Másnap újabb fülest kaptunk: a csatornákon eszik a balin, érdemes rá pergetni. Balinozás? Okés, jöhet! Sose értettem ezeket a halakat, de ez is jobb, mint a semmi… De egyébként is, a Deltában bármibe hamar beletanul az ember. Nos, olyan nagy rendet nem vágtunk a balinok között, de azért nyálkás lett a kezünk. Éjszaka mégiscsak álmatlanul forgolódtunk: próbáljuk meg ismét a csukát!

Ezúttal még jobban akarjuk, még erősebben, még elszántabban! Rendben. Olyan vizet kerestünk, ami nincs kapcsolatban az élő vízzel, valószínűleg tiszta, és csukák is élnek benne. Újabb fülest kaptunk: az öreg-ág első oldalcsatornáján térjünk le, innen figyeljük a második pumpaházat, ott kössünk ki! A víz tiszta lesz!


A csatorna vize tényleg tiszta és csendes

Megtaláltuk. A pumpaház évtizedek óta romokban állhat. A töltésről viszont tiszta vizű csatornák elképesztő hálózatával találtuk szembe magunkat. Gőzünk se volt, hogy merre induljunk el, ezért hát inkább leültünk enni. Tóni azzal jött, hogy teknőst látott, meg az egyik aknába is be van esve kettő… Kiszedtük őket. Hálásak voltak, szó nélkül leléceltek.


Az egyik elzárt csatornán öreg bádogcsónakot is kaptunk kölcsön – nem néz ki valami jól, de kit érdekel?


Evezni viszont rohadt nehéz!

Nyársolás meg sütögetés után, nekiindultunk a csatornáknak, ütöttük-vágtuk, ki ahol érte… Hiába, nyomát se láttuk halnak. Csak növények, meg nádasok, és pár elsüllyedt facsónak. Fél nap után láttuk, hogy értelmetlen tovább mennünk, a víz jellege nem változik, a csatornák pedig sehol sem akarnak véget érni, egyik beletorkollik a másikba… Meg egyébként is, hülye vagy? Mindjárt a tengerparton vagyunk! Jó, ha innen hazatalálunk! – veregettük egymás vállát, és milyen jól tettük, hogy nem mentünk tovább… Pár nappal később csekkoltam a terepet a Google Earth-ön, és tényleg sose értünk volna a végére.


Tóni inkább partról nyomja


Deltai horgászatunk legszebb pillanatai…

Másnap Tóni mindenáron úszózni akart a csatornákon. Van, hogy így bekattan neki valami, wagglereket gyűjtöget, matchbotokat rázogat, és senki se érti mi lelte, szegényt… Rá kell hagyni, majd elmúlik magától, szerintem. A közös csónakázás viszont emiatt korlátozva lett ezen a napon. Tóni cuccait kipakoltuk a csatorna egyik kanyarjánál, és ő máris nekilátott etetőt keverni. Azt mondta, hogy a csónakkal mehetek, amerre kedvem tartja. Ha kellek, majd felhív. Nem éreztem ezt olyan hatalmas lehetőségnek… Minden halat próbáltunk már, mindent lejártunk a környéken. Hát csak lazán kiterültem a kikötött csónakban. Fáradt is voltam, meg kedvtelen is.


Hatalmas harcsák úsztak el alattam, a nádasból méteres csukák lestek prédára, és szelíden bandukolt előttük egy turkáló ponty-csorda. Tenyeres keszegek villantak mindenütt, óvatos kárászok fekete háta siklott a sekély nádasban, és én csak néztem tétlenül – folyton azt éreztem, hogy nincs nálam olyan csali, amivel itt és most király lehetnék… Tóni költött fel, pár óra múlva.


Teknőseink egyike megengedte a portréfotót

Utolsó napunkat töltöttük a Deltában. Minden ruhánk sáros volt már, minden csali horgán hínár száradt, a botok nyele kikopott a hüvelykujjnál, és egyre nehezebb volt felemelni a csónaksúlyt… Nem részletezem, de általában összegyűlnek a dolgok, és egy adott pillanatban az ember biztosan érzi, hogy lejárt az idő. Kirándultunk, kikapcsolódtunk, mindent kipróbáltunk, mindent megnéztünk, és egyszeri dózisnak ez éppen elég. Ilyenkor ismét visszatérnek fejünkbe az otthon maradt teendők, a városi élet, amit abbahagytunk egy hétre. Most szinte jól esik folytatni. Már nem vitázunk az indulás időpontján, péntek reggel jön a hajó, rajta kell lennünk!


Ha nekem egyszer sok pénzem lesz…


Utolsó esténk a deltai tájon

Este kimentem még, hogy kitakarítsam a csónakot, és visszaadjam a tankot. A kikötőben árván ringtak a csónakok, egyesekben elszórt kukoricaszemek, vagy elejtett forgókapcsok árulkodtak nagy horgászcselekedetekről, és vad deltai kalandokról. Mert minden Delta-túra egy kaland, sok hallal vagy kevéssel. Sose hallottam még, hogy valaki elpazarolt időnek, vagy kidobott pénznek nevezte volna a kevésbé sikeres Delta-túráját. Hiszen ott volt, újra és újra felfedezte a nádas-labirintus egy újabb rejtett zugát, hallgatta a vizek felszínét borzoló szél hangját, vagy megbámulhatta a lenyugvó vörös napot. És minden Delta-túrából ez marad meg.

Murányi János-Pál