Véget ért az év legnagyobb amatőr versenye!
Megjelent: 2008. szeptember 16. | Forrás: EnergoTeam | Írások

Azt nem tudjuk, hogy a világon van-e hasonló verseny, de az biztos, hogy a IV. EnergoTeam Kupa mely egyéni, családi, ifjúsági és gyermek kategóriában került lebonyolításra, összdíjazása 5 000 000 Ft volt, - példátlan- a hazai versenyek történetében.

ET Kupa döntő - gyerek - Ibrány

A versenyről készült képek ide kattintva megtekinthetők


Ponty volt a nyerő zsákmány

Vizsgálva a versenyek fogási adatait kiderül, hogy a 2082 résztvevő 19 506 kiló halat fogott, ami majdnem tíz kilós átlagnak felel meg. Amatőr versenyzőkről lévén szó ez nem kis teljesítmény, tegyük hozzá mindjárt azt is, hogy ez a fogási átlag a helyszínt adó tavak halbőségét is dicséri! Tizennyolc megye tavain versenyeztek a résztvevők, szép számmal akadt olyan tó, amely épp ennek a versenysorozatnak köszönheti ismertségét és mai népszerűségét.


Ez a potyka is megvan szülői segítséggel

A nagy verseny selejtezői 2008. április 1.-től augusztus 3.-ig tartottak, majd következtek a házi döntők augusztus 8-9-10-én, ahol tavanként a legjobb 15 versenghetett és a győztes jutott az országos döntőbe.
Először a gyermekverseny döntője került lebonyolításra Ibrányban, a Nagyerdesi horgásztavon, 35 induló részvételével. Reggel kilenc órától tíz óráig tartott az érkezés, regisztráció, szektorsorsolás és a hivatalos megnyitó. Egy órájuk maradt a versenyzőknek a versenyhelyszínek elfoglalására, kipakolásra, szerelésre majd etetésre. Tizenegy órától délután tizenhat óráig tartott a verseny nem kis izgalmak közepette.
Ibrány a Tiszaháton a Rétköz nyugati részén a Tisza és a Lónyai csatorna által határolt területen fekszik. A szájhagyomány szerint 13 dombra épült, aminek lehet praktikus magyarázata, hiszen a rétközi településeken a Tisza kiöntései miatt a kiemelkedő szigeteken, dombokon építkeztek az emberek. Az 1860-as évtizedben végrehajtott Tisza-szabályozás, a Belfő-és a Lónyai csatorna építésének következtében megváltozott a rétközi táj arculata, eltűnt a régi vizivilág. A horgászat iránt azonban változatlan az érdeklődés, remekül halasított horgászvíz várta a döntő résztvevőit, akik Csanádpalotáról, Budapestről, Békéscsabáról, Szegedről, Balatonboglárról és számos más településről érkeztek.

A verseny legnagyobb hala

A Nagyerdesi horgásztó természetes környezetével rögtön elnyeri a messziről jött figyelmét, megidéződik a hajdani vizivilág. A tó körbejárható, mindenhonnan meghorgászható. Halállományára jellemző a ponty, amur, szürkeharcsa és a keszeg-kárász bőség.


Remek hangulatban zajlott a díjkiosztás

Horgászni napkeltétől napnyugtáig lehet, minden igényt kielégítő szállás a vízparti Tavitündér panzióban foglalható. Hétvégeken engedélyezett az éjszakai horgászat is.


Esős díjkiosztó

Izgatott szülők és nagyszülők társaságában kezdődött a verseny melyből kiemelkedett négy nagyon ügyes kissrác. Tóth Norbert, aki Csanádpalotáról Csongrád megyéből érkezett, és a Zápor tavon vívta ki a döntőbejutó első helyet. Rigó Roland Szentendrei versenyző a hangulatos Nógrád-megyei Cser tavon bizonyult a legjobbnak. Nagy Dávid Szegedről jött ő a Lencsés horgásztavon diadalmaskodott. Vágó Barnabás, pedig Budapest képviseletében az Ordas tavon végzett az első helyen. A győzelmet végül Tóth Norbert szerezte meg (15545 gr) ráadásul ő fogta a legnagyobb halat is egy szépséges 6100 grammos amurt. Második helyen Rigó Roland végzett, eredménye 13390 gramm, míg a dobogó harmadik fokára Nagy Dávid léphetett fel 11725 grammos fogásával.


