Megjelent: 2015. október 09. | Forrás: Energo Team | Események/Kiállítások

Bizonyára már sokakhoz eljutott az örvendetes hír, miszerint a szlovéniai Radeceben, a Száva folyón szeptember 12-13-án megrendezett felnőtt férfi édesvízi úszós horgász VB-n a magyar csapat a dobogó második fokára állhatott, egyéniben pedig Walter Tamás nyakába került egy ezüst. Óriási a fegyvertény, a magyarok horgásztudása újra előkelő helyre sorolódott a világ számos kiváló „horgásznemzete” között és előtt. Szilvási Szilárd válogatott kerettagnak, az Energofish teszthorgászának köszönhetően a siker kicsit a miénk, körös-vidéki horgászoké is. Őt kérdeztük a rendkívül izgalmas és kulisszáiban is érdekes radecei eseményekről.

– Körösladány szülötteként mondhatni, hogy a horgászat a véredben van, a folyóvízi pecát már gyermekkorodban kitanultad. A vébé előtt mégis többször leutaztál a verseny helyszínére horgászni, tapasztalatot gyűjteni. Nem titok, hogy nagyon készültél. Ennyire nehéz folyó a Száva?

– A Száváról köztudott, hogy egy sokhalas, nagy fogásokról híres víz, a világ egyik legszebb versenypályája. Már tavaly kiutaztunk megnézni az ott rendezett klub világbajnokságot, ami sajnos tapasztatként nem sokat ért, mert éppen akkor nagyon kevés hal volt a pályán. Júniusban nagyon hideg még a Száva, nem igazán evett a hal, és ez nem tükrözte a valóságot. De az út már magában is felért egy elképesztő kirándulással, hiszen láttuk, hogy csodás környezetben lehetett majd horgászni gyönyörű halakra. Ez már önmagában is olyan motiváció, ami miatt az egész csapat egyöntetűen és nagyon készült, nem csak én. Ezen túl pedig az egész válogatott érezte, ez egy kiváló lehetőség a jó szerepelésre.

A táj, ahol a Száva folyó kanyarog

Radece városa festői környezetben fekszik

Hangulatos városkép

A világ egyik legszebb versenypályája

A Száva gyönyörű halai

A múlt kötelezett bennünket, hiszen ezen a pályán korábban az U14-esek és az U23-asok mind egyéniben, mind csapatban diadalmaskodtak, és a „lányok” is jól szerepeltek, kis hibákkal csúsztak csak le éppen a dobogóról. Tavaly a klub vébén pedig a „Timár” csapat lett ezüstérmes, így az előjelek azt mutatták, ez a pálya nagyon fekszik a magyar versenyhorgászoknak. Már emiatt is fontossá vált az alapos felkészülés, ezen felül az elvárás terhe is ránk volt téve. A közvélemény mindig indokolatlanul sokat vár el a magyar válogatottól, de most aztán mindenki dobogóról beszélt.

A verseny előtti edzésnap – dobogós elvárások a magyar csapat vállán

Szilvási Szilárd, az Energofish teszthorgásza a Száva titkainak fürkészése közben

A másik, kicsit személyesebb ok a fokozott készülésre, hogy én még nem horgásztam a Száván. Minden vizet meg kell szokni, alkalmazkodni kell a sajátosságaihoz. Ezért kétszer is elmentünk horgászni, szinte a teljes csapattal. Első alkalommal, a számomra teljesen új vízen 19 kg halat sikerült fognom, a kezdés remekül sikerült. Olyannyira, hogy a horgászat aznap délutánra szó szerinti örömpecába torkollott, sorba jöttek a márnák, a horgásztársak, barátok egymást váltották a ládámon, aminek én már alig-alig jutottam a közelébe.

