SZEZON UTÁN, DE SZEZON ELŐTT!
Megjelent: 2017. január 21. | Forrás: EnergoTeam | Írások

Templomi csöndben, éjjeli ködben aszkéta-ágat zörrent a szél, valahol messze, csillag szemekre, szürke ködfátylat borít a Tél – írta Wass Albert. Sajnos leghidegebb évszakunk sok jóval nem kecsegtet a feeder botos horgászat szempontjából, pláne ha olyan hideg van, mint az elmúlt hetekben szinte folyamatosan. Vizeink döntő többsége befagyott, célhalaink is a jól megérdemelt pihenőjüket töltik. Azonban ezt az időszakot is eltölthetjük tartalmasan, és azon túl, hogy horgászvideókat nézünk újra és újra, vagy a szaksajtó hasábjait olvassuk, előkészíthetjük akár felszerelésünket is a következő horgászszezonra.

Esetünkben ez sok, 100-nál is több előke megkötését, illetve botjaink felszerelését jelenti 2017 első horgászataira, versenyeire. Két, sokak által kedvelt szerelék elkészítésében szeretnénk most segítséget nyújtani, melyekkel sikeres lehet mindenki, már a hidegvízi horgászatai során is. Mindkét végszerelék elsősorban a ponty horgászata során hatékony, ugyanakkor a keszegek és kárászok is sikerrel becsaphatóak segítségével. Mi más is lehetne az egyik, mint egy klasszikus method szerelék. Sokan sokszor leírták már, hogy mi a „módszer" sikerének kulcsa, így ettől most eltekintenénk. A bemutatott szereléknek, illetve elsősorban a CarpHunter Method Feeder kosárnak a különlegessége, hogy kétféleképpen is használható. Alapvetően a kosár fix, azaz a forgó beleszorul a kosárba elősegítve ezzel az akasztást, viszont a fárasztás során ki tud csúszni a szilikonhüvelyből, így máris csúszóként viselkedik.

Egy finom, methodos szerelék elkészítéséhez mindössze ennyi eszközre van szükségünk.

Vannak azonban sokan, közöttünk is, akik nem kedvelik az efféle megoldást, ezért bemutatunk egy másik lehetőséget is, amellyel a kosár szintén remekül használható. Egészen minimális a különbség, mindössze egy gumigolyót iktatunk a szerelékbe, amit ha ráhúzunk a forgóra, akkor pillanatokon belül egy hagyományos csúszó megoldást kapunk.

A kora tavaszi methodos pecák során érdemes a végletekig finomítani végszerelékünket, könnyű kosarakat, vékony, monofil horogelőkét, pici és könnyű horgokat hozzá pedig élő csalit, puha, horogra tűzhető csalikat, esetleg csali imitációkat használni.

Elsőször a forgó eltávolítása után, fűzzük át főzsinórunkat a kosáron! Az utolsó lépésben fűzzük át előkénket a forgóba!
Ezt követően az előke rögzítéséhez kössük meg a forgót! Egy aprócska gumigolyó csúszóvá teszi szerelékünket.

A mono leader ellenáll a nagy dobásoknál keletkező erőhatásnak, ugyanakkor a lehető legmesszebb repíti a végszereléket.

Eredményesek lehetünk… …különböző szilikon csali imitációkkal…

…, illetve puha, horogra tűzhető csalikkal is.

A másik szerelék lelke egy távdobó bordás kosár, amellyel hatalmas távolságok érhetők el és elsősorban a nagyhalas feeder horgászok kedvelt eszköze. Számtalan intenzíven telepített tóban foghatunk kapitális egyedek már az év első harmadában is, így sokak kedvence lehet a következő összeállítás.

A távdobó bordás kosaras szerelékhez mindenképpen fonott horogelőkét és az előzőekben bemutatottól nagyobb és erősebb horgokat szoktunk használni. Megkönnyítheti dolgunkat, ha csalitüskét is alkalmazunk, hiszen ennek az apró, de annál hasznosabb eszköznek köszönhetően sokkal gyorsabb és egyszerűbb a csalizás. Keményebb csalikat, minibojlikat, pici pop-up pelleteket érdemes ehhez a módszerhez használni.

Ehhez a szerelékhez sem szükséges túlzottan sok elem.

Fűzzük át a kosáron főzsinórunkat! Érdemes gyorskapcsot használni!
Természetesen a gumigolyó itt sem maradhat ki! 0,10-es fonott előkével már nincsen megfoghatatlan méretű hal.

Bármennyire is népszerű a csalitüske, nagyon sok sporttárs említette nekünk, hogy mennyire nehézkesen tudják csak megkötni ezt az apró kiegészítőt. Nos, az ő helyzetüket nagyban megkönnyíti az, hogy már kapható előkötött formában is fonott horogelőkére csalitüskével szerelt horog!

