Thrillek diadala II. rész
Megjelent: 2020. szeptember 13. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

Az első részt tehát azzal fejeztem be, hogy a nagy harcsának tényleg kell a (nagy) Thrill. Sokszor kell neki a hetes is, de a majd kétszer akkora tömeggel bíró kilences sokkal nagyobb összhangban dolgozik a harcsás felszereléssel. A biztonságot jelentő vastagabb fonott miatt muszáj feltenni a kilences Thrillt, kisebb testvérét nem lehet pont oda és akkora távra hajítani, ahova mi akarjuk. 

22 centivel nagyobb mint elejtője, pontosan 192 centis és 65 kilós volt a szezon eddigi  legszebb thrilles harcsája.

Sokan biztosan most felhőkölnek, hogy ugyan már, biztosan meg lehetett volna fogni a harcsákat a méretesebb, nehezebb, jól dobható harcsás kanalak valamelyikével is. Higgyétek el, ha így lett volna, mi is úgy teszünk. De nem, a Thrill kellett nekik, a kanalakat akkor nagyon magasról fütyülték le. A kisebbek és még a hatvanötös is elemi erővel fordult a csali után, ha éppen mögéjük csobbant be a wobbler. 

A színválasztásban viszont nem rugaszkodhattunk messzire. Kapást a natural csalikkal értünk el, így olyanok kerültek a dobozainkba, mint például az RBL és a HBL.

A Wizard botok közül a Samurai legerősebbje mellett a tömör karbonból készült Solid Spin képes felvenni a versenyt a harcsákkal.

Bármilyen hihetetlen, de a Thrill felkínálásán a jól megszokotthoz képest semmit sem változtattunk. A vízre (és nem vízbe, a különbség fontos) érés pillanatától kezdve diktáltuk belé azt a nem kicsi ütemet, ami már annyi szép halat adott. Ha nem így tettünk volna, az az egy két másodpercnyi késlekedés pont arra lett volna elég, hogy a bevontatás megkezdésekor visszafordíthatatlanul akadjunk el abba a nagyon sekély vízű kagylópadba, ami ott tartotta a harcsát.

Fiatal balinokat megszégyenítő mozdulattal vetette magát a száguldó csali után a majd kétméteres bajuszos.

A két szuperhős, akikben bármikor vakon bízhatunk. Ezek a kilences Thrillek bizony nagyon jól beszélik a harcsák nyelvét.

A wobbler marasztaló kagylópad miatt nagy szükség volt a legvastagabb fluorokarbon előkék tudására. Keménységük, rendkívül tömör és szilárd anyagszerkezetük miatt jól ellenállnak minden koptató hatásnak, így nem volt kérdés, hogy félméternyit bekössünk belőlük a csalik elé!

A csali után a leglényegesebb pontok: az extra erős kulcskarika és az L&K harcsás gyorskapocs, melyek garantáltan bírják az extrém terhelést!

Egyes méretű, 21 kilogrammos direkt erőhatásnak is ellenálló Duo Lock pergető gyorskapocs a négyes sorozat második legerősebb tagja.

Fontos kitérnünk még végezetül a zsinórkérdésre. Például a kilences Thrill 25 grammos tömege lehetővé teszi a hagyományos zsinórt kedvelőknek a 0,30-0,33-as méretek használatát. A fonott zsinórok erejében bízó pergetők pedig bátran tehetik fel akár a huszonötösöket is. Ne feledjük, partról kell nagyobb távolságot pontosan megdobnunk úgy, hogy közben a thrilles kapásokra jótékony hatással bíró szél bármikor beleszólhat a játékunkba.

A jól megérdemelt szabadulás előtt a puszi minden legyőzöttnek jár.

