Szeszélyes tavaszi vegyes
Megjelent: 2008. április 02. | Forrás: Székely Zoltán | Írások
Azt megszoktam, hogy a tavasz általában szeszélyes, de hogy ennyire megtudja bolondítani a halakat, arra nem számítottam. Az utolsó feederes pontyozás után kaptam az égbõl hideget, meleget, esõt, és amit nagyon utálok, rengeteg gonosz szelet. Pedig a gyönyörû, új négyméteres Hunter Hulk Telematch botomat szerettem volna már igazán kipróbálni. A téli keszegek nem igazán terhelték le ezt az igazán gerinces, kevlárszállal erõsített, univerzális pálcát Gondoltam, majd a tavaszi pontyok…


A tavaszi peca ékessége a compó

Már harmadik hete vert az esõ és kínozott a szél, de a feederezéskor megtalált pontyok eltûntek, mint a kámfor, azaz egy-egy retúrpéldány maradt csak belõlük. Kóborlásaim során ugyan esett néhány érdekes hal, de a bot igazi terheléspróbája elmaradt.


Méretkörüli

A jobb halaknál azért érezni lehetett, ebben a korszerû, pillekönnyû, keresztszövéses carbon pálcában komoly erõ rejlik. A kilenc, aránylag nagy átmérõjû gyûrû, dobáskor alig fogja meg a zsinórt, és a csúszó úszó felsõ ütközõje könnyen átsiklik rajtuk mély ereszték használatakor.


Van akinek összejött

Felfedezõ túrára különösen ajánlom, ahol nem tudni mire is fogunk horgászni. Nagy elõnye, hogy alig több mint méteresre összetolható, használhatjuk úsztatásra, mártogatásra, cincálásra, víztetõn balinozásra, sõt finom fenekezésre is.


Maradt álomnak

A többféle funkciót tökéletesen szolgálja a hozzávaló hét csapágyas, 30-as méretû Fighter Match orsó, hiszen három dobja van, így a különbözõ horgászmódszerekhez, terepviszonyokhoz, egy gombnyomással biztosítani lehet a megfelelõ vastagságú zsinórt.


Hosszú, méla lesben

A 6,1:1 fordulata különösen hasznos folyóvízi úsztatáskor, és mivel idejét láttam a mellékágak állóvize mellett a folyómeder meghorgászásának is, természetes volt, hogy ezt az együttest akartam kipróbálni. Tavaly ilyenkor már gyönyörû halak jöttek ugyanis a folyásban, igaz melegebb volt az idõjárás is.


Nem szeretem, ha nagyobb az úszó, mint a ponty

Ahol a múltkor viharos körülmények közepette is megfogtuk barátaimmal a telelésbõl ébredõ pontyokat, most a sokkal kedvezõbb idõjárás ellenére is alig volt kapásom. Hiába tettem fel a legfinomabb önsúlyos úszót és próbálkoztam csontival, pinkivel, csemegekukoricával, trágyagilisztával, alig jött egy-egy retúrponty vagy egyéb értékelhetõ hal. Ennyit jelentett az utóbbi napok visszahûlése. Egy kiló körüli ezüstkárász ráadásul merítés elõtt leakadt…

Szendvicsre jött

Következõ alkalommal egy másik mellékághoz mentem, ahol a víz mélysége az elõbbi 2,2 m-eshez képest mindössze egy méter körüli, gondoltam, talán a sekély vízbe húzódtak ki a halak. A szolid etetés után éppen elkezdtem horgászni, mikor esni kezdett az esõ, de én kitartottam, nagyon szerettem volna már halat fogni.


Az univerzális Hunter Hulk

Pár apró dévérért, melyeket jobbára pinkivel fenék fölött fogtam, sikerült alkonyatig hat zuhanyt kiállnom. Még a teljesen lefinomított szerelékre is alig volt kapás, néhányszor csak rajta csücsültek a halak, de a 14-es Maruti horog szinte bevágás nélkül is megfogta õket.


Folyóvízi úszók

Úgy okoskodtam, ha az állóvizekben, se a mélyben, se a sekélyben nincs hal, lehet hogy kimentek a folyásba, már csak azért is, mert a vízszint megemelkedett. Gyerünk utánuk az élõ mederbe! Két ponton súlyozott, nagy lebegõre hagyott szereléket állítottam össze a 14-es Sufix XL strong zsinóron, a horognagyság maradt és az aránylag erõs áramlás miatt etetésnek jól tapadó Tímár mix-et gyúrtam lapos gombócokká, némi Vita Max aromával ízesítve.


Állóvízi úszók

Az úszó 4 grammos, antennás, tíz centi hosszú Dinó póta volt, mely kissé vaskosabb formájánál fogva igen jól fekszi a vizet. Kenyérrózsával próbálkoztam eleinte, jött is pár igen vegyes méretû karika, aztán leállt a kapás. A szél viszont rákezdte, mindent el kellett takarítanom a stégrõl, nehogy szemétként végezze a Ráckevei Dunában.


A minõségi etetõanyagoknak a bodorkák sem tudnak ellenállni.