Csalitüske és csomómentes kötés, csak semmi sallang! Egy apró segédeszköz segítségével fűzzük fel a gumihüvelyt az előkénkre!

Villámgyors előkecserét tesz lehetővé ez a megoldás.

Íme, a kész végszerelék!

Reméljük, hogy sokan sikerrel fogják alkalmazni a következő szezonban is ezeket a szerelékeket, nekünk már bizonyítottak!

Szép fogásokban gazdag új esztendőt kívánunk minden horgásztársunknak!

Forrás: EnergoTeam

Fotók: Lukácsi Béla

EXCALIBUR BREAM MAGGOT HOROG 10DB/CSOMAG
590 Ft
CARP HUNTER METHOD FEEDER KOSÁR TÖLTŐ FORMA
340 Ft
CARP HUNTER FLAT METHOD KOSÁR 2 DB/CSOMAG
1 190 Ft
Nyári csalizási tippek pontyra
Megjelent: 2025. szeptember 04. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

A nyári meleg vizek legkülönlegesebb és legnagyobb vonzerővel bíró természetes csalija a tigrismogyoró. Édes illata és természetes cukortartalma miatt ellenállhatatlan a pontyok és amurok számára. Tavasz végétől és is előszeretettel alkalmaztam a tigrismogyorót a hajszálelőkéimen, több gyönyörű pontyot és amurt köszönhettem neki.  Célzott ponty és amurhorgászatom erős bojlis felszereléssel egy sekély vizű, lassú áramlású...

Nyári ponty- és amurparádé
Megjelent: 2025. augusztus 28. | Forrás: Sisa József | Írások

A nyár derekán Pető Gabi csapattársammal, és állandó segítőjével, Karcsival, úgy döntöttünk, hogy összehozunk egy hétköznapi teszthorgászatot. Ismerősöktől, horgászbarátoktól nagyon sok jót hallottunk a Nógrádmarcal községben található Mixi-horgásztóról. Az elmondások alapján kiváló halállománnyal rendelkezik, nem nagy a vízmélysége, viszonylag sok amur él benne és a pontyok átlagmérete is 5 kg körül van. Igaz Gabitól, vagyis Budapesttől és...

Úszók minden helyzetre! - iBite
Megjelent: 2025. augusztus 21. | Forrás: Frankó Zoltán | Írások

Évek óta használom az iBite úszó család különböző típusait, melyek lefedik az úszós horgászat minden területét, legyen az match, rakós vagy spicc botos módszer. Találunk keszegező, pontyozó és rablóhalas típusokat, csúszó és fix változatokat minden szükséges teherbírással. Ennek megfelelően a bot, a távolság, a vízmélység függvényében választok közülük. iBite úszók. Az úszós módszerek közül a legközelebb a match botos...

Extrém pontyozás a Balatonon
Megjelent: 2025. augusztus 14. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

A hidegfront betörések alkalmával történő pontyhorgászataim a Balatonon máig a legemlékezetesebbek. A légnyomás csökkenését eredményező szelek felkorbácsolják a Balaton vizét, az alsó vízréteg lebegő szemcséi, a felső iszapréteg felkeveredésével szürkévé festett tó vizében vad táplálkozásba kezdenek ilyenkor a pontyok óriási tömegei. Északi szélben, a Badacsony felől érkező orkán sem tántoríthat el a bojlizástól, sőt, a besétálós...

Nyári kalandok - Wizardos halak a Dunán
Megjelent: 2025. augusztus 07. | Forrás: Bokor Károly | Írások

A leggyakoribb vendég a nyári, folyóvízi pergetéseim idején a ragadozó őn, és a süllő, melyekkel a pikkelyesek közül találkozom. Ennek oka kettős, egyrészt belőlük elég szép mennyiséget találhatunk a folyóinkban. Másrészről legtöbbször célirányosan róluk szól a pergetésem. Főként mert megtalálásuk, kapásra csábításuk nem igényel olyan sok időt, mint a szintén pergetve is fogható harcsáké. Ám nekem más okom is volt, hogy elsősorban rájuk...

A Duna óriásai - egy felejthetetlen nap az amurok között
Megjelent: 2025. július 31. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

Ugyan melyikünk fejében nem játszódott már le a gondolat hatalmas amurokkal való küzdelemről. Hát bizony az enyémben vagy ezerszer lepergett már ez a film, ilyen-olyan finisekkel. Hol happy end volt a vége, hol pedig az amurok kerültek ki győztesen kettők csatájából. A júniusi alacsony dunai vízállás és az átlagosnál magasabb, 25 fokos vízhőmérséklet cselekvésre parancsolt, és etetni kezdtem kukoricával a Pest alatti Duna szakasz általam sűrűn látogatott...