Markóczy József gratulál a 2. helyezettnek

A győztes díja egy Eagle Claw Tele ponty szett volt és egy remek AT 301 Sátor, a második helyezett ET Silver Bolo 4 m botot ET Excalibur 1000-es orsót és egy hozzáillő 0.17 mm Carp Expert zsinórt kapott. A harmadik helyezett jutalma 2 db zsebpeca egy ET Lux 5.00 m spiccbot és egy 0.16 mm-es Erson Taifun zsinór. A versenyen indulók mindegyike kapott ajándékcsomagot. A díjakat Markóczi József úr az Energofisch Kft. tulajdonosa adta át a gyermekeknek. A verseny összfogása 94756 gramm volt


ET Kupa döntő - ifi - Gyula

A versenyről készült képek ide kattintva megtekinthetők


Az első tó az öt közül

A Gyulai Harcsás tavak volt a helyszíne a 39-fős ifjúsági döntőnek, ahol 17 megye különböző tavain első helyet szerzett ifi horgász versenyzett. Már az elődöntők során is feltűnt néhány tehetséges fiatal, a szegedi Szarka Dávid, a vasi Molnár Márton, a szabolcsi Póti Kristóf és a mezőny egyetlen női versenyzője Simon Alexandra Győr-Sopron megye képviseletében. Több tóból áll a tórendszer a legnagyobb 3. 7 hektáros és híres szürkeharcsa állományáról.


Családi összhang a vízparton

A tavak korábban téglagyári tavak voltak, ezekre a háborítatlan vizekre jellemző, hogy megbújnak benne a kapitális harcsák. Az egyik tavat évtizedekig nem horgászták a legutóbbi felmérő halászat során derült ki, hogy százkiló körüli harcsa is lapulhat benne. A sok harcsa nem véletlen, hiszen bőséggel van táplálékhal a tavakban.


Akcióban…

De nemcsak harcsázni, hanem pontyozni, amurozni és nyáron afrikai harcsára horgászni járnak ide az ország távolabbi pontjairól is. A Harcsás tavakon egész évben engedélyezett a horgászat, napijegyet a vízparti büfében lehet váltani, ugyanitt horgászbolt is található.


Az afrikai harcsa is meglepődött

A tó partja nádasokkal tagolt, a part füvesített, a horgászállások kényelmesen megközelíthetők. A tó partján korlátozott számban szálláshely igényelhető, lehetőség van kempingezésre hideg-meleg vizes zuhanyzók is rendelkezésre állnak. A tavak népszerűségére jellemző, hogy évente számos horgászversenyt rendeznek, amelynek egyik garanciája a szakszerűen telepített halállomány.


Remekül akadt

Augusztus 17-én vasárnap tíz órakor kezdődött a verseny, amely az Energoteam Kupa szabályainak megfelelően öt órán át tartott. Az Ibrányban tartott versenyre is sok szülő kísérte el a gyerekeket, nem volt ez másképp az ifjúságiak versenyén sem.


A jókezű horgász jutalma

A nem túl szigorú versenyszabály szerint a szülők segíthettek a szákolásban, így aztán az apukák ugrásra készen álltak fiaik mellett egy-egy jobb hal megszákolásánál. Érdekes, hogy főleg kárász, ponty, keszegfélék kerültek többségben horogra, aztán egyszer csak varázsütésre beindultak az afrikai harcsák is. Nem is akármilyenek, Póti Kristóf botját egy 7400 grammos tesztelte, de végül nem kis izgalmak közepette szákba került.


Megcsíptelek!

Érdekes, hogy a szokásos giliszta csokor helyett most a karikára vágott lecsókolbász csali volt a fogós. A kifogott afrikai harcsák nagy többsége kolbászpárti lett. Érdekesség, hogy volt olyan versenyző, akinek hét darab tekintélyes afrikai harcsa akadt a horgára, de csak egyet tudott a szákba terelni. Volt olyan versenyző, aki három pontyot fogott.


