Másnap, kezdődik a verseny. Horgászat, ahol a cél nem az út maga, hanem a megfogott hal. Koncentráltan, az első perctől az utolsóig, mert a legóvatosabb húzás is jelentheti azt az éppen 20 centis halat, amivel akár szektorelsők lehetünk, vagy éppen elkerüljük a betlit. A gyakorlat persze sokkal színesebb.

Bíp-bíp-bíp-bíp-bíp…. 5 óra. Lenyomom az ébresztőórát. Gyula is úgy tűnik tudatosan, nem pedig álmában nyújtja ki a karját. - Keljünk, mondom. - Hhmmmm, mondja ő. Öltözés, le az étterembe reggelizni. Határozott léptekkel elmegyek a müzlis tálak mellett. Rántottát, felvágottat, dzsúszt, kenyeret, kávét szedek össze. A kávé és a dolgozó rágóizmok elindítják a vérkeringést a fejemben, kezd működni az autofókusz, lassan felébredek. Reggeli után fel a szobába, még egy utolsó ellenőrzés. Ugye minden megvan?

Gázlóba beöltözve megyek le a buszhoz, pedig másfél órás utazás vár ránk, de így nem fogok időt vesztegetni, amikor a szektoromhoz érek. Félig szundikálva telik az idő, mikor a nevem hallom, majd egy számot. Ez lesz a horgászterületem. Yes, intek, és indulok. Egy szimpatikus fiatal srác vár az „én" számommal a kezében. Bemutatkozás és indulunk. Negyedóra után már helyben vagyok. Van még 20 percem, hogy felmérjem a területet és összeszereljem a botokat. Háát, nem valami jól néz ki. Az egész horgászni való zóna egy hosszú gyors, húzós víz, talán térdig ér, apró kavicsok, itt-ott öklömnyi kövek vannak a fenéken, szétszórva biztosan állnak pérek, de egyet sem látok. A zóna felső határán van egy 50 méternyi mélyebb árok, pont az én oldalamon. Látok egy-két árnyékot. Halak! Az árok hirtelen mélyül és mivel bokrok, fák ágai lógnak fölé, így erről nem fogom tudni meghorgászni, hanem csak a folyó közepéről. A folyóparti pecánál több botot is fel lehet szerelni, így a standard fegyverzetet előszedem.

Először az új nimfás botot, Vision Cult – 10,8 láb 3-as, már az edzésen fel lett avatva, most is ezzel kezdek. Max. két bothossznyi előke van megengedve, ez nekem elégséges 7 méter, ami már hazulról elő van készítve. Egy 9 láb 6-os úszózsinórral esetleges szárazlegyezésre lesz összerakva. Végül egy erősebb, 9,6 láb 6-os, süllyedő zsinórral. Legyet még nem kötök fel, de minden más kész van, erre már nem kell időt vesztegetni. Az órámra nézek, még 4 perc. Egy 14-es szürkés nimfát választok, ezüst wolfram fejjel, felkötöm a nimfás botra, és várok. Rajt!

A Sava Bohijnka

Már csak bemelegítésképpen is, rövid dobásokkal fésülöm át a vizet, miközben óvatosan de határozottan megyek felfelé a folyó közepe felé. Úgy döntöttem, hogy a legígéretesebb helyen kezdek. A jobb oldali mélyebb árokhoz közeledve lassítok, és koncentráltan dobom-vezetem a nimfát. Telnek a percek, lépés-lépés után megyek feljebb, A szemem sarkából látom, egy kisebb pér balra elhúz. Egy másik óvatosan megkóstolja a nimfát, de nem akad meg. Erről az oldalról, a víz felől, még jobban látszik, mennyire be van nőve a folyó partja. Egy pár nagyobb bedőlt fa még nehezebbé teszi a pecát. Pedig ott vannak a halak. Próbálom 5 centire a parttól vízbe ejteni a nimfát, és néha sikerül is. Hirtelen rántás, cikázás jobbra-balra, menne be a fa alá, én meg csak óvatosan de határozottan húzom, végül is a szákban van Mosoly Gyönyörű sebes. Nem akarok az árkon átgázolni, így lefele megyek, majd onnan ki a partra. Az ellenőr megméri a pisztrángot, beírja, ez megvan.Ha nem is egy kő, de egy apróbb kavics leesik a szívemről.

