A Tavaszi HorgászShow-n az Energofish polcaira új termékcsalád került, Energo Team Champion néven. A tasakokon Szilvási Szilárd nevét olvashatjuk, így az Európa-bajnok versenyhorgászt kérdeztük meg, mit kell tudnunk az új termékekről. Szilárd az etetőanyagaival kezdte az ismertetést.
![]() CHAMPION GROUNDBAIT ETETŐANYAGOK |
Egész pályafutásomra jellemző, hogy részben, vagy teljes egészében a saját magam készítette etetőanyagokkal horgászom. Bármily hihetetlen még a versenypályákon is! Egyedi eljárással készített mikrogranulált szemcsézete teszi különlegessé és rendkívül fogóssá ezeket az etetőanyagokat. A mikrogranulálással elértem azt, hogy nagyon nagy százalékban süllyedő anyag, mely tartósan a fenéken is marad. Az áramlatok nem viszik el, így a lehető legkisebb területre koncentrálhatjuk az etetést és a halakat. A gyártás folyamán az egyszerűségre és harmóniára törekedtem, mert véleményem szerint az eredményes halfogásnak és versenyzésnek ez az alapfeltétele.
![]() CHAMPION GRANDE CARP |
NAGY PONTYOS
Kifejezetten nagytestű pontyok horgászatára és pontyos versenyekre fejlesztettem ki ezt az etetőanyagot, amely rekord mennyiségű fogásokra is képes. Ezzel az etetőanyaggal és csemege kukorica felhasználásával állítottam fel a magyar rekordot 42,2 kg-al.
![]() CHAMPION C2 CARP X CARP |
Talán ennek a keveréknek köszönhetem azt, hogy sikeres versenyhorgász lettem. Pontyra, kárászra és a nagyobb dévérekre is ezzel az etetőanyaggal horgásztam, a legtöbbet az elmúlt 15 évben. 3kg-hoz használok 1 tasak beáztatott TTX-et és azzal keverem be. Pontyozás esetén csemege kukoricát és csontkukacot is teszek bele, kárászozásnál csontit és szúnyoglárvát. Dévérezésnél piros pinkit és szúnyoglárvát, ttx helyett pedig löszös földet keverek hozzá.
![]() CHAMPION VIP |
Klasszikus olasz recept alapján készítettem ezt a sárgaszinű pastonchinot és angolmorzsát tartalmazó etetőanyagot, ponettone aromával. Egyedivé mikrogranulált szemcsézete teszi. Kárász horgászatánál dévéres etetőanyaggal 2:1 arányban szoktam keverni.
![]() CHAMPION BREAM |
DÉVÉRES
Rengeteg mézeskalácsot tartalmazó, igen fűszeres illatú etetőanyag mikrogranulált szemcsékkel. Tökéletes keverék dévérkeszeg horgászatára, de igen eredményesen tudom használni folyóvízi horgászataimhoz is.
![]() CHAMPION BREAM YELLOW |
SÁRGA DÉVÉRES
Ez a keverék is sok mézeskalácsot tartalmaz és erősen fűszeres illatú, de sárga mikrogranulált szemcsézetű. Dévérkeszegre horgászom ezzel is, de világosabb színe miatt csak melegebb vizeken használom.
![]() CHAMPION GARDON |
BODORKÁS
Klasszikus pörköltmagvas etetőanyag. Olyan vizeken használom, ahol vegyes keszegfélét lehet (versenyeken kell) fogni. Sokszor használom folyóvízen, ilyenkor river földdel nehezítem és élő csalit teszek bele.
Az etetőanyagok után Szilárd az új Champion pelletekkel folytatta az ismertetést.
![]() CHAMPION PELLET CSALÁD |
Kimondottan rakós, feeder és match horgászathoz fejlesztettem ki ezt a prémium minőségű pelletcsaládot. A pelletgyártás alapanyagait ötvöztem a versenyhorgászatban bevált, legfontosabb anyagokkal.Az egyedi beltartalom mellett, speciális aromák és színek is segítik különlegesen csalogató erejüket. Egész évben, szinte bármilyen vízterületen használhatjuk.
Univerzális a felhasználási területe:
-Csúzlival vagy etetőcsészével bejuttathatjuk a meghorgászni kívánt területre.
-Adalékanyagként, etetőanyagba, method mix-be lehet keverni.
-A legkisebb 2mm-es méretű (mikro) pelletet megfelelő mennyiségű víz hozzáadásával kosárba gyúrhatjuk vagy gombóccá formálva csúzlizhatjuk match botra, .
![]() STRAWBERRY with FISHMEAL |
EPER-HALIBUT
Egy klasszikus pellet újragondolva és átdolgozva. Halibutliszt és rákliszt alaphoz carubát használtam ennek a pelletnek az elkészítésénél. Bordó színe, eper aromája és lazacliszttel bevont külső felülete egy univerzális, minden évszakban használható csalit eredményezett.
![]() SAUSAGE with FISHMEAL |
KOLBÁSZ-HALIBUT
Kolbászos halibut pellet amit olajos aromával készítettem. Sós ízű rendkívül intenzíven dolgozó pellet amit egész évben használhatunk. Azokon a vizeken ahol intenzív etetés miatt a halak már óvatossá váltak, remek választás lehet.
