Manapság, amikor a wobblerek használata a pergető horgászatban igen elterjedté vált, és gyártók sokasága, a műhalak garmadáját kínálja; szeretnénk a wobblerekkel kapcsolatban néhány alapvető fogalmat tisztázni, és a lényeges tulajdonságaik, típusonkénti viselkedésük, használhatóságuk bemutatásával segítséget nyújtani a már-már átláthatatlan kínálatban való eligazodáshoz.

Egy kis terminológia

A wobbler összefoglaló név alatt olyan, leginkább halat, esetleg békát, nagyobb rovart, rákot utánzó műcsalikat találunk, melyek pergetőbottal eldobva, majd bevontatva fejtik ki hatásukat. Közös tulajdonságuk, hogy behúzás közben nem forognak (hála istennek, a zsinórt sem csavarják!), úgy "állnak" a vízben, mint egy valódi hal. A has felőli oldal nehezebb, a hát könnyebb, a pontos kisúlyozás miatt tényleg nagyon hal-szerűek. A wobbler altípusainak neveit - ahogy magát a wobbler kifejezést is -, az angolból örököltük meg, s nem alakult ki igazi magyar kifejezés rájuk. Így ezúttal is az angol megfelelőket fogjuk használni, már csak azért is, mert hazánkban ugyancsak ezeket találjuk meg a műcsalik dobozain, s ezek alapján tudjuk azonosítani őket.

Crankbaits
A legtöbb wobbler elején találhatunk egy terelőlemezt, mely általában egy átlátszó, vékony műanyag (néhol fém) lemezecske, melynek meghatározó szerepe van az adott műcsali viselkedésében (a részletekről később).

A terelőlemezzel ellátott modellek az úgynevezett "crankbait" kategóriába tartoznak. Ezekből van a világon a legtöbb és ezek manapság is a legnépszerűbbek. Az elnevezés a speciális viselkedésére, a remegő, billegő mozgásra utal. Nem kell atomfizikusnak lenni, hogy átlássuk, a terelőlemez bevontatás közben a víz ellenállásába ütközik, s ennek köszönhetően berezonál az egész műcsali, és bizonyos sebességgel és technikával vezetve, megtévesztésig hasonlít egy valódi kishalra.

A mozgás természetét az határozza meg, hogy milyen szögben áll a terelőlemez a műcsaliban, hogy mekkora a mérete és milyen alakú, továbbá a wobbler testének formavilága is jelentős befolyásoló tényező. Léteznek a crankbait-kategórián belül egyrészes és kétrészes (esetleg több) modellek. Ezen túl aztán a tervezők fantáziája szab csak a határt az elképesztő alak- és színválaszték folyamatos bővülésének. De az se' nagyon.

Jerkbaits
A legfiatalabb, de jelentőségében a második helyre kívánkozó csoport a "jerkbaits" nevet kapta. Ezeknek a wobblereknek nincs terelőlemeze, mozgásuk specifikumát az alakjuk és a behúzási technikák adják.

Bár nincs olyan vibrációjuk, mint a terelőlemezes társaiknak, de bizonyos körülmények között sokkal hatásosabbak náluk. Alapvetően olyan az alakjuk, hogy folyamatos és lassú bevontatás mellett is kimozdulnak oldalra. Az igazi nagy fegyver viszont szakaszos behúzás, apró rántásokkal tarkított visszatekerés során bontakozik ki. Ekkor a jerkbait teljesen úgy viselkedik, mit egy kutakodó, táplálékot kereső kishal. Megy valamennyit, majd megáll, indul jobbra, majd ballra, teljesen kiszámíthatatlan módon. Eközben a terelőlemezes crankbait, kicsit sarkítva a dolgokat, szinte csak egyenes vonalban húzható be.

A jerkbait további előnye, hogy könnyedén "alakíthatunk" vele sérült, vagy agonizáló kishalat, melyre nagyon gyakran vevők a csukák és egyéb ragadozók. Ki kell emelni, hogy akadósabb, növényzettel jobban benőtt helyeken, a terelőlemez nagyon gyakran összeszedi a vízinövényt, s így használhatatlanná válik a műcsali, míg a jerkbait sokkal könnyebben átbújik ezeken az akadályokon. A jerkbait a legutolsó években terjedt el igazán, s az eredmények azt mutatják, hogy egyre nagyobb szeletet követel magának a tortából.

Vertikális wobblerek (Vertical Lures)
Ahogy a neve is mutatja, ez a típus nem messze eldobva, hanem csupán a mélybe leengedve képes csalogató hatását kifejteni.

Joggal sejthető, a vertikális műcsalival való horgászatnak partról nincs nagy létjogosultsága. Értelemszerűen itt sem találunk terelőlemezt, viszont a típus jellegzetességeként a zsinór bekötő szem a műcsali hátán foglal helyet. Ezt a wobbler-féleséget léki horgászatok alkalmával hasznosíthatjuk, vagy mélyebb vizeken, közvetlenül a csónak alá engedve.

Hasznos lehet egy pont alattunk elhelyezkedő akadó vallatására, ahol szép lassan akár a feljebb elhelyezkedő ágak közé is beengedhetjük egyszer-egyszer. A nem szokványos, emelkedő-süllyedő mozgás kicsalogathatja a ragadozót a gallyak közül.

Popperek (Surface Lures)
Ezeket az amerikai fekete sügér horgászok igényei hívták életre, s az első darabok csaknem egyidősek a több évtizedes múltra visszatekintő terelőlemezes wobblerekkel.

Ezek kizárólag vízfelszíni alkalmazásúak. A popperek elején a zsinór bekötő szem gyakran egy homorú félgömbben, vagy valami negatív szögű bemélyedésben kap helyet. Valamennyi típus olyan, a természetben is megtalálható potenciális táplálékállatot utánoz, melyeket rendszeresen fogyasztanak a ragadozó halak. Vannak, melyek békákat, egereket vagy nagyobb, vízbe pottyant rovarokat, utánoznak. Nagyon sok popper horgán találunk színes kiegészítő díszítést, ami az összes wobbler közül erre a típusra jellemző leginkább. A homorú elülső rész olyan kialakítású, hogy kisebb rántások akár pukkanó hangot is kicsalhatnak a wobblerből. A fekete sügerek vannak megőrülve értük, de a hazánkban található valamennyi ragadozóféle, beleértve a legkisebb sügereket és a hatalmas lesőharcsát, megfogható vele.

(A wobblerekkel való ismerkedést legközelebb a terelőlemezek alakja, mérete szerinti besorolásokkal, a különféle mélységekbe lejutó műcsalik osztályozásával, és a halfajokhoz, módszerekhez, speciális körülményekhez való wobbler hozzárendeléssel, azaz konkrét ajánlásokkal folytatjuk.)