A legszörnyűbb semmit sem fogni egy szektorban. Egy-két beszakadt nimfa és leakadt hal után meg van a második, egy szép pér. Kicsit pihentetem az árkot, visszahorgászok a másik oldalon. Semmi. Feltámad a szél, szedést sehol sem látok. Folytatom a nimfás bottal, de súlyozott halléggyel, most felülről jövök le. Egy szép hal lerugja magát, majd egy másikat sikerül megszákolni. El is telik az idő, ennyi volt. 3 hal, vissza a buszhoz, ami elvisz bennünket egy étterembe. Kicsit elbeszélgetünk a szomszédokkal az ízletes menü elfogyasztása közben, persze igazi „titkokat" senki sem mond el. Illetve mi, akik az olimpiai szellemben vagyunk itt, még nyíltan beszélgetnénk, de a „profik" csak kitérő válaszokat adnak. Na jó, ők ebből élnek.

Délutánra ugyanezen folyó felső szektora jutott. Most egy közeli zónát húztam, hamar ott voltam, még egy órám volt a kezdés előtt. Háromszor átnéztem, elsétáltam a víz mellett, de talán még a délelőttinél is jellegtelenebb volt. Hosszú, mélyülő, gyors víz, ami átmegy egy mélyebb pool-ba. Sajnos, ahol a mélyebb pool kezdődött, ott végződött az én zónám. Egy-két hal még átlógott az én zónámba, ezeket akartam először meghorgászni, megfogni. Nem igen vesztegettem időt a jellegtelen víz átfésülésére, felülről indulva rögtön a mélyebb részre kezdtem horgászni. Sajnos az alattam lévő zónában horgászó spanyol srác is látta, hol vannak a halak, így ő a zónahatáron kezdett. Begyalogolt a vízbe, így magát pozícióba hozta, az én halaimat pedig megzavarta. Gondoltam, semmi értelme megijesztett halakra horgászni, így felcsavartam a zsinórt, és 100 méterrel feljebb kezdtem ismét.

Dolgozik a hosszú nimfás bot

A jellegtelen gyors vízben semmit sem fogtam, de a mélyebb határán egy szép szivárványost. Egy picit megnyugodtam, már betli nem lesz. Folytattam a súlyozott halléggyel, és kicsit később egy igen szép halat akasztottam, ami sajnos leakadt. Próbálkoztam fentébb, hogy pihenjen a mélyebb víz, de sajnos fent semmi sem volt. Az utolsó fél órára ismét lejöttem a mély vízre, és sikerült is még egy szép halat fogni.

Fél tíz körül értünk vissza a hotelbe. Gyorsan fel a szobába, le a vizes gázlóval, és irány az étterem. Vacsora közben és után megbeszéltük a többiekkel, hogy ki, mit fogott és tapasztalt. Én másnap a tóra mentem, kaptam kölcsön egy-két fogós legyet, a csapat legnagyobb merítőszákját és néhány jótanácsot, majd fogmosás, irány az ágy.

2 nap. Tavi peca - Most na Soči

Bíp-bíp-bíp-bíp-bíp…. 5 óra. „Rutinosan nyomtam le az órát. Reggeli, borotválozás, mindent összeszedni és irány a pályaudvar. Erre a szektorra nem buszok, hanem vonat vitt bennünket, mindjárt indulás után egy hosszú alagúton át.

Indul a verseny

A tavi fordulótól tartottam. Jogosan, mert a versenyzők egyharmada nem tudott halat fogni. Ha nem ismered a tavat, akkor ez nem is egyszerű. Én nem akartam kisérletezgetni, szerettem volna minimum egy halat fogni. A nyolcas botot raktam össze, egy Vison Bottom Express zsinórral. Azt hiszem, a név mindent elárul. Ott akartam kezdeni, ahol az edzésen Gyula fogta a szép halát. Szlovéniában a megszokottal ellentétben nem 2 versenyző, hanem csak 1 ült a csónakban. Hozzá természetesen az ellenőr, aki a hal mérése és bejegyzése mellett még evezett is, oda, ahova mi kértük. A csónakoktól balra volt a „hely", egy agyagos beszakadt partrész, mély vízzel. Sajnos az 5. dobásban leakad a „tutilégy". Morgolódva kötöm fel az újat, mikor hallom a hátam mögött lévő csónakban halat fognak. Dobok-dobok, semmi de most a balról hátam mögött lévő csónakban fognak halat. Mennék abba az irányba, de mozdulni sem tudok, mert 50 méternél közelebb nem szabad megközelíteni a más csónakját. Jogosan egyébként.

