Salmo Kupa még egyszer: pont az i-n
Megjelent: 2008. november 21. | Forrás: Murányi Antal | Írások
A romániai Aventuri la Pescuit (Horgászkalandok) című folyóirat által szervezett pergető versenysorozat végső állomásán már csak a profik küzdöttek, a Salmo lobogója alatt. Az Energofish Kft., mint társrendező és főtámogató gondoskodott a méltó fináléról.

A teljes szezont végigversenyezték azok a pergetőhorgászok, akik méretkezni kívántak az Aventuri versenyturnéján - a Duna-deltától a bihari, majd Kolozs megyei vizekig, gyakorlatilag Romániai teljes szélességében. Ahogy ez lenni szokott, néhányan kihulltak már időközben, mások elfáradtak, míg az igazán kitartóak némi sikert is bezsebelve juthattak a végső célba.


Csak nyugodtan…


Pontos mérés… Nem csalás, nem ámítás!

A november első napjaira időzített pergető kupa minden ízében éreztette, hogy csupa profikkal van dolgunk: minden versenyző saját egyszemélyes gumicsónakját hozta, könnyű botok és műcsali-ritkaságok kerültek elő. Öröm volt nézni!


Hasonló szépségek kerültek elő


Egy kis szünet a két forduló között

A borongós, de ködmentes időjárás nem csak a csukáknak kedvezett, hanem a bíróknak is, akik így teljesen beláthatták a három szektorra osztott Széki-tavat (Kolozs megye, Románia). A népes csukaállományáról elhíresült tó biztos garanciát jelentett arra, hogy eme testes ragadozóhal segít majd rangsorolni a versenyzőket, apróbb zsákmányra nem sok esély volt. A háromfordulós versenyt a szervezők két napra osztották be: szombaton két forduló, majd vasárnap délelőtt még egy utolsót küzdöttek a résztvevők.


Eugen Cozma, mint mindig, most is csak a saját nevével fémjelzett wobblerekkel nyomta


Bradatan Ovidiu többször szakítást szenvedett el. Egy alkalommal mégis sikerült elkapnia a szakadó zsinór végét, és szájfeszítőre csavarva fárasztott… A halat sikerült lemérni.


Voltak kapástalan órák…


Az esti mérlegelés után mindenki fellélegzett

Az első nap reggelén néhány szép csukafogás után kissé elcsendesedett a pálya, a versenyzők keresni kezdték a halakat. Dél körül már többen pánikba estek, és a jó öreg vaskos támolygókanalakkal kezdték átfésülni a terepet. Mások pedig végig kitartottak a favoritnak számító gumihalak és twiszterek mellett - az eredmény őket igazolta: a legkapástalanabb órákban is ezzel lehetett kikaparni a növények közt ücsörgő csukát.


A leendő második helyezett, Andronic Laurentiu éppen a centiket gyűjtögeti


Egy ilyen hal már komoly ütőkártyát jelentett

A második nap már egyértelműen a gumihalakról szólt, sarkában a villantó meg wobbler. Az utolsó forduló első óráiban beugró bő 90 centis (!) csuka (Spiac Adrian - legnagyobb hal) mintha már előrevetítette volna a megmásíthatatlan eredményt… Kifogója egyenes úton sétálhatott fel a dobó legfelső fokára. Őt követte Andronic Laurentiu, majd Bradatan Ovidiu, aki igazán megdolgozott a harmadik helyért.


Dan Iercosan, a romániai Energofish igazgatója és Eugen Cozma wobblergyáros megvitatja, hogy milyen söröket érdemes megkóstolni a díjátadó után


Ilyen az oklevél!


A fő helyezettek: Spiac Adrian - első díj, Andronic Laurentiu - második díj, Bradatan Ovidiu - harmadik díj

A csodás késő őszi napsütésben zajló díjátadón az Energofish gumicsónakjai jelentették a tetemesebb díjakat, ET elektromos motorral vagy anélkül - helyezéstől függően. Természetesen, minden versenyző megkapta a részvételért járó oklevelet, emlékeztetve mindnyájunkat arra, hogy eme versenyeken nem a helyezés a legfontosabb - a részvétel sokszor már félgyőzelem!

Eredménylista


Finnyás óriások Carp Expert kukoricákkal
Megjelent: 2026. július 22. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

Férfiasan be kell vallanom, hogy nagyponty horgászatom szeptember első hetére meglehetősen hektikussá vált. Teljes eredménytelenségről azért  nem beszélhettünk, mert a lefinomított etetési és csalifelkínálási módszerem még hozott néhány igazi matuzsálemet, de a kapások erősen csökkenő tendenciája új stratégiák és teljesen új alapok felállítását követelték. Kedves közeli horgászboltosom tanácsolta, hogy egy időre tegyem félre a bojlit, még az...

Pergetés Wizard Fine Jig Riggel
Megjelent: 2026. július 18. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

A plasztik csalik felkínálásának egyik legmodernebb és legszabadabb felkínálásának lehetőségét hoztuk el nektek a Wizard Fine Jig Rig személyében. Az eredetileg japán technikát a legegyszerűbb alkatrészek kombinációja teszi speciális egységgé, mely súlyból, acél karikából és egy offset horogból áll.  A Sárszentmihályi tó sekély vize remek lehetőséget nyújtott az új rig próbálgatására, tesztelésére A Fine Jig Rig a közkedvelt és rendkívül...

Carp Expert feeder botok tesztje
Megjelent: 2026. július 16. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

A Carp Expert a hazai és európai feederes mezőny egyik legnépszerűbb márkája lett 2026-ra. Híres arról, hogy kiváló ár-érték arányú, strapabíró és eredményes pecát garantáló feeder botokat kínál kezdő és profi horgászoknak egyaránt.  Az alábbiakban bemutatjuk azt az öt legkedveltebb, de különböző karakterű feederbotot, amelyek közül választva a finomszerelékes tavi pecától kezdve a vadvízi folyókig minden helyzetre találunk kompromisszum mentes...

Carp Expert újdonságok - Amiket nyáron nem hagyhatsz otthon
Megjelent: 2026. június 24. | Forrás: Szabó Attila | Írások

Ahogy a tavasz egyre melegszik, tagadhatatlanul érezhetjük a nyár közeledtét, amely horgászat szempontjából az év egyik legizgalmasabb időszaka. A víz már kellően meleg ahhoz, hogy a halak aktívan táplálkozzanak, ráadásul az időjárás is kedvező a horgászoknak. Az éjszakai pecákról sem szabad elfeledkeznünk, hiszen ezeknek is ilyenkor van szezonja! Vannak bizony olyan kiegészítők, amelyeket semmiképpen nem érdemes otthon hagyni az év legmelegebb időszakában,...

Pergetés Wizard Vertixekkel
Megjelent: 2026. május 16. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

Többszáz órát eltöltöttem már a Dunán az elmúlt években, de ez a május eleji rekord kisvíz közeli állapot nekem is feladta a leckét. A letisztult, tartósan alacsony vízállás és az egymást követő időjárási frontok komoly kihívás elé állították a pergetőket. A ragadozók a sorozatos légnyomás-ingadozás és a tiszta, sekély víz miatt gyanakvóvá, kapókedvüket tekintve pedig hektikussá váltak. A májusi Dunán a legjobb haltartó helyek, kövezések,...

Carp Expert Neo bojlik - amikor a tavaszi peca igazán beindul
Megjelent: 2026. március 31. | Forrás: Szabó Attila | Írások

A tél után várva várt időszak, amikor a vizeink elkezdenek felmelegedni, a nappalok kellemesen melegek, napsütésesek, és már az éjszakák sem túl csípősek ahhoz, hogy több napot a vízparton töltsünk. Fanatikus pontyhorgászként én sem bírtam tovább, és kora tavasszal Szabó Imre csapattársammal ellátogattam a Pródi Horgásztavak Bojlis “Nagy tavára”. Végszerelékek a vízben, minden a helyén: végre horgászunk! Abban az időszakban, amikor a...