Várható csukacsodák
Fodor Tamás kaposvári egyetemista 2008 november 13-án 12.20 kg-os csukát fogott a Rinyaszentkirályi-tavon. Két nap múlva, nov. 15-én fél egy körül újabb hatalmas csukát sikerült megszákolnia, melynek hossza 110 cm volt, súlya pedig 13.20 kg!

Szinte már őskövület
A hírnek utánajárva hamar kiderült, hogy mindkét kapitális jószág élőhalas felszereléssel került megfogásra minden különösebb cécó nélkül.
Tamás különben a szomszédos Rinyaújlakra való és csak azóta jár csukázni a tóra, mióta az elhíresült hatalmas csukáiról. Német vendéghorgász barátja javaslatára változtatott az addigi csali feltűzési módszerén, már nem a kárász hátúszója mellé vagy alá szúrja be a tűt, hanem a csalihal szájába akasztja. Szerinte így a csalihalnak szabadabb a mozgása, nagyobb távolságot jár be a vízközti felszereléssel. No de visszatérve az első tizenkét kiló fölötti fogásra: a gáton horgászott, a parttól nagyjából tizenöt méter távolságra egyszerűnek mondható 3.90 m hosszú Laserfish KT 260 Surf Cast.Tel.Rod bottal. Masszív pecáról van szó, melynek öt gyűrűje van, csavaros fémbetétes orsótartója, amire GS Cyklon NG hátsófékes hétcsapágyas orsó került. Harmincas zsinórból 160 méter fér rá, ez parti úszós csukázáshoz bőven megfelel. A 0. 30-as Titan zsinór sem a világ csodája, 7.5 kg-os szakítószilárdsága az átlagos csukák megfogására kiválóan alkalmas. Különlegesnek talán csak a Crystal Pike 28 grammos úszója számíthat, meg a nem hétköznapi Pike Wire csukázóelőke és a Grizzly bronzszínű minőségi hármashorga.
![]() | ![]() |
![]() | ![]() |
Néhány kép a monstrumról
Kárászt mindig lehet venni a kikötő melletti haltartóból. Érdekes, hogy a Rinyaszentkirályi- tavon az ezüstkárász hordák mellett rengeteg a vörösszárnyú keszeg, bodorka és a törpeharcsa.
Átok a törpeharcsa és az ezüstkárász, de az is igaz, hogy épp ennek a két halnak köszönhető a rinyaszentkirályi csukák nem mindennapi gyarapodása.

Igazi boldogság a nagy fogás után
Hétköznapokon csendes a tó környéke, a környező erdőkből lejárnak inni a szarvasok, az erdő alatti horhosban lépten-nyomon dagonyázó vaddisznók nyomait lehet látni. Többnyire környékbeli horgászok áztatják ilyenkor a zsinórt, meg néhány ráérős horvát pecás, akik a nagy csukák miatt járnak oda. Hétvégeken megpezsdül az élet, a pécsi horgászboltosok színe-java,- akik különben mind nagyszerű pergetőhorgászok is-, megjelennek, hogy pergetve fogjanak néhány jobb halat. Magam is a pergetőhorgászat híve vagyok, de be kell vallanom, hogy igazán nagy csukát én is csak úszós felszereléssel fogtam idáig. Nem számolom ide a Kazahsztánban, Szibériában pergetve fogott nagy csukákat, mert ott ember csak ritkán jár, a csukák óvatlanok, ráadásul olyan hihetetlen mennyiségben vannak, hogy nagyon bénának kell lennie annak, aki nem fog egy óra leforgása alatt 10-15 darabot.

Egy fiatal horvát sporttárs gyönyörű zsákmánya
Szikrázó napsütés, 8-10 fok és szélcsendes idő várta Tamást november 13-án, aki egyetemi tanulmányait egy kis pihenővel megszakítva ebédtájban érkezett. Fél egykor eltűnt az úszó, rövid nyeletés után bevágott, és a fárasztás első perceiben nem is gondolt arra, hogy tíz kiló fölötti csuka lehet a horgon. A hal húzatta magát egy darabig, míg megvilágosodott neki, hogy ennek fele sem tréfa, és attól a perctől már a frászt hozta a horgászra. Nem szaporítom a szót, húszpercnyi fárasztás után került merítőbe a gyönyörű hal, melyen már látszott, hogy bőven tíz kiló fölötti lesz. Jó tanács a tógazdának, mert nem az első ilyen melák csuka kerül horogra a tavon az utóbbi hónapokban, a horgászok többsége általában kisebb méretű és öblű merítővel érkezik. Legyen kéznél a tóparti büfében néhány nagyméretű merítő, mert így elkerülhető az a néhány cirkuszba illő jelenet, ami megesik a szákolásnál. Arról nem is szólva, hogy kevesebb csuka verné úgy le magát a horogról. Fogás után a szokásos rituálé, fényképezkedés aztán visszaeresztés. Idén ősztől a Rinyaszentkirályi- tóról tilos csukát elvinni, mindez az értékes állomány védelmét szolgálja, meg azoknak az örömét, akik ilyen kapitális halakat fognak