A Szávának a barátok sem tudtak ellenállni

Sok részletet ki kellett dolgozni a jó taktikához

A másnapi „edzésen” úgy döntöttem, amíg a többiek a szilvaorrú keszeget fogják, megpróbálom, mit lehet elérni akkor, ha csak márnázik az ember. Ez olyan jól „durrant be”, hogy huszonkét megakasztott márnából huszonegyet sikerült megfognom. Ez is közel húsz kiló összsúlyú fogás volt. Összességében tehát remekül sikerült az első próba, beigazolta reményeinket. Aztán volt egy Száva kupa, amin én a belgiumi női VB miatt nem vettem részt, ott segédkeztem. A kupa után jött egy második csapatedzés, sajnos a pályára már nem tudtunk leülni, a pályazár már életbelépett. Egy másik szakaszon készültünk, ami így sok tanulságot adott. A Száva fő hala a szilvaorrú keszeg, a 30 dekástól a kilósig átlagsúllyal. Erre a halra eléggé nehéz eredményesen horgászni, sok megy el a horogról, mert szájának oldala eléggé puha, csak fönt és alul akad jól. Olyan ideális gumizást és szereléket kellett találni, amivel ez leginkább kiküszöbölhető. Az etetési stratégiát is optimálisan kellett megválasztani: ne legyen túl sok, de túl kevés hal sem az etetésen. Előbbinél a sok beleúszás és rontott kapás, utóbbinál a „finnyásabb” étvágy rontja a fogási esélyeket. Nem volt mindegy az etetőanyag állaga sem, hiszen öt-hat, de akár kilenc méteres vízmélységre kellett számítani, illetve az ideális etetési ritmus is nagyon sokat jelentett. Jól mutatja a részletekben rejlő lényeget, hogy még egy különleges szákolási módszert is ki kellett találjunk a gyorsaság érdekében, hiszen egy 20-30 dekás szilvaorrúakból összeálló zsákmány, akár 120-130 példányt is jelenthetett egy haltartóban.

Nem könnyű a szilvaorrúra horgászni

– Akkor ki lehet jelenteni, hogy még a gyakorlott folyóvízi horgászoknak is nagy kihívást jelentett a Száva. A technikai részleteken túl mi volt a leginkább nehezítő körülmény?

– Igencsak megbonyolította a helyzetet, hogy a versenypályának kijelölt szakaszok jelentős különbségeket mutattak mederadottságokban. Az „A” és „B” szektor 8-10 kilométerrel lejjebb volt a folyón, egy majdhogynem állóvizű 3-4 méter mély szakaszon, ahol 2-3 g-os úszókat kellett alkalmazni. A „C” szektor a klasszikus szávai pályát mutatta, 4-5 méteres víz, itt 5-6 grammos úszók voltak ideálisak. A „D” szektor egy nagyon mély külső kanyarívre esett, ahol 8-10 méteres vizet kellett meghorgászni, ami felszerelésben, technikában egy teljesen más horgászatot kívánt. Illetve az „E” szektor, ami 8-10 méteres mélységgel indult és a szektor végére a meder fokozatosan emelkedve kifutott 3 méterre. Ebből következett, hogy jóformán mindenre fel kellett készülni. Akár 6-7 méter különbséget jelentő vízmélységekre, alapvetően szilvaorrúra, de márnára is, akadt azonban olyan hely is, ahol küszözni volt érdemes 6-7 tagos minirakóval, „kicsit” másképp, mint itthon, fenéken, 1,5-2 g-os úszóval, dobott csontival.

Nehezítő körülményt a Száva változatos mederviszonyai jelentettek

A sekély szakaszok mellett 8-10 méter mély kanyarívvel is számolni kellett

Tehát nagyon sokféle horgászatra kellett berendezkedni, mert az ember nem tudhatta előre, melyik szektorba, melyik helyre húz. Soha nem voltam még olyan versenyen, ahol szektoronként voltak csoportosítva a szerelékeim, illetve az „E” szektor esetében, szektor eleje és vége szerint. És persze mindig van, amit nem lehet kiszámítani, ahogy ezen a versenyen is történt: csontival kezdi az ember, végül tűzőszúnyoggal fejezi be. Az etetőanyagunk használatában talán egyedül nem volt kérdés, a Sensas terméke, illetve Timár Gábor kifejezetten erre a vízre összeállított keveréke a korábban itt rendezett versenyeken már jól vizsgázott.