Tavi peca

Ahogy megnyílik a rés a két csónak között, elindulunk mi is a másik part felé. 20 méterenként megállítom a csónakot, legyezőformában dobok egy párat, majd tovább. Cikk-cakk, fésülöm át a tavat, már csak rendszerességből, mert halat nem látom, fogna valaki a közelemben. A víz mélységétől függően dobás után elszámolok 15-30 között, majd gyors rántásokkal de variálva mozgatom a hallegyet. Negyedóránként legyet cserélek. Súlyozott fekete hallégy - naracssárga - lila/fekete booby - ezüstkék - oliv…. Hirtelen egy akkora hal követi a legyet, hogy fülemig ér az adrenalin. Próbálom minél rafináltabban mozgatni a legyet, végül a hal lefordul. Dobok még egy párat utána, legyet cserélek, végül feladom, menjünk tovább. Cikk-cakkhaladunk megy a csónakal, dobás, dobást követ, egyszer csak ismét halat látok a légy mögött. A legrafináltabb mozdulatokkal riszálom a narancssárga Chillimps stílusú legyet a csónak felé tartó utolsó pár méteren. Nem is tud ellenállni. Ráfoldul, látom kinyílik a nagy szája, és magam sem tudom honnan van az önfegyelmem, mert nem vágok be, nem rántom ki a szájából a legyet, várok, míg érzem a húzást a botban. Visszahúzok, megakadt rendesen. Meglepetésében elindul a csónak fele, érzem lazul a zsinór, tartom, ahogy tudom, de a fél méternyi hal a rövid zsinóron bizony veszélyes. Ráadásul az előke is alig egy méter, ha mozdul a hal szinte csak a nyolcas bot tud tompítani. Ismét húzok egy méternyi zsinórt, mert kezdett lazulni. A hal egy pár méterre van tőlem, és míg azon gondolkodik, hogy melyik oldalra törjön ki, addig én egy finoman indított, de határozott húzással felhozom a víz felszínére. Ugyanebben a mozgásban a víz felszínén szörföztetve még húzom egy fél métert, bal kezemben a szák, amit gyorsan alátolok, megemelem, kész, benn van a csónakban. A bal szememből egy pillanatra úgy tűnik, az ellenőr jobban örül mint én… Nyilván badarság, csak én nem vagyok híve az amerikás kurjongatásoknak, de nagyon is tisztában vagyok e hal értékével. 48 cm, platinásan matt ezüst.

Egy korty vizet azért iszom, és folytatom a szisztematikus kereső pecát. Rövid időre visszamegyek a „Gyula helyére", de most sincs eredmény. Már csak egy negyedóra van hátra mikor egy nagyobb halat látok elúszni mellettünk, egyértelműen a felső rétegben keresve magának táplálékot. Átvillan rajtam, hogy cserélni kellene az átlátszó intermediate zsinórra, csak az egy pár percbe belekerülne. Így folytatom a süllyedővel tovább, csak mostantól 5 másodpercig számolok, és kezdem is horgászni a legyet a víz felső rétegében. Hamar eltelik az utolsó 10 perc, ennyi volt.

Délután nincs verseny. Mindenki alszik egy kicsit, átnézi a felszerelést. Mi kimegyünk a helyi horgászboltba bratyizni egyet a szimpatikus tulajjal, miközben Gyula gázlócipőt próbál. Kicsit beszélgetünk a más versenyzőkkel is, már este is van. Vacsora, fogmosás, és legalább álmomban nagy halat fogok.

