A tél és ezzel együtt a fagyos időszak beköszöntével, egyre több problémával néznek szembe a pergető horgászok. Természetesen itt nem az állóvizeink befagyására gondoltam elsősorban, hanem a zsinórok fagyására, ami megkeserítheti bármely horgász életét.
A nagy hidegben is érdemes pergetnünk, mert sok élményt rejtegetnek vizeink.
Természetesen a téli pergetés alatt nem a léki horgászatra gondoltam, mert bármennyire is furcsának tünhet, a lékekben is lehet pergetni. A lékbe egy vertikális csalit leengedve is lehetünk eredményesek, ha valóban jó helyre fúrtuk a lékünket.
A pergetés rengeteg dobással jár, egy igazán aktív pergető horgász akár 500-szor is dobhat egy nap alatt, a probléma leginkább azzal van, hogy a horgászzsinórunk a vízzel érintkezik, ezt pedig folyamatosan hordjuk fel a zsinórra, a zsinór pedig kitekerés közben érintkezik a hideg levegővel. Ha valóban mínuszok vannak, nem nehéz kitalálni, hogy meg fog fagyni a zsinórunk.
Egy igazi téli fagyos harcos. A süllő a legnagyobb hidegben is aktív.
A gyűrűket és az orsó zsinórvezető görgőjét is folyamatosan áztatja a zsinór, így azok is hajlamosak a lefagyásra. A tél eleji elő hidegek még nem annyira problémásak, de a befagyás előtti erősen lehűlt vízben való pergetés és a hidegebb hőmérséklet ellenben már hatványozottan okozhat problémát. Természetesen a pergető horgászok ekkor is szeretnének még hódolni kedvenc szenvedélyüknek, így keresik a megoldást a problémára.
A monofil zsinórok esetében ez a probléma kevésbé jelentkezik, bár a gyűrűkre felhordott víz le tud jegesedni, és egy pillanat alatt befagyhat a horgászbotunk spiccgyűrűje. A fonott zsinór esetében ez már hatványozottan jelentkezik, a zsinórunk is le tud fagyni, a rosszabb minőségű zsinórra pedig gyöngysorszerűen ráfagynak a vízcseppek.
A legelső fonott zsinórom esetében ez tönkre is tette egy horgászatomat. Akkoriban nem volt még szempont, hogy bevonatos legyen a zsinór, az is nagy dolog volt, ha végre fonott zsinór volt az orsó dobján. Igazi fogcsikorgató hideg volt a lehűlt vízen, de a süllők kapókedvüknél voltak, ami bennünk plusz adrenalint gerjesztett.
A téli fagyos horgászat kihívás a horgászok számára.
Az első pár dobás alkalmával még nem volt probléma, de minden egyes dobással egyre több apró fagyott vízcsepp keletkezett a zsinóron, ezáltal egyre jobban túl lett töltve az orsóm dobja, ennek pedig egyenek következménye, hogy jött egy hirtelen gubanc. Ez ráadásul egy dinamikus dobás elején következett be, aminek természetesen egy hatalmas csattanás lett a vége, vagyis elszakadt az akkor egyetlen fonott zsinórom, ráadásul legfogósabb plasztik csalim is oda lett.
A mai modern fonott zsinórok szerencsére már jobban bírják a hideget, vannak különböző bevonatok amelyek közül az egyik legjobb a teflon. Ezt már fonott zsinórra illetve monofil zsinórra is fel tudjuk tenni. Valószínű mindenki ismeri a DuPouint égisze alá tartozó Teflont. Ez a bevonat akár zsinórra is felhordható, ismerve a Teflon alapvető tulajdonságait egy ezzel bevont anyag taszítja a vizet, a súrlódási tényezők is kiválóak, illetve rendkívül kopásálló, és nem roncsol más anyagot sem.
Így már nem nehéz kikövetkeztetni, hogy a Teflonnal kezelt zsinóroknak nagyon minimális a nedvszívó képességük, természetesen 100%-ban víztaszítóra nem lehet számítani, hiszen akkor nagyon merev lenne a zsinórunk, ezért csak minimális a Teflon bevonat a zsinóron, ami azonban éppen elegendő a kívánt hatás eléréséhez.
Említettem a Teflon másik előnyös hatását, a sima felületet, ezzel egyrészt még halkabb lesz a fonott zsinórunk, illetve a simább felület miatt a dobástávolság is növekedhet. Illetve a kisebb súrlódás miatt még az egyéb zsinór által okozott kopások lehetősége is nagyban csökken.
A három zsinór amelyek mindegyike kiváló a téli pergetésre.
Az L&K márka kínálatában, már egyébként három ilyen zsinór kapható, a közel egy éve debütált Fine braid, amely népszerűségét maguk a horgászok igazolják vissza, aki vásárolt már belőle, azok nagy része, le is ragadt ennél a zsinórnál.
L&K Fine Braid 8 Drak Green
L&K JigBraid 8 Lime Green
L&K Fine Mono Transparent
Te melyiket választanád?
Éppen ezért fejlesztettük a kínálatot, létrehoztuk a JigBraid zsinórt, aminek élénk lime színe kedvez a jiges horgászoknak, ráadásul a kisebb kiszerelés miatt a szűkösebb anyagi lehetőséggel rendelkező horgászoknak is elérhetővé vált egy magas minőségű fonott zsinór.