A választott etetőanyagok már jól vizsgáztak a korábbi versenyeken

– A verseny igazi csapatmunkát hozott, amibe egyéni teljesítményként mindenki beleadott apait anyait. Óriási harcok alakultak ki a szektorokon belül, mindenkinek benne volt a paklijában egy remek egyéni eredmény is. Az első napon több csapattársadhoz hasonlóan te is egy nagyon reményteljes szektor egyessel fordultál. Aztán a második nap egy szektor hatost hozott. Laikus csak a két helyezési szám közti eltérést látja, miközben valami elképesztő pengeél az egész, olykor számos megkerülhetetlen tényezővel, sokszor még nektek versenyzőknek is napokba kerül a történések objektív értékelése. Egy biztos. Mindkét napon óriási küzdelmet vívtál. Mi adta véleményed szerint a két nap közti különbséget?

– Első napon kaptam egy klasszikus C1-es helyet, a szerencse így hozta. Ennek ellenére nem volt jó hely, ezt ki kell mondani. Nagyon-nagyon meg kellett dolgozni minden egyes halért. Előttem ötméteres víz volt, folyásnak lefele egy méterre már csak négy és feles, magyarán egy dombra, egy olyan rézsűre kellett felfelé úsztatni, ami egy méter hosszon fél métert emelkedett. Folyóvízi horgászok jól tudják, hogy ez nem egy egyszerű feladat. Elfordítottam a ládát amennyire lehetett, így lett egy körülbelül másfél, kétméteres távom, ami viszonylag sík volt, utána pedig kezdődött a domb, ahol a horog egyből telerakódott mindenféle uszadékkal, törmelékkel.

Az első napon a C1-es hely szektor egyet ért

A rézsű olyan szinten emelkedett, hogy ötven méterrel a C1-től már csak 30-40 centis víz volt a parttól húsz méterre is. Minderről egy kezdődő kanyarív tehetett, ami miatt ennyire felrakódott a meder. Tehát nem volt egyszerű a feladat, de tartottam magam a taktikához, mely szerint ragasztott csontit csak végszükség esetén használunk, elsősorban inkább kevés fagyasztott csonti, pinki, szúnyoglárva és báb felhasználásával szilvaorrúakra horgászunk. Az elképzelés bevált, a harmadik órám már legalább hat kiló halat adott, úgyhogy szépen felépült a horgászat és lett belőle egy 14 kilós szektoregyes.

– A második napon már nem ennyire egyértelműen alakultak az események. Miben látod leginkább a sorsfordító tényezőket?

– Hogy milyen a sors? Amikor Novi Sad-ban az EB-t megnyertem, első nap szintén C1-ről horgásztam a szektor legjobbját, amit másnap egy C11-es szintén szektor egyes követett. Így érthető módon nem akartam hinni a szememnek, amikor a szövetségi kapitány a VB második napjára, itt Radece-ben is C11-est húzott nekem.

Második nap, C11-es hely – pozitív előjelekkel kísért a múlt

Nem szoktam izgulni a versenyeken, sőt minél nagyobb a tét, általában annál nyugodtabb vagyok, de most megborzongtam e kísérteties előjelet látva. Azonban mégsem voltam igazán szerencsés, mert felettem Will Raison, a világ talán egyik legjobb horgásza foglalt helyet. Ez még önmagában nem feltétlenül gond, de az angol horgász pontosan ugyanazon a helyen edzett a Száva kupára, amelyet most megkapott. Így pontosan tudta, hogy tizenhármas bothosszon bent van két hatalmas kő, ahonnan az edzésen 28 kiló márnát fogott. Így a kapitánnyal gyorsan taktikát módosítottak. Willy a márnázás mellett döntött. Ennek megfelelően „vödörszámra” borította fölöttem a csontit, ami az én horgászatomat nagyon nehézzé tette.

A szomszédban az angol Will Raison, a világ egyik legjobb horgásza

Raison fölé a szlovák Krupicka került, aki legeredményesebb tagként lett csapatával klubvilágbajnok, ráadásul folyóvízen. Ő szintén tolta befelé a ragasztott csontit. Alattam a finn gyerek volt, aki csapatával együtt már az első nap elúszott, úgyhogy örömpecába kezdett és szintét pakolta a csontit a vízbe. Alatta a szlovén versenyző, akinek, mivel két óránál még nem nagyon volt hala, kockáztatni kényszerült, úgyhogy ő is elkezdte rakni befelé a csontit. A walesi szintén.