Nemcsak harscával él az ember…

A versenyből kiemelkedett Szarka Dávid, aki végül meggyőző fölénnyel 13030 grammos teljesítménnyel végzett az első helyen, második lett Póti Kristóf 8250 grammos fogással, míg a harmadik helyen 7810 grammos eredménnyel Molnár Márton végzett.


hanem ponttyal is…

Különdíjat kapott az egyik legpechesebb versenyző Kincses Dávid, akinek szép halát édesapja szákolta meg fia távollétében, akinek éppen "sürgős" dolga akadt. A két legfiatalabb versenyző Balázs Bálint Ádám, Molnár Gábo is díjazott lett, és ugyancsak különdíjjal jutalmazták a rendezők Simon Aleaxendrát, aki remekül helytállt egyetlen lányként a mezőnyben.
Az ifjúsági verseny összfogása 99390 gramm volt, az átlagfogás 2548 gramm.


Simon Alexandra az egyetlen női induló

Az értékes díjakat az Energofisch Kft képviseletében Sulykó Sándor adta át.
A győztes Szarka Dávid egy ET halradarral, a hozzávaló állvánnyal, két darab ET Classic Pike Trio 3 m 30-60 g dobósúlyú bottal és két darab ET Silver Spin 40-es orsóval térhetett haza.


Tehetséges az utánpótlás

A második helyezett Póti Kristóf jutalma ET Zander Trio horgászbot, ET Silver Spin 40-es orsó. Két darab Salmo wobbler, egy tekercs LF Spinning zsinór, drótelőke szett, Kingdom Catfish és egy Kingdom Atom, villantó.


A győztesek és a díjazottak

A harmadik helyen végzett Molnár Márton ajándéka ET Carp Expet Boilie 3.60 m, egy Carp Expert nyeletőfékes orsó, és a hozzávaló Carp Expert zsinór.


ET Kupa döntő - felnőtt egyéni - Alsópetény - Cser-tó

A versenyről készült képek ide kattintva megtekinthetők


Cser tavi részlet

Remek választás volt a rendezők részéről a Cser-tóra hozni a férfi egyéni döntőt, a hely illett a rendezvény rangjához. Nem véletlenül emlegetik Alsópetényt a Cserhát Kis-Svájca néven, a négyszáz méter magas hegyek ölelésében meghúzódó falu nagy látványossága, a káprázatosan felújított Gyurcsányi-Prónay kastély.


A többség főleg pontyozott


Ez már megvan!

Szemet gyönyörködtető esténként a falu fölött magasodó dombon a díszkivilágított 15. századi római katolikus templom a különálló harangtoronnyal, és az 1791-ben felállított Werbbőczy emlékművel. És akkor még nem szóltunk a Kőhegy aljából eredő alsópetényi patak által feltöltött öthektáros Cser-tóról.


„Munkában” a verseny kitalálója

A többfunkciós árvízcsúcs-csökkentő tározó és környéke kedvelt kiránduló és horgászhely. A tóközeli játszótér hétvégenként gyerekzsivajtól hangos remek előadásokat láthatnak az érdeklődők a vízparti szabadtéri színpadon.


A verseny legnagyobb hala


Úton a győzelem felé

Turisták kedvelt útvonala Romhány felé a róm.kat temető és a zsidó temető mellet elhaladó út, melyről érdemes letérni a szív alakú Cser-tó felé. A látvány nem hétköznapi, hiszen a Kőhegyi panoráma önmagában is szép, hát még a déli oldal a Naszállyal és a Börzsönnyel.


Megérte taktikát váltani

Negyvenkilenc induló jött el a Cser tóra a krémje, a színe-java az egész versenysorozatnak. Aki kevésbé járatos a horgászversenyek látványában joggal gondolhatta volna, hogy valamilyen nagyszabású profi horgászverseny zajlik, már ami a felszerelések minőségét, színvonalát illeti. Nem véletlenül olyan erős manapság a magyar horgász versenysport, az itt horgászók némelyike, befért volna valamelyik nagyobb cég versenycsapatába.


A győztes zsákmánya

A döntő bővelkedett váratlan fordulatokban a nagy küzdelemre jellemző, hogy az utolsó percekig nyílt volt a verseny. Bizonyára sokat számított a helyismeret is, hiszen a győztes Pilán József a Diósjenői horgásztavon verekedte be magát a döntőbe, az pedig innen csak néhány kilométer. 16.09 kg halat fogott főleg bent horgászott majd a végén váltott partközelre és csak húzta a halat gyors egymásután. Pontyparádé volt a javából!


