A halak szépen gyülekeznek a szákban, hiszen jól választottuk meg a felszereléseket és a csalogatóanyagokat, emellett a táv kérdésében sem lőttünk mellé. Mi van azonban akkor, ha a halfogás üteme lassul? Mit tegyünk azért, hogy újra elkezdjük fogni a halat? Váltsunk valamit vagy tartsunk ki az eredeti elképzelés mellett? Az írás második részében ezekkel a kérdésekkel fogok foglalkozni, hiszen a versenystratégia három fontos eleme még hátravan, melyek az etetés, az alkalmazkodóképesség és a bizalom! 

Az etetés mennyisége és üteme

Mivel a methodos versenyek szinte mindegyike az etetéssel kezdődik, már itt sok minden eldőlhet. Egyrészt nagyon fontos, hogy az etetésünk kellően pontos legyen, ahogyan arról az előző pontnál is írtam, másrészt annak mennyisége is sarkalatos eleme a helyes versenystratégiának. Tapasztalatom szerint, amennyiben pontyra horgászunk, valamennyit etetni szinte mindig kell. Ha nem vagyunk biztosak abban, hogy mennyi halra kell számítani, akkor érdemes egy kisebb, de tartalmas alapozó etetést létrehozva elkezdeni a horgászatot. Ez, persze vízfüggő, de nagyjából 5-6 dobásnyi alapot jelent, melyet be lehet juttatni bordás vagy open-ended kosárral egyaránt, attól függően, hogy mekkora a meghorgászott távolság.

Ha pontyot, sok pontyot kell fogni, ritka, hogy ne kelljen etetni! A bordás kosár a leguniverzálisabb eszköze az etetésnek, így én rendre ezt alkalmazom. 

A verseny kezdetét jelző dudaszó után pedig a halaktól kapott visszajelzéseket kell tudni megfelelően értelmezni és azok alapján dönteni arról, hogy szükséges-e pótlólagos etetőanyagot bejuttatni. Ha azt tapasztaljuk, hogy az alapozást követően a halak jól reagálnak a bedobott finomságokra és sorban jelentkeznek a kapások, melyek egy idő után egy csapásra abbamaradnak, a ráetetés lehet a megoldás! Ellenben, ha a halfogás folyamatos marad a verseny során, minden bizonnyal elegendő a method kosárral bejuttatott kajamennyiség és ráetetés nem szükséges. 

Mostanság, köszönhetően annak, hogy haladunk az őszbe, egyre inkább azt tapasztalom, hogy ráetetés helyett elegendő egy tartalmas, mikropelletben gazdag töltetet dobálni ütemes, pontosan a halak helyben tartása érdekében. 

Általánosságban elmondható, hogy minél melegebb a víz és minél több a hal, annál többet és annál gyakrabban kell etetni. Olyan versenyen is voltam már, ahol minden megfogott ponty után rá kellett etetnem ahhoz, hogy folyamatosan tudjam fogni a halat. Ez persze nyáron volt egy rogyásig telepített vízen. Az elmúlt hetekben viszont sokkal inkább az volt már a tapasztalatom, hogy a ráetetés nem feltétlen szükséges, jóval fontosabb a pontos, ütemes horgászat, akár egy nagyobb méretű, XL-es method kosárral, melybe azért jóval több kaja fér, mint egy L-esbe. 

Az alkalmazkodóképesség

Az egyik, ha nem a legfontosabb eleme a sikeres versenyzésnek az, hogy hogyan tudjuk lereagálni a nem várt helyzeteket és hogyan tudjuk értelmezni a vízből kapott visszajelzéseket. Ez a kérdéskör tehát meglehetősen komplex és a horgászat minden területét érinti, kezdve a csalogatóanyagoktól, a felszereléseken át a horgászat üteméig vagy a meghorgászott távolságig. A lényeg, hogy folyamatosan figyeljük a mellettünk ülőket, próbáljuk felmérni, hogy az a halfogási ütem, amelyet mi magunk diktálunk, mire elég a szektorban. Ha azt érezzük, hogy elől vagyunk, akkor vélhetően jó az, amit csinálunk, ha azonban a környezetünkben mindenki jobban fogja a halat nálunk, valami nem stimmel. Ilyen esetben mindenképpen változtatni kell haladéktalanul, hiszen a versenyidő véges. Sok esetben elegendő lehet egy csali váltás, de az is előfordulhat, hogy távot kell módosítanunk és a halakat a parttól beljebb vagy éppen kijjebb kell keresnünk. Fontos azonban, hogy lehetőség szerint egyszerre csak egy dolgot változtassunk, hiszen, ha másik etetővel dobunk új távolságba egy új csalival és fogunk halat, nem fogjuk tudni, hogy miért következett be a kapás. Lehet, hogy elég lett volna a csalinkat módosítani és az eredeti helyen is jött volna a hal, ugyanakkor az is elképzelhető, hogy korábban mindent jól csináltunk, mindössze a távot választottuk meg rosszul. Nem szabad tehát az ideiglenes kapástalanság miatt bepánikolni és ész nélkül variálni mindennel, fontos, hogy nyugodtak maradjunk, és úgy keressük a megoldást, hogy közben tudjuk, mi miért történik. 