Az olasz Jacopo Falsini a „tizenötösön” – nagy nevek, nehezítő körülmények hozták össze a másnapi szektor 6. helyet

Elég az hozzá, hogy míg első nap egyetlen egy bónuszhalnak mondható, két kilós márnát adott ez a szektor, addig a második nap legalább harminc darab ilyen halat szákoltak meg. Ennek eredményeként a szilvaorrúra épített taktika kezdett bedőlni. Nem azért, mert nem volt szilvaorrú, hanem azért, mert annyi ragasztott csonti ment be, hogy nem lehetett a szilvaorrúakat összerendezni az etetésre. Másfél-két órám szó szerint szenvedéssel ment el, alig fogtam valamit, bár azokkal nem volt gond, mert szép halak voltak. Csakhogy ez idő alatt Willy 11 kiló márnát fogott, nekem meg volt három kiló halam. Hozzáteszem, hogy a márnázásnak van egy hátulütője, ami miatt mi végül nem választottuk a ragasztott csontis technikát: ez a horgászat egy-másfél óráig remekül működik, viszont aztán teljesen „meghal” a hely, ami egy dolog, de nem is lehet helyrehozni, hogy onnantól szilvaorrút fogjon az ember. Jó példa, hogy az angol az első másfél órában 11 kiló márnát fogott, aztán két és fél óra alatt, hármat. Két óra eltelte után ezért alattam és felettem már nem tolták úgy a ragasztott csontit, így a harmadik órám végre erős lett, öt-hatkilónyi fogást produkáltam.

Két óra eltelte után végre megindult a hal a C11-en is

Sajnos a negyedik órára aztán nálam is megállt a hal. De az igazsághoz hozzátartozik, kezdtem pontatlan is lenni és ki kell mondani, elfáradtam picit. Mind fejben, mind fizikailag. Nagyon kemény próbatételnek bizonyult az egész hét, a mély részeken 10 méteres topszetekkel kellett „hadonászni”, ami erőpróbának sem egyszerű feladat. Lelkileg is kezdtem kimerülni az utolsó órára. Utólag mégsem érzem azt, hogy emiatt lett volna gyengébb a negyedik órám. Mindvégig szisztematikusan tartottam magam a csapattaktikához, a hal viszont eltűnt előlem és mindezen tényezők összessége a hatodik helyhez volt elég. A harmadik óra végén még a harmadik helyen álltam a szektorban, előttem az orosz a hármason és Will Raison a tizenegyesen. Jött viszont egy olyan végjáték, amikor Willy fölött a szlovák versenyző az utolsó negyedórában a szemem láttára szákolt egy három és fél kilós márnát, egy egykilós és két darab hetvendekás szilvaorrút és a hét kiló halából rögtön lett tizenhárom kiló. A verseny második órájánál kockáztatni kezdő szlovén az utolsó félórában két darab kettes márnát és még néhány egyéb halat szákolt, így az ő hat kilójából is gyorsan lett tizenegy kiló. Így utólag mindig nagyon könnyű azon morfondírozni, mi lett volna, ha én is kockáztatok, ha tudom, hogy „behal” a hely és a végén én is ragasztott csontit kezdek használni. De ezek csak „Ha...” kezdetű mondatok és ennek így nem sok valóságalapja van.

A harmadik óra már legalább 6 kiló halat adott

Magyar szurkolók szorítnak minden egyes halért a C11-es hely mögött

– A legvalósabb értékelést nyilván az képes megadni, aki leginkább részese volt az adott történésnek. Ezek alapján, hogyan látod az egyéni teljesítményedet?

– Természetesen bántott a második versenynap alakulása, hiszen már az első óra végén világossá vált, nem tudom megnyerni a szektort és nem tudom a csapatot ismét a legjobb helyezéssel segíteni. De innen visszatekintve látom, ha az adott helyzetben életem legjobbját horgászom is, akkor sem tudok szektor négynél jobb lenni. Az persze nem hízelgő, hogy megvertek harminc, illetve hatvan dekával, ami két-három halat jelent csupán a horgon, de mindez a csapatösszesítésben végül semmit sem befolyásolt. Egyéniben is csak annyit, hogy így nem tizenhatodik leszek, hanem mondjuk hetedik, ami valójában annyira lényeges különbséget nem jelent.

