Carp Expert Power Waggler zsinór
Anyagában nehezített, kiválóan süllyedő zsinór. Valóban, minden körülmény között süllyedésre hajlamos damil, akár árának többszörösébe kerülő társaival is felveszi a versenyt. Az úszós horgászatra optimalizálva kellően lágy, alacsony memóriájának köszönhetően hurkásodásra kevésbé hajlamos, így hosszú és pontos dobások érhetőek el vele.
A szakítószilárdság és lágyság, mint a legfontosabb tulajdonságok összehangolásának szempontjából rendkívül érdekes zsinórfajta, ugyanis ereje mellett terhelhetősége teszi alkalmassá akár a versenykörülményeken való megmérettetését, használatát.
Mint ismeretes, minél keményebb egy zsinór anyaga, annál kisebb a megnyúlása és nagyobb ezáltal a szakítószilárdsága. Viszont minél lágyabb, annál nyúlékonyabb és gyengébb is a zsinór. A kellő lágyság és szakítóerő „összegyúrása" a modern matchbotok szerkezeti felépítése, karakterük jellemző tulajdonsága (extrém hajlása) és a megfogni kívánt halak testi adottságai (pl. dévér esetében a puha száj, pontyok esetében a testi erő) miatt volt szükséges.
Évek óta használom az iBite úszó család különböző típusait, melyek lefedik az úszós horgászat minden területét, legyen az match, rakós vagy spicc botos módszer. Találunk keszegező, pontyozó és rablóhalas típusokat, csúszó és fix változatokat minden szükséges teherbírással. ...
Megújult külsővel és minőségben kerültek forgalomba a Carp Expert márka zsinórjai. A tetszetős piros csomagolás messziről megismerhető, de természetesen nem csak ezért érdemes kézbe venni őket. A Specialist és Power család 4-4 tagja között mindenki megtalálja a számára megfelelőt. A ...