon minden versenyző higgadtan vette tudomásul, hogy kevés hal fogja eldönteni a helyezést, érdemes tehát minden kisebb csukát megbecsülni, és nyomban leméretni a bírókkal, ha végre horogra akad. Nyoma sem volt pániknak, vagy ideges kapkodásnak: mindenki a korábbi években is jól bevált technikával próbálkozott – egy kis bot apró gumival, egy váltóbot pedig nehezebb wobblerrel vagy támolygóval.
A tavalyi verseny óta mintha megszaporodtak volna a multis botok… Ez a felszerelés megállíthatatlan vírusként terjed a profik között, elsősorban nehéz jerk-eket húznak vele. Nem titok immár, hogy a nagyobb csukákat rendszerint ezzel ejtik el – a módszer több türelmet és kitartást igényel, de emlékezetesebb eredményhez vezet.
Az Energofish Kft. által szervezett nyolcadik Salmo Kupa nem szolgált különösebb tanulságokkal. A romániai pergetők baráti találkozója megszokott hangulatban hozta azt, amire mindenki vágyott: könnyed evezgetés a kora őszi napsütésben, néha egy-egy hal, és rengeteg horgásztörténet sörös poharak és rakott tányérok mellett. Előre megálmodott történet, ügyes kivitelezéssel – ami a fenti képes beszámolóból is kiderül:
Férfiasan be kell vallanom, hogy nagyponty horgászatom szeptember első hetére meglehetősen hektikussá vált. Teljes eredménytelenségről azért nem beszélhettünk, mert a lefinomított etetési és csalifelkínálási módszerem még hozott néhány igazi matuzsálemet, de a kapások erősen csökkenő tendenciája új stratégiák és teljesen új alapok felállítását követelték. Kedves közeli horgászboltosom tanácsolta, hogy egy időre tegyem félre a bojlit, még az...
A plasztik csalik felkínálásának egyik legmodernebb és legszabadabb felkínálásának lehetőségét hoztuk el nektek a Wizard Fine Jig Rig személyében. Az eredetileg japán technikát a legegyszerűbb alkatrészek kombinációja teszi speciális egységgé, mely súlyból, acél karikából és egy offset horogból áll. A Sárszentmihályi tó sekély vize remek lehetőséget nyújtott az új rig próbálgatására, tesztelésére A Fine Jig Rig a közkedvelt és rendkívül...
A Carp Expert a hazai és európai feederes mezőny egyik legnépszerűbb márkája lett 2026-ra. Híres arról, hogy kiváló ár-érték arányú, strapabíró és eredményes pecát garantáló feeder botokat kínál kezdő és profi horgászoknak egyaránt. Az alábbiakban bemutatjuk azt az öt legkedveltebb, de különböző karakterű feederbotot, amelyek közül választva a finomszerelékes tavi pecától kezdve a vadvízi folyókig minden helyzetre találunk kompromisszum mentes...
Ahogy a tavasz egyre melegszik, tagadhatatlanul érezhetjük a nyár közeledtét, amely horgászat szempontjából az év egyik legizgalmasabb időszaka. A víz már kellően meleg ahhoz, hogy a halak aktívan táplálkozzanak, ráadásul az időjárás is kedvező a horgászoknak. Az éjszakai pecákról sem szabad elfeledkeznünk, hiszen ezeknek is ilyenkor van szezonja! Vannak bizony olyan kiegészítők, amelyeket semmiképpen nem érdemes otthon hagyni az év legmelegebb időszakában,...
Többszáz órát eltöltöttem már a Dunán az elmúlt években, de ez a május eleji rekord kisvíz közeli állapot nekem is feladta a leckét. A letisztult, tartósan alacsony vízállás és az egymást követő időjárási frontok komoly kihívás elé állították a pergetőket. A ragadozók a sorozatos légnyomás-ingadozás és a tiszta, sekély víz miatt gyanakvóvá, kapókedvüket tekintve pedig hektikussá váltak. A májusi Dunán a legjobb haltartó helyek, kövezések,...
A tél után várva várt időszak, amikor a vizeink elkezdenek felmelegedni, a nappalok kellemesen melegek, napsütésesek, és már az éjszakák sem túl csípősek ahhoz, hogy több napot a vízparton töltsünk. Fanatikus pontyhorgászként én sem bírtam tovább, és kora tavasszal Szabó Imre csapattársammal ellátogattam a Pródi Horgásztavak Bojlis “Nagy tavára”. Végszerelékek a vízben, minden a helyén: végre horgászunk! Abban az időszakban, amikor a...