Szeptember 14-én indul a Salmo Kupa első fordulója Társaságunk szervezésében a Fonyód előtt kijelölésre kerülő versenypályán. A nevezéseket szeptember 11-ig várjuk, a saját csónakkal nem rendelkezőktől viszont azt kérjük, hogy minél előbb jelezzék csónakbérlési szándékukat!
A versenypályán július-augusztus hónapban számos szép süllő és kőrüllő is horogra került, de a balinok is szépen mutatták magukat rablásaikkal.
![]() |
A pályát 12-én, pénteken jól látható bójákkal fogjuk kijelölni. Déli határa a partvonal, északi határa a fonyódi akadó nyílt víz felőli széle, keleti határa a fonyódi kikötő, nyugati határa pedig az ún. „hegy alatti" részen lesz. A mellékelt térképen piros nyíl jelzi a gyülekező helyét, a csillag szimbólumok pedig a pálya hozzávetőleges területét. Az indulási helyszínt a korábban kiírt fonyódi kikötőhöz képest kissé nyugatabbra helyeztük, az ún. Tungsram strandnál lévő csónakkikötőnél várjuk a Kedves Horgásztársakat. A piros X-el áthúzott kikötő nem képezi a versenypálya részét, a mólókat 50 m-es távolságban szabad csak megközelíteni!
![]() |
Csónakbérlésre (2000 Ft) a helyszínen lesz lehetőség már a szombati napon is, ezen szándékot kérjük a nevezéskor jelezni!
A fentiek szerint pontosított versenykiírás:
Időpont: 2014. szeptember 14. (edzésnap szeptember 13, amennyiben az időjárás-előrejelzés kedvezőbbnek mutatja a 13-i napot, úgy az edzésnap elmarad, és 13-án lesz a verseny. Ezzel kapcsolatban a szervezőség e-mailben vagy szükség szerint telefonon tájékoztatja a nevezőket.)
A forduló részletes programja:
06:00-tól gyülekező, regisztráció, reggeli, 06:30-tól megnyitó, sorsolás, 06:45-től csónakba szállás, 06:50-től a versenyzők indítása 10 mp-enként, 07:00-tól 13:00-ig verseny, 13:30-tól ebéd, 14:00-tól eredményhirdetés
Díjazás:
1-3. helyezett részére: egyedi kerámia díjak + érmek + Salmo wobblerek.
Legnagyobb halat fogó versenyző: éves balatoni területi horgászjegy + egyedi kerámia díj.
A díjazás összértéke 150.000 Ft
Helyszín: Gyülekezés és indulás Fonyódon, az ún. Tungsram strandon található csónakkikötőnél.
A versenypályát a szervezőség a versenyt megelőzően jelöli ki, tartalmazni fogja a fonyódi akadót és part menti, sekélyebb területeket is.
Nevezési díj: 12 000 Ft/csapat/forduló mely magában foglalja a horgászengedélyt és a meleg ebédet.
Nevezni lehet a [email protected] e-mail címen a csapattagok adatainak (név, lakcím, telefonszám, e-mail cím, állami jegy szám) megadásával szeptember 8-ig. Egyidejűleg a nevezési díjat kérjük elutalni a BHNp. Zrt. számlájára: 10403923-50515657-52531004. A közlemény rovatba kérjük beírni a csapattagok neveit!
A sorozat következő, desedai fordulójának kiírása itt érhető el: KATT
Versenyszabályok:
1. A verseny csónakos csapatverseny, egy csapat két főből áll. A csapattagok fogásai összeadódnak. A fordulóban, a verseny jellegéből adódóan, egyéni indulásra lehetőség nincs.
