BENZÁR MIX CONCOURSE TWISTER PELLET MIX 800G
Termékleírás

Benzár Mix Concourse Twister Pellet Mix

A method feeder horgászat az elmúlt években nagyrészt a különféle mikropelletekről szólt, melyek nélkül manapság már nagyon nehéz igazán sok halat fogni az intenzíven telepített tavak többségén. Ennek megfelelően a horgászok részéről is mind több visszajelzés érkezik új és a meglévőktől még fogósabb pelletkeverékek szükségességére vonatkozóan.

A Benzár Concourse Twister Pellet Mix-ek is egyértelműen a vásárlóktól érkező visszajelzések miatt születtek meg. Olyan, rendkívül intenzíven aromázott halas pelletkeverékekről van szó, amelyek a legkiélezettebb szituációkban is jól tudnak működni, a hobbi pecákról nem is beszélve természetesen. Erős aromájuk a még sokszor megfogott pontyokat is könnyen be tudja csapni.

Minden zacskóban helyet kapott kétféle halas pellet, ráadásul mindkettőből van a keverékben 2, illetve 4 mm-es is. Ennek köszönhetően akár alapozó etetés létrehozására is tökéletesen alkalmasak ezek a mix-ek.

A megnedvesítésük során mindenképpen figyelni kell arra, hogy apránként, több lépésben adagoljuk hozzájuk a vizet, Folyamatos nedvesítés és pihentetés után 10-20 perc alatt érik el a megfelelő állagot.

A Concourse Twister Pellet Mix-ek összesen 8 különböző formában érhetők el, melyek a következők:

- Téli pelletkeverék
- Nyári pelletkeverék
- Cseresznyés
- Májas
- Mangós
- Ananász-vajsavas
- Chili-tintahalas
- Fokhagyma-marcipános



Cikkszám Ajánlott fogyasztói ár Egységár Típus Ízesítés Kiszerelés
98067-146 BENZÁR CONCOURSE TWISTER PELLET MIX MARZIPAN-GARLIC 800 GR 2 290 Ft 2862.5 Ft/KG Concourse Twister Pellet MixMarcipán fokhagyma800 g
98067-149 BENZÁR CONCOURSE TWISTER PELLET MIX CHERRY 800 GR 2 290 Ft 2862.5 Ft/KG Concourse Twister Pellet MixCherry800 g
98067-164 BENZÁR CONCOURSE TWISTER PELLET MIX CHILI-SQUID 800 GR 2 290 Ft 2862.5 Ft/KG Concourse Twister Pellet MixChili Squid800 g
98067-172 BENZÁR CONCOURSE TWISTER PELLET MIX LIVER 800 GR 2 290 Ft 2862.5 Ft/KG Concourse Twister Pellet MixMáj800 g
98067-176 BENZÁR CONCOURSE TWISTER PELLET MIX PINEAPPLE-N-BUTYRIC 800 GR 2 290 Ft 2862.5 Ft/KG Concourse Twister Pellet MixAnanász vajsav800 g
98067-192 BENZÁR CONCOURSE TWISTER PELLET MIX MANGO 800 GR 2 290 Ft 2862.5 Ft/KG Concourse Twister Pellet MixMangó800 g
98067-198 BENZÁR CONCOURSE TWISTER PELLET MIX SUMMER 800 GR 2 290 Ft 2862.5 Ft/KG Concourse Twister Pellet MixNyári pelletkeverék800 g
98067-199 BENZÁR CONCOURSE TWISTER PELLET MIX WINTER 800 GR 2 290 Ft 2862.5 Ft/KG Concourse Twister Pellet MixTéli pelletkeverék800 g


SBS HIGH OIL HALLIBUT PELLET
3 290 Ft
SBS ATTRACT BETAIN CARP PELLETS 1KG, 5KG
3 490 Ft
SBS CSL PELLETS 1KG, 5KG
2 490 Ft
Micro Match Betain Pellet
2 790 Ft
SBS BOMB PELLET MIX
19 990 Ft
SBS CORN PELLETS CORN 1 KG 3 