Az előző napi horgászhelyemen – ahogy már előre éreztem – mára erõs szélrohamok és sárosra korbácsolódott víz fogadott. Kétségbeesve jártam körül a mólót, hol találhatnék szél- és hullámvédett pályát. Alig volt olyan, ahol esély is lett volna a halfogásra, de oda össze is szorultak a horgászok. A móló másik oldalán, a strand végében találtam ideális helyet, de tudvalevő a Balatonon a strandokon szezonban nem szabad horgászni. A kerítés túloldalán volt viszont egy négyzetméteres, köves terület, aztán bokrosok következtek. Ezt a kétbotnyi fenekező pályát építettem ki magamnak, mert a lapos, hínaras víz és az erős oldalszél miatt, csak ez a módszer jöhetett szóba.
![]() A strandon túli szélvédett, de igen nehéz terepű pályám. |
A negyven méterre lévõ mélyvízi bóját néztem ki magamnak, mármint hogy oda etetek és rá horgászok. Bementem a kukoricás vödörrel és nagy meglepetésemre, a kis vízállás ellenére, hirtelen mélyülõ, jó kettes vizet találtam, köves-kagylós aljzattal, egészen vékony iszappal borítva. Alacsony termetem miatt nem volt egyszerű az etetõanyag beszórása, de a dobócsõ segített. Szokásomhoz híven kétféle bottal, eltérõ csalizással szereltem, majd meglátjuk melyik lesz a fogósabb.
![]() A Comet Runner masszív pontyozó orsó és hozzávaló zsinórok |
A harmincas Carp Expert zsinórt ötvenes Comet Runner orsón kínáltam a halaknak, de a pótdobon ott volt a harmincötös változat is, ha nagyhalak jönnének, amire a mély víz és a sok kagyló miatt meg volt az esély. A masszív, nagyhalas orsót az idén általam megkedvelt Viking Vario medium heavy 300-as kétrészes pálcára rögzítettem, mely igencsak jól fogja mostanában a nem is kicsi halakat (szinte egy halam se ment el róla)!
![]() A Viking Vario 300-as most sem okozott csalódást, bár jobb lett volna, ha õrá akad a szomszéd pontya. |
Kéthorgos, lapos-bordás önetetõs készséget szereltem rá, és a 4-es méretû Excalibur D-Killer horgokra két-két kemény kukoricát fűztem Carp Expert szilikon szálra. A másik hasonló szerelékre „Cukk" kukoricát tűztem hagyományos módon.
![]() A használt anyagok és a szerelék |
A Carp Expert féle pontyos etetõanyagot keményre gyúrtam, hogy a dobást és az áramlást jól bírja, a belekevert Technoplanktonos „Felhõs" úgy is hamar megteszi csalogató hatását. Az elsõ nap fantasztikusan keszeges volt. Kétszer is megtörtént, mire a nehéz terepen lekászálódtam a botokhoz bevágni (mert nem volt annyi hely sem, hogy a botok mögé telepedhessek), már mind a két csalit felvette a dévér, illetve a bodorka.
![]() Az elsõ napi teríték jobbára keszegekbõl állt |
![]() A „Cukk" kukoricára jobbára ilyen szép dévérek jöttek |
Viszont míg a mólón, a hullámzásban szenvedõk csak alig tenyérnyi dévéreket fogtak, nekem több 50-60 dekás is jött, de akadt közel kilós is. A húzós, rázogatós kapások mellett nem egyszer a vízig ejtették a keszegek a csiptetõs kapásjelzõt.
![]() A keszegek fotózás után valamennyien amnesztiát kaptak |
![]() A nagytestű bodorkák is felvették a pontyoknak szánt aránylag nagy horgot |
Délidõben szokás szerint megjött a ponty is, 2,6 kilós méretben, egy különös, kellemes meglepetést okozva merítéskor. A megakasztott halat ugyanis helyben a lapos, köves, hinaras pálya miatt nem lehetett kivenni (ezért is használtam lapos kosarat, mert az az elsõ húzásra feljön a felszínre, nem akad el), beszaladtam vele oldalra, a strandra, ahol merítésre alkalmasabb volt a víz. Míg partközelbe erõltettem a halat, egy csinos fiatal hölgy felkapta a szákot és a nehéz terep ellenére egy lendítéssel kimerítette. Csak pislogtam a profizmus láttán, késõbb kiderült, õ is horgászik néha.
![]() A strandolók közül hirtelen elõkerült segítõm nem csak bájosnak, de ügyes merítõnek is bizonyult |
![]() A gyerekek körében nagy sikere volt a strandon a pontyoknak |
Aznap még egy jó pontyot akasztottam, de kagylóba vitte a zsinórt és szakított. Délután halászlét kellett fõznöm a barátaimnak, újra etettem, és nagyon bíztam benne, hogy másnapra beérik a szórás. Úgy is lett, a Viking Vario derekasan bólogatott, sõt kettõs támadás is ért a pontyok részérõl. Délfelé ugyanis megint fárasztottam egy két és feles pontyot, szokásos módon a strand felé araszolva, mikor látom, a másik boton is felcsapódik a jelzõ, görbül a bot, zizeg a fék, végletekig feszül a damil. Tehetetlenül néztem harminc méterrõl az egészet, miközben a kezemben is rugdalózott a pecabot. Rövid sivítás után aztán elhallgatott az orsó, petyhüdten betõgyelt a zsinór, már hiába szaladtam a közben megmerített ponttyal. Szerelék nélkül tekertem ki a kagyló metélte fonalat.