Mérlegelésre vára, elfáradva, egyelőre még összegzések nélkül

Egy jó utolsó órára még nagy szükség lett volna

A mérleg végül 10.301 grammnál állapodott meg

Lehetett volna több, kevesebb, de a „ha” mondatoknak nincs realitása – köszönjük Száva!

– A siker vitathatatlanul óriási. Elég kimondani: világbajnoki második hely. Fizikailag és érzelmileg pihentebben hogyan összegzel? Felhőtlen-e az öröm vagy vegyül esetleg kevés kudarc íze is a csapatezüstbe?

– Azt gondolom, a verseny előtt a pénteki napon minden csapattag aláírta volna, hogy ezüstéremmel zár majd a magyar válogatott. Én személy szerint a dobogó bármelyik fokát elfogadtam volna, a negyedik helybe azonban már nem egyeztem volna bele. Érzésem szerint egyéniben ismét sikerült jól zárnom, ez a tizenhatodik hely száznyolcvanöt résztvevő között előkelő helyezésnek számít. Jóleső, óriásinak számító elismerésen érnek most már folyamatosan. Amikor Will Raison és csapattársai, hűvös angolságuk ellenére lelkesen veregetik az ember vállát, hogy „szép munka volt, jó munka, igazi csapatteljesítmény”, az bizony jólesik az embernek. De jöttek a mostani győztes olaszok is gratulálni, megölelgettük egymást, közös fotók készültek. Egy körösládányi srácnak, aki hosszú és sok áldozattal járó úton jutott el idáig, ez hatalmas dolog.

Az elismerések nagyon jólesőek egy körösladányi "srácnak"

Szemtől szemben az olaszok frontemberével

Egy pacsi Jacopo-tól – „Szép volt Szilárd!”

Ha rágondolok, hogy egy-egy versenyen most azok között lehetünk, akiket egykor újságokból csodáltunk, elragad egy borzongató érzés. Itt szeretném megragadni az alkalmat, hogy ehhez a fantasztikus sikerhez és élményhez kapcsolódóan köszönetet mondjak csapattársaimnak, akik hozzám hasonlóan mindent megtettek ezért a fantasztikus eredményért, illetve kiemelten segítőimnek, Deli Ibolyának és Csendes Zoltánnak. Továbbá a teljes szakvezetésnek, minden támogatónak, és természetesen a barátainknak, a magyar szurkolóknak, akik ott voltak velünk, lelkesítettek bennünket, minden szektorban hallhatóvá téve a magyar szót.

– A horgászatot egykor szülővárosod környékén, a Körösökön kezdted. A lassan már-már négy évtizedet felölelő vízparti múltad alatt azonban mind versenyzőként, mind privát, rengeteg más folyón horgásztál Európa-szerte. Hová került a Száva? A kedvencek közé?

– Nem tud a nem kedvencek között lenni. Egy fantasztikus természeti környezetben lévő víz. Nekem kicsit lassú, ami lassúságot a sok erőmű okozza. Halait tekintve pedig számomra némileg egyhangú, ami alatt értem, hogy igazából két halfaj van, amit mennyiségben lehet fogni, ez a szilvaorrú keszeg és a márna. Sokan tudják rólam, hogy a márna a szívem csücske, de mindezzel együtt a Száva sosem fog tudni überelni egy Sebes-Köröst annak jászaival, domolykóival, paducaival, márnáival és számos egyéb más halával.

– Akkor talán nem is kell kérdeznem, hogy ennyi tapasztalás után minden víz közül melyik a kedvenc?

– A folyóvíz nálam minden esetben többre becsült egy állóvíznél és bár rengeteg szebbnél szebb folyónál jártam, fantasztikusabbnál fantasztikusabb horgászatokban volt részem és ez a verseny is egy nagyon technikás, élvezetes horgászatot eredményezett, de a válasz azt hiszem egyértelmű: mindközül a legszeretettebb víz a régi hellyel, a csücsökkel, a Sebes-Körös maradt.

Világbajnok második helyezett a magyar csapat!

Rangos helyen a nagy horgásznemzetek között- az angolok előtt, az olaszok mögött

Szávai VB ezüstök a magyarok nyakában

Külön köszönet segítőimnek Deli Ibolyának és Csendes Zoltánnak

Cikk: Tószögi György Fotók: Szekerczés Sándor