Tavaszi Horgászsport Szakkiállítás és Vásár 2014!
Megjelent: 2014. március 14. | Forrás: EnergoTeam | Írások

Óriási kedvezmények és 100%-ban levásárolható belépőjegyek? A legnagyobb horgászcikk és csali választék 10.000 négyzetméteren? Igen, mindez megvalósul 2014 március 14-16. között Budapesten, a SYMA Kongresszusi és Rendezvény Központ „A” pavilonjában!

Minden ízében megújult a horgászat legnagyobb magyarországi seregszemléje, a Tavaszi Horgászsport Szakkiállítás és Vásár. Új szervezőgárdával, új médiapartnerrel, új helyszínen, óriási területen, számos programmal és minden eddiginél több kiállítóval jelentkezik.


A nagyszínpadnál állandóak lesznek az előadások

A Tavaszi Horgászkiállítás és Vásáron kicsik és nagyok, amatőrök és profik egyaránt megtalálják majd a számításukat. Különböző színpadi és a mesterséges folyóparton zajló programokból választhatnak, sőt akár részt is vehetnek bennük. A színpadi és folyóparti előadások mellett egész napos szaktanácsadások várják az érdeklődőket a cégek standjain, a kisebbek pedig a gyermekfoglalkoztatóban érezhetik jól magukat.


Az Energofish ismét hatalmas kínálattal lesz jelen

Kiállítóink között éppúgy megtalálhatóak lesznek a finomszerelékes termékeket kínáló cégek, mint a bojlis, nagypontyos és a ragadozó horgászok jól bevált márkái. Itt biztosan semmiből nem lesz hiány, ugyanis olyan széles palettát vonultatnak fel a horgászcégek, melyre horgászkiállításon hazánkban eddig még nem volt példa! Sőt, fantasztikus nyeremények is várnak azokra, akik a hétvége valamelyik napján kilátogatnak a rendezvényre.


Ekkora kínálatban nehéz eligazodni

Élménybeszámolók, előadások, élő interjúk, nyereményjátékok, közönségversenyek és közönségtalálkozók – ezek mind-mind részei lesznek a három napnak, a HorgászShow kiállításokon már megszokott professzionális színpadtechnika segítségével. Látványos videóbemutatókkal, hihetetlen aprólékossággal, színes előadások keretében fogjuk bemutatni a legújabb technikákat és felszereléseket.


A Folyóparton te is kipróbálhatod magad

Természetesen az Energofish Kft most is óriási kínálattal várja a horgászokat. Számos neves horgászunk fog fellépni, a színpadon, és a folyóparton. Az aktuális Európa bajnok Szilvási Szilárd, Magyarország leghíresebb harcsahorgásza Koós Ferenc, és a nemzetközileg is elismert Salmo Hungary csapata, vagyis Lukácsi Béla és Kovács Adrián.


Lesz itt minden, ami a horgászathoz kell

Az idei évben kipróbálhatják a világ legkiválóbb sporthorgász szimulátor gyártójának berendezéseit, aminek a segítségével „fedett pályán” is felejthetetlen élményben lehet részünk. Összesen három szimulátoron lehet majd az édes és sósvízi halakkal megküzdeni.


A szimulátorok segítenek abban, hogy kipróbálhatsd mit is jelent egy nagy hal fárasztása

A rengeteg látnivaló és program mellett ejtsünk még pár szót a látogatóként talán a legfontosabb kérdésekről. A belépőjegyek ára a rengeteg nyeremény, a hihetetlen programok és az elképesztő kedvezmények dacára sem megfizethetetlen, hiszen a napijegy 2.000 Ft.-ba, a nyugdíjas és diák (14 éves korig) 1.400 Ft.-ba míg a családi jegy (két felnőtt és két 14 év alatti gyerek) pedig 4.500 Ft.-ba fog kerülni. Sőt, a belépőjegyek mellé minden esetben adunk ajándékba egy 100%-ban levásárolható kupont, mely levásárolható (horgászcikkek esetében):

- 1.400 Ft.-os diák/nyugdíjas jegy mellé 1db 1.400 Ft.-os kupon

- 2.000 Ft.-os napijegy mellé 1db 2.000 Ft.-os kupon

- 4.500 Ft.-os családi jegy mellé 2 db 2.000 Ft.-os kupon

(Egy látogató, egy vásárlásra, egy darab kupont használhat fel. A kupon készpénzre nem váltható, tehát vissza nem adnak belőle és a kuponok nem válthatóak vissza!)


Ebbe a botba nyugodtan lehet csimpaszkodni


Gyere el te is és nézd meg a legújabb kínálatunkat

Mindhárom napon reggel 10 órától várjuk a horgászat szerelmeseit. Érdemes akár tömegközlekedési eszközzel is érkezni a rendezvényre, hiszen a SYMA Kongresszusi és Rendezvény Központ közvetlen szomszédságában található Puskás Ferenc Stadion metró megállótól könnyedén elérhető mindhárom Budapesti főpályaudvar. Sőt, hogy tovább könnyítsük a látogatóink idejutását, a MÁV-START Zrt. 50%-os menettérti kedvezményt nyújt bármely a Horgászkiállításra vasúton érkezőknek.

