Újabb nap a paradicsomban â- 1/2
Megjelent: 2007. augusztus 15. | Forrás: Tóth Gábor | Írások


A vadragényes nádasban található a legjobb horgászhely

Elég zűrösen alakultak az elmúlt heteim. Ezer dolgot kellett megoldanom, millió helyre elutaznom. Aminek egyenes következménye, hogy a horgászat ebben az időben alulról közelítette a nullát. Egy hónap után már fizikai fájdalmat okozott a vízpart hiánya, így az első szabadnapomra természetesen horgászatot terveztem. Azt még nem tudtam, hogy hova megyek, sak azt tudtam, hogy mennem kell, mert tuti bekattanok.
A kitűzött horgászat előtti napon, még két-három víz versengett kitüntető figyelmemért, de ez gyorsan egyre redukálódott. Ez nem volt más, mint az akasztói csárdához tartozó igen intenzíven telepített tórendszer. Kultúrált, rendkívül színvonalas környezet és ami számomra igazán fontos, a tavakban rengeteg a hal, ami szinte biztos szórakozást nyújt az ott kikapcsolódni vágyóknak. Már többször jártam itt, szóval nem volt ismeretlen a terep. Jó néhány termetes ponty került szákomba az Extra tavukból. Most is ide akartam leülni. A csárda tulajdonosa szívélyesen fogadott és természetesen megengedte, hogy a nagyhalas tavukon próbáljak szerencsét. Ez számomra jó hír volt, mert a tesztelésre szánt horgászbotokkal az átlagosnál nagyobb halakat akartam fogni. Azért, hogy megmutassam mire is képesek ezek a pálcák. De melyikekről is van szó?


Minden kész a bevetésre

Ezek közül kettő új darab: a Bream Match és a Silver Feeder medium változata. Mellettük egy jól ismert rakós, az én kedvencem, a tizenhárom méteres Multi Carp. Ezzel a bottal egyszerűen imádok nagyhalazni, annyira jól eltalált bot.
Felmerülhet a kérdés a tisztelt olvasóban, hogy a fentebb említett match és feeder bot mit keres egy olyan tó partján, ahol öt kilótól tizennyolc kilósig telepítik a pontyot!? A válaszom egyszerű! Biztosan mindenki hallotta már azt a kérdést egy matchbot, vagy egy finomabb feeder bot láttán, hogy: -Mekkora halat lehet ezzel megfogni? Vagy azt a kijelentést, hogy: - Á, ez egy egykilós hal alatt összetörik! Ugye ismerős! Szóval, itt ennek a tónak a partján választ tudok adni néhány kérdésre és esetleg el tudom oszlatni azokat a kételyeket, ellenérzéseket, amit ezek a finom módszerek keltenek nagyon sok emberben.

Praktikus szállító kocsi a nehéz láda szállítására

Kényelmesen beballagtunk menyasszonyommal a térkővel kirakott úton a kiszemelt horgászhelyre, amiről már el lehet mondani, hogy az én törzshelyem. Még a szerelékek összeállítása előtt, két doboz kukoricát és egy fél zacskó Tímár pelletet lőttem be magam elé. A drennan csúzli mindig biztosíték a pontos etetésre. Szóval az alapos előetetés után nekiláttam a szerelékek összeállításának. Elsőnek az EnergoTeam Bream Match került ki a botzsákból. Ez egy 5-25 gramm dobósúlyú, 3,90 m hosszú gerinces pálca, csavaros orsótartóval, ahova egy Ryobi Zauber 4000 lett rögzítve stabilan. Ez az orsó szintén a szívem csücske. Precíz fék, tökéletes kidolgozás és összeszerelés jellemzi. Örök darab! Dobjára húszas Sufix Spacialist Anglaise süllyedő zsinór került. Itt jegyezném meg, hogy felcsévélés előtt ezt a zsineget be kell áztatni langyos vízbe, a tökéletes feltekercselés érdekében. A szél erősen szembe fújt, ezért egy nagy, tizenkét grammos Dínó wagglert választottam.