3.nap Sava – Sektor IV

Bíp-bíp-bíp-bíp-bíp…. 5 óra. Ki az ágyból, reggeli, pakolás…. megy minden rutinból félálomban is. Ma a Száva alsó részén kezdek, amit másfél óra buszozás után érünk el. Már kezdek hozzászokni a gázlónadrágban utazáshoz Mosoly A Száva egy tiszteletet parancsoló víz, de nekem végre egy jó hely jutott, legalábbis ígéretesnek néz ki. 40-50 méter széles a Száva ezen a részen, az én oldalamon gyors, húzós víz, a másik oldalon egy mély árok, a zóna felső részén pedig egy kisebb pool fele a horgászterületem. Van időm, előre összerakom a számításba jöhető botokat, orsókat rá, zsinór befűzve, hogyha szükség lenne rájuk, akkor ne kelljen erre időt pazarolni. Nimfával kezdek a felső részen, a pool rám eső részében. Mély és gyors a víz, jó nagy szögben dobok felfele, hogy legyen a nimfának lehetősége süllyedni. Működik is, a 10 dobásban leakad. Újrakötés, de 5 perc múlva ismét leakad, most az egész patony szakad le. Biztosan valami fa lehet a víz alatt, így hagyom a pool felső 15 méterét, és lentebb folytatom. Valójában a Száva folytat, de olyan erővel és gyorsasággal, hogy a nimfának esélye sincs a fenék közelébe süllyedni. Cserélek nagyobbra, nehezebbre, az sem segít. A max. megengedett 4mm wolfram fej kevés. Most igazán gond, hogy csak egy legyet szabad használni. Végül is megakad a szemem a legdurvább nimfámon.

Fogarasi Mikivel voltunk Szlovákiában horgászni, napijegyet vettünk a horgászboltban, ott láttam meg őket az üveg alatt. Kíváncsian megnéztem, nehezebb volt mint gondoltam. Vettem kettőt, itthon megmértem őket 4,5 – 5 gr. között voltak. Ezek mintájára kötöttem még akkor én is egy párat, most ebből raktam egyet fel. Érezhetően mélyebben ment, itt-ott még a fenék köveit is éreztem vele. Volt egy pár kapásom, de több leakadt, talán nem volt könnyű erre a vastag testre „ráharapni". Kettőt azért sikerül fognom, még mielőtt a vízierőmű el kezdte engedni a vízet, ami azt jelentette, hogy nálam egy arasznyit emelkedett a vízszint. Muszáj voltam kintebb jönni a gyors vízből. Igaz itt mélyebb volt, de nem tolta ki a lábamat a sodrás. Hellyel-közzel a szükségképpen felfedezett "ballett-wading" stílusban horgásztam. Kecsesen, magasan tartott bottal, lábujjhegyen szökkenve kicsiket a mély vízben, ami néha "segített" is egy fél méterrel lentébb menni.

Innen is a másik oldalon lévő mély árkot akartam meghorgászni, cserélem a süllyedő zsinór és hallégy kombinációra. Renben, a hallégy is egy 4mm-es volframfejjel volt kötve. Jobbról feltámadt a szél, én meg szinte hónaljig a vízben állva azon mosolyogtam, hogy a mester vizsgán hogyan kellet demonstrálni a dobást, ha a szél a dobókarunk irányából fúj. Na most ez a való világ. Ütemesen, kétszer végighorgásztam a zónát, és sikerült összesen 7 halat bemutatni az ellenőrnek. Érthetetlen okokból, legalább ennyi lerugta magát. A felszerelés rendben volt, talán a pittbullosan fejétrázó szivárványosokat a gyors és erős víz is segített a szabaduláshoz.

Kokra – Sektor III

Délután a Kokra várt rám. Ettől előre féltem. Egy kis folyócskában, amit már 3 napja intenzíven horgásznak, biztosan félénkek a halak. Ha van még, mert több zónában olyan sokat nem is fogtak. A hídról lenézve mutatta az ellenőröm, a keresztbe fektetett kövektől lefele, ez az én helyem. Egy szót sem szóltam, néztem-néztem a kis gödröket a zúgó alatt, és arra gondoltam, talán lesz benne 1-2 hal nekem is. A szakasz többi része igen sekély volt, egy két nagyobb kő mögött lehet talán valami.

Ez jutott...