Utazási kedvezmény A MÁV-START Zrt. a 2014. március 14 – 16. között megrendezésre kerülő Tavaszi Horgász Szakkiállítás és Vásárra utazóknak 50%-os alkalmi menettérti kedvezményt biztosít bármely belföldi állomásról Budapest-Keleti, Budapest-Nyugati, Budapest-Déli és Kelenföld állomásokra. A jegyváltás során kérjük jelezni, hogy az utazás a Tavaszi Horgász Szakkiállítás és Vásárra történik.


A fiúk ilyen meghökkentő dolgot most nem ígértek,
de érdekességben most sem lesz hiány

A felhasználás feltételei A kedvezmény kizárólag belföldi utazásra, 2. kocsiosztályon vehető igénybe. 1. kocsiosztály igénybevétele esetén a teljesárú kocsiosztály-különbözeti díjat meg kell fizetni. A kedvezményes árú menetjeggyel az utazás legkorábban a rendezvény első napját megelőző napon, 2014. március 13–án 00:00 órától kezdhető meg és a visszautazást legkésőbb a rendezvény utolsó napját követő napon, 2014. március 17-án 24:00 óráig be kell fejezni. Az alkalmi menettérti jegy visszautazásra a rendezvény helyszínén történő bélyegzés után érvényes.

A jegyek bélyegzése a helyszínen, az információs standon a látogatói nyitvatartási időben történik.

2014. 03. 14: 10:00 – 18:00

2014.03. 15: 10:00 – 18:00

2014.03. 16: 10:00 – 17:00

Bővebb információkért, akciókért, utazási kedvezményekért látogasson el a Tavaszi Horgász Szakkiállítás és Vásár hivatalos weboldalára, a www.horgaszkiallitas.hu-ra.

Forrás: EnergoTeam

A téli RSD pontyai
Megjelent: 2026. január 15. | Forrás: Skultéti László | Írások

A gyönyörű napsütés ellenére csípős hideg idő fogad, mikor kiérek a kikötőbe és bár csupán néhány méterre parkolom le autómat tőle, a lebukni készülő nap sugaraitól mégsem látom a csónakom. Különleges alkalom a mai, hiszen ebben az évben ez az utolsó. A Ráckevei (Soroksári)-Duna horgászai körében jól ismert és a legkevésbé sem várt évente ismétlődő esemény, amikor december első napjától általános horgászati tilalom lép életbe 20:00 és...

Chilis őszi bajszosok
Megjelent: 2025. november 27. | Forrás: Heincz András | Írások

Itt van az ősz, itt van újra, halat fogni kell nekem. A pontyok is lényegében szinte minden evők, érdeklődőek, az újdonságra felfigyelnek, de a koruk előrehaladtával egyre tapasztaltabbak rafináltabbak és óvatosabbak lesznek. A Chilis ízekkel a hideg beálltával is jó eséllyel járhatunk túl bajszos barátainkon. Természetesen a túra oszlopos részét képezi a MAX szériás bot, kapásjelző és orsó. Viszont mostanában elég sokat horgásztam finom szerelékkel,...

A budapesti jász
Megjelent: 2025. november 20. | Forrás: Ország Bálint | Írások

Akár hiszitek, akár nem, hazánk legnagyobb folyóján a Dunán ezelőtt még sosem pergettem, pedig rengetegszer vonatoztam át a nagy folyó felett, és sokszor tervezgettem a fővárosban horgászatot, de eddig ez valahogy sosem jött össze. Október utolsó napján aztán végre rászántam magam a túrára, és minimál felszereléssel elindultam meghódítani az Öreg Hölgyet... Na persze most megvolt a motivációm, hogy útra keljek, hiszen unokatestvérem csodaszép halak...

Az igazi hosszúpuska - Distance Method Feeder
Megjelent: 2025. november 06. | Forrás: Heincz András | Írások

Vannak az általam sokat használt kistavas 270-330 centis rövidebb botok no meg az általános és nagyobb távokon is bevethető 360-390-es parittyázók…aztán összetalálkozom egy 420-as bombázóval, amitől szinte leesik az állam... kipróbáltam a CXP Distance Method ’’hosszúpuskát”! Több okból sem szoktak a kezemben ilyen méretek landolni. Egyrészt az általam pecázott helyek és távolságok elérhetőek a rövidebb variánsokkal, másrészt a 175 centimhez...

Őszi balinok
Megjelent: 2025. október 30. | Forrás: Ország Bálint | Írások

Mióta elköltöztem Szegedről, az élő Tisza mellől, azóta nem volt szerencsém vizeink ezüstnyilához, a balinhoz. Azonban a szeptemberi, októberi gázolós horgászatom alkalmával több rablásra lettem figyelmes, ezért a domolykós wobblereket gyakran cseréltem őnös csalikra. Mivel a kristálytiszta vízben wobblerekkel nem sikerült kapást elérnem, ezért más megoldás után kellett néznem, hogy tudjak néhányat fogni az őszi balinok közül... Sajnos az említett...

Balatoni pontyozás, őszi esélyek
Megjelent: 2025. október 23. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

Szeptember közepére a csökkenő balatoni forgatag újra lehetővé tette, hogy üldözőbe vegyem partról bojlis felszerelésemmel a pontyokat. Nemcsak a 17 fokosra hűlt víz, hanem a 60 millió köbméternyire becsült vízhiány is gondoskodott arról, hogy kevesebb legyen a vízpartot látogató fürdőző és turista. Balatonboglár egyik szabadstrandja mellé telepedve meglepődve tapasztaltam, hogy hogy alig van horgász, a vizen csak néhány SUP és vitorlás...