Minden kifogott hal visszakerült a tóba

Barna István végzett a második helyen 13.85 kg-os fogással, de az lehetett volna másképp is, mert elment egy hatkiló körüli amurja!


A megérdemelt 2. hely

Angyal Tibor lett a harmadik 10,76 kg-os teljesítménnyel.
A győztes díja egy EnergoTeam gumicsónak és egy hetes horgásztúra a Duna-deltában. A második helyezett egy ET Speedy Carp etetőhajó boldog tulajdonosa lett, a harmadik helyezett két darab ET halradart, két ET President DX Kevlar 40-80 g 3.oom botot, két Excalibur FD4000 orsót, és a hozzáillő Carbon X fonott zsinórt pakolhatott a kocsijába.


A győztesnek Fülöp László gratulál

Mindhárom dobogós Sikeres Sporthorgász éves előfizetést is nyert.
Különdíjat kapott 4.64 kg-os pontyáért Ifj. Angyal István nem is akármilyet, hiszen két bojlis bot, ( ET Lux Boilie 3.60 m) két nyeletőfékes orsó ( ET Elite Gulp 50) és egy Starfish rod pod szett lett a jutalma. A verseny minden résztvevője ajándékcsomagot is kapott
A díjakat Fierer Ottó adta át az Energofish Kft képviseletében


ET Kupa döntő - családi kategória - Etyek - Diána-tó


A versenyről készült képek ide kattintva megtekinthetők


Készülődés a versenyre

Ha azt mondjuk, hogy jó választás volt az egyéni férfidöntőt a Cser tóra vinni, akkor a családi kategória helyszíne- telitalálat! Hazai horgászvizeink közül az egyik legszebben karbantartott, és a leggazdagabb halállománnyal bíró tó.


Munkában a győztes páros

Negyvenkilenc versenyzőpár és népes szurkolótábor érkezett meg a hajnali órákban az Etyek melletti tóra, hogy idejében jelenjen meg a regisztráción, szektorsorsoláson és részt vehessen a hivatalos megnyitón. A közel száz versenyző és a többszáz rokon, barát, ismerős megadta a verseny hangulatát igazán családi baráti sporttársi volt a légkör.


Ponty volt ilyen…


meg ilyen…

A családi kategória az egyik legkedveltebb versenyforma, hiszen ilyenkor van lehetőségük az apukáknak fiaikkal, lányaikkal együtt megmutatni, hogy nem esett messze az alma a fájától. De szívesen horgásznak együtt testvérek, ifjú szerelmesek. Meglepően sok volt a hölgyversenyző, akik nemcsak ügyesen pecáztak de nagyon szépek is voltak. Érdemes lenne jövőre női kategóriában is meghirdetni a versenyt, nemcsak az egyenjogúság nevében, hanem a sok csinos hölgy miatt is.


...és a legnagyobb

A Diána-tó gazdag pontyban, amurban, süllőben, csukában, harcsában rengeteg a kárász benne, de meglehetősen szeszélyes tó. Ha feltámad a szél a halak képesek az egyik oldalt szinte üresen hagyni és a másik oldalon tolongani. Ezt tapasztalhattuk a döntő napján, ahol voltak üres részek, másutt meg úgy jött a hal, hogy nem győzték szákolni.


Teljes a családi összhang

A győzelmet minden kétséget kizáróan tízkilós fölénnyel Benkó Tamás családja szerezte meg (39.48 kg) a Faragó família (29.86 kg) és Szelecz Józsefék (26.54 kg) előtt. A legnagyobb hal kifogója Páll Eörs Vilmos volt, aki 8.16 kg-os gyönyörű pontyot szákolt meg, megérdemelte különdíját.


Nem esett messze az alma a fájától

Dicséret illeti a többi különdíjast is, akik egész éves Sikeres Sporthorgász előfizetést kaptak, Dankó Doriánt tizennégy éves ifi horgászt 3.94 kg-os pontyáért, Varga Viktóriát 3.36 kg-os pontyáért, és a kilencéves Szitár Istvánt, aki majdnem kilós dévért fogott.


Volt csuka is…


harcsa is…

Az ünnepélyes eredményhirdetésen nagy ováció közepette vette át az első díjat egy Energo Team gumicsónakot és egy filmfelvevő kamerát Benkó Tamás, majd Faragó János a második helyezettnek járó ET Speedy Carp etetőhajót. Szelecz József ekék joggal örülhettek a harmadik helyezésnek, hiszen szépszámú díjat vihettek haza.


