Vissza a kőrforgókhoz
Megjelent: 2008. szeptember 19. | Forrás: Nagy Levente | Írások
Visszatekintve az elmúlt esztendők pergetőhorgászataira, azt hiszem, nyugodtan kijelenthetem, hogy az esetek döntő többségében a műcsalik közül a wobblerek játszották a főszerepet és úgy gondolom ezzel nem vagyok egyedül.
De mi van akkor a körforgókkal? Keveset beszélünk róluk, egyszerűen, mert keveset használjuk őket. Pedig vannak horgászatok, mikor ezek a műcsalik kerülnek előtérbe és mindenképp megérdemelnek egy rövid kitérőt…


Ritkán kerülnek előtérbe. Piros és fekete pöttyös Mosca SPANTO körforgók.

És ezzel nem zárul be a Mosca család palettája. Ott vannak még a: Mosca TANDEM IRIS, Mosca LONGET, Mosca FLUO, Mosca RASTEL és még sorolhatnám. Remélem lesz lehetőségem próbára tenni őket.

Néhány napja a vízpartra érve kellemetlen meglepetéssel kellett szembesülnöm. A Maros vize enyhén zavarosan fogadott, annak ellenére, hogy már több napja egyetlen csepp csapadék sem hullott (köszönhetjük a Maroson folyó kavicskitermelésnek). Nehéz volt eldönteni, hogy ez most pergetésre alkalmas víz, vagy sem. Egyszer zavarosnak tűnt, máskor meg éppen jónak.
Ilyenkor két dolgot tehet az ember: vagy hátat fordít az egésznek és leeresztett fejjel haza vonul, vagy elszántan próbálgatja a különböző műcsalikat, hátha sikerül valamelyikükkel néhány kapást kicsikarnia.

Elsőként veszi a jól bevált wobbler típusokat, melyekkel szinte mindig sikeres, majd az újakat próbálja ki. Semmi! Nem is csoda, hisz az alig lábszárig érő vízben sem látni az aljzatot, ezért a víz színére fogja az egészet, és ebben az esetben igaza van.

Mikor már mindent kipróbált, a táska mélyéről előkerül a kis villantós doboz, benne néhány féltve őrzött körforgóval és kétségbeesetten elkezd dobálni, tudván, hogy az utolsó lehetőségét próbálja éppen kiaknázni…
Körforgó? Igen, egy 2-es számmal pecsételt, fekete pöttyökkel díszített Mosca körforgó volt a kis karabinerre csatolva…


A Mosca Spanto Feket pöttyös gyakorlatilag csak a körforgó kanál színezetében különbözik az alapmodelltől (Mosca Spanto). Ugyanazt a minőséget és megbízhatóságot adja, mint az alapmodell. Ugyanolyan kiváló minőségű horoggal van ellátva, s a vízben való viselkedésében sincs eltérés. Ezt a verziót 1-estől a 4-es méretig árusítjuk kétféle alapszínben. Az arany és az ezüst változat kanalán is fekete pöttyök találhatók. Ami talán a legfontosabb, hogy a minőségi alkatrészeknek köszönhetően már alacsony sebességgel vontatva is jól pörögnek.


Erre biza rámozdult valami!


4-5 dobásnál járhattam, mikor egy hirtelen kopp! Ez biza nem akadás, nem túl erőteljes, de… kopp! Az első halat nem sikerült elcsípni, de ez az aprócska jel elég volt ahhoz, hogy tovább dobáljam e kis műcsalit…

Egy lassúbb szakaszhoz érve óvatosan vízbe állok, hogy jobban érjem a túlpartot, majd néhány dobást elengedek a szemközti bokrok irányába. Talán ott lapulnak a domolykók!
A víz alig fél méter, a fák árnyékot tartanak a vakító napfényben, a fűzek ágai vízre hajlanak… Ideális domolykós pálya, ott kell lenniük valahol!
Dobok egyet, dobok kettőt, de semmi. Óvatos közelebb lopózom a fűzekhez, majd lesz, ami lesz alapon egy oldalra irányított erőteljes dobással beküldöm a kis körforgót egyenesen a fűzek alá – egy hirtelen berántással elindítom, és láss csodát, szinte azonnal ráragad egy fotózásra érett domolykó.
Sejtésem beigazolódott!


Végre egy domolykó, amit meg is lehet mutatni…


…majd szájon csókolni…


…és szabadjára engedni.