Igaz, a távolság nem volt nagy, körülbelül harminc méter, de a szél miatt kellett ez a testes darab. A fentebb leírtakat végigolvasva, világossá válhat mindenki számára, hogy egy minden elemében professzionális matchbotos összeállítással fegyvereztem fel magamat a kapitális halakkal szemben. Itt nincs gyenge láncszem, se kompromisszum! A horgot direktbe kötöttem, az ólmozást egy csomóba összehúztam, így a gubancolódás esélye a minimálisra csökkent.
Két szem kukorica került fel csali gyanánt és repült a velem szemközt lévő kis sziget irányába. Egy kézség kipipálva. Következett a rakós! Itt a már vizsgázott és bejáratott szerelék kapott szót megint. A húszas főzsinór 2,4 milliméteres csőgumihoz kapcsolódott, az úszó itt is a Dínó kínálatából került ki, egy fél grammos Record Carp személyében. Ez az úszó kifejezetten nagy igénybevételre van tervezve. Sokkal strapabíróbb, mint a nagy átlag. Köszönhetően erős karbon szárának és az egyedi zsinórvezető megoldásnak. Az antenna tövére egy vékony drótspirál van tekerve, ezen keresztül húzzuk át a zsineget. Így nem tud kiszakadni a testből fárasztás alatt, mint a hagyományos fül. A horog tízes méretű japán Fudo. A botot tizenegy méterbe raktam össze, az utolsó tagot magam mellé tettem vészhelyzet esetére. He egy tengeralattjáró keveredne véletlen - ami itt nem is annyira véletlen -, zsinórvégre. Miután a két botot összeraktam, a szokásos várakozó álláspontra helyezkedtem. A feeder egyelőre a táskában maradt.

Bíztató volt látni, hogy a tavon horgászók közül többen is fogtak kilenc-tíz kilós pontyokat. Biztos voltam a sikerben. Már csak azért is, mert alig dobtam be a felszereléseimet, a halak máris beleúszásokkal mutatták magukat. Szívdobogtató látvány, amint az úszó lassan elmerül, főleg annak a fényében, hogy elméletileg öt kilósnál kisebb hal nincs a tóban. Szóval vártam és vártam és vártam, de semmi. Öt apró törpeharcsát fogtam négy óra alatt. Az óra mutatója már közelített a háromhoz. Egyre türelmetlenebb lettem. Nem értettem mi a gond. A halak ott voltak, de rendes kapást nem tudtam kicsikarni. Kedvesem nyugtatott, hogy az időközben újra megélénkült szél majd meghozza a halak étvágyát. Legyen igaza.


A törpék törpéje...

Mivel volt időm, összeszereltem a feeder botot is. Húszas Sufix zsinórral és hatos Maruto horoggal. A botra egy harmincötös méretű EnergoTeam Silver orsó került. A botot és az orsót is alacsony árfekvés jellemzi, de ami fontos, a kedvező árhoz jó minőség is társul. De szerintem, ez az összes EnergoTeam termékre jellemző. Szóval kezemben volt egy nagyon baráti árú felszerelés, ami az atomerőműves versenyen már bizonyított dévérezés terén. Most eljött az idő, hogy megmutassa, mire képes nagyhalas fronton.
Az etetőkosárba Timár Mix Super és Piros ponty Extra keveréke került. Rendkívül aromás, intenzív illatú keverék. Gyorsan oldódik, így hamar kifejti csalogató hatását.
Tőlem balra dobtam egy ugrás irányába.
Eltelt további fél óra esemény nélkül. De aztán lássunk csodát! Szinte a semmiből jött az első igazi kapás a rakósra. Mire a botot kézbe vettem a hal már jó pár méterre kihúzta a gumit. Éreztem, hogy ül az akadás és azt is rögtön közvetítette a bot, hogy termetes példány küzd a mélyben. Szóltam Krisztinának, hogy vegye ki a feedert és a match botot. Nem szerettem volna, ha összegyűjti az összes zsinórt fárasztás közben. Időközben lerövidítettem, mivel a hal nagyon készségesen úszott felém és úgy döntött, hogy nem is igazán akar nagyon eltávolodni tőlem. Nem húztam nagyon, nem akartam megvadítani. A pontyra igaz az, hogy minél inkább keménykedünk vele, annál inkább megbolondul. Időm, mint a tenger, erre vártam egészen idáig, nem akartam elszúrni. Talán öt perce terelgethettem jobbra – balra, amikor az első burványok megjelentek a víz felszínén, biztos jelét adva annak, hogy uszonyos barátom kezd kifogyni a szuszból. További öt perc kellett ahhoz, hogy először meglássam. Egy szép tükörponty, nyugtáztam magamban.

