Vörös és arany
Megjelent: 2009. június 26. | Forrás: EnergoTeam | Írások

Feleségem egyre nagyobb hajlandóságot mutat a horgászat iránt. Nem kis örömömre. Ezért minden alkalmat megragadok, hogy a halfogási vágy minél jobban elhatalmasodjon rajta.


Jól mutat az igényes fekete lakkozás a
matt bordó bottesten

Nagy áttétel…

Halfogó keverék összetevői

Bizos akadás záloga…

Mi kell hozzá? Elsősorban egy jó horgászvíz, ahol esélye van megfogni akár élete halát is.( Mondjuk ez egyelőre nem nehéz feladat mivel kiló körüli ponty az eddigi rekordja.) Sikondai horgásztavak megfelelő alapot képeznek erre, bár halállománya nem kapitális, de a több kilós pontyok és amurok nem ritka vendégek a hozzáértő pecások horgain.


Laserfish merítő szákban a ponty

Rák a horgon

Bedobáshoz készülve

Néhanapján afrikai harcsa is kerül a vízbe, ami harcias védekezésének és viszonylag egyszerű megfogásának köszönhetően szintén jó horgászélményt tud nyújtani.
Ha már van víz ahol horgászni lehet, kell olyan felszerelés is amivel ezeket a halakat ki lehet fogni. Mivel Krisztina még csak most ismerkedik a horgászat alapjaival, így olyan készséget kellett a kezébe adnom, ami elég erős és strapabíró ahhoz, hogy a tapasztalatlanságát elviselje, de e mellett elég finom és érzékeny ahhoz, hogy élvezetes fárasztásokat produkáljon.


Nyeletni kell az afrikait…

Bevágás után elemi erővel küzd

A tuskók között kell egy kis szerencse hogy…

…..partra kerüljön a zsákmány, azért hogy…

Szerencsére nem kellett sokat kutatnom. A Goldstar Purple Match bottal, Goldsatar X-Match 40 orsóval és a tizennyolcas Ventura Ulra Soft zsinórral a célnak tökéletesen megfelelő összeállítást kaptam.
A bot szép piros, fekete színben pompázik. Már ez önmagába elég volt, hogy beleszeressen. Hiába nőből van és a vörös szín a gyengéje.


Új „rekord" 2,5kg

4 gyűrű a szép akcióért

A tizennégy gyűrű szépen egyenletesen osztja el a terhelést a bottesten. Árához képest könnyű és jól használható. Az orsó már inkább kompromisszumra késztet. Negyvenes mérete megfelelő. Ami nem tetszett az a fék, lehetne kicsit precízebb. Mondjuk én a Ryobi Zauber Match-hez vagyok szokva. Annál jobbat meg nehéz találni. De aki nem akar tizennyolcas, húszas zsinórnál vékonyabbal horgászni, annak nem lesz semmi gondja ezzel az összeállítással. Szerintem a bot erejéhez ez a két zsinórméret passzol igazán. Ventura Ulra Soft zsineg jól bírta a megpróbáltatásokat igazán semmi negatív tapasztalatom nem volt vele.


…vissza lehessen engedni.

Egészaéges fekete potyesz.

Remek mindennapos bot a Gold Star-tól

Botnak nem ellenfele

Miután összeállítottam a felszerelést Krisztinának, következett az etetés. Katus etetőanyagot és Tímár pelletet szórtam a kiválasztott tuskók mellé. Igen, nem csalás, nem ámítás, egy nehéz akadós területre ültettem oldalbordámat. Előző nap körbejártam a vizet és a fák mellett jól láthatóan túrtak a pontyok.
Csalinak csemegekukorica került a tízes Drennan Super Spade horoga, ami direktbe volt kötve a főzsinór végére. A hét grammos Dínó Pávatollas Waggler Mastert a bóbita aljáig súlyoztam egy pici, nulla egész egytized grammos jelzőólmot nyomtam a horog fölé tizenöt centire és egy minimális kb. egy grammnyi ólom került a jelzőtől hatvan centiméterre.


Krisztina és a „rekord"hala.

Vastagabb méretből is sok zsinór rámegy.

Tuskó alatt a hal

Mire mindennel végeztem az etetésekről apró buborékok szálltak fel, jelezve, hogy élénken érdeklődnek a beszórt csemegék iránt. Feleségem ügyesen bedobott egy ferdén álló tuskó alá, pont egy buborék felhő kellős közepébe. Még szinte be se állt az úszó, amikor megindult felfelé utána pedig oldalra. Bevágott a halnak. A Purple Match karikába görnyedt és az X-Match is munkához látott. Néhány méter zsinórt adott a megugró halnak, ami persze pont elég volt ahhoz, hogy a fa alatt átússzon. Adtam az instrukciókat Krisztinek. Aminek hála (na és persze a felszerelésnek) szépen lassan visszacsalogatta a pontyot elénk ahol már viszonylag tiszta volt a terep. Innentől már felgyorsultak az események. A kemény bánásmódnak köszönhetően gyorsan szákba került a szűk kétkilós tükörponty. Megdőlt a rekord. Nagyon boldog volt. Gyors csalizás után már dobott is vissza egy másik tuskó mellé. Két keszeg jött még ezután és egy rák. A nap magas állása és a hőség nem kedvez a pontyfogásnak. Mivel azonban még nem akartunk haza menni. A frissen telepített afrikai harcsákat vettük célba. Rövid húszcentis eresztéket állítottam és pár szál gilisztát tűztem a horogra.