Ekkor kezdek gondolkodni… Mért pont körforgó? A válaszom egyszerű: a körforgó villantó által keltett rezgésekben rejlik.
Zavaros víz esetén a halak nem a vizuális ingerekre alapoznak, sokkal inkább a körforgó kanala által keltett vibráció kelti fel érdeklődésüket és ebben az aprócska dologban rejlik ezen műcsalik fogóssága. Lehet, tévedek, de aznap ezzel tudtam magyarázni a történteket.
Mikor lehetnek még sikeresek? Például „agyon dobált vizeken”, ahol már a halak „ismerik” a pergetőhorgászok által vontatott fahalakat, plasztik csalikat, támolygó kanalakat, vagy olyan esetekben, mikor a meghorgászandó víz mélysége csupán néhány centiméter és a kedvenc wobbler típusok folyton leakadnak. Ezzel már mások is egyetértenek!
És akkor nem is említettem, hogy a csukák mennyire kedvelik.


A minőségi horognak köszönhetően ez a domi is szépen akadt.

Habár aznap csukával nem sikerült találkoznom, de a röpke három óra alatt, amit vízparton, illetve a vízben töltöttem sikerült néhány suhanc domolykót átverni, és ami a legfontosabb, hogy nem éppen pergetésre alkalmas vízből is halat fogni. Ezt elsősorban a Mosca körforgóknak köszönhetem.

Finnyás óriások Carp Expert kukoricákkal
Megjelent: 2026. július 22. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

Férfiasan be kell vallanom, hogy nagyponty horgászatom szeptember első hetére meglehetősen hektikussá vált. Teljes eredménytelenségről azért  nem beszélhettünk, mert a lefinomított etetési és csalifelkínálási módszerem még hozott néhány igazi matuzsálemet, de a kapások erősen csökkenő tendenciája új stratégiák és teljesen új alapok felállítását követelték. Kedves közeli horgászboltosom tanácsolta, hogy egy időre tegyem félre a bojlit, még az...

Pergetés Wizard Fine Jig Riggel
Megjelent: 2026. július 18. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

A plasztik csalik felkínálásának egyik legmodernebb és legszabadabb felkínálásának lehetőségét hoztuk el nektek a Wizard Fine Jig Rig személyében. Az eredetileg japán technikát a legegyszerűbb alkatrészek kombinációja teszi speciális egységgé, mely súlyból, acél karikából és egy offset horogból áll.  A Sárszentmihályi tó sekély vize remek lehetőséget nyújtott az új rig próbálgatására, tesztelésére A Fine Jig Rig a közkedvelt és rendkívül...

Carp Expert feeder botok tesztje
Megjelent: 2026. július 16. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

A Carp Expert a hazai és európai feederes mezőny egyik legnépszerűbb márkája lett 2026-ra. Híres arról, hogy kiváló ár-érték arányú, strapabíró és eredményes pecát garantáló feeder botokat kínál kezdő és profi horgászoknak egyaránt.  Az alábbiakban bemutatjuk azt az öt legkedveltebb, de különböző karakterű feederbotot, amelyek közül választva a finomszerelékes tavi pecától kezdve a vadvízi folyókig minden helyzetre találunk kompromisszum mentes...

Carp Expert újdonságok - Amiket nyáron nem hagyhatsz otthon
Megjelent: 2026. június 24. | Forrás: Szabó Attila | Írások

Ahogy a tavasz egyre melegszik, tagadhatatlanul érezhetjük a nyár közeledtét, amely horgászat szempontjából az év egyik legizgalmasabb időszaka. A víz már kellően meleg ahhoz, hogy a halak aktívan táplálkozzanak, ráadásul az időjárás is kedvező a horgászoknak. Az éjszakai pecákról sem szabad elfeledkeznünk, hiszen ezeknek is ilyenkor van szezonja! Vannak bizony olyan kiegészítők, amelyeket semmiképpen nem érdemes otthon hagyni az év legmelegebb időszakában,...

Pergetés Wizard Vertixekkel
Megjelent: 2026. május 16. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

Többszáz órát eltöltöttem már a Dunán az elmúlt években, de ez a május eleji rekord kisvíz közeli állapot nekem is feladta a leckét. A letisztult, tartósan alacsony vízállás és az egymást követő időjárási frontok komoly kihívás elé állították a pergetőket. A ragadozók a sorozatos légnyomás-ingadozás és a tiszta, sekély víz miatt gyanakvóvá, kapókedvüket tekintve pedig hektikussá váltak. A májusi Dunán a legjobb haltartó helyek, kövezések,...

Carp Expert Neo bojlik - amikor a tavaszi peca igazán beindul
Megjelent: 2026. március 31. | Forrás: Szabó Attila | Írások

A tél után várva várt időszak, amikor a vizeink elkezdenek felmelegedni, a nappalok kellemesen melegek, napsütésesek, és már az éjszakák sem túl csípősek ahhoz, hogy több napot a vízparton töltsünk. Fanatikus pontyhorgászként én sem bírtam tovább, és kora tavasszal Szabó Imre csapattársammal ellátogattam a Pródi Horgásztavak Bojlis “Nagy tavára”. Végszerelékek a vízben, minden a helyén: végre horgászunk! Abban az időszakban, amikor a...