Legkedvesebb halam fogásáról a hideg hónapok beköszöntével sem vagyok hajlandó lemondani. Nyáron képes voltam a nyakig érő csalánosban csörtetni utánuk, egy-egy jobb hal, vagy csak remélt kapás érdekében valamiféle állattá avanzsáltam át, és csúszva-bújva osontam kedvenc patakom partjának bokrai tövében. Sok mindent feláldoztam értük, a tiszta ruhán, az anyagi költségeken, a csalán okozta csípések, faágak, bokrok karcolásain túl sok-sok szabadidőt, energiát és fáradtságot.
A drága kis domolykók, mintha érezték volna mindezt, meg is hálálták minden egyes alkalommal, de ahogy lábaltunk kifelé az őszből, egyre kevesebb kapással kellett beérnem. Bizony a nyári bőség elmúlt, a repülő-hulló rovarok „hava” rég messze jár.
![]() Novemberi patakpart a fagyok érkezése előtt |
A telhetetlenebb pergetők már nem járnak ki a vízre, de a magam fajta fanatikusok, akik beérik a kevéssel is, bizony még mindig szórják kedvenceiknek az apró wobblert és picinyke twistert.
Az ilyen őszi-téli domikergetés során melegséggel tölt el a puszta tudat, hogy rájuk horgászhatok, a természet lüktetése feltölt energiával, s ha még domolykót is sikerül horogvégre keríteni egy gyors exponálás idejére, az maga a varázslat.
![]() Érte érdemes volt dacolni a körülményekkel |
A dús vegetációval ellentétben a lelohadt aljnövényzet nyújtotta „kényelem” még jobban lehetővé teszi a meleg hónapokban szinte megközelíthetetlen jó helyek megfigyelését. A domolykó minden vízfolyáson megtalálható, a páros lábbal átugorható méretű patakoktól kezdve a széles folyókig bezáróan mindenütt otthonára lel. Melegebb hónapokban a sekély, húzós és langó vizeket egyaránt kedveli, a hideg beálltával, pedig a mélyebb részeket keresi fel többedmagával, de akadnak monogámiában álló fiatal és idősebb példányok is szép számmal.
A nyári hónapok tuti helyei ősz végén és télen pont az ellentétes képet mutatják, sokat kell utánuk cserkelnünk, hogy megtaláljunk egy-egy kisebb csapatot, vagy kósza egyedet. Minden nap más és más meglepetéseket szolgáltat, soha nem mehetünk biztosra. A frontok, a légnyomás alakulása, a vízállás változása döntően befolyásolja és meghatározza étvágyukat és tartózkodási helyüket. Stagnálás estén egy területet birtokol, nagy mozgásterületet már nem igényel.
![]() Rohamosan apadó víz, és lassú, nagyon lassú vízmozgás: a hely mégis rejtett domolykókat |
A domolykó okos, érdeklődő, kíváncsi hal, jellemét a balinhoz tudnám hasonlítani. Óvatossága messze földön híres, számára zavaró körülmény hatására azonnal odébbáll, gyanú esetén táplálkozását is teljesen felfüggeszti. Ilyenkor a legjobb csalikkal is hiába próbálkozunk.
A vízpartot lassan, zajtalanul közelítsük meg. Ha módunk van rá, akkor folyásiránnyal felfelé haladjunk, és felfelé is horgászhatunk, mivel a domik is folyással szemben állnak, mozognak, így látómezejébe (ami több, mint 180 fok) csak nagy hiba elkövetésével kerülünk be.
![]() Sötétebb tónusú vízben bátrabban kapnak |
A hideg hónapok favorit domolykócsalijai a nyáron is használt apró wobblerek, twisterek. A lehűlt, pár fokos vízben a halak intenzitása alacsony, a gyorsan húzott csalira elvétve lesz csak kapásunk, törekedjünk a lassú, de határozott tempóra, hitessük el a halakkal, hogy élő „kalóriabombát” húzunk éppen az orruk előtt.
![]() Novemberi gyönyörűség |
Felszerelésünk összeállítására különös figyelmet fordítsunk. Természetesen tökéletes választás a nyári együttes, de csak akkor, ha a zsinórunk monofil és a 0,16, 0,18 maximum a 0,20-as átmérőt nem haladja meg a vastagsága. Ezeken a vékony damilokon mozognak jól igazán az apró csalik, a szebb domolykók kifárasztását, pedig bízzuk a türelemre és a szerencsére.
Apró csalikhoz legideálisabb választás a könnyű, rövid, kis dobósúly tartományú hagyományos pálcák, vagy a tűspicces pergetőbotok. A 10 grammig terjedő dobósúly tartományig kiváló társunk lehet egy ET Rubin Spin SH, egy 1,80 méteres Excalibur Spin, vagy egy rövid és lágyabb karakterű ET Black Fighter Spin. Velük a legkisebb csalit is pontosan repíthetjük a kiszemelt helyre, méretük révén könnyen elférünk velük a fák, bokrok takarásában, és gerincességük miatt késlekedés nélküli bevágást és akasztást biztosítanak.