A behajtható kar fa markolata kézre álló!

Ilyen hosszú, de ennél erősebb!

Egy kezdő kezében is jól teljesít az összeállítás

A látott halat kellett meghorgászni. Néha-néha a felszínre jöttek egy kis levegőért. Oda kellett dobni a felcsalizott horgot. Szinte azonnal kapása lett. Némi kivárás után bevágott. Nagyot nyekkent a bot és orsó. A hal elemi erővel küzdött. Krisztina is állta a sarat. Egyre magabiztosabban kormányozta partra első afrikaiját. Kiakasztottam a horgot és mehetett is vissza. Az elsőt még öt követte. Az utolsó volt a legnagyobb közel három kilós. Na ez már igazi harc volt. A tuskók alá bújt a víz alatt, de hála az összehangolt és erős készségnek, néhány perc alatt ez is parton volt. Újabb rekord dőlt meg nála. Most ez élete legnagyobb hala.
Elfáradt a sok halfogásban és megkért, hogy fejezzük be a pecát. Pakolászás közben még végiggusztáltam a botot. Jó kis pálca ez, remek tanuló bot. Biztos vagyok benne, hogy még sok szép halat sikerül vele partra kormányozni.


Ideális méret

Már közel a hal

Szákolás előtti utolsó bukfenc

Jó szívvel ajánlom mindazoknak akik most kezdenek ismerkedni a matchbotozással és azoknak akiknek fontos az ár és az hogy elnyűhetetlen felszerelés lapuljon bevetésre készen botzsákjukban.

Kapcsolódó termékek:




GS Purple Match

GS X-Match

Ventura Ultra Soft

Drennan Super Spade


Finnyás óriások Carp Expert kukoricákkal
Megjelent: 2026. július 22. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

Férfiasan be kell vallanom, hogy nagyponty horgászatom szeptember első hetére meglehetősen hektikussá vált. Teljes eredménytelenségről azért  nem beszélhettünk, mert a lefinomított etetési és csalifelkínálási módszerem még hozott néhány igazi matuzsálemet, de a kapások erősen csökkenő tendenciája új stratégiák és teljesen új alapok felállítását követelték. Kedves közeli horgászboltosom tanácsolta, hogy egy időre tegyem félre a bojlit, még az...

Pergetés Wizard Fine Jig Riggel
Megjelent: 2026. július 18. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

A plasztik csalik felkínálásának egyik legmodernebb és legszabadabb felkínálásának lehetőségét hoztuk el nektek a Wizard Fine Jig Rig személyében. Az eredetileg japán technikát a legegyszerűbb alkatrészek kombinációja teszi speciális egységgé, mely súlyból, acél karikából és egy offset horogból áll.  A Sárszentmihályi tó sekély vize remek lehetőséget nyújtott az új rig próbálgatására, tesztelésére A Fine Jig Rig a közkedvelt és rendkívül...

Carp Expert feeder botok tesztje
Megjelent: 2026. július 16. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

A Carp Expert a hazai és európai feederes mezőny egyik legnépszerűbb márkája lett 2026-ra. Híres arról, hogy kiváló ár-érték arányú, strapabíró és eredményes pecát garantáló feeder botokat kínál kezdő és profi horgászoknak egyaránt.  Az alábbiakban bemutatjuk azt az öt legkedveltebb, de különböző karakterű feederbotot, amelyek közül választva a finomszerelékes tavi pecától kezdve a vadvízi folyókig minden helyzetre találunk kompromisszum mentes...

Carp Expert újdonságok - Amiket nyáron nem hagyhatsz otthon
Megjelent: 2026. június 24. | Forrás: Szabó Attila | Írások

Ahogy a tavasz egyre melegszik, tagadhatatlanul érezhetjük a nyár közeledtét, amely horgászat szempontjából az év egyik legizgalmasabb időszaka. A víz már kellően meleg ahhoz, hogy a halak aktívan táplálkozzanak, ráadásul az időjárás is kedvező a horgászoknak. Az éjszakai pecákról sem szabad elfeledkeznünk, hiszen ezeknek is ilyenkor van szezonja! Vannak bizony olyan kiegészítők, amelyeket semmiképpen nem érdemes otthon hagyni az év legmelegebb időszakában,...

Pergetés Wizard Vertixekkel
Megjelent: 2026. május 16. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

Többszáz órát eltöltöttem már a Dunán az elmúlt években, de ez a május eleji rekord kisvíz közeli állapot nekem is feladta a leckét. A letisztult, tartósan alacsony vízállás és az egymást követő időjárási frontok komoly kihívás elé állították a pergetőket. A ragadozók a sorozatos légnyomás-ingadozás és a tiszta, sekély víz miatt gyanakvóvá, kapókedvüket tekintve pedig hektikussá váltak. A májusi Dunán a legjobb haltartó helyek, kövezések,...

Carp Expert Neo bojlik - amikor a tavaszi peca igazán beindul
Megjelent: 2026. március 31. | Forrás: Szabó Attila | Írások

A tél után várva várt időszak, amikor a vizeink elkezdenek felmelegedni, a nappalok kellemesen melegek, napsütésesek, és már az éjszakák sem túl csípősek ahhoz, hogy több napot a vízparton töltsünk. Fanatikus pontyhorgászként én sem bírtam tovább, és kora tavasszal Szabó Imre csapattársammal ellátogattam a Pródi Horgásztavak Bojlis “Nagy tavára”. Végszerelékek a vízben, minden a helyén: végre horgászunk! Abban az időszakban, amikor a...