Forrás: Halmos Mihály

WIZARD DUO LOCK SNAP KAPOCS
690 Ft
WIZARD GRIZZLY KULCSKARIKA PEREMEZETT NICKEL
330 Ft
WIZARD FLUOROCARBON TRANSZPARENS ZSINÓR 20M
1 990 Ft
WIZARD BRAID FLUO SÁRGA FONOTT ZSINÓR 135M
5 290 Ft
A téli RSD pontyai
Megjelent: 2026. január 15. | Forrás: Skultéti László | Írások

A gyönyörű napsütés ellenére csípős hideg idő fogad, mikor kiérek a kikötőbe és bár csupán néhány méterre parkolom le autómat tőle, a lebukni készülő nap sugaraitól mégsem látom a csónakom. Különleges alkalom a mai, hiszen ebben az évben ez az utolsó. A Ráckevei (Soroksári)-Duna horgászai körében jól ismert és a legkevésbé sem várt évente ismétlődő esemény, amikor december első napjától általános horgászati tilalom lép életbe 20:00 és...

Chilis őszi bajszosok
Megjelent: 2025. november 27. | Forrás: Heincz András | Írások

Itt van az ősz, itt van újra, halat fogni kell nekem. A pontyok is lényegében szinte minden evők, érdeklődőek, az újdonságra felfigyelnek, de a koruk előrehaladtával egyre tapasztaltabbak rafináltabbak és óvatosabbak lesznek. A Chilis ízekkel a hideg beálltával is jó eséllyel járhatunk túl bajszos barátainkon. Természetesen a túra oszlopos részét képezi a MAX szériás bot, kapásjelző és orsó. Viszont mostanában elég sokat horgásztam finom szerelékkel,...

A budapesti jász
Megjelent: 2025. november 20. | Forrás: Ország Bálint | Írások

Akár hiszitek, akár nem, hazánk legnagyobb folyóján a Dunán ezelőtt még sosem pergettem, pedig rengetegszer vonatoztam át a nagy folyó felett, és sokszor tervezgettem a fővárosban horgászatot, de eddig ez valahogy sosem jött össze. Október utolsó napján aztán végre rászántam magam a túrára, és minimál felszereléssel elindultam meghódítani az Öreg Hölgyet... Na persze most megvolt a motivációm, hogy útra keljek, hiszen unokatestvérem csodaszép halak...

Az igazi hosszúpuska - Distance Method Feeder
Megjelent: 2025. november 06. | Forrás: Heincz András | Írások

Vannak az általam sokat használt kistavas 270-330 centis rövidebb botok no meg az általános és nagyobb távokon is bevethető 360-390-es parittyázók…aztán összetalálkozom egy 420-as bombázóval, amitől szinte leesik az állam... kipróbáltam a CXP Distance Method ’’hosszúpuskát”! Több okból sem szoktak a kezemben ilyen méretek landolni. Egyrészt az általam pecázott helyek és távolságok elérhetőek a rövidebb variánsokkal, másrészt a 175 centimhez...

Őszi balinok
Megjelent: 2025. október 30. | Forrás: Ország Bálint | Írások

Mióta elköltöztem Szegedről, az élő Tisza mellől, azóta nem volt szerencsém vizeink ezüstnyilához, a balinhoz. Azonban a szeptemberi, októberi gázolós horgászatom alkalmával több rablásra lettem figyelmes, ezért a domolykós wobblereket gyakran cseréltem őnös csalikra. Mivel a kristálytiszta vízben wobblerekkel nem sikerült kapást elérnem, ezért más megoldás után kellett néznem, hogy tudjak néhányat fogni az őszi balinok közül... Sajnos az említett...

Balatoni pontyozás, őszi esélyek
Megjelent: 2025. október 23. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

Szeptember közepére a csökkenő balatoni forgatag újra lehetővé tette, hogy üldözőbe vegyem partról bojlis felszerelésemmel a pontyokat. Nemcsak a 17 fokosra hűlt víz, hanem a 60 millió köbméternyire becsült vízhiány is gondoskodott arról, hogy kevesebb legyen a vízpartot látogató fürdőző és turista. Balatonboglár egyik szabadstrandja mellé telepedve meglepődve tapasztaltam, hogy hogy alig van horgász, a vizen csak néhány SUP és vitorlás...