Téli horgászatokhoz öltözve
Megjelent: 2018. december 05. | Forrás: Energo Team | Írások

A téli horgászatoknak megvan a maga varázsa, hiszen a leghidegebb napokon biztosan nem kell tumultustól tartanunk még az intenzíven telepített tavakon sem, így élvezhetjük a vízparti lét minden szépségét. Persze az előző állítás csak akkor állja meg a helyét, ha mindezt a megfelelő öltözetben tesszük, és nem arról szól a parton eltöltött néhány óra, hogy dideregve várjuk a kapást miközben a meleg szobára és a kandalló közelségére vágyunk. Szerencsére ma már minden igényt kielégítő ruhadarabok állnak a rendelkezésünkre, így nem kell a meghűléstől tartanunk egy zord, januári peca alkalmával sem. Vegyük hát sorra, hogy melyek azok a felszerelések, amelyek, bár nem közvetlenül, de mégis alapjaiban határozzák meg a hideg vízi horgászatok sikerét!

Az első és legfontosabb természetesen a thermo ruha, mellyel kapcsolatosan egy sor követelmény fogalmazódhat meg bennünk, horgászokban, hiszen ezt jellemzően nem egy-két, hanem öt-tíz évre vásárolja az ember, így nem árt, ha megbízható öltözetet választunk magunknak. Először is fontos, hogy kényelmes legyen a ruha, hiszen mégiscsak el kell benne töltenünk alkalmanként legalább hét-nyolc órát. Másodszor, nagy jelentőséggel bír az is, hogy a kiválasztott ruha megfelelően szellőzzön és vízhatlan legyen, hiszen ezek nélkül szintén alkalmatlan lenne az egésznapos vízparti tartózkodásra.

Nem csak meleg, kimondottan jól is néz ki!

Természetesen a Carp Expert Neo ruha vízlepergető, így akkor sem kell kétségbe esnünk, ha véletlenül elered az eső a horgászat során.

A kabáton két külső zseb van, melyek cipzárasok, így alkalmasak értékeink és horgászigazolványunk biztonságos tárolására is.

A Carp Expert Neo thermo ruha a fentebb felsorolt követelmények mindegyikének megfelel, hiszen egy igazán kényelmes, vízhatlan, megfelelő légáteresztő képességgel bíró öltözet, amely természetesen kellően meleg is. A ruhának két része van, egy kantáros alsó, illetve egy klasszikus kabát, melyen egy sor ötletes megoldás is megfigyelhető. Ezek egyike a hosszított hátsó rész, amelynek köszönhetően kizárt, hogy a szél befújjon a nadrág és a kabát közé. Ennek az apróságnak köszönhetően derekunk védelme maximálisan biztosítva van még a legnagyobb szélben és esőben is!

A kabát kapucnija szintén sok vízparton eltöltött, hideg napon szerzett kellemetlen tapasztalatot tükröz, hiszen a cipzárt teljesen felhúzva egészen az orrunkig védeni tudjuk az arcunkat a komfortérzetet jelentősen rontó, esetenként jeges széltől is. Természetesen egy-egy gumis szorítóalkalmatosságnak köszönhetően szembeszél esetén sem kell attól tartanunk, hogy a kapucnit lefújja az a fejünkről. Ha jól meghúzzuk mindkét oldalt, akkor garatáltan védve lesz az arcunk, legyen szó akár orkán erejű légmozgásról is.

A kapucnit teljesen felcipzárazva arcunk védelme is biztosított.

Ha pedig meg is húzzuk mindkét oldalt a szorítóval, akkor egy erősebb szembeszélben sem kell aggódnunk.

A nadrágon található kantáraknak köszönhetően - testmagasságunktól függően - beállíthatjuk a kívánt feszességet, míg a szárak hátsó kialakításának hála abban is biztosak lehetünk, hogy azok nem fognak lecsúszni a vállunkról mozgás közben. A nadrág egészen a mellkasunkig felér, így testünk középső része duplán is védve van a hidegtől. Legalul szintén biztosítani tudjuk a teljes vízhatlanságot, hiszen a lábakon egy-egy cipzár segítségével rá tudjuk szorítani a thermo ruhát a lábbelinkre, melynek köszönhetően akár a vízben is megtehetünk néhány lépést.

A nadrág kantárai kapcsokkal rögzíthetők, hosszuk pedig természetesen állítható.

Hátsó kialakításuknak köszönhetően mozgás közben sem fognak lecsúszni a vállunkról.

Az alsó egészen a mellkasunkig felér, így derekunk garantáltan nem fog fázni!

Az Energoteam Outdoor termékek között bárki megtalálhatja a téli horgászatokhoz ideális ruhadarabokat.

Persze, a thermo ruha önmagában nem elég, hiszen célszerű lábfejünket és kezünket is védeni a hideg ellen. Az Energoteam Outdoor termékcsalád tagjai között széles választékát találjuk a neoprén és EVA anyagból készült ruhadaraboknak, melyek egytől egyig azt a célt szolgálják, hogy a kezünk és lábunk is megfelelő védelmet kapjon a zord időben. A neoprén zokni egy remek választás bármilyen lábbelihez, hiszen könnyű, rugalmas, ugyanakkor rendkívül meleg anyagból készült. Kialakításának köszönhetően a szélesebb vagy magasabb lábfejjel rendelkező horgászok számára is megfelelő választás. Egyaránt használható bakanccsal, esetleg csizmával.

A neoprén zokni a leghidegebb napokon sem hagy cserben minket!

Kényelmes, jól idomul a lábfejhez és természetesen melegen is tartja azt.

