Januári csukázásaim alatt sok szép halat fogtam már, de ez a hónap elég rapszodikusnak számít, főleg pergetve. Vontatva már sok szép csuka csábult el csalimra, de mostanság inkább pergetve űzöm őket. Itt Írországban a csuka megfogása nagyban függ a környezeti tényezőktől és bizony sok gondolkodásra adott okot, hogy is tudnám őket kapásra bírni.
![]() Így, teljes menetfelszereléssel is könnyen eljutok bárhová |
A pergetés ilyenkor már nem túl eredményes, mert a csukák vagy nagyon mélyre húzódtak vagy egyszerűen minden csali túl gyorsnak, vagy természetellenesnek tűnik számukra.
![]() A tavat egy kis patak táplálja, ezáltal mindíg friss víz jut a halaknak |
Az elmúlt években több esetben előfordult, hogy nem sikerült őket kapásra bírni, Persze vannak időszakok, amikor a légnyomás a szél iránya vagy erőssége és egyéb tényezők miatt egyáltalán nem táplálkoznak, de ezeket a napokat is sikeress tudjuk tenni, ha változtatunk bevett szokásainkon.
![]() A fagyasztottt halas pergetés kellékei |
Így történt ez velem a múlt héten, amikor az előrejelzések szerint eredménytelen nap várt volna rám, ha a pergetést erőltetem. Ilyenkor vagy csak követik, vagy éppen csak megcsípik a csalit, de nagyrészt lemaradnak.
![]() A legélethűbb wobbler, erre mindig elcsábulnak a csukák |
A csőd teljes elkerülése végett a vontatás és a pergetés keresztezésével kidolgoztam egy módszert, amivel a döglött napokon is eredményesen lehet csukára pergetni.
E módszer által a nagyobb csukákra is több az esélyünk, mint a szokásos műcsalikkal.
![]() Reggeli csukám gyengén fogta horgot, de ez jellemezte a többit is |
A technika lényege, hogy egy fagyasztott keszeget használunk villantó vagy wobbler helyett. Ezeken a téli napokon általában csak mélyen és rendkívül lassan vezetett műcsalikkal foghatunk halat - amihez nagyon nagy gyakorlatra van szükség -, és még ha jól csináljuk sem garantált a siker.
![]() Egy kisebb csuka a sok közül |
A múlt vasárnapi horgászat is hasonlóan indult. Bármit dobtam, nem volt jelentkező. A felszerelésen nem múlhatott, hiszen egy Skill 3-as 2.10 m-es pergető botra egy Banax Blitz orsó volt felszerelve. Nálam voltak a legjobb Salmo csalik, de a csukáknak ez sem volt jó.
![]() A Skill 3 nagy élményt biztosít |
A tavat ismertem, tudtam hogy a csukák ott vannak, de nem ütötték a műcsalikat. Egy óra sikertelen pergetés után kitempóztam a partra, mivel Belly-boat-ból horgásztam. Elővettem a jól bevált kis fagyasztott halas pergető szettemet és felcsaliztam.
![]() Szép mintájú ír csuka az ölemben |
Ez nem túl bonyolult, bár több időt vesz igénybe mint egy wobbler fölakasztása. A módszer lényege megegyezik a műcsalis pergetéssel, csak itt a csali teljes mértékben hasonlít a táplálékhalra. Még a szaga is, ami ezekben a süket időszakokban a legfontosabb.
![]() Átmentem a szomszéd tóra |
A csalizás egyszerű. Egy merev acélszálat – melynek hátsó végén egy hármashorog, elől pedig egy forgó helyezkedik el -, átfűzünk hosszában a kishal testén. A másik horgot egy drótelőkére erősítjük és a gumihalazásnál használt módon a hal oldalába vagy a hasába szúrjuk.
![]() A csalikat a végsőkig használtam |
Ezáltal egy wobblerhez hasonló szereléket kapunk, ami a fényképen is jól látszik. Előszeretettel használok egy egyágú piros színű műlegyes horgot is, ezt a hal fejébe szúrom, mert kiolvadás után ez a horog biztosan tartja a cincálások alatt.
![]() Nagyobb csukáim mérete nyolcvan centi fölött volt |
Új felszerelésemet kézben tartva visszatempóztam a helyemre és alig vártam hogy legélethűbb csalim a vízbe érjen. Bevontatáskor is alkalmazkodni kell a halak kedvéhez. Lassan, a fenékről fellibbentve, vagy vízközt jerkelve kell vezetni a csalit. Már első dobásom sem maradt csuka nélkül és rögtön tudtam hogy aznap addig fogom a csukákat míg a fagyasztott halaim el nem fogynak.
![]() Utolsó csalizásaim egyike - illusztrációként |
Érdekes, hogy ebben az időszakban a kapások inkább leakadásokhoz hasonlítanak, szó sincs a szokásos erőteljes támadásokról. Egyszerűen csak elkapják és nyugodtan leülnek vele. De nem sejtik, hogy én vagyok a zsinór másik végén. Egyszerűen megakasztom őket és az esetek nagy részében meg is vannak. Persze több a lemaradás, mint a kisebb műcsalik használatánál, de kárpótol bennünket a jóval nagyobb méret.