![]() PINEAPPLE WITH FISHMEAL |
ANANÁSZ-HALIBUT
Halibutliszt és rákliszt alaphoz carubát használtam ennek a pelletnek az elkészítésénél. Sárgásbarna színe édes íze és ananász aromája egy igazi pontycsemegét eredményezett. A nyári meleg vizek sláger csalija ez a pellet.
![]() GARDON |
BODORKÁS
Ez a csokis alapú, mézeskalácsot, zsemlemorzsát és melaszt tartalmazó pellet hihetetlen mennyire eredményes tud lenni a keszeghorgászatok során. Folyóvizeken is rendkívüli eredményeket lehet elérni vele. Önmagában is és etetőanyagba keverve is használható.
![]() FLUORO CARP |
Vízbeérésekor fluoreszkáló felhőt bocsájt ki ez a pellet. A fluo felhőhöz egy nagyon intenzív alkoholos és olajos aroma társul ami a teljes vízoszlopban fejti ki a csalogató hatását. Tiszta vízben és meleg algás vizekben, rendkívüli fogásokra lehetünk képesek vele.
![]() C2 CARP X CARP |
A pontyos versenyeken legtöbbet használt etetőanyagom pellet formája. Kedvenc alapanyagaimat (pastonchinó, mézeskalács és caruba) és kedvenc aromáimat használtam ennek a pelletnek az elkészítésénél. Édes ízével minden körülmények között csalogatja a pontyokat és a nagytestű dévéreket.
![]() |
![]() |
Készítem a videót is, 2-3 héten belül megnézhetitek az Energofish Kft. weboldalán, de természetesen küldünk róla neked értesítést, nem fogsz lemaradni róla! Hasznos keverési tanácsokkal és saját receptekkel lesz tele!
Szép élményeket, a versenyeken pedig sok-sok szektor 1-est kívánok Mindenkinek!
Forrás: Szilvási Szilárd
A gyönyörű napsütés ellenére csípős hideg idő fogad, mikor kiérek a kikötőbe és bár csupán néhány méterre parkolom le autómat tőle, a lebukni készülő nap sugaraitól mégsem látom a csónakom. Különleges alkalom a mai, hiszen ebben az évben ez az utolsó. A Ráckevei (Soroksári)-Duna horgászai körében jól ismert és a legkevésbé sem várt évente ismétlődő esemény, amikor december első napjától általános horgászati tilalom lép életbe 20:00 és...
Itt van az ősz, itt van újra, halat fogni kell nekem. A pontyok is lényegében szinte minden evők, érdeklődőek, az újdonságra felfigyelnek, de a koruk előrehaladtával egyre tapasztaltabbak rafináltabbak és óvatosabbak lesznek. A Chilis ízekkel a hideg beálltával is jó eséllyel járhatunk túl bajszos barátainkon. Természetesen a túra oszlopos részét képezi a MAX szériás bot, kapásjelző és orsó. Viszont mostanában elég sokat horgásztam finom szerelékkel,...
Akár hiszitek, akár nem, hazánk legnagyobb folyóján a Dunán ezelőtt még sosem pergettem, pedig rengetegszer vonatoztam át a nagy folyó felett, és sokszor tervezgettem a fővárosban horgászatot, de eddig ez valahogy sosem jött össze. Október utolsó napján aztán végre rászántam magam a túrára, és minimál felszereléssel elindultam meghódítani az Öreg Hölgyet... Na persze most megvolt a motivációm, hogy útra keljek, hiszen unokatestvérem csodaszép halak...
Vannak az általam sokat használt kistavas 270-330 centis rövidebb botok no meg az általános és nagyobb távokon is bevethető 360-390-es parittyázók…aztán összetalálkozom egy 420-as bombázóval, amitől szinte leesik az állam... kipróbáltam a CXP Distance Method ’’hosszúpuskát”! Több okból sem szoktak a kezemben ilyen méretek landolni. Egyrészt az általam pecázott helyek és távolságok elérhetőek a rövidebb variánsokkal, másrészt a 175 centimhez...
Mióta elköltöztem Szegedről, az élő Tisza mellől, azóta nem volt szerencsém vizeink ezüstnyilához, a balinhoz. Azonban a szeptemberi, októberi gázolós horgászatom alkalmával több rablásra lettem figyelmes, ezért a domolykós wobblereket gyakran cseréltem őnös csalikra. Mivel a kristálytiszta vízben wobblerekkel nem sikerült kapást elérnem, ezért más megoldás után kellett néznem, hogy tudjak néhányat fogni az őszi balinok közül... Sajnos az említett...
Szeptember közepére a csökkenő balatoni forgatag újra lehetővé tette, hogy üldözőbe vegyem partról bojlis felszerelésemmel a pontyokat. Nemcsak a 17 fokosra hűlt víz, hanem a 60 millió köbméternyire becsült vízhiány is gondoskodott arról, hogy kevesebb legyen a vízpartot látogató fürdőző és turista. Balatonboglár egyik szabadstrandja mellé telepedve meglepődve tapasztaltam, hogy hogy alig van horgász, a vizen csak néhány SUP és vitorlás...