Téli pergetett apróságok a Nagykunsági csatornából
Megjelent: 2022. február 12. | Forrás: Őze Dániel | Írások

Ha feltennék azt a kérdést, hogy melyik a legkedveltebb horgászmódszerem és halfajom, egyből rámondanám, hogy a harcsa és a harcsapergetés. Viszont a téli időszakban a legtöbb helyen védelmet élvez hazai legnagyobb ragadozónk, így más halfajokat és vízterületeket érdemes célul venni ilyenkor. A Nagykunsági csatorna is egy ilyen horgászvíz, mely számomra egy kevésbé ismert víz volt eddig.

A Nagykunsági csatorna döntő többségben gyönyörű náddal és vízi növényekkel tarkított partvonalú lassú folyású horgászvíz, mely a vízleeresztés után is tetszetős képet mutat magáról, amibe úgy gondolom, hogy a vadvizeket kedvelő horgászok könnyen bele tudnak szeretni és gyorsan visszajáró vendégekké válhatnak.

Horgászhely a sűrű nádtenger miatt mondhatni kevés van, de 1-1 ilyen nádba vágott nyílás miatt megéri kilométereket is sétálni, akár a látvány végett is.

Főképp a helykeresés és a felfedezés volt a célom ezen a horgászaton, így minimális felszereléssel vettem üldözőbe a halakat, egy általam kedvelt könnyű pergető szettel, mely egy fehér nyelű Light Proguide botból és egy kis 2000-es Ryobi orsóból állt. Ezzel a kis súlyú kombóval az egész napos cserkelés is maximálisan élvezhető.

A csekély súlyú Ryobi Slam-re egy 0,06 mm-es fonottat tekertem, ettől nagyobb méretet felesleges felcsévélni, csak butítaná a felszerelést.

A fonott végére UL kapcsokat és UL Wolfram előkét szoktam ilyen területeken felkötni, mivel a csapók mellett, szép számmal él csuka is a Nagykunságiban.

A vékonyabb profillal rendelkező plasztikokhoz az egyik legjobb horogválasztás UL pergetéshez a MicroJig széria. Ezen horgok méretskálájában akár 1 grammos fejek is elérhetőek.

Viszont a legújabb japán Maruto horogra épített Legend Jig sorozatunkban sem feledkeztünk el az UL pergetőkről! Megjelenés óta ezt a változatot is megelégedéssel használom.

A Legend Jig UL változataihoz új plasztik is dukál!

A Floating Shad 4,5 cm-es legújabb mérete kézbevétel után ugyanazt az egyediséget tükrözi, mint a nagyobb méretek, természetesen ugyanúgy lebegő kivitelben. Süllőre, sügérre is jó opció ez a változat!

A Floating Shad mellett az elmúlt időszakban a kedvenc csalim a szortimentből a LongFly lett, így ez sem maradhatott otthon!

Rengeteg helyzetben ez a kis MicroJigre tűzött LongFly oldotta meg a napot, 1-1 extra halat is kapásra ingerelve.

Ez a sügér sem tudott ellenállni a LongFly-nak!

A téli időszakban, ameddig a jéghelyzet engedi, mindenképp megéri ellátogatni akár lakóhelyünktől messzebb lévő csatornákra is, a csend, a látvány, na meg persze a gyönyörű csapósügérek miatt is pergetni.

Forrás: Őze Dániel

L&K LEGEND JIG
1 500 Ft
WIZARD DUO LOCK SNAP KAPOCS
490 Ft
WIZARD WOLFRAM LEADER PERGETŐ ELŐKE - 2 DB/CSOMAG
790 Ft
WIZARD MICRO JIG FEJ 2412
900 Ft
WIZARD FLOATING SHAD
990 Ft
WIZARD FLOATING LONG FLY
1 690 Ft
L&K PROGUIDE PERGETŐ BOT
23 990 Ft
Halvédelem felsőfokon a Carp Experttel
Megjelent: 2025. október 09. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

Az online térben és a nyomtatott médiában a legtöbb írásunkban azt mutatjuk be, hogy milyen csalikkal, csalizási módokkal és horgászmódszerekkel tudunk eredményesebbek lenni. Kevés olyan foglalkozott eddig azzal, hogy tippeket és tanácsot adjon azon horgászok számára, akik felelősséget és késztetést is éreznek ezeknek a gyönyörű halaknak az egészségének a megóvására. Jelen cikkünk olyan halvédelemmel kapcsolatos kiegészítőket mutat be, amely...

Hard River Feeder-rel a Dunán
Megjelent: 2025. október 02. | Forrás: Heincz András | Írások

Beköszöntött a szeptember és a vénasszonyok nyarában bizony jóleső érzés vízparton átélni a langyos szellőt, a lenyugvó nap kellemes melegét, na meg egy új bot adottságainak felfedezését! A Carp Expert River Feeder már jól ismert és bevált termék volt az Energofish palettáján és most kezembe vehettem az idén megjelent újabb generációt, ami nem csak új köntösbe öltözött, hanem a jelenkor igényeihez mérten történtek rajta...

Felszíni feketesügérhorgászat
Megjelent: 2025. szeptember 25. | Forrás: Ország Bálint | Írások

Hazánkban a feketesügér – vagy régebbi nevén pisztrángsügér – megosztó halfaj: idegenhonos és invazív is egyben, viszont falánksága, látványos kapásai, erőteljes kirohanásai igazi sporthallá teszik őt. Mára több hazai vízben is stabil állománya alakult ki, így egyre népszerűbb a pergetők körében. Az Egyesült Államokban viszont a "bass fishing" igazi életstílus, ahol a profi versenyzők olyan népszerűek, mint itthon a Forma-1-es pilóták: hatalmas...

Wizard plasztikos pergetések
Megjelent: 2025. szeptember 18. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

Annyi gyönyörű ponty, amur, és oly sok bojlis botok mögött töltött peca után, nyár végére szűnni nem akaró viszketést éreztem a jobb tenyeremben. Pontosan ez jelezte azt, hogy pergető botot ragadva meg kell indulnom a Sárszentmihályi-tavak felé, hogy süllők és balinok után kutassak. No és persze hajtott a kíváncsiság az iránt is, hogy vajon milyen sikert arat a Wizard egyik legújabb gumihal családja, a Vertix Blade.  Pergetéshez nem éppen a...

Nyári csalizási tippek pontyra
Megjelent: 2025. szeptember 04. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

A nyári meleg vizek legkülönlegesebb és legnagyobb vonzerővel bíró természetes csalija a tigrismogyoró. Édes illata és természetes cukortartalma miatt ellenállhatatlan a pontyok és amurok számára. Tavasz végétől és is előszeretettel alkalmaztam a tigrismogyorót a hajszálelőkéimen, több gyönyörű pontyot és amurt köszönhettem neki.  Célzott ponty és amurhorgászatom erős bojlis felszereléssel egy sekély vizű, lassú áramlású...

Nyári ponty- és amurparádé
Megjelent: 2025. augusztus 28. | Forrás: Sisa József | Írások

A nyár derekán Pető Gabi csapattársammal, és állandó segítőjével, Karcsival, úgy döntöttünk, hogy összehozunk egy hétköznapi teszthorgászatot. Ismerősöktől, horgászbarátoktól nagyon sok jót hallottunk a Nógrádmarcal községben található Mixi-horgásztóról. Az elmondások alapján kiváló halállománnyal rendelkezik, nem nagy a vízmélysége, viszonylag sok amur él benne és a pontyok átlagmérete is 5 kg körül van. Igaz Gabitól, vagyis Budapesttől és...