![]() Munkában a Banax Blitz |
A nap folyamán rengeteg csukát fogtam, de mivel csak tíz csalihalam volt, a végsőkig dobáltam őket. Négy csuka kifogása után csalihalam inkább egy húscafatra hasonlított, mint halra, de úgy gondolom, hogy inkább a szagok ereje a kulcs ennél a módszernél. A csuka nem mindig akar enni, de a húsból kiszivárgó halolaj hatására mégis elveszti a fejét és horogra akad.
![]() Sokadik csukám a horgon és fogyóban a csalihal |
Ezen módszer alkalmazásakor az akadások nagy része szájszélben van, ez is bizonyítja, hogy nem igazán a táplálkozásra figyelnek. Mert ha a csuka eszik, akkor azt általában mohón teszi.
![]() Legnagyobb csukám majdnem kilencven centi |
A fagyasztott halas lassú pergetés lett üres napjaim megmentője. A vasárnapi napom kivételesen jol sikerült, mert harmincnégy csukát sikerült fognom mindössze hét óra alatt. Januárban ez kivételes sikernek számít.
![]() Az utolsó keszeggel pergetett halam |
Persze sokat lehetne még írni arról, hogy vezessük a halat, de ezt az adott vízen mindenkinek ki kell kitapasztalnia. Én a nagyon lassú bevontatás és kisebb rángatások mellett teszem le a voksomat, de ez esetenként változhat.
![]() Levezetésként a Salmo Zipper-t próbáltam |
A csalihalakat egy kis hűtőtáskában tárolom, és csak akkor alkalmazom ezt a módszert, ha másképp nem eszik a csuka. Számomra a legjobb csali a bodorka, de másik vízterületen ez is változhat.
![]() A nap utolsó csukája Zipper-re jött |
Mindenkinek sok sikert kívánok a módszer kipróbálásához és remélem, hogy ezáltal elkerülik a betlis napokat.
Férfiasan be kell vallanom, hogy nagyponty horgászatom szeptember első hetére meglehetősen hektikussá vált. Teljes eredménytelenségről azért nem beszélhettünk, mert a lefinomított etetési és csalifelkínálási módszerem még hozott néhány igazi matuzsálemet, de a kapások erősen csökkenő tendenciája új stratégiák és teljesen új alapok felállítását követelték. Kedves közeli horgászboltosom tanácsolta, hogy egy időre tegyem félre a bojlit, még az...
A plasztik csalik felkínálásának egyik legmodernebb és legszabadabb felkínálásának lehetőségét hoztuk el nektek a Wizard Fine Jig Rig személyében. Az eredetileg japán technikát a legegyszerűbb alkatrészek kombinációja teszi speciális egységgé, mely súlyból, acél karikából és egy offset horogból áll. A Sárszentmihályi tó sekély vize remek lehetőséget nyújtott az új rig próbálgatására, tesztelésére A Fine Jig Rig a közkedvelt és rendkívül...
A Carp Expert a hazai és európai feederes mezőny egyik legnépszerűbb márkája lett 2026-ra. Híres arról, hogy kiváló ár-érték arányú, strapabíró és eredményes pecát garantáló feeder botokat kínál kezdő és profi horgászoknak egyaránt. Az alábbiakban bemutatjuk azt az öt legkedveltebb, de különböző karakterű feederbotot, amelyek közül választva a finomszerelékes tavi pecától kezdve a vadvízi folyókig minden helyzetre találunk kompromisszum mentes...
Ahogy a tavasz egyre melegszik, tagadhatatlanul érezhetjük a nyár közeledtét, amely horgászat szempontjából az év egyik legizgalmasabb időszaka. A víz már kellően meleg ahhoz, hogy a halak aktívan táplálkozzanak, ráadásul az időjárás is kedvező a horgászoknak. Az éjszakai pecákról sem szabad elfeledkeznünk, hiszen ezeknek is ilyenkor van szezonja! Vannak bizony olyan kiegészítők, amelyeket semmiképpen nem érdemes otthon hagyni az év legmelegebb időszakában,...
Többszáz órát eltöltöttem már a Dunán az elmúlt években, de ez a május eleji rekord kisvíz közeli állapot nekem is feladta a leckét. A letisztult, tartósan alacsony vízállás és az egymást követő időjárási frontok komoly kihívás elé állították a pergetőket. A ragadozók a sorozatos légnyomás-ingadozás és a tiszta, sekély víz miatt gyanakvóvá, kapókedvüket tekintve pedig hektikussá váltak. A májusi Dunán a legjobb haltartó helyek, kövezések,...
A tél után várva várt időszak, amikor a vizeink elkezdenek felmelegedni, a nappalok kellemesen melegek, napsütésesek, és már az éjszakák sem túl csípősek ahhoz, hogy több napot a vízparton töltsünk. Fanatikus pontyhorgászként én sem bírtam tovább, és kora tavasszal Szabó Imre csapattársammal ellátogattam a Pródi Horgásztavak Bojlis “Nagy tavára”. Végszerelékek a vízben, minden a helyén: végre horgászunk! Abban az időszakban, amikor a...