![]() A két szem fűzött kemény kukoricát is felvették a nagyobb dévérek |
E szép napon többször elõfordult, hogy mindkét boton, szinte egyszerre volt kapás. Megemeltem õket, és amelyik nehezebbnek mutatkozott, azt tekertem ki elõbb. Eleinte sokat kellett szerelnem, mert a kagylók rendre megsértették a damilt, de miután fonottra váltottam az elõkéket, ha bolyhosodtak is, de kevesebb halat, horgot vesztettem. Végül is, a késõbb megjavult idõjárás ellenére is itt maradtam, mert pontyosabbnak éreztem ezt a pályát, és a mélyebb víz miatt bíztam a nagyobb méretű zsákmányban. A megérzésem jó volt, csak a szerencsém nem. Délután jött egy illetõ, befurakodott mellettem a bokrok közé, ide-oda dobált, nem figyelt, aztán egyszer csak felkapta a botját és háromszori mellémerítés után kikapott egy 9-10 kilós tükröst. Nekem a nyolc pontyom közül talán háromkilós, ha volt a legnagyobb. Hát, ilyen az élet!
![]() Nekem fenekezve is csak ilyen 2-3 kilós pontyokhoz volt szerencsém, de azért nagyon örültem nekik |
![]() A strand végében fogott pontyokkal |
![]() Az erõs hullámverés miatt már csak a kikötõben, a hajók között lehetett tartani a zsákmányt |
A gyönyörű napsütés ellenére csípős hideg idő fogad, mikor kiérek a kikötőbe és bár csupán néhány méterre parkolom le autómat tőle, a lebukni készülő nap sugaraitól mégsem látom a csónakom. Különleges alkalom a mai, hiszen ebben az évben ez az utolsó. A Ráckevei (Soroksári)-Duna horgászai körében jól ismert és a legkevésbé sem várt évente ismétlődő esemény, amikor december első napjától általános horgászati tilalom lép életbe 20:00 és...
Itt van az ősz, itt van újra, halat fogni kell nekem. A pontyok is lényegében szinte minden evők, érdeklődőek, az újdonságra felfigyelnek, de a koruk előrehaladtával egyre tapasztaltabbak rafináltabbak és óvatosabbak lesznek. A Chilis ízekkel a hideg beálltával is jó eséllyel járhatunk túl bajszos barátainkon. Természetesen a túra oszlopos részét képezi a MAX szériás bot, kapásjelző és orsó. Viszont mostanában elég sokat horgásztam finom szerelékkel,...
Akár hiszitek, akár nem, hazánk legnagyobb folyóján a Dunán ezelőtt még sosem pergettem, pedig rengetegszer vonatoztam át a nagy folyó felett, és sokszor tervezgettem a fővárosban horgászatot, de eddig ez valahogy sosem jött össze. Október utolsó napján aztán végre rászántam magam a túrára, és minimál felszereléssel elindultam meghódítani az Öreg Hölgyet... Na persze most megvolt a motivációm, hogy útra keljek, hiszen unokatestvérem csodaszép halak...
Vannak az általam sokat használt kistavas 270-330 centis rövidebb botok no meg az általános és nagyobb távokon is bevethető 360-390-es parittyázók…aztán összetalálkozom egy 420-as bombázóval, amitől szinte leesik az állam... kipróbáltam a CXP Distance Method ’’hosszúpuskát”! Több okból sem szoktak a kezemben ilyen méretek landolni. Egyrészt az általam pecázott helyek és távolságok elérhetőek a rövidebb variánsokkal, másrészt a 175 centimhez...
Mióta elköltöztem Szegedről, az élő Tisza mellől, azóta nem volt szerencsém vizeink ezüstnyilához, a balinhoz. Azonban a szeptemberi, októberi gázolós horgászatom alkalmával több rablásra lettem figyelmes, ezért a domolykós wobblereket gyakran cseréltem őnös csalikra. Mivel a kristálytiszta vízben wobblerekkel nem sikerült kapást elérnem, ezért más megoldás után kellett néznem, hogy tudjak néhányat fogni az őszi balinok közül... Sajnos az említett...
Szeptember közepére a csökkenő balatoni forgatag újra lehetővé tette, hogy üldözőbe vegyem partról bojlis felszerelésemmel a pontyokat. Nemcsak a 17 fokosra hűlt víz, hanem a 60 millió köbméternyire becsült vízhiány is gondoskodott arról, hogy kevesebb legyen a vízpartot látogató fürdőző és turista. Balatonboglár egyik szabadstrandja mellé telepedve meglepődve tapasztaltam, hogy hogy alig van horgász, a vizen csak néhány SUP és vitorlás...