40kg hal a szákban

Két ET halradart radartartó állvánnyal, két ET President DK Kevlar horgászbotot, két darab ET Excalibur orsót és a hozzávaló Carbon X fonott zsinórokat.


Dobogón a verseny győztesei

A díjakat Fülöp László a verseny kitalálója, szervezője, neves sportriporter és Fierer Ottó adta át az Energofish Kft képviseletében.

Balatoni pontyozás, őszi esélyek
Megjelent: 2025. október 23. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

Szeptember közepére a csökkenő balatoni forgatag újra lehetővé tette, hogy üldözőbe vegyem partról bojlis felszerelésemmel a pontyokat. Nemcsak a 17 fokosra hűlt víz, hanem a 60 millió köbméternyire becsült vízhiány is gondoskodott arról, hogy kevesebb legyen a vízpartot látogató fürdőző és turista. Balatonboglár egyik szabadstrandja mellé telepedve meglepődve tapasztaltam, hogy hogy alig van horgász, a vizen csak néhány SUP és vitorlás...

Halvédelem felsőfokon a Carp Experttel
Megjelent: 2025. október 09. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

Az online térben és a nyomtatott médiában a legtöbb írásunkban azt mutatjuk be, hogy milyen csalikkal, csalizási módokkal és horgászmódszerekkel tudunk eredményesebbek lenni. Kevés olyan foglalkozott eddig azzal, hogy tippeket és tanácsot adjon azon horgászok számára, akik felelősséget és késztetést is éreznek ezeknek a gyönyörű halaknak az egészségének a megóvására. Jelen cikkünk olyan halvédelemmel kapcsolatos kiegészítőket mutat be, amely...

Hard River Feeder-rel a Dunán
Megjelent: 2025. október 02. | Forrás: Heincz András | Írások

Beköszöntött a szeptember és a vénasszonyok nyarában bizony jóleső érzés vízparton átélni a langyos szellőt, a lenyugvó nap kellemes melegét, na meg egy új bot adottságainak felfedezését! A Carp Expert River Feeder már jól ismert és bevált termék volt az Energofish palettáján és most kezembe vehettem az idén megjelent újabb generációt, ami nem csak új köntösbe öltözött, hanem a jelenkor igényeihez mérten történtek rajta...

Felszíni feketesügérhorgászat
Megjelent: 2025. szeptember 25. | Forrás: Ország Bálint | Írások

Hazánkban a feketesügér – vagy régebbi nevén pisztrángsügér – megosztó halfaj: idegenhonos és invazív is egyben, viszont falánksága, látványos kapásai, erőteljes kirohanásai igazi sporthallá teszik őt. Mára több hazai vízben is stabil állománya alakult ki, így egyre népszerűbb a pergetők körében. Az Egyesült Államokban viszont a "bass fishing" igazi életstílus, ahol a profi versenyzők olyan népszerűek, mint itthon a Forma-1-es pilóták: hatalmas...

Wizard plasztikos pergetések
Megjelent: 2025. szeptember 18. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

Annyi gyönyörű ponty, amur, és oly sok bojlis botok mögött töltött peca után, nyár végére szűnni nem akaró viszketést éreztem a jobb tenyeremben. Pontosan ez jelezte azt, hogy pergető botot ragadva meg kell indulnom a Sárszentmihályi-tavak felé, hogy süllők és balinok után kutassak. No és persze hajtott a kíváncsiság az iránt is, hogy vajon milyen sikert arat a Wizard egyik legújabb gumihal családja, a Vertix Blade.  Pergetéshez nem éppen a...

Nyári csalizási tippek pontyra
Megjelent: 2025. szeptember 04. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

A nyári meleg vizek legkülönlegesebb és legnagyobb vonzerővel bíró természetes csalija a tigrismogyoró. Édes illata és természetes cukortartalma miatt ellenállhatatlan a pontyok és amurok számára. Tavasz végétől és is előszeretettel alkalmaztam a tigrismogyorót a hajszálelőkéimen, több gyönyörű pontyot és amurt köszönhettem neki.  Célzott ponty és amurhorgászatom erős bojlis felszereléssel egy sekély vizű, lassú áramlású...