2. A fordulóban a mérlegelők és a szervezők egyben versenybírók is, így ők léphetnek fel az esetlegesen előforduló szabálytalanságok ellen. A verseny kezdetét és végét jól hallható dudaszó jelzi. Az indító dudaszó előtt, illetve a záró dudaszó után horgászó csapat első alkalommal pontlevonással büntethető, ismételt hasonló szabályszegésnél pedig a versenyből kizárásra kerül. A pontlevonás mértéke az adott fordulóban elért pontszám 50%-a. Ezen elv szerint lesz elbírálva a nem rögzített csónakból történő pergetés is. A csónakok egymástól mért engedélyezett távolsága 30 méter. Beálláskor a csónakot már rögzített (súlyt lerakott) csapat a kedvezményezett, elsődlegesen ez a csapat kérheti egy másik csónaktól a biztonságos távolság betartását. Amennyiben nem jutnak konszenzusra, úgy kérhetik a versenybírók segítségét a döntésben, amit el kell fogadniuk.
3. A fordulóban az első három helyezett csapat, valamint a legnagyobb és a legkisebb halat fogó versenyző lesz díjazva. A csapatok egyes fordulókban elért helyezési számai összeadódnak, és az így kapott helyezési számok alapján alakul ki a Salmo Kupa - Somogy Megyei Nyílt Csónakos Pergető Bajnokság összetett végeredménye. Az összetett versenyben azon csapatok vesznek részt, akik minimum két fordulóban indultak. A három fordulóban résztvevők esetén a két legjobb eredmény kerül összesítésre. A mindhárom fordulóban résztvevők közül a három legeredményesebb páros tárgyjutalmat kap!
4. A verseny időtartama alatt a partra lépés nem tiltott, de ezt a szándékot az érintett csapatnak minden esetben előre jeleznie és indokolnia kell a versenybírók felé.
5. A rajtszámok sorsolás útján kerülnek kiosztásra. Az induláshoz szükséges kötelező felszerelések (a versenyzők önállóan gondoskodnak meglétükről): pontyzsák Az 57/2011. (XI. 22.) NFM rendelet mellékleteként kiadott Hajózási Szabályzat II. rész 2. mellékletében megfogalmazott csónak kötelező felszerelései. http://jogszabalykereso.mhk.hu/cgi_bin/njt_doc.cgi?docid=141593.573557
6. A versenyen kizárólag elektromos csónakmotor használata engedélyezett.
7. A horgászhelyeket, a rajtszámoknak megfelelően emelkedő sorrendben, 10 mp-es időközönkénti indulással lehet elfoglalni.
8. A verseny ideje alatt jól látható helyen kell elhelyezni a rendezőség által kiadott rajtszámot. Bármely reklámhordozó ruházaton kívüli viselése, elhelyezése csak a rendezőség előzetes engedélyével megengedett. Ilyen jellegű kérést legkésőbb a nevezéskor kell közölni!
9. A versenyen a halradar használata engedélyezett.
10. A versenyen kizárólag pergető módszerrel, műcsalival szabad horgászni a 2013. évi CII. törvény és a kapcsolódó jogszabályok, valamint a Balatoni Horgászrend betartása mellett. Kivételt képeznek a méret- és mennyiségi korlátozások, melyek alól a Halászati Hatóság feloldást ad. (A műcsali fölé egy darab műlégy köthető.) Csak a szabályosan (szájba, vagy a fejrészbe) akadt ragadozó halak számítanak bele az eredménybe. Ezeket a mérlegelésig kíméletesen élve kell tartani. Mérlegelés után minden halat vissza kell engedni a vízbe! Az elpusztult halakat nem mérik le, azok a versenybe nem számítanak!
11. Az értékelésbe a szabályoknak megfelelően fogott és a mérlegelésig életben tartott ragadozó halak (balin, csuka, harcsa, süllő, kősüllő, garda, sügér) orrcsúcstól a farokúszó végéig mért hossza számít bele (a csapat két versenyzője által fogott halak hossza összeadódik). A kifogott egyéb halakat megfogás után haladéktalanul vissza kell helyezni a vízbe!