Természetesen itt fenn kezdtem a horgászatot. Térden csúszva-mászva mikro-nimfáztam egy félórányit a kis gödröket, fogtam egy szép szivárványosat és leakadt egy másik. Gondoltam, adok egy kis időt a helynek, és majd visszajövök a verseny utolsó negyedórájára. Végignimfáztam a többi vizet, semmi. Alulról végigjöttem szárazléggyel, a másik oldalon volt egy-két lehetséges folt. CDC-re jött egy kicsi és egy éppen méretes sebes. Az utolsó 20 percben pedig ismét a gödröcskéket vallattam, és sikerül még egy szép sebest fogni. Talán, ami az elején lerugta magát….

Este vacsora után már ki lettek rakva az előrelátható eredmények, amiket másnap reggel megerősítettek. Ami a magyar csapat eredményét illeti, nem volt egyszerű, de mi most az első lépéseket tettük meg egy hosszú úton, amire pl. a világbajnok cseh csapat több mint 20 éve lépett. A cseheknél több ezer regisztrált versenyző van, akik többfordulós, selejtező rendszerben felépített versenyeken mérik össze tudásukat. Az évek alatt egy kisebb iparág fejlődött ki, pl. az ismert Hends vagy Hanák termékek ma már angol, skandináv sőt amerikai üzletekben is kaphatók. Mindez nyilván anyagilag is egy stabil hátteret ad a sportnak, ahol az ifik sincsenek elfeledve.

Mindezt persze mi is tudjuk egy másik módszer területén. A finomszerelékes-rakósbotos műfajban nagyon jó magyar eredmények voltak meg vannak, és a magyar etetőanyagok, úszók stb. a világ legjobbjai közé tartoznak. De ez sem lett egyik évről a másikra, hanem hosszú évek folytonos munkájának, fejlődésének eredménye. És ne feledjük az anyagi részét. Nemrégiben beszélgettem egy bojlis versenyzővel, elmondása szerint neki 1 verseny, etetőanyag-benzin-stb., kb. 100.000 Ft.-ba kerül. Namost évente sok versenyük van, amikből a válogatott kiválasztódik.

Én nem hiszem, hogy a hazai műlegyezés valaha is a cseh helyzet közelébe jut. Márcsak természeti adottságainknál fogva sem számolhatunk olyan sok műlegyessel. Magyarországon ma egy pár száz aktív műlegyező horgász van, ezekből 10, max. 20 embert érdekel igazából a versenysport. Ezek „érdekeit" 2 szövetség, a Műhosz és a MOHOSZ képviseli, sajnos minden együttműködés nélkül. Pedig az együttműködés, úgy a humán mint anyagi és organizációs források egyesítésével tudna stabilitást és folytonosságot biztosítani a magyar műlegyező sportnak.

Szerintem folytonosságra, együttműködésre építve, 3-5 éven belül el lehetne érni, hogy a magyar csapat, ha a VB mezőny alsó harmadában is, de nem jelentősen leszakadva végezne. Egyéniben a felső harmadba is bekerülhetne egy-egy versenyzőnk. Hosszabb távon pedig a jövő a jövő nemzedékéé. Arcay Fernandez David, a mostani világbajnok, 21 éves!. Több mint 10 éve horgászik lelkesen, szorgalmasan, tehetségesen. Tehetségére felfigyeltek, mentorok, edzők segítették fejlődni. Sok versenyen részt vett, mindig tanult és ellesett valamit, megtanulta kezelni, illetve előnyére használni a verseny stresszét. Egy csoportban voltam vele, mosolyogva, könnyedén, de nagyon motiváltan horgászta végig a szektorokat. Sok ember, több mint 10 év munkájára tette fel a koronát.

A világbajnok!

Gyuszika az utánpótlás, Vámos Bence, Hunyadi Péter és társaik lehetnek azok, akik megfelelő anyagi háttér és szülői támogatás mellet, mentorokkal, edzéssel, versenyeztetéssel eljuttatják a magyar csapatot a középmezőnybe. A legtehetségesebbek és legszorgalmasabbak közülük pedig az élmezőnybe is kerülhetnek.

Végeztül szeretnék köszönetet mondani a szervezőknek. Röviden úgy írhatnám le emlékeimet, hogy svájci pontosság és magyaros vendégszeretet.Szinte az utolsó részletekig minden át volt gondolva, megszervezve, és tökéletesen lebonyolítva.

Najlepša hvala!
Nasvidenje Slovenija!

Képek:
Jože Borišek
és a szerző.

Forrás: www.ceeff.com