A távdobó orsókról szóló írásom nyomán már ismertetett gondolatmenetet folytatva, e soron következő, rövid pergető botokról szóló cikkemben is megmaradok azon az elvi síkon, amin úgy érzem érdemes lovagolni, hiszen aktuálisan érintheti a pergető horgászok többségének álláspontját, sőt, az is előfordulhat, hogy sokak véleménye egyezni fog az enyémmel.
Nos, az évek óta tartó szemléletváltás folyamatának eredményeként mára ott tartunk, hogy (még a totálisan kezdő horgászokat is beleértve) a minél könnyebb, s ezáltal a rövidebbnél rövidebb pergető botokat részesítjük előnyben. Hiába adott olyan körülmény, vagy kényesebb szituáció, mindent a két méter körüli botokkal szeretnének megoldani. Ellenben például egy csatornán véghezvitt pergetésnél, mennyivel kényelmesebb lenne egy kettőhetvenessel, vagy 3 méteressel a parttal párhuzamosan, fogós helyen, mondjuk a növénysáv előtt vezetni a műcsalit.
![]() Ilyen helyre ugye alkalmasabb a hosszabb pergetőbot, a gyér nádszálak előtt ott a hal… |
![]() …ha nem akarjuk otthagyni őket, akkor ne gondolkozzunk mindig csak a rövid botokban |
A fenti példa csak egy volt a sok közül, de azt el kell ismerni viszont, hogy a rövid botok köré épült szimpátia nem volt alaptalan. Szállításnál kis helyen elférnek, max. 150 gramm körüli súlyuk miatt kényelmesek, kézkímélők is, s a ma annyira divatos jerk csalis és popperes módszerek csak velük kivitelezhetőek megfelelően ugyebár. Félreértés ne essék, ahol a hely és a helyzet megengedi, vagy megkívánja, én is szívesen használom őket, de mellettük a hosszabb társaik is rendszeresen lehetőséget kapnak.
A teszt kapcsán a „kis aranyosak" közül nem véletlenül esett a választásom a 2,10m-es kategórián belül a Black Spider Zanderre, az Excalibur Bass-ra, és a Black Spider Spinre. Egyrészről mivel újdonságnak számítanak az Energofish kínálatában, már aktuális volt egy részletes bemutató róluk, másfelől úgy gondolom, hogy ezeknek a venyigéknek a használati értéke és minőségükből fakadó tudása jóval meghaladja az értük kifizetett pár ezer forintot.
A három 2,10-es bot nemcsak külső jegyeiben, de használat során jelentkező tulajdonságaiban is teljesen különböző viselkedést mutatnak.
Energo Team Black Spider Zander
| Mért súly: | 130 gramm |
| Mért hossz: | 214 cm |
| Anyaga: | IM 8 karbon |
| Gyűrűk típusa: | SIC |
| Gyűrűk száma: | 7 db |
| Tagok száma: | 2 |
| Legvastagabb (nyél)átmérő: | 9 mm |
| Dobósúly: | 3-15 gramm |
| Ajánlott zsinórméret: | 0,16-0,20mm monofil, 0,06-0,08 fonott |
| Nyélrész | osztott parafa+szivacs |
| Nyélrész hossza | 43 cm |
| Átlagos fogy ár: | 8.990 Ft |
Az Energo Team Black Spider Zander pergető botja bizonyult a trió „leghosszabb" tagjának a maga 214 cm-es hosszúságával. Emellett a legvékonyabb blank (9 mm) „tulajdonosaként is büszkélkedhet. A bottest a Black Spider család többi tagjához hasonlóan modern és divatos hatást imponáló szürke festést kapott, nyélrésze szintén dinamikát sugallóan osztott, parafa és szivacs igényes kombinációjával ellátott. Kézbe véve a kisméretű, formás markolat szinte belesimul a kézbe, hüvelyk és mutatóujjunk teljes terjedelmében a blankot ölelheti.
![]() A 43 cm-es nyélrész pont a könyéktájékon ér véget, dobáskor nem akad a pulóver, vagy kabát szélébe, kitűnően lehet vele bánni |
Kellő feszességéről az első suhogtatás után meggyőződhetünk, hajlamosak vagyunk rögtön azt gondolni, hogy a gyárilag megadott 3-15 grammos dobósúly-érték alulpozícionált. Használat során azonban minden kétely elszáll, a határérték körül mozgó műcsalik súlyával dolgozik a bot optimálisan, nagyobbakkal már kényelmetlenség adódhat.
Karakteres, gerinces bot a BS Zander, dobáskor, csalivezetéskor, és bevágáskor is érezni fogjuk eme jó tulajdonságát.
![]() Jól látható, hogy a bot felső harmada dolgozik a legnagyobb mértékben, az egytalpas gyűrűk nagyon szépen osztják el a terhelést |
1000-2000-es méretű, 280-300 gramm körüli orsók tartják igazán egyensúlyban a 130 grammos botot. A bot végződésének igényes megoldása az egyensúlyban tartást hivatott szolgálni.