Helyén kell tudnunk kezelni azt is, ha fogjuk a halat, miképp azt is, ha nem!

Ha megfontoltan, lépésről lépésre haladva keressük a megoldást, előbb utóbb meg is fogjuk találni azt!  

A bizalom

Ezzel a ponttal órákig tudnék foglalkozni, mégsem teszem. A bizalom ebben az esetben két dolgot jelent. Egyrészt bíznunk kell magunkban, másrészt pedig bíznunk kell felszereléseinkben, csalogatóanyagainkban és a stratégiánkban, mert ha nem így teszünk, nagyon hamar a kételyeink rabjaivá válunk majd, ami megpecsételheti a sorsunkat. Nem szabad magunkkal vinni 4-5 féle etetőanyagot, 20-30 doboz csalit és ugyanennyi locsolót egy egynapos versenyre, mert egyszerűen nincsen idő arra, hogy végig próbáljuk, aznap melyik működik a legjobban. Ez persze nem azt jelenti, hogy nem érdemes jó néhány horogcsalit és aromát tartanunk otthon, nekem is van legalább 30-40 féle mindkettőből, de ezek közül egy leszűkített szortimentet szabad csak magunkkal vinni a versenyre, hogy ne legyen a tálcánkon és a fejünkben is káosz. Biztosan mindenki járt már úgy, hogy egy verseny végén a társakkal beszélgetve azt tapasztalta, hogy mindenki másik csalival fogta a halat. Hogy miért történhet ez meg, miközben mindenki ugyanazon a vízen és ugyanazokra a halakra horgászott? A válasz egyszerű! Mindenkinek megvannak azok a csalijai, amelyekben hisz, amelyekben bízik, és amelyekkel a legtöbbet horgászik, így értelemszerű, hogy ezekkel is fog igazán sok halat. Én sem megyek sehova például a kókuszos Coated Wafter vagy a krilles Method Smoke Wafter Dumbell nélkül sehova, mert ezek jelen pillanatban a kedvenceim. 

Tapasztalatom szerint a csali kérdést versenykörülmények között hiba túlbonyolítani. Azokkal a pelletekkel célszerű készülni, amelyekben bízunk, és amelyek esetleg korábban ugyanitt már jól működtek. 

Nagyon fontos azonban, hogy a helyes felkínálásukra kiemelten nagy figyelmet fordítsunk! 

Persze nem ilyen egyszerű az egész, hiszen a versenyzés és maga a horgászat is egy nagyon összetett tevékenység, amelyben akkor lehet az ember igazán sikeres, ha a sok-sok év alatt megszerzett tapasztalatát, tudását mélyen elraktározza, és ha szükséges, előveszi és beépíti az aznapi horgászatába. Bár még fiatal vagyok, 100-nál is több horgászversenyen vettem részt, ami még mindig elhanyagolható szám azokhoz képest, akikre a horgászatban igazán felnézek. A fentebb leírt tapasztalatok azonban sokat segítenek nekem abban, hogy az egyre rangosabb feeder és method mezőnyben is helyt tudjak állni, legyen szó országos bajnokságokról vagy kisebb, egynapos versenyekről. 

Ha megvan a megfelelő stratégia, amit meg is tudunk valósítani, az eredmény sem marad majd el! 

Hatalmas segítség természetesen, ha az ember egy csapat tagja lehet. Itt nem feltétlen szponzorációról beszélek, hiszen ez szorosan nem vág most a témába, mégis rengeteget jelent, ha nem egy, hanem akár két-három horgász tapasztalata egyesül egy versenyfelkészülés során. Sokkal könnyebb úgy stratégiát építeni, ha az embernek vannak társai, akik mindent, de tényleg mindent megosztanak egymás között és úgy tudnak örülni a másik sikerének, mintha a sajátjuk lenne! Ezért érdemes akkor is összefogni másokkal, ha az szponzorációval nem társul és nem „kötelező” jellegű. Megéri. Nagyon. 

Ha vannak az embernek olyan társai, horgászbarátai, akikkel együtt tud működni a versenyek során, minden sokkal könnyebb! 

Remélem, ezzel a kétrészes írással tudtam segíteni mindazoknak, akik most kacérkodnak belevágni a versenyzés összetett, ám szerintem megunhatatlan világába! Kemény a dió, de fel lehet törni, csak akarni kell! 

Szabó Bence

Képek: Szabó Bence, Pechnyó Gergely