Versenyben a csukákkal és a süllőkkel
Megjelent: 2020. december 05. | Forrás: Lukácsi Béla | Események/Kiállítások

A pergető versenyek manapság egyre népszerűbbek, ezek közül van parti és csónakos megmérettetés is, és vannak vizeink amelyek kiválóan adják a halat a versenyen. Hasonló volt az ez évi L&K kupa amely egy hétvégén, de két helyszínen került megrendezésre.

A III. L&K csónakos pergető kupa két külön versenyből tevődik össze, az egyik egy igazi süllős pálya, a Deseda, a másik pedig a csukáiról híres Bugaszegi-horgásztó. Meg kell említeni, hogy a verseny hetében általános ragadozó tilalom lépett életbe, ez alól egy kivétel volt, mégpedig a  versenyre benevezett versenyzők mindkét helyszínen egy napot edzhettek. Azonban ezt csak horog nélkül, vagyis olyan szerelékkel amellyel nem akasztják vagy szurkálják meg a halakat. Kicsit olyan ez, mintha meghúzgálnánk az oroszlán bajszát. Sok féle megoldással készültek erre a speciális edzésre a versenyzők, a legtöbben egy gyönggyel védték a horgot, és a pályát csak a kapások alapján térképezték fel.

Már az első reggel is csodás igazi őszi ködös idővel várta a versenyzőket.

Ez a horog nélküli horgászat egyébként nemzetközi szinten ismert a pergető versenyzők körében, még a Kazahsztáni világbajnokságon én is alkalmaztam, megvezetve ezzel egy picit az ellenfeleket, a halakat meg közben nem bánta, így a verseny napján ugyanolyan vehemensen, vagy még vehemensebben kaptak a balinok, egy picit ennek is köszönhetjük az akkori bronzérmet.

A Desedai verseny fő célhala a süllő.

A fogas süllő volt a legtöbb a fogások között.

Visszatérve az L&K kupára, az első forduló a Desedán lett megrendezve. Mint említettem, igen süllős pályáról beszélünk, azonban ott van mellette a kősüllő és beesőként - ha étvágyánál van - a harcsa. persze egy sok körülménytől függ, így leginkább minden szituációra fel kell készülni. A dolgot nehezítette, hogy pont egy átmeneti időszakban lett megrendezve a verseny, vagyis még az őszi helyeken tartózkodott a süllő, de lehettek volna éppen a kora téli helyeken is. Mindenesetre már a verseny elő pillanataiban látszott, hogy a szélvizek lesznek a nyerő helyek ezen a napon.

Egy mérlegelésen nem volt ritka a duplázás.

A verseny kezdetét jelző dudaszó után szinte rögtön felkerültek a sárga mellények, ezzel, jelezve, hogy hal van a csapatnál. Ez a halak kímélése érdekében fontos, ugyanis a mérlegelők folyamatosan járják a versenyzőket, és a halak a lehető leggyorsabban visszanyerik szabadságukat.

Egy hétköznapi pergetésen is élmény ennyi süllőt fogni, nem még egy versenyen.

A versenyt egyébként egy nagyszerű értékelő rendszer segítségével online lehetett nyomon követni, így lehetett látni a verseny alakulását. A süllők mellett a kősüllők is igen szép számban kerültek mérőcsőbe, amivel a halak farok végig tartó hosszát mérték le, ez volt a  pontszám egyik meghatározó eleme. Az látszott, hogy voltak akik rögtön bele találtak a jóba, mint kiderült, nem véletlenül, hiszen előzetesen jól mérték fel a lehetőségeket, plusz az indulási sorszám is lehetővé tette a kiszemelt hely elfoglalását.

Gyakori volt a vegyes zsákmány is, egy kősüllő illetve egy nemes.

A félidőhöz érkezve az eleje elhúzni látszott, volt 5 csapat aki kiemelkedett a mezőnyből, természetesen közülük került ki a nap győztese is. A verseny végén aztán kiderült, hogy csapatonként átlag majdnem 7 süllő, kősüllő lett fogva ami igazán kiemelkedő. Az is kiderült, hogy ez nem egy harcsás nap volt, hiszen egyetlen darab harcsa sem került mérlegelésre, pedig eddig minden L&k kupán ott volt a fogott halak listáján.

A Desedai dobogó és a résztvevők csoportja.

A vasárnap reggel aztán már egy másik helyszínen találta a ködös reggel a versenyzőket, Bugaszegen. Területileg sokkal kisebb mint a Deseda így limitálva is volt a versenyzők száma, a helyek rendkívül gyorsan el is fogytak, így a maximális létszámmal vágtak neki a versenyzők. Nem csak más nap és másik helyszín, hanem más taktika is kellett erre a napra, hiszen a csukák kerültek előtérbe. 

A Bugaszeg is megmutatta, ott is tud igazi ködös csukás idő lenni.

Bugaszegnek van törzsállománya, amely elsősorban nagyobb csukákat jelent, illetve a frissen telepített csukák jelentették még a lehetőséget. Itt is fontos volt a jó helyezkedés, és a váltásoknak is nagy jelentősége volt, a csukák hozták a formájukat, és hullámban kaptak, vagyis több helyen került fel szinte egyszerre a sárga mellény, aki ekkor jó helyen volt neki garantált volt a siker, a jobb helyek pedig akár több csukát is adtak, így több hullámban szépen érkeztek a csukák, míg a verseny végére lecsengeni látszott a fogások hada, csak néhány olyan hely adott csukát amelyet még nem piszkáltak addig.