Az Outdoor EVA csizmák mindegyike egy thermo béléssel van ellátva, ami jó szolgálatot tesz fagypont közeli hőmérséklet mellett.

Apropó, csizma! Nélkülözhetetlen akkor, ha tényleg hideg van, például egy léki peca során. A meleg csizmák egyik legfontosabb tulajdonsága, hogy vastag a talpuk, így nem engedik a lábunkat alulról átfázni. Az Outdoor termékek között összesen háromféle, EVA anyagból készült csizmát találunk, melyek -20, -30, illetve -40 Celsius fokos hőmérsékletig vannak kalibrálva. Egytől egyig vízállók, kifejezetten könnyűek és nagyon kényelmesek.

A csizmára szorosan ráhúzható a thermo alsó, így nagyobb eső esetén is szárazok maradhatunk.

Egy meleg kesztyű bizony nagyon jól jön a hideg, téli napokon.

Praktikus kialakításának köszönhetően a csalizás is gyerekjáték a viselése közben.

Végezetül következzen a kezünk, amely bizony nagyon tud fázni! Az ET Outdoor neoprén kesztyű egy remek és kimondottan praktikus megoldást kínál, hiszen ujjai rendkívül felhasználóbarát módon lettek kialakítva. A hüvelyk-, a mutató- és a gyűrűsujj esetében a legfelső ujjperc könnyedén szabaddá tehető, ami hatalmas segítség a csalizás és szerelékkészítés során. A kesztyű természetesen nagyon meleg, emellett marok része egy olyan anyaggal van bevonva, ami lehetővé teszi az esetleg nedves botok csúszásmentes fogását is.

Bár sütött a nap, a hőmérséklet alig érte el a nulla fokot. Horgászni azonban ilyenkor is érdemes!

Megbízható, praktikus, kényelmes és, ami a legfontosabb, kivétel nélkül nagyon meleg kiegészítők a fentebb felsoroltak, melyek igazán komfortossá teszik a téli horgászatainkat. Nem csak fanatikusoknak!

Balatoni pontyozás, őszi esélyek
Megjelent: 2025. október 23. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

Szeptember közepére a csökkenő balatoni forgatag újra lehetővé tette, hogy üldözőbe vegyem partról bojlis felszerelésemmel a pontyokat. Nemcsak a 17 fokosra hűlt víz, hanem a 60 millió köbméternyire becsült vízhiány is gondoskodott arról, hogy kevesebb legyen a vízpartot látogató fürdőző és turista. Balatonboglár egyik szabadstrandja mellé telepedve meglepődve tapasztaltam, hogy hogy alig van horgász, a vizen csak néhány SUP és vitorlás...

Halvédelem felsőfokon a Carp Experttel
Megjelent: 2025. október 09. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

Az online térben és a nyomtatott médiában a legtöbb írásunkban azt mutatjuk be, hogy milyen csalikkal, csalizási módokkal és horgászmódszerekkel tudunk eredményesebbek lenni. Kevés olyan foglalkozott eddig azzal, hogy tippeket és tanácsot adjon azon horgászok számára, akik felelősséget és késztetést is éreznek ezeknek a gyönyörű halaknak az egészségének a megóvására. Jelen cikkünk olyan halvédelemmel kapcsolatos kiegészítőket mutat be, amely...

Hard River Feeder-rel a Dunán
Megjelent: 2025. október 02. | Forrás: Heincz András | Írások

Beköszöntött a szeptember és a vénasszonyok nyarában bizony jóleső érzés vízparton átélni a langyos szellőt, a lenyugvó nap kellemes melegét, na meg egy új bot adottságainak felfedezését! A Carp Expert River Feeder már jól ismert és bevált termék volt az Energofish palettáján és most kezembe vehettem az idén megjelent újabb generációt, ami nem csak új köntösbe öltözött, hanem a jelenkor igényeihez mérten történtek rajta...

Felszíni feketesügérhorgászat
Megjelent: 2025. szeptember 25. | Forrás: Ország Bálint | Írások

Hazánkban a feketesügér – vagy régebbi nevén pisztrángsügér – megosztó halfaj: idegenhonos és invazív is egyben, viszont falánksága, látványos kapásai, erőteljes kirohanásai igazi sporthallá teszik őt. Mára több hazai vízben is stabil állománya alakult ki, így egyre népszerűbb a pergetők körében. Az Egyesült Államokban viszont a "bass fishing" igazi életstílus, ahol a profi versenyzők olyan népszerűek, mint itthon a Forma-1-es pilóták: hatalmas...

Wizard plasztikos pergetések
Megjelent: 2025. szeptember 18. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

Annyi gyönyörű ponty, amur, és oly sok bojlis botok mögött töltött peca után, nyár végére szűnni nem akaró viszketést éreztem a jobb tenyeremben. Pontosan ez jelezte azt, hogy pergető botot ragadva meg kell indulnom a Sárszentmihályi-tavak felé, hogy süllők és balinok után kutassak. No és persze hajtott a kíváncsiság az iránt is, hogy vajon milyen sikert arat a Wizard egyik legújabb gumihal családja, a Vertix Blade.  Pergetéshez nem éppen a...

Nyári csalizási tippek pontyra
Megjelent: 2025. szeptember 04. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

A nyári meleg vizek legkülönlegesebb és legnagyobb vonzerővel bíró természetes csalija a tigrismogyoró. Édes illata és természetes cukortartalma miatt ellenállhatatlan a pontyok és amurok számára. Tavasz végétől és is előszeretettel alkalmaztam a tigrismogyorót a hajszálelőkéimen, több gyönyörű pontyot és amurt köszönhettem neki.  Célzott ponty és amurhorgászatom erős bojlis felszereléssel egy sekély vizű, lassú áramlású...