12. A versenyen az alábbi pontozási rendszer érvényes: méretkorlátozás alá eső, de azt el nem érő halak és a sügér esetében: 1 pont/cm. pl.: 1 db faroktőig 39 cm-es, farokkal együtt 45 cm-es balin: 45 pont. méretkorlátozás alá eső, és azt meghaladó halak esetében: 10 pont/db + 1 pont/cm. pl.: 1 db faroktőig 40 cm-es, farokkal együtt 46 cm-es balin: 56 pont
13. Pont- (helyezés) egyenlőség esetén a legnagyobb (cm) halat fogott csapat a kedvezményezett. Amennyiben ez is egyenlő, a fogott halak száma dönt.
14. A csónakban a versenyzőkön kívül más személy nem tartózkodhat.
15. A versenyzők a versenyen saját felelősségükre vesznek részt. A rendezőség a versenyen esetlegesen történő balesetekért és keletkezett károkért felelősséget nem vállal.
16. A versenybe csak a verseny helyszínén és időtartama alatt fogott halak számítanak.
17. A Rendezőség a változtatás jogát fenntartja!
Forrás:Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt.
A nyári meleg vizek legkülönlegesebb és legnagyobb vonzerővel bíró természetes csalija a tigrismogyoró. Édes illata és természetes cukortartalma miatt ellenállhatatlan a pontyok és amurok számára. Tavasz végétől és is előszeretettel alkalmaztam a tigrismogyorót a hajszálelőkéimen, több gyönyörű pontyot és amurt köszönhettem neki. Célzott ponty és amurhorgászatom erős bojlis felszereléssel egy sekély vizű, lassú áramlású...
A nyár derekán Pető Gabi csapattársammal, és állandó segítőjével, Karcsival, úgy döntöttünk, hogy összehozunk egy hétköznapi teszthorgászatot. Ismerősöktől, horgászbarátoktól nagyon sok jót hallottunk a Nógrádmarcal községben található Mixi-horgásztóról. Az elmondások alapján kiváló halállománnyal rendelkezik, nem nagy a vízmélysége, viszonylag sok amur él benne és a pontyok átlagmérete is 5 kg körül van. Igaz Gabitól, vagyis Budapesttől és...
Évek óta használom az iBite úszó család különböző típusait, melyek lefedik az úszós horgászat minden területét, legyen az match, rakós vagy spicc botos módszer. Találunk keszegező, pontyozó és rablóhalas típusokat, csúszó és fix változatokat minden szükséges teherbírással. Ennek megfelelően a bot, a távolság, a vízmélység függvényében választok közülük. iBite úszók. Az úszós módszerek közül a legközelebb a match botos...
A hidegfront betörések alkalmával történő pontyhorgászataim a Balatonon máig a legemlékezetesebbek. A légnyomás csökkenését eredményező szelek felkorbácsolják a Balaton vizét, az alsó vízréteg lebegő szemcséi, a felső iszapréteg felkeveredésével szürkévé festett tó vizében vad táplálkozásba kezdenek ilyenkor a pontyok óriási tömegei. Északi szélben, a Badacsony felől érkező orkán sem tántoríthat el a bojlizástól, sőt, a besétálós...
A leggyakoribb vendég a nyári, folyóvízi pergetéseim idején a ragadozó őn, és a süllő, melyekkel a pikkelyesek közül találkozom. Ennek oka kettős, egyrészt belőlük elég szép mennyiséget találhatunk a folyóinkban. Másrészről legtöbbször célirányosan róluk szól a pergetésem. Főként mert megtalálásuk, kapásra csábításuk nem igényel olyan sok időt, mint a szintén pergetve is fogható harcsáké. Ám nekem más okom is volt, hogy elsősorban rájuk...
Ugyan melyikünk fejében nem játszódott már le a gondolat hatalmas amurokkal való küzdelemről. Hát bizony az enyémben vagy ezerszer lepergett már ez a film, ilyen-olyan finisekkel. Hol happy end volt a vége, hol pedig az amurok kerültek ki győztesen kettők csatájából. A júniusi alacsony dunai vízállás és az átlagosnál magasabb, 25 fokos vízhőmérséklet cselekvésre parancsolt, és etetni kezdtem kukoricával a Pest alatti Duna szakasz általam sűrűn látogatott...