![]() A tűspiccel rendelkezők közül az ET Excalibur Bass mellett… |
![]() …a Perch Blade is ideális választás |
Zsinórunknak a 2000-esnél nem nagyobb orsónkon hibátlanul kell állnia, kevés memóriával rendelkezzen, ne nyúljon nagyon, kopásállósága pedig kiváló legyen, hiszen domolykózáskor az esetek döntő többségében ágas-bogas helyen horgászunk, a megakasztott hal sokszor víz alatti akadályok közé menekül.
![]() Az ET Power Feeder és Power Ultra nem kimondottan pergető zsinórok… |
![]() …de UL pecánál is bizonyítottak már |
A csalik tekintetében az apró wobblerek és twisterek messze a legeredményesebbnek bizonyultak. Beesőre már aligha számíthatunk kapásra, a lassan, vízközt húzottra annál inkább oda fognak nyúlni a bátrabb példányok. Sokszor megesett már velem, hogy a hetekig halat adó, fogós wobblertípust csak megcsípték, megkoppintották, azt lecserélve, egy másik frekvencián dolgozó hasonló méretű fazont pedig határozottan elkapták.
![]() 2,5 centis, süllyedő Salmo Hornetek és a 3 cm-es Salmo Tiny (úszó és süllyedő) a legsikeresebb domolykócsalik egyikei |
![]() 3,5 cm-es úszó Hornetek a nagy domik kedvencei |
![]() Nem túlzás az ötös úszó Executorok használata sem. Garantáltan szelektálja a csalinkra csábuló domikat |
![]() Vannak vizek, ahol a plasztikok éppoly beváltak, mint a wobblerek. ET Wizard minitwisterek |
A tél érkezése ne szegje kedveteket, kitartó munka eredményeként nektek is domiktól fog illatozni a fagyott kezetek. Ritka hálás jószág ő, majd meglátjátok!
![]() November végi meglepetés |
Forrás: Halmos Mihály
A gyönyörű napsütés ellenére csípős hideg idő fogad, mikor kiérek a kikötőbe és bár csupán néhány méterre parkolom le autómat tőle, a lebukni készülő nap sugaraitól mégsem látom a csónakom. Különleges alkalom a mai, hiszen ebben az évben ez az utolsó. A Ráckevei (Soroksári)-Duna horgászai körében jól ismert és a legkevésbé sem várt évente ismétlődő esemény, amikor december első napjától általános horgászati tilalom lép életbe 20:00 és...
Itt van az ősz, itt van újra, halat fogni kell nekem. A pontyok is lényegében szinte minden evők, érdeklődőek, az újdonságra felfigyelnek, de a koruk előrehaladtával egyre tapasztaltabbak rafináltabbak és óvatosabbak lesznek. A Chilis ízekkel a hideg beálltával is jó eséllyel járhatunk túl bajszos barátainkon. Természetesen a túra oszlopos részét képezi a MAX szériás bot, kapásjelző és orsó. Viszont mostanában elég sokat horgásztam finom szerelékkel,...
Akár hiszitek, akár nem, hazánk legnagyobb folyóján a Dunán ezelőtt még sosem pergettem, pedig rengetegszer vonatoztam át a nagy folyó felett, és sokszor tervezgettem a fővárosban horgászatot, de eddig ez valahogy sosem jött össze. Október utolsó napján aztán végre rászántam magam a túrára, és minimál felszereléssel elindultam meghódítani az Öreg Hölgyet... Na persze most megvolt a motivációm, hogy útra keljek, hiszen unokatestvérem csodaszép halak...
Vannak az általam sokat használt kistavas 270-330 centis rövidebb botok no meg az általános és nagyobb távokon is bevethető 360-390-es parittyázók…aztán összetalálkozom egy 420-as bombázóval, amitől szinte leesik az állam... kipróbáltam a CXP Distance Method ’’hosszúpuskát”! Több okból sem szoktak a kezemben ilyen méretek landolni. Egyrészt az általam pecázott helyek és távolságok elérhetőek a rövidebb variánsokkal, másrészt a 175 centimhez...
Mióta elköltöztem Szegedről, az élő Tisza mellől, azóta nem volt szerencsém vizeink ezüstnyilához, a balinhoz. Azonban a szeptemberi, októberi gázolós horgászatom alkalmával több rablásra lettem figyelmes, ezért a domolykós wobblereket gyakran cseréltem őnös csalikra. Mivel a kristálytiszta vízben wobblerekkel nem sikerült kapást elérnem, ezért más megoldás után kellett néznem, hogy tudjak néhányat fogni az őszi balinok közül... Sajnos az említett...
Szeptember közepére a csökkenő balatoni forgatag újra lehetővé tette, hogy üldözőbe vegyem partról bojlis felszerelésemmel a pontyokat. Nemcsak a 17 fokosra hűlt víz, hanem a 60 millió köbméternyire becsült vízhiány is gondoskodott arról, hogy kevesebb legyen a vízpartot látogató fürdőző és turista. Balatonboglár egyik szabadstrandja mellé telepedve meglepődve tapasztaltam, hogy hogy alig van horgász, a vizen csak néhány SUP és vitorlás...