Sárdinecz Csaba lábodi horgász élőhallall fogott 11 kg-os szépséges csukája a rinyaszentkirályi tavon
Tamás sem hitte volna, hogy két nap múlva hasonló felszereléssel megdönti saját rekordját, ami egyúttal tórekord is. Megint úszós felszerelés, a szokásos csalihal a szájába akasztott horoggal. A hatalmas hal láttán összeszaladt az ott horgászók apraja, nagyja, valóban nem hétköznapi az ilyen látvány. Alig telt el néhány perc, mikor az egyik a vendégházban lakó horvát pecás kezdett kurjongatni, mert nem volt kéznél a merítője. Az ő csukája épp, hogy csak verte a tíz kilót.

Egyik csuka a másik után. Kisdeák Szilárd nagyatádi horgász 9.80 kg-os csukája is élőhalra kapott
Tanulsága a néhány szép nagy fogásnak megszívlelendő. Tamás is de a helyiek is állítják az úszós csukázás egyszerű horgászat, amelyhez nem kell drága felszerelés. Sokkal fontosabb a megbízhatóság és az olyan kiegészítők melyek kellőképpen szolgálják a felszerelést.
Szeptember közepére a csökkenő balatoni forgatag újra lehetővé tette, hogy üldözőbe vegyem partról bojlis felszerelésemmel a pontyokat. Nemcsak a 17 fokosra hűlt víz, hanem a 60 millió köbméternyire becsült vízhiány is gondoskodott arról, hogy kevesebb legyen a vízpartot látogató fürdőző és turista. Balatonboglár egyik szabadstrandja mellé telepedve meglepődve tapasztaltam, hogy hogy alig van horgász, a vizen csak néhány SUP és vitorlás...
Az online térben és a nyomtatott médiában a legtöbb írásunkban azt mutatjuk be, hogy milyen csalikkal, csalizási módokkal és horgászmódszerekkel tudunk eredményesebbek lenni. Kevés olyan foglalkozott eddig azzal, hogy tippeket és tanácsot adjon azon horgászok számára, akik felelősséget és késztetést is éreznek ezeknek a gyönyörű halaknak az egészségének a megóvására. Jelen cikkünk olyan halvédelemmel kapcsolatos kiegészítőket mutat be, amely...
Beköszöntött a szeptember és a vénasszonyok nyarában bizony jóleső érzés vízparton átélni a langyos szellőt, a lenyugvó nap kellemes melegét, na meg egy új bot adottságainak felfedezését! A Carp Expert River Feeder már jól ismert és bevált termék volt az Energofish palettáján és most kezembe vehettem az idén megjelent újabb generációt, ami nem csak új köntösbe öltözött, hanem a jelenkor igényeihez mérten történtek rajta...
Hazánkban a feketesügér – vagy régebbi nevén pisztrángsügér – megosztó halfaj: idegenhonos és invazív is egyben, viszont falánksága, látványos kapásai, erőteljes kirohanásai igazi sporthallá teszik őt. Mára több hazai vízben is stabil állománya alakult ki, így egyre népszerűbb a pergetők körében. Az Egyesült Államokban viszont a "bass fishing" igazi életstílus, ahol a profi versenyzők olyan népszerűek, mint itthon a Forma-1-es pilóták: hatalmas...
Annyi gyönyörű ponty, amur, és oly sok bojlis botok mögött töltött peca után, nyár végére szűnni nem akaró viszketést éreztem a jobb tenyeremben. Pontosan ez jelezte azt, hogy pergető botot ragadva meg kell indulnom a Sárszentmihályi-tavak felé, hogy süllők és balinok után kutassak. No és persze hajtott a kíváncsiság az iránt is, hogy vajon milyen sikert arat a Wizard egyik legújabb gumihal családja, a Vertix Blade. Pergetéshez nem éppen a...
A nyári meleg vizek legkülönlegesebb és legnagyobb vonzerővel bíró természetes csalija a tigrismogyoró. Édes illata és természetes cukortartalma miatt ellenállhatatlan a pontyok és amurok számára. Tavasz végétől és is előszeretettel alkalmaztam a tigrismogyorót a hajszálelőkéimen, több gyönyörű pontyot és amurt köszönhettem neki. Célzott ponty és amurhorgászatom erős bojlis felszereléssel egy sekély vizű, lassú áramlású...