Újabb nap a paradicsomban - 2/2
Megjelent: 2007. augusztus 16. | Forrás: Tóth Gábor | Írások

Az EnergoTeam Bream Match és a Ryobi Zauber tökéletes összhangja

Kriszti közben lelkesen kattogtatta a fényképezőt, így dokumentálva az eseményeket. Lassan közeledett a küzdelem vége. Egyre kisebb köröket írt le halam és egyre többször tudtam a fejét a víz fölé húzni. Egy jó tanács azoknak, akik még csak most ismerkednek a nagyhalas rakózással. Ha a hal mondjuk tőlünk balra akar egérutat nyerni ne jobbra próbálják húzni hanem abba az irányba terheljék, amerre megindult. Szinte biztos, hogy megfordul, és utána el lehet játszani ugyanezt az ellenkező irányban is. Így egészen nagyokat is magunk előtt tarthatunk. Persze, ha partra merőlegesen indul meg, akkor nincs mit tenni. Marad a szerelék meg az ima ereje.
Szóval, a szépséges tükrös időközben megadta magát. A víz tetején feküdt, beletörődve sorsába. A Laserfish által gyártott eléggé fura keretű merítőszákra jutott az a megtisztelő feladat, hogy partra segítse legyőzött ellenfelemet. Ez nem is volt olyan egyszerű, mert igaz hogy méretes volt a szák feje, de a hal is. Ekkorát még se rakóssal, se más módszerrel nem fogtam. A feje felől húztam rá a halra, és a farka már engedelmesen követte teste elülső részét.


Szép az élet

Fárasztás közben

Örömöm leírhatatlan volt. Egy ott horgászó bojlis társaságtól kértem mérleget, ami tizenkét kilót mutatott. Szóval megdöntöttem eddigi rakós rekordomat, ami kilenc kiló volt. Megint bizonyított ez a kiváló bot. Miután lehiggadtam, a felcsalizott horgok visszakerültek a vízbe. Egy jó adag kukorica és pellet keveréket lőttem köréjük, bízva abban, hogy további halakat tudok horogvégre csalni.


Csendélet...

Merítés után

Most nem is kellet sokáig várnom. Körülbelül húsz perc elteltével megindult a waggler úszóm és szép komótosan elmerült. A bevágás végre ült, ez már nem beleúszás. Éreztem a hal súlyát és komótos mozgásából megint termetes halra számítottam. Magamhoz hívtam Krisztit és kezébe nyomtam a botot, hogy ő is érezze micsoda erővel küzd egy ekkora hal. Ő gyorsan vissza is adta félve attól, hogy valamit nem jól csinál, és ezért elmegy esetleg a halam. Pedig szerettem volna, ha kifárasztja. Örök élmény. A bot karikába hajlott amint terheltem. Az orsó egyenletesen adagolta a zsinórt, amikor kellett. Teljes összhangban dolgozott az összeállítás. Itt én voltam a leggyengébb láncszem. Csak az én hülyeségem miatt lett volna esélye nyerni ennek a halnak. De ma én sem hibáztam és tíz perc öldöklő, vérre menő gyilkos küzdelem után partra került a nap második hala. Ez „csak" tíz kilós volt, de ékesen bizonyította, micsoda tartalékok és lehetőségek vannak egy ilyen finom szerelékben.
A nap első haltalan része okozta rosszkedvem elszállt, jókedvem szárnyalt, az ég meg borult. Ezzel együtt eléggé hűvös is lett. Talán ezen a nyáron először. De ez engem nem zavart, ellenben Kriszti cidrizett kicsit, de hősiesen kitartott.


Itt már biztonságban a zsákmány

Néhány eseménytelen perc után újabb kapás a rakóson. Ezúttal egy szökevény ponty volt a tettes. Azért szökevény, mert súlya talán két kiló lehetett, ami erre a tóra nem jellemző. Valószínűleg egy lelkes spori a mellettünk lévő másik tóból dobta át ide. Derekasan küzdött a szentem, teljesen esélytelenül. Egy - két perc alatt szákba került. Nem volt ellenfél.
Amíg ezzel a kis ponttyal szöszmötöltem, megindult a feederbotom a víz felé. Az utolsó pillanatban tudtam elkapni. A bevágás itt is jól ült, a tőlem negyven méterre lévő hal felcsapott a felszínre, éreztem, hogy nem nagy, mivel alig húzott néhány méter zsinórt az orsóról. Miután sikerült megállítani, széles körívet leírva úszott elém. A rugalmas pálcának és a precíz féknek köszönhetően, végig partiba voltam a hallal. A parttól néhány méterre összeszedte minden erejét és futott pár igen intenzív és vehemens kört. De ezzel ki is fújt és engedelmesen csusszant a merítőbe. Onnét pedig a négy méter hosszú haltartó szákba. Összegyűjtöttem a halakat egy végső csoportképhez. Egy ekkora szákban biztonságosan, károsodás nélkül lehet őket pihentetni.
De itt még nem ért véget a nap. Kis idő múlva újabb kapásom volt a rakóson, de ami ezután történt, az nem kerül fel a dicsőségtáblámra.