A kapástalanság miatt csalit váltottam, két piros csonti közé egy fehéret tûztem. A második úsztatásnál a gombócok alatt akadozva elmerült az úszó. Unottan vágtam be, mondván újabb kis karika, de hirtelen szép ívben hajlott a botom, a hal a meder felé tört.


A karikakeszeg szinte minden vízben fogható

Ponty, jász, vagy nagy dévér? Tippelgettem izgalmamban, míg a rejtélyes ellenfelet a merítõ felé terelgettem. Vastag, zöldes hát, tömör ezüstös test villant elõ a vízbõl, érett búzaszem színû szemek meredtek rám a merítõbõl, hatalmas bodorka!


A tavasz egyik kedvence az ezüstkárász.

Gyönyörködve vettem kezembe a szokatlanul nagy példányt és elõkaptam a digitális mérleget. Kilencvenhat deka! Még soha nem fogtam ekkora példányt, pedig ötvenkét éve horgászom!


Dévér tavaszi csalik között

Gyors fotózás után óvatosan csusszantottam vissza a vízbe. A szerény tavaszi zsákmány ellenére nagyon boldog voltam, hiszen mégiscsak szép hallal kezdtem a szezont. Hát ilyen szeszélyes ez a tavasz számomra, ad is, meg nem is.


Tavaszi vegyes
A téli RSD pontyai
Megjelent: 2026. január 15. | Forrás: Skultéti László | Írások

A gyönyörű napsütés ellenére csípős hideg idő fogad, mikor kiérek a kikötőbe és bár csupán néhány méterre parkolom le autómat tőle, a lebukni készülő nap sugaraitól mégsem látom a csónakom. Különleges alkalom a mai, hiszen ebben az évben ez az utolsó. A Ráckevei (Soroksári)-Duna horgászai körében jól ismert és a legkevésbé sem várt évente ismétlődő esemény, amikor december első napjától általános horgászati tilalom lép életbe 20:00 és...

Chilis őszi bajszosok
Megjelent: 2025. november 27. | Forrás: Heincz András | Írások

Itt van az ősz, itt van újra, halat fogni kell nekem. A pontyok is lényegében szinte minden evők, érdeklődőek, az újdonságra felfigyelnek, de a koruk előrehaladtával egyre tapasztaltabbak rafináltabbak és óvatosabbak lesznek. A Chilis ízekkel a hideg beálltával is jó eséllyel járhatunk túl bajszos barátainkon. Természetesen a túra oszlopos részét képezi a MAX szériás bot, kapásjelző és orsó. Viszont mostanában elég sokat horgásztam finom szerelékkel,...

A budapesti jász
Megjelent: 2025. november 20. | Forrás: Ország Bálint | Írások

Akár hiszitek, akár nem, hazánk legnagyobb folyóján a Dunán ezelőtt még sosem pergettem, pedig rengetegszer vonatoztam át a nagy folyó felett, és sokszor tervezgettem a fővárosban horgászatot, de eddig ez valahogy sosem jött össze. Október utolsó napján aztán végre rászántam magam a túrára, és minimál felszereléssel elindultam meghódítani az Öreg Hölgyet... Na persze most megvolt a motivációm, hogy útra keljek, hiszen unokatestvérem csodaszép halak...

Az igazi hosszúpuska - Distance Method Feeder
Megjelent: 2025. november 06. | Forrás: Heincz András | Írások

Vannak az általam sokat használt kistavas 270-330 centis rövidebb botok no meg az általános és nagyobb távokon is bevethető 360-390-es parittyázók…aztán összetalálkozom egy 420-as bombázóval, amitől szinte leesik az állam... kipróbáltam a CXP Distance Method ’’hosszúpuskát”! Több okból sem szoktak a kezemben ilyen méretek landolni. Egyrészt az általam pecázott helyek és távolságok elérhetőek a rövidebb variánsokkal, másrészt a 175 centimhez...

Őszi balinok
Megjelent: 2025. október 30. | Forrás: Ország Bálint | Írások

Mióta elköltöztem Szegedről, az élő Tisza mellől, azóta nem volt szerencsém vizeink ezüstnyilához, a balinhoz. Azonban a szeptemberi, októberi gázolós horgászatom alkalmával több rablásra lettem figyelmes, ezért a domolykós wobblereket gyakran cseréltem őnös csalikra. Mivel a kristálytiszta vízben wobblerekkel nem sikerült kapást elérnem, ezért más megoldás után kellett néznem, hogy tudjak néhányat fogni az őszi balinok közül... Sajnos az említett...

Balatoni pontyozás, őszi esélyek
Megjelent: 2025. október 23. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

Szeptember közepére a csökkenő balatoni forgatag újra lehetővé tette, hogy üldözőbe vegyem partról bojlis felszerelésemmel a pontyokat. Nemcsak a 17 fokosra hűlt víz, hanem a 60 millió köbméternyire becsült vízhiány is gondoskodott arról, hogy kevesebb legyen a vízpartot látogató fürdőző és turista. Balatonboglár egyik szabadstrandja mellé telepedve meglepődve tapasztaltam, hogy hogy alig van horgász, a vizen csak néhány SUP és vitorlás...