![]() Szépen esztergált fém „zárókupak" a gyártó emblémájával |
![]() Igényes kidolgozású, mesterien megalkotott szériabot a Black Spider Zander, az első próba alatt azt hiszen érthető okból lopta be magát a szívembe |
Energo Team Excalibur Bass
| Mért súly: | 135 gramm |
| Mért hossz: | 212,5 cm |
| Anyaga: | IM 8 karbon |
| Gyűrűk típusa: | SIC |
| Gyűrűk száma: | 8 db |
| Tagok száma: | 2 |
| Legvastagabb (nyél)átmérő: | 10,5 mm |
| Dobósúly: | 3-10 gramm |
| Ajánlott zsinórméret: | 0,16-0,20mm monofil, 0,06-0,08 fonott |
| Nyélrész | osztott neoprene+parafa |
| Nyélrész hossza | 41 cm |
| Átlagos fogy ár: | 11.490 Ft |
Az Enegofish palettáján évek óta jelen lévő Excalibur Spin botcsaládból vált ki a rövid idő alatt óriási sikereket és elismerést bezsebelő ET Perch Blade szisztémájára épülő Excalibur Bass pergetőbot. Neve alapján azonnal behatárolható alkalmazási területe, ő a sügérek üldözésére lett megálmodva. Blankja IM8-as karbonból készül, a teljes bothossz egyötödét képező tűspicc a legapróbb csalikkal való horgászatot maradéktalanul biztosítja.
![]() Nemcsak dizájnos, de tökéletes ergonómiát biztosító markolat |
8 db SIC gyűrű gondoskodik a terhelés elosztásáról, a spicc részen található apró vezetőszemek kiemelt figyelmet igényelnek. A vékony monofil esetén, lazábbra hagyott féknél nem jelent veszélyt a spiccre, ha esetleg feltekeredik az egyik gyűrűre a madzag, de ugyan ez a szituáció vékony fonott alkalmazásánál már végzetes hibát okozhat. Emiatt gondosan ügyeljünk zsinórunk gyűrűkön való hibátlan átfutására, vagy csak vékony monofillal használjuk a botot. UL csalikkal persze sokszor akaszthatunk többkilós jószágokat, a bot a fárasztás során garantáltan emlékezetes perceket fog adni a gazdájának. A tűspicc ugyanis a küzdelembe nem fog közbeavatkozni, a teljes terhelést a bot többi része állja majd.
![]() Meredek ívben véghezvitt teherpróba. Jól látszik, hogy a bot legkényesebb részét dolgoztam meg, de a tűspicc illesztési pontja méltóan ellenállt az erőhatásnak |
![]() A 41 cm - es osztott nyélrész több mint kiváló |
![]() Az Excalibur Bass-nak is az 1000- 2000-es méretű orsók a legjobb barátai |
Energo Team Black Spider Spin
| Mért súly: | 146 gramm |
| Mért hossz: | 209 cm |
| Anyaga: | IM 8 karbon |
| Gyűrűk típusa: | SIC |
| Gyűrűk száma: | 7 db |
| Tagok száma: | 2 |
| Legvastagabb (nyél)átmérő: | 10,5 mm |
| Dobósúly: | 3-10 gramm |
| Ajánlott zsinórméret: | 0,18-0,25mm monofil, 0,06-0,08 fonott |
| Nyélrész | parafa |
| Nyélrész hossza | 41,5 cm |
| Átlagos fogy ár: | 9.990 Ft |
Az ok és az indok, hogy miért szerepel egy teszten belül két hasonló pergetőbot, egyszerű: a két ikertesó, a Black Spider Zander és a Black Spider Spin csak a nevében és külalakban hasonlít egymáshoz, karakterében szinte teljes ellentétei egymásnak.
Az általam tesztelt BS Spin kereken 5 cm-rel volt rövidebb a BS Zandernél. 209 cm-es hossza, valamint blankjának plusz 1,5 mm-es szélessége ellenére jóval lágyabb karaktert testesít meg, mint a fentebb bemutatott Zander. Nyéltagja rugalmasabb, a terhelés hatására szinte perecre görbíthetjük őkelmét, s láthatóan erőtartalék még így is marad benne jócskán.
![]() Semmi nyösszenés, egyre csak veszi fel az ívet… |
Egy ilyen „szöghajlásnál" már tagadhatatlanul nagy terhelés nehezedett az alsó keverőgyűrűre, de hála a gondos bandázsolásnak és a felületi kezelésnek (lakkozásnak), oda nem illő hang még véletlenül sem volt tapasztalható az ominózus rész felől. Dobósúly tartományának felső határa 5 grammal marad el a Zander alatt, így kétes érzésekkel szorítottam az erődemonstráló jellegű vastag parafa markolatot. Bizony ennek hatására joggal nyúlunk majd a vizek partjain a 10+ grammos műcsalik után, megítélésem szerint 15-18 grammos felső határig bátran elmehetünk.