Balatoni pontyozás, őszi esélyek
Megjelent: 2025. október 23. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

Szeptember közepére a csökkenő balatoni forgatag újra lehetővé tette, hogy üldözőbe vegyem partról bojlis felszerelésemmel a pontyokat. Nemcsak a 17 fokosra hűlt víz, hanem a 60 millió köbméternyire becsült vízhiány is gondoskodott arról, hogy kevesebb legyen a vízpartot látogató fürdőző és turista. Balatonboglár egyik szabadstrandja mellé telepedve meglepődve tapasztaltam, hogy hogy alig van horgász, a vizen csak néhány SUP és vitorlás...

Halvédelem felsőfokon a Carp Experttel
Megjelent: 2025. október 09. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

Az online térben és a nyomtatott médiában a legtöbb írásunkban azt mutatjuk be, hogy milyen csalikkal, csalizási módokkal és horgászmódszerekkel tudunk eredményesebbek lenni. Kevés olyan foglalkozott eddig azzal, hogy tippeket és tanácsot adjon azon horgászok számára, akik felelősséget és késztetést is éreznek ezeknek a gyönyörű halaknak az egészségének a megóvására. Jelen cikkünk olyan halvédelemmel kapcsolatos kiegészítőket mutat be, amely...

Hard River Feeder-rel a Dunán
Megjelent: 2025. október 02. | Forrás: Heincz András | Írások

Beköszöntött a szeptember és a vénasszonyok nyarában bizony jóleső érzés vízparton átélni a langyos szellőt, a lenyugvó nap kellemes melegét, na meg egy új bot adottságainak felfedezését! A Carp Expert River Feeder már jól ismert és bevált termék volt az Energofish palettáján és most kezembe vehettem az idén megjelent újabb generációt, ami nem csak új köntösbe öltözött, hanem a jelenkor igényeihez mérten történtek rajta...

Felszíni feketesügérhorgászat
Megjelent: 2025. szeptember 25. | Forrás: Ország Bálint | Írások

Hazánkban a feketesügér – vagy régebbi nevén pisztrángsügér – megosztó halfaj: idegenhonos és invazív is egyben, viszont falánksága, látványos kapásai, erőteljes kirohanásai igazi sporthallá teszik őt. Mára több hazai vízben is stabil állománya alakult ki, így egyre népszerűbb a pergetők körében. Az Egyesült Államokban viszont a "bass fishing" igazi életstílus, ahol a profi versenyzők olyan népszerűek, mint itthon a Forma-1-es pilóták: hatalmas...

Wizard plasztikos pergetések
Megjelent: 2025. szeptember 18. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

Annyi gyönyörű ponty, amur, és oly sok bojlis botok mögött töltött peca után, nyár végére szűnni nem akaró viszketést éreztem a jobb tenyeremben. Pontosan ez jelezte azt, hogy pergető botot ragadva meg kell indulnom a Sárszentmihályi-tavak felé, hogy süllők és balinok után kutassak. No és persze hajtott a kíváncsiság az iránt is, hogy vajon milyen sikert arat a Wizard egyik legújabb gumihal családja, a Vertix Blade.  Pergetéshez nem éppen a...

Nyári csalizási tippek pontyra
Megjelent: 2025. szeptember 04. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

A nyári meleg vizek legkülönlegesebb és legnagyobb vonzerővel bíró természetes csalija a tigrismogyoró. Édes illata és természetes cukortartalma miatt ellenállhatatlan a pontyok és amurok számára. Tavasz végétől és is előszeretettel alkalmaztam a tigrismogyorót a hajszálelőkéimen, több gyönyörű pontyot és amurt köszönhettem neki.  Célzott ponty és amurhorgászatom erős bojlis felszereléssel egy sekély vizű, lassú áramlású...