Az átlag csukaméretből nagyon sokat fogtak.

Az egyik ilyen hely a tó középső vonala volt, ahol természetesen a nagyobb csukák voltak sejthetőek, a verseny vége előtt 10 perccel el is kezdődött egy fárasztás. a megakasztáskor ki is ugrott a csuka, nem kis izgalmat okozva a környékbéli versenyzők körében. Egészen a verseny lefújása utánig kellett várni a végkifejletre, de az ügyes kezű horgászok türelmesen fárasztva terelték szákba a csukát, elhozva ezzel a versenyen legnagyobb halat fogó horgász díját.

A verseny végére maradt némi izgalom, volt akinek a legnagyobb hal díja forgott kockán.

A verseny értékelése itt is folyamatosan zajlott, így szinte még vége sem volt a versenynek, máris látszott kik lettek aznapi dobogósok. Azonban marat némi számolgatás, hiszen az L&K kupa végső győztese a két forduló alapján lett kihirdetve. A dobogó legfelső fokára egy kecskeméti páros állhatott akik nem engedtek az előző évi dobogó legfelső fokából.

A végső győztesek és a verseny szervezői.

Összességében egy igen halas és sokoldalú pergető tudást megkívánó verseny volt ezen a csodás őszi hétvégén, amelyet természetesen a következő évben folytatunk.

Lukácsi Béla

FeHoVa 2024 - Deeper Quest a fedélzeten!
Megjelent: 2024. január 21. | Forrás: Energofish | Események/Kiállítások

Új év – új horgászszezon, megannyi érdekesség. Várunk mindenkit a 2024-es év első horgász tematikával felvértezett rendezvényén, a FeHoVa kiállításon! Február 8-11. között találkozunk a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpontban. Lassan kilépve a téli időszakból, eljött az idei év első kiállítása is, a FeHoVa. A visszajáró érdeklődők már megszokhatták, hogy az Energofish standja a horgász szekció legnagyobb alapterületét tudhatja...

MATE verseny beszámoló
Megjelent: 2023. október 16. | Forrás: Bartucz Tamás | Események/Kiállítások

A hagyományokhoz hűen idén is megrendezésre került október 2.-án a XIII. MATE Egyetemi Horgászverseny a MATE SZIC HÖK és a Halászati és Horgászati Szakkollégium szervezésében. Az idei verseny a festői környezetben elhelyezkedő, és rendkívül erős keszegállományú galgahévízi Bika tavon került megrendezésre. A versenyzők három kategóriában indulhattak, összesen 43 versenyző egyéni, páros és három fős csapatokban mérte össze...

XXIII. Balatoni ifjúsági horgászviadal
Megjelent: 2023. június 20. | Forrás: Energoteam | Események/Kiállítások

A Balatoni Halgazdálkodási Np Zrt és a Balatoni Horgászegyesületek Szövetsége közös rendezvényét 2023. 06.11-én Révfülöpön a Mathias Corvinus alapítványi kollégiuma gyermektáborában, annak kikötőjében tartottuk meg. 15 ifjúsági horgász és hozzájuk kapcsolódó, azonban a versenyben részt nem vevő 7 fő gyermek horgász részvételével. A reggel 7 óriási gyülekező és regisztráció után a versenyzők elfoglalták horgászhelyeiket a kisorsolt...

Markóczy József gyermeknapi emlékverseny
Megjelent: 2023. június 05. | Forrás: Energofish | Események/Kiállítások

"Számos helyen fogtam halat, de a Tisza szerelmese voltam igazán. A horgászat mindig nyugodt embert csinált belőlem, ezt az érzést akartam továbbadni a következő generációnak! - Markóczy József (1946 -2021) tiszteletére állíttatta az Energofish Kft, Tiszaújváros Önkormányzata és a ZGHE." 2023. június első vasárnapja különleges volt, az Energofish Kft. és a tradícionális Zabos Géza HE. gyermek napi verseny életében. Átadásra került egy emléktárgy...

FeHoVa 2023 - Twisteres hangulattal várunk a kiállításon!
Megjelent: 2023. január 29. | Forrás: Őze Dániel | Események/Kiállítások

Új év – új horgászszezon, megannyi érdekesség. Várunk mindenkit a 2023-as év első horgász tematikával felvértezett rendezvényén, a FeHoVa kiállításon! Február 9-12. között találkozunk a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpontban. Lassan kilépve a téli időszakból, eljött az idei év első kiállítása is, a FeHoVa. A visszajáró érdeklődők már megszokhatták, hogy az Energofish standja a horgász szekció legnagyobb alapterületét tudhatja...

Lujza-majori horgásztábor: 400 sneci 1 óra alatt
Megjelent: 2022. július 28. | Forrás: Jéger-Csertus Anita | Események/Kiállítások

Július második hetében megrendezésre került a FŐHESZ-Poronty SE horgásztábor, 15 gyermek részvételével a Lujza-majori halastónál. Rengeteg programmal, játékokkal, vetélkedőkkel, horgászvizsgára való felkészítő oktatással, sokféle ajándékkal és díjjal készültek a lelkes szervezők a gyerekek szórakoztatására. Volt lézerharc, rókavadászat, fotóvadászat, horgászverseny a Palotavárosi felsőtónál, társadalmi munka Lovasberényben, egy fagyizással...