![]() A teszt folyamán vele is vígan hajigáltam a hatos méretű 13 grammos Salmo Slidert |
A BS Spin testvéréhez hasonlóan tág határok között, széles területen hadba fogható darab. Ajánlom mindazoknak, akik a lágyabb karakterrel dolgozó pálcákat részesítik előnyben a fárasztás jobb íze, vagy az alkalmazott csalivezetés stílusának kívánalma miatt.
A botokkal végzett dobásteszt számomra is érdekes információkkal szolgált. Azt még nem nehéz kikövetkeztetni, hogy a kapocsba akasztott csalik növekvő tömegével arányosan nőtt a megdobható távolság is, de a botok dinamikája és a gyűrűzés bizony fontos szerepet játszott az elért eredményekben. (A 0,08-as fonott zsinór „átfolyási" sebességét nagyban csökkentette az Excalibur Bass tűspiccén sorakozó apró gyűrűk miatt keletkező súrlódás, a BS Spin lágyabb karakteréből adódóan, pedig idő előtt szállt el a katapultszerű lendület.)
Íme a dobásokból származó legjobb értékek:
| Típus | 4 gr | 8 gr | 13 gr |
| BS Zander | 22,5m | 28m | 33,5m |
| Excalibur Bass | 19,5m | 24,5m | 28,5m |
| BS Spin | 20,5m | 26m | 31m |
Forrás: Halmos Mihály
A gyönyörű napsütés ellenére csípős hideg idő fogad, mikor kiérek a kikötőbe és bár csupán néhány méterre parkolom le autómat tőle, a lebukni készülő nap sugaraitól mégsem látom a csónakom. Különleges alkalom a mai, hiszen ebben az évben ez az utolsó. A Ráckevei (Soroksári)-Duna horgászai körében jól ismert és a legkevésbé sem várt évente ismétlődő esemény, amikor december első napjától általános horgászati tilalom lép életbe 20:00 és...
Itt van az ősz, itt van újra, halat fogni kell nekem. A pontyok is lényegében szinte minden evők, érdeklődőek, az újdonságra felfigyelnek, de a koruk előrehaladtával egyre tapasztaltabbak rafináltabbak és óvatosabbak lesznek. A Chilis ízekkel a hideg beálltával is jó eséllyel járhatunk túl bajszos barátainkon. Természetesen a túra oszlopos részét képezi a MAX szériás bot, kapásjelző és orsó. Viszont mostanában elég sokat horgásztam finom szerelékkel,...
Akár hiszitek, akár nem, hazánk legnagyobb folyóján a Dunán ezelőtt még sosem pergettem, pedig rengetegszer vonatoztam át a nagy folyó felett, és sokszor tervezgettem a fővárosban horgászatot, de eddig ez valahogy sosem jött össze. Október utolsó napján aztán végre rászántam magam a túrára, és minimál felszereléssel elindultam meghódítani az Öreg Hölgyet... Na persze most megvolt a motivációm, hogy útra keljek, hiszen unokatestvérem csodaszép halak...
Vannak az általam sokat használt kistavas 270-330 centis rövidebb botok no meg az általános és nagyobb távokon is bevethető 360-390-es parittyázók…aztán összetalálkozom egy 420-as bombázóval, amitől szinte leesik az állam... kipróbáltam a CXP Distance Method ’’hosszúpuskát”! Több okból sem szoktak a kezemben ilyen méretek landolni. Egyrészt az általam pecázott helyek és távolságok elérhetőek a rövidebb variánsokkal, másrészt a 175 centimhez...
Mióta elköltöztem Szegedről, az élő Tisza mellől, azóta nem volt szerencsém vizeink ezüstnyilához, a balinhoz. Azonban a szeptemberi, októberi gázolós horgászatom alkalmával több rablásra lettem figyelmes, ezért a domolykós wobblereket gyakran cseréltem őnös csalikra. Mivel a kristálytiszta vízben wobblerekkel nem sikerült kapást elérnem, ezért más megoldás után kellett néznem, hogy tudjak néhányat fogni az őszi balinok közül... Sajnos az említett...
Szeptember közepére a csökkenő balatoni forgatag újra lehetővé tette, hogy üldözőbe vegyem partról bojlis felszerelésemmel a pontyokat. Nemcsak a 17 fokosra hűlt víz, hanem a 60 millió köbméternyire becsült vízhiány is gondoskodott arról, hogy kevesebb legyen a vízpartot látogató fürdőző és turista. Balatonboglár egyik szabadstrandja mellé telepedve meglepődve tapasztaltam, hogy hogy alig van horgász, a vizen csak néhány SUP és vitorlás...