Az új, ismeretlen vizeken való horgászat lehetősége mindig különös érzésekkel tudja inspirálni az embert. A kalandvágy, a felfedezés iránti szenvedély egészen meg tudja szédíteni a gondolatainkat, végtelen fantáziánknak köszönhetően szinte azonnal magunk előtt látjuk a halakkal teli álmaink folyóját, vagy tavát.
Pár hete Béla cimborám invitált egy számunkra ismeretlen víz felfedezésére. Ismerősétől már sok jót hallott a Mezőföld szívében elterülő tóról, s az információk hallatán a látogatás szép ragadozó halak fogásával kecsegtetett. A baráti hívásra hezitálás nélkül mondtam igent, és azon a szerdai napon, munka után már robogott is velünk az autó dél felé, a hatvanhármason. Lelki szemeim előtt már láttam, ahogyan a tavaszi, üde zöld nádas parton állva fárasztom a szebbnél szebb, plasztikcsalijaimra éhes rablóhalakat. Nem sokkal később kiderült - csupán néhány óra elteltével - hogy az általam elképzelt idilli gondolatok nem is állnak olyan távol a valóságtól.

A Mezőföld lankái között elhelyezkedő néhányhektáros tó szép környezete miatt is felüdülést kínál a hétköznapi munkában megterhelt, túlfeszített idegszálaknak, hát még ha megtapasztaljuk, hogy milyen kincseket is rejt valójában

A főútról nyíló bekötőúton elszenvedett néhány percnyi zötykölődést azonnal kárpótolta és feledtette a csodaszép, nyugalmat és csendet árasztó vízpart. Szinte felfoghatatlan volt az a tény, hogy a százhúszezer lakost számláló Székesfehérvár minden forgalmától és zajától csupán néhány percnyire fekvő területen vagyunk.
A korábbi információkra hagyatkozva mindketten könnyű pergetőbotokat szereltünk, fonott zsinór végén felkínált változatos plasztikcsalikkal szerettük volna horogra csalni a süllőket és a csukákat.
Bélához hasonlóan én is a rövid pergetőbot mellett tettem le a voksomat, a mindössze 147 grammot nyomó, kettőnegyvenes 10-30 gramm dobósúlyú E.T. Spin Blade került elő bársony tokjából. A bevetésre új szerzeményemet, a Ryobi divatos ruhába öltöztetett 4000-es méretű Zauberjét, a CF-et hoztam magammal. Arany színben pompázó fém dobjára az E.T. Power Braid Teflon sötétszürke fonott pergetőzsinórját csévéltem még előző este. A Zauber CF bevallom nem a megjelenésével fogott meg igazán (ott a 10 pont az Arcticáé), hanem azzal a futásbeli minőségével, amitől egyszerűen tátva maradt a szám. Több ismerősömtől, kollégámtól hallottam már, de most jómagam is megtapasztalhattam, hogy a Zauber CF egy leheletnyivel az elődjénél is szebben, légiesebben pörög. Azért valljuk be, ez azért nem semmi mutatvány.

A 4000-es Zauber CF nagyméretű dobja 8,3 kilogrammos szakítószilárdságú Power Braid fonottal lett feltöltve. Tökéletes a kontaktus a kezünk és a csalink között! Mellesleg az orsónk csigás dobemelésének köszönhetően tökéletes a zsinórfeltöltés, ami a távoli és pontos dobások biztosítékának tekinthető

Mindketten szinte a teljes műcsali arzenálunkat magunkkal hoztuk, de az első próbadobások tapasztalatára és néhány helyi horgász tanácsára a plasztikcsalik használata mellett döntöttünk. A sekély vízben a közepes méretű 7-8-9 centiméteres, lágy farokrésszel rendelkező twistereket és gumihalakat jól lehetett vezetni a rövid és érzékeny bottal. Megfigyeltük, hogy a meder a partszegélytől kezdődően egyenletes, töréseket és akadókat sem találtunk sehol. A csendet a sokadik dobás és csaliváltás után Béla akasztása törte meg, kis botja szép ívben hajladozott a menekülni próbáló termetes csuka alatt.
A fárasztás közben megbeszéltük a lényeget, s egyre jobban afelé tendálódtunk, hogy a siker és eredményesség érdekében csak egy dolgot fogunk tenni: egy-két méter szélességben kell vallatnunk a sűrű nádassal szőtt partszegélyt.