Fotózás után mehet vissza

Görbül a bot, jön a hal

A megakasztott hal szép komótosan elúszott tőlem balra, a parttal párhuzamosan. A szereléket tűrőképességének határáig terheltem, próbálva jobb belátásra bírni ellenfelemet. Az utolsó bottagot is ráraktam, ezzel nyertem további másfél métert és vártam a keserű vereséget. De láss csodát: szinte az utolsó utáni pillanatban őkelme megfordult és akasztásának helye felé úszott vissza. A botot hátratolva, de egyben hagyva próbáltam átvenni az irányítást. Úgy látszott sikerül is, bár nekem nagyon gyanús volt, amit művelt. Sajnos, gyanúm beigazolódott és csak a remény csillant meg számomra. Az is csak azért, hogy a vereség még megalázóbb legyen. Ellentmondást nem tűrően távolodott tőlem. Amíg lehetett a bottal utána nyúltam. Háta kiemelkedett a vízből, és látható volt, hogy a gumi valószínűtlenül hosszúra nyúlt. Néhány pillanattal később bekövetkezett az elkerülhetetlen. A horog fölött öt centivel elszakadt a zsinór. Ezzel a tengeralattjáróval nem lehetett bírni. Néhány nappal látogatásom előtt fogtak itt egy tizennyolc kilósat. Akár az is lehetett.


Az elszalajtott nagy ponty fárasztása közben

Nem bánkódtam. Eddig igazán jól szórakoztam. A fárasztásokat kicsit a hátamba is éreztem már. Az induláson törtük a fejünket, amikor a még bent lévő match bot úszója elmerült. A bevágás itt is rendben volt. Most jött el az a pillanat, hogy páromnak átadjam a készséget. Azért, hogy Ő is megfogja élete halát. A már annyit dicsért bot és orsó megint kitett magáért, a nem túl rutinos Kriszti kisebb hibáit is szépen korrigálta. Ennek eredményeképpen hamarosan szákba került egy kettőhatvanas pikkelyes. Élete legnagyobb halát fogta meg.


Mit ki nem bír ez a bot...

Öröm ebben a kultúrált környezetben horgászni

Teljesült minden kívánságom erre a napra. A felszereléseket leteszteltem, fejemet kiszellőztettem, emellett igazán jól szórakoztam. Tettem ezt egy stresszmentes, gyönyörű környezetben. Csak ajánlani tudom mindazoknak, akiknek kevés az idejük de szeretnének eredményesen hódolni kedvenc hobbijuknak.
Finnyás óriások Carp Expert kukoricákkal
Megjelent: 2026. július 22. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

Férfiasan be kell vallanom, hogy nagyponty horgászatom szeptember első hetére meglehetősen hektikussá vált. Teljes eredménytelenségről azért  nem beszélhettünk, mert a lefinomított etetési és csalifelkínálási módszerem még hozott néhány igazi matuzsálemet, de a kapások erősen csökkenő tendenciája új stratégiák és teljesen új alapok felállítását követelték. Kedves közeli horgászboltosom tanácsolta, hogy egy időre tegyem félre a bojlit, még az...

Pergetés Wizard Fine Jig Riggel
Megjelent: 2026. július 18. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

A plasztik csalik felkínálásának egyik legmodernebb és legszabadabb felkínálásának lehetőségét hoztuk el nektek a Wizard Fine Jig Rig személyében. Az eredetileg japán technikát a legegyszerűbb alkatrészek kombinációja teszi speciális egységgé, mely súlyból, acél karikából és egy offset horogból áll.  A Sárszentmihályi tó sekély vize remek lehetőséget nyújtott az új rig próbálgatására, tesztelésére A Fine Jig Rig a közkedvelt és rendkívül...

Carp Expert feeder botok tesztje
Megjelent: 2026. július 16. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

A Carp Expert a hazai és európai feederes mezőny egyik legnépszerűbb márkája lett 2026-ra. Híres arról, hogy kiváló ár-érték arányú, strapabíró és eredményes pecát garantáló feeder botokat kínál kezdő és profi horgászoknak egyaránt.  Az alábbiakban bemutatjuk azt az öt legkedveltebb, de különböző karakterű feederbotot, amelyek közül választva a finomszerelékes tavi pecától kezdve a vadvízi folyókig minden helyzetre találunk kompromisszum mentes...

Carp Expert újdonságok - Amiket nyáron nem hagyhatsz otthon
Megjelent: 2026. június 24. | Forrás: Szabó Attila | Írások

Ahogy a tavasz egyre melegszik, tagadhatatlanul érezhetjük a nyár közeledtét, amely horgászat szempontjából az év egyik legizgalmasabb időszaka. A víz már kellően meleg ahhoz, hogy a halak aktívan táplálkozzanak, ráadásul az időjárás is kedvező a horgászoknak. Az éjszakai pecákról sem szabad elfeledkeznünk, hiszen ezeknek is ilyenkor van szezonja! Vannak bizony olyan kiegészítők, amelyeket semmiképpen nem érdemes otthon hagyni az év legmelegebb időszakában,...

Pergetés Wizard Vertixekkel
Megjelent: 2026. május 16. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

Többszáz órát eltöltöttem már a Dunán az elmúlt években, de ez a május eleji rekord kisvíz közeli állapot nekem is feladta a leckét. A letisztult, tartósan alacsony vízállás és az egymást követő időjárási frontok komoly kihívás elé állították a pergetőket. A ragadozók a sorozatos légnyomás-ingadozás és a tiszta, sekély víz miatt gyanakvóvá, kapókedvüket tekintve pedig hektikussá váltak. A májusi Dunán a legjobb haltartó helyek, kövezések,...

Carp Expert Neo bojlik - amikor a tavaszi peca igazán beindul
Megjelent: 2026. március 31. | Forrás: Szabó Attila | Írások

A tél után várva várt időszak, amikor a vizeink elkezdenek felmelegedni, a nappalok kellemesen melegek, napsütésesek, és már az éjszakák sem túl csípősek ahhoz, hogy több napot a vízparton töltsünk. Fanatikus pontyhorgászként én sem bírtam tovább, és kora tavasszal Szabó Imre csapattársammal ellátogattam a Pródi Horgásztavak Bojlis “Nagy tavára”. Végszerelékek a vízben, minden a helyén: végre horgászunk! Abban az időszakban, amikor a...