Megjött a jó idő, ránk szakadt az áprilisi nyár. Kaptam egy fülest, miszerint a csepeli versenypályán szép számmal fogják a nagy dévéreket. Mivel az ilyen csodálatos időben az irodai munka amúgy is fárasztóbbnak tűnik, mint máskor, úgy döntöttem, hogy lemegyek tesztelni. Reggel még beugrottam az irodába hogy elintézzem a legfontosabb napi teendőket. Kilenc körül járt, mire összeszedtem a cókmókot, és mindet szükséges dolgot berámoltam az autóba. Komoly tesztelésre készültem, a Vita FishMax folyékony aromáját szerettem volna kipróbálni. Mivel hosszú évek óta versenyzek ezen a pályán, elég jól ismerem a terepet. Elterveztem, hogy a tizennégyes helyre ülök be horgászni, ott, ahol a fenék egyenletes, és az elmúlt napokban több nagy dévért is fogtak rajta. Ember tervez…, persze, hogy a kései érkezés miatt már foglalt volt a kiszemelt hely. Sőt a tizenkettes és a tizenhármas is. Nem baj, legalább versenykörülmények között mehet a tesztelés, elfoglaltam a tizenötös kockát. Itt a víz ugyan egy kicsit sekélyebb, de legalább megvan az előnye, hogy a szélső helyen vagyok. A gyors kipakolás után bekevertem három kiló Maros-Mix XXL Dévér etetőanyagot. Hozzáadtam egy fél literes Vita FishMax szunyoglárvás folyékony aromát, mert a csepeli pálya jellemzője, hogy szunyoglárva nélkül szinte lehetetlen rajta halat fogni. Tudja ezt mindenki, aki itt horgászik, én is szerettem volna kipróbálni, hogy a szomszédokhoz képest milyen eredményt tudok elérni ezzel az adalékkal. Egy levél etetőszúnyoggal elkészítettem a földes szúnyogot, melyet a víz gyors folyása miatt kellett használni. Összeállítottam a rakóst 13 méterben, mert a rövidebb bottal nem értem volna el a törést. A szerléken 3 grammos Cralusso úszót használtam, 12/100-as főzsinórral, 10/100-as előkével és 1,2 mm-es gumival. A horog vékony húsú 16-os Maruto, ami tökéletes a szúnyoglárva feltűzéséhez, de egyben elég erős is a nagyobb halak fárasztásánál. Hat-hét nagyméretű gombóc ment a vízbe alapetetésként, majd néhány kisebb gombóc földes szúnyog a tetejére, mindez koppanósra gyúrva. Muszáj volt így etetni, különben az erős folyás gyorsan elvitte volna az etetőanyagot az etetett helyről. A horogra egy szem fehér csonti és két-három tűzőszúnyog került. Gyönyörű tűzőszúnyogot sikerült szereznem, ha hal lennék, biztos ugrottam volna rá. Eltelt jó félóra, mire az első halacska jelentkezett, egy jóképű bodorka személyében. Ezután megindultak a kapások, és egymás után jöttek a halak egy fél órán keresztül. Karika, kis dévér, jász, balin, és amikor túlságosan kilendítettem a szereléket, és az lassabban ment le, akkor néhány snecit is. Ekkor egy ismerős horgász érkezett, aki elfoglalta az alattam lévő helyet. Na, most már a szektor széle sem az enyém – gondoltam. A srác jól beetetett, ezzel egy ideig lehúzta rólam a halakat. Törtem a fejem, miként tudnám visszacsábítani halaimat. Arra az elhatározásra jutottam, hogy a maradék folyékony aromát ráöntöm a földes szúnyogra, megnövelve ezzel az illathatást. Néhány apró keményre gyúrt gombócot rádobtam az etetésre, és láss csodát, a kapások újra elkezdődtek. Se alattam, se fölöttem nem fogtak ezután semmit, nálam pedig a kapások, ha nem is érték egymást, de gyakoriak voltak. Igaz, hogy a nagy dévérek már nem voltak ott, mint az előző napokon, de az apróbb halakból sikerült összeszedni több mint négy kilót, miközben a mellettem ülőknek alig jutott néhány keszeg. Merem állítani, hogy tényleg bevált a szúnyoglárvás adalékanyag.
Amint vége lett a domolykó tilalmának egy kis portyázásra azonnal indulnom kellett. Nem véletlen, hogy nem akartam tovább várakozni. Egyrészt nagyon beleszerettem a domolykó pergetésébe, másrészt az új Wizard botok közt a Micro Jig 3-15 grammos pálcáját ebben a műfajban is szerettem volna kipróbálni. Néhány hónapja már ismerkedem ezekkel a főként ízléses küllemükben „Wizardosított” pergetőbotokkal, de a fajlagos tilalom a fejesek pergetését csak a...
Azt gondolom, bátran kijelenthetem, hogy a Double Tip a Carp Expert széria egyik legnépszerűbb botcsaládja volt, ami nem véletlen, hiszen egy botban kaptunk egy nagyszerű bojlis pálcát, illetve egy távdobó feeder botot. Azonban ezek a botok nem ma jelentek meg, így gondoltunk egyet, és a rendelkezésre álló legmodernebb technológiákat felhasználva megalkottuk az utódot, a Carp Expert Max2 Double Tip botokat! Újdonságok 360 és 390 centméteres...
A Koós Catfish professzionális harcsás márka mára már a harcsa horgászat teljes eszközigényét lefedő kínálatával, megbízhatóságával meghódította az országot a régiót és most új dimenziók felé tőr a legújabb ragadozóhalas eszköz család a Wizard segítségével. Íme a botok! Az Energofish nagykereskedő és horgász eszköz gyártó céggel karöltve és a távlati céljainak megfelelően a nemzetközi piacok a külföldi harcsások...
Aki ismer, az biztosan tudja, hogy az idei évtől az a megtiszteltetés ért, hogy az Energofish csapatának színeiben horgászhatok, ami azzal a lehetőséggel kecsegtetett, hogy az általuk forgalmazott termékeket elsőként tesztelhetem, próbálhatom ki. Tudni kell, hogy mire az adott árucikk eljut abba az állapotába, ahogyan ti a boltok polcain találkozhattok vele, rengeteg rostán megy át, és ez szinte mindennel így van: etetőanyagok, csalik, botok, orsók… Én is ebben a...
A horgászat fejlődése során, vannak olyan dolgok, amelyek soha nem mennek ki a divatból. Ha egyszerűen csak jó valami, akkor ahhoz nem kell sok mindenben hozzányúlni. Így történt ez az L&K botokkal is, amelyek minimális ráncfelvarrás után Wizard ruhába öltöztek. Régi kedvenc, új köntösben. Nem titok, hogy az egyik legkiválóbb és legendásnak mondható széria a Spin Blade, nem véletlenül, hiszen eleve olyan bot került ki Lukácsi Béla kezei közül,...
Kellemes gond olyan felkérést kapni, ami elsősorban horgászatból áll. Különösen jól esik a teljesítése, ha csukapergetéssel függ össze a feladat. A dolgok közepébe vágva, a számomra kedves, lassan tíz éve használt és sokat bizonyított Bokor Spin pergető botok, és a két különböző spicctaggal rendelkező Pro Spin pálcák is „beházasodtak” a Wizard termékcsaládba. Az új színt kapott megjelenés mellett, ez mindenki számára kiderülhet a pergetőbotok...