Így szokták nevezni azt a helyzetet, mikor valami nem nagyon megy és az ember ebbe is, abba is belekezd a siker reményében. Tegnap én is rákényszerültem, és a kezdeti pangás után – igaz sokat kellett várni – de alkonyatra bejött.

Úgy kezdődött, hogy az Energofish botpolcai között barangolva, figyelmes lettem egy új botszériára, a „Viking"-re. Méretben is, funkcióban is rendkívül változatos, szép kivitelű, szolidabb árfekvésű garnitúra, érdemesnek véltem azonnal kipróbálni. A nagy választékból, mivel most indul az igazi pontyszezon, a háromméteres, Viking Vario medium-heavy fenekező pontyozóját választottam. A kétrészes, hatgyűrűs, részben parafanyeles, elegáns, gerinces pálca izgatta a fantáziámat, vajon hogy viselkedik a pontyok terhelése alatt.

A Viking Vario 300-as a széles választékú botcsalád talán legpontyosabb darabja, nálam legalább is már az első horgászatkor bevált.

Már a próba előtti nap kétszer megszórtam a pályát áztatott kukoricával, majd az ébredő nap már az új bot mögött talált, melynek felső horgára Cukk vaniliás, az alsóra áztatott kemény kukoricát fűztem, közöttük az erős áramlás miatt ötvengrammos lapos-bordás önetető csúszkált alaposan megtömve Timár-féle pontyos kajával. Tíz óráig egyetlen komolyabb rántás volt csak a spiccen, az sem lett meg, és eltekintve a sűrű nádassal szegélyezett olajzöld vízen, csak néhány keszeglöttyenést láttam. Ez, és az unalom adta az ötletet, hogy a fenekezés mellett megpróbáljak úszózva némi fehérhalat fogni. A Technoplankton Felhős Dévérező kajájából, némi Vaniliás Rapid ragasztóval és áztatott kenyérrel vegyítve jó kemény gombócokat gyúrtam és a fenekező zsinórja felett beetettem.

A folyóvízi etetés alapkellékei

Az első gombócok hamar meghozták a karikakeszegeket, de az erős folyás miatt keményen meg kellett küzdeni mindenegyes halért, de legalább volt kapás. Jó sütőméretűek jöttek, a legnagyobb 62 dekás volt. Aztán egy csapásra leállt a kapás és hiába etettem rá, le nem vágódott az úszó. Értetlenül álltam a jelenség előtt, talán valami nagyobb ragadozónak tűnhetett fel a keszegtömörülés. Meddő úsztatásaim közepette egyszer csak megrándult a csíptetős kapásjelző a fenekező zsinórján, mire a nyélhez kaptam már le is esett róla. A kezem lendülete félúton megállt, a megakasztott hal megugrott a mederbe, a Feeder Gulp 50-es orsó finom fékje kellemesen zizegni kezdett. A hal hamarosan megállt, majd lassan húzni is engedte magát, éreztem a tömege nem nagy, de néha jó kis megugrásokat produkált. Nem csoda, mert egészen nyurga, sportos, két és feles tükrös volt, ritka, nagy, aranyszínű pikkelyekkel. Nem sokára körülölelte a háló, sikerrel megtörtént a botavató, kellemes volt vele a fárasztás.

A fenekezés klasszikus orsója.

A nyurga tükrös nagyon jól verekedett. Úszózva csak karikakeszegek jöttek.

Felvillanyozódtam a szép haltól, de aztán sokáig semmi nem történt, se keszeg, se ponty. Eluntam a meddő pecát, kikapcsolódásként főztem egy pörköltet, estebéd lett belőle. A teraszon étkeztem, és mivel rálátok onnan a vízre, egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy egy szárcsa a gombócos pályán sorra bukik le és rázza le a torkán az etetőanyagomat. Ezek szerint nem mosta el a folyás és a keszegek sem ették fel? Kaptam a Viking 390-es match botomat és újra úsztatni kezdtem. Nagy meglepetésemre ott voltak újra a karikák, nem sűrűn, de szép példányok jövögettek, de se egy dévér, se egy bodri, se más, de azért tetszett a dolog.

Halam van! A jó match bot ideális akciója.

Ez a kacsacsalád állandóan lesi mikor etetek, mert mindig leesik nekik is valami.

Ezeknek a keszegeknek köszönhettem az ötkilóst, el is engedtem őket, hátha máskor is megteszik.

Újra bedobtam a fenekezőt is, elfért az úsztatós pálya végén. Dobócsővel rászórtam pár marok kukoricát, aztán eljátszadoztam a keszegekkel. Fél óra múlva felnéztem a fenekezőt, újratömtem a kosarat és visszadobtam az etetésre. Leült a cucc, rátettem a kapásjelzőt a zsinórra, állítom be optimálisra, de az esik lefelé. Azt hittem, arrább gördült a kosár azért, de mikor újra felhúzom, esik tovább, újra felhúznám, tovább esik. Vagy fél percig csak bámultam ki a fejemből, mire rájöttem: Lehet, hogy kapásom van? Kétszer kellett megemelnem a botot, mire találkoztam a hallal, aztán jó kis bunyó kerekedett belőle. Nem ugrott meg, de közelebb sem hagyta magát egy darabig húzni, le-fel kavargott a stég előtt. Ez is szép, nagypikkelyű, tükrös volt, de vaskos három és fél feletti. És nem csak tükrös, trükkös is volt, mint kapása mutatta.

Az általam használt és bevált fenekező szerelék.

Elcsendesültek a fárasztás hullámai és a keszegek is, le is tettem az úsztatós botot, csak gyönyörködtem a lenyugvó nap sugaraiban bronzosan fénylő szemközti nádas szépségében. A vízparti alkony szelíd hangulatát a kapásjelző felfelé ugrálása törte meg, de nem haragudtam érte. Akasztás után a hal kikanyarodott az alattam lévő gyékényes felé, már kezdtem lemondani róla, mikor hirtelen megtorpant és a meder felé vette az irányt. A fárasztás elhúzódásából lehetett érezni, jobb méretű, mint az eddigiek. A sötétedéssel kirajzó szúnyogok közben megtalálták rövidnadrágos lábamat. Távolról nézve furcsán nézhettem ki, amint indián harci tánc lejtése közben pontyot fárasztok. Mert az volt az alkonyi látogató, jó ötkilós aranypikkelyű tőponty. Érdemes volt hát a fenekezés mellett belekezdeni az úszózásba, mert különben nem biztos, hogy kibírtam volna a hosszú-hosszú kapástalan órákat és idő előtt feladtam volna, így viszont jól sikerült a botavató, igen csak bevált a Viking Vario 300-as.

Az alkony szép pontyaival

A feeező pontyozás szerintem legjobb önetetője és horgai felül, általam használt és bevált keszegező horgok alul.

A csalik horogra rögzítésének kellékei és minőségi forgókapocs a szerelék főzsinórhoz kapcsolásához.

A Cukk pálinkás kukoricát a dévérek is szeretik

Pontyozáshoz ajánlott zsinórok és rájuk való kapásjelzők.

A bandanagy karika az erős áramlást jól bíró egypontos úszóval