Béla cimbora kettőfelesre taksált csukája adta meg az alaphangulatot és a kezdő lökést

Ezt követően csalit sem nagyon cseréltünk, ha igen, akkor is kitartottunk a zöld és annak árnyalatai mellett. A part előtti részt vallatva tudtunk csak kapást kicsikarni, beljebb, a nyílt víz irányába húzott plaszik érintetlen maradt. Belefeledkezve a pergetés örömébe, a beállások vallatása során egymást váltva egy idő után már nem kereszteződtek útjaink, de a halk locsogásból ítélve és a távoli összenézésekből értesültem társam fogásairól.
Az extra lágy testű E.T. Wizard gumihalat csábítóan mozgatva, változatos technikával vezetve próbáltam kapásra ingerelni a ragadozókat. Első süllőm a lábam előtt kapott a talajról elemelt zöld színű plasztikra, a rövid zsinóron kis ívben megiramodva, hamar mutatta fáradtságát, így könnyűszerrel penderítettem a partra.

A pár centivel méret fölötti süllőcskének nem okozott problémát, hogy behörpölje a csalit

Fortuna kegyeiből már hosszú ideje minden új pergető eszközömet süllővel avatom föl, legyen szó botról, vagy akár orsóról

A kis süllő látszólag örült a gyorsan bekövetkező amnesztiának, helyváltoztatás nélkül, egy hosszabbra sikerült part mellett csobbanó dobást követően az első emelésekre „döcögtetős" kapást közvetített a tízes fonott. Ilyet általában süllő szokott csinálni amikor a támolygó kanalat támadja, de most, meglepetésre a gumit sorozta meg ily módon. Az aktus végkifejletére azért megakadt a bevágásban, s fejrázásai nyomán tudtam kivel van dolgom, mielőtt még magamhoz tereltem és megláthattam volna. Lassú pumpáló mozdulatokkal húztam egyre közelebb, mire végül megtört az opálos víztükör előttem a jó másfeles süllő hullámaitól. A plasztikba bújtatott jig nem látszott ki a szájából, hasa alá nyúlva emeltem ki a feltűnően fekete rablóhalat.

Az exponálásig eltelt idő alatt halványodott valamennyire süllőm feketesége, de lehet, hogy húsz évvel ezelőtt „leóriásgébeztem" volna

Az ilyen nyélhosszúságú egyed már megmutatja – ha halványan is – hogy a süllőknek is van erejük

A hal visszaengedését követően a hely nem adott több kapást, így társam felé, a tó északi vége felé vettem az irányt. Egy kimosott partszegély mellett véltem felfedezni ígéretes helyet, igaz, hogy nád nem volt a környékén, de a meredek szakadás halat sejtetett. Röviden, szinte a parttól pár tíz centire hullott a nyerő csali. Feneket érést követően egy határozott hajtókarfordítással libbentettem fel a csalit, majd visszahullása után a folyamatot addig ismételtem, ameddig végre kapást éreztem, pont a szakadás előtt rontott a csalira valaki. A gyors ütést követően nem történt esemény, hiába taktikáztam, az újabb várt roham elmaradt.
Ismételten az előző helyre lendítettem a gumihalat, és most is az ominózus helyen kaptam meg a koppintást. Hiába számítottam rá, mégis a másodperc tört része alatt öntötte el az agyamat az adrenalin, és már lendült is kezemben a bevágás erejétől a pergetőbot. A rövid zsinóron megakasztott, vadul védekező jószág után kellett engedni egy kis zsinórt, lazábbra állítottam hát az orsóm fékjét. A csukákhoz hűen ő is az első kirohanások után nyugodott csak meg, és ereje nagy részét fölemésztvén hagyta, hogy a lábamhoz siklassam. A fényképezés után a puha fűben már olyan nyugodtan feküdt, mint ahogyan a kiskutya szokott a gazdája ölében.

Az aránytalanul hosszú és sovány csuka is mohón eltüntette a plasztikcsalit

Mire végeztem a fényképezés és visszaengedés kötelező műveletsorával, Béla sziluettje is feltűnt a távolból. Már az utolsó dobásokban rejtőzködő kapás bevillanását vártam, amire társam mellém ért. Jókedvűen vettük számba a rövid délutáni pergetés eredményét, tapasztalatait, halait. Természetesen ő fogott több halat - előbb jött rá a megoldás kulcsára - jó pár darab csukájával megérdemelten lett aznap a mini házi bajnokság első helyezettje. Noha Béla viccesen megjegyezte, hogy döntetlen lett, mert a süllők kettőt értek.
Estére a szürke, idegszaggató hétköznapból egy derűs, élményekben gazdag, búfelejtő szerda lett. A varázslatos vízi világ jóvoltából néhány órára megszűnt a világ zaja körülöttünk. Az autóban hazafelé pedig azon gondolkodtam, hogy vágyaink, reményeink elérése, a szeletnyi csoda, sokszor sokkal közelebb van hozzánk, mint azt gondolnánk…