Áttérve kicsit a monofil zsinórokra, ott is bejött a teflon bevonat, ezzel még simábban repül a zsinórunk, illetve a felhordott víz is kevesebb a pergetés közben. A Fine Mono ráadásul víztiszta így szinte láthatatlan a halak számára. A pergetés igényeihez igazodva egy nem sprőd, azonban elég kemény zsinórt vehetünk kezünkbe ami használati szempontból, annyit tesz, hogy akasztáskor a zsinór nyúlása kevésbé fogja akadályozni a bevágás erejét.
Az a bizonyos Teflon bevonat.
Összegezve tehát a téli pergetéshez egy olyan zsinór kell, ami a hideg hatására nem válik túl merevvé, a vizet nem vagy csak minimális mértékben szívja magába, így azt nem hordja magával. Lehetőség szerint taszítja a vizet. Természetesen az egyéb tulajdonságai adottak a pergetéshez.
Vannak extrém esetek, amikor már tényleg az utolsó pillanatban vagyunk, vagyis a következő reggelre várhatólag már befagy a víz. Ekkor szinte elkerülhetetlen a fagyás, itt nagyon kell figyelni minden dobásnál, egy telefonálás erejéig dobás nélkül hagyott bot spicce teljesen befagyhat, ami miatt akár bottörés is lehet a következő dobás eredménye. Ekkor minden dobás előtt ellenőrizzük mennyire vannak befagyva a gyűrűink, amin természetesen tudunk segíteni. A legjobb megoldás, ha szánkba vesszük, a befagyott gyűrűt, így pillanatok alatt leolvad az odafagyott jég. Még egy dologra érdemes figyelmet fordítani, mégpedig az orsónk zsinórvezető görgőjére, mert azis teljesen befagyhat, és akár a zsinór is teljesen odafagyhat.
Természetesen ez az extrém fagyás már a zsinórunknak sem tesz jót, így csínján kell bánni ezekkel a pecákkal, de ha valaki tényleg nagyon szeret horgászni akkor a legnagyobb hidegben is a vízparton a helye.
Lukácsi Béla
A nyári meleg vizek legkülönlegesebb és legnagyobb vonzerővel bíró természetes csalija a tigrismogyoró. Édes illata és természetes cukortartalma miatt ellenállhatatlan a pontyok és amurok számára. Tavasz végétől és is előszeretettel alkalmaztam a tigrismogyorót a hajszálelőkéimen, több gyönyörű pontyot és amurt köszönhettem neki. Célzott ponty és amurhorgászatom erős bojlis felszereléssel egy sekély vizű, lassú áramlású...
A nyár derekán Pető Gabi csapattársammal, és állandó segítőjével, Karcsival, úgy döntöttünk, hogy összehozunk egy hétköznapi teszthorgászatot. Ismerősöktől, horgászbarátoktól nagyon sok jót hallottunk a Nógrádmarcal községben található Mixi-horgásztóról. Az elmondások alapján kiváló halállománnyal rendelkezik, nem nagy a vízmélysége, viszonylag sok amur él benne és a pontyok átlagmérete is 5 kg körül van. Igaz Gabitól, vagyis Budapesttől és...
Évek óta használom az iBite úszó család különböző típusait, melyek lefedik az úszós horgászat minden területét, legyen az match, rakós vagy spicc botos módszer. Találunk keszegező, pontyozó és rablóhalas típusokat, csúszó és fix változatokat minden szükséges teherbírással. Ennek megfelelően a bot, a távolság, a vízmélység függvényében választok közülük. iBite úszók. Az úszós módszerek közül a legközelebb a match botos...
A hidegfront betörések alkalmával történő pontyhorgászataim a Balatonon máig a legemlékezetesebbek. A légnyomás csökkenését eredményező szelek felkorbácsolják a Balaton vizét, az alsó vízréteg lebegő szemcséi, a felső iszapréteg felkeveredésével szürkévé festett tó vizében vad táplálkozásba kezdenek ilyenkor a pontyok óriási tömegei. Északi szélben, a Badacsony felől érkező orkán sem tántoríthat el a bojlizástól, sőt, a besétálós...
A leggyakoribb vendég a nyári, folyóvízi pergetéseim idején a ragadozó őn, és a süllő, melyekkel a pikkelyesek közül találkozom. Ennek oka kettős, egyrészt belőlük elég szép mennyiséget találhatunk a folyóinkban. Másrészről legtöbbször célirányosan róluk szól a pergetésem. Főként mert megtalálásuk, kapásra csábításuk nem igényel olyan sok időt, mint a szintén pergetve is fogható harcsáké. Ám nekem más okom is volt, hogy elsősorban rájuk...
Ugyan melyikünk fejében nem játszódott már le a gondolat hatalmas amurokkal való küzdelemről. Hát bizony az enyémben vagy ezerszer lepergett már ez a film, ilyen-olyan finisekkel. Hol happy end volt a vége, hol pedig az amurok kerültek ki győztesen kettők csatájából. A júniusi alacsony dunai vízállás és az átlagosnál magasabb, 25 fokos vízhőmérséklet cselekvésre parancsolt, és etetni kezdtem kukoricával a Pest alatti Duna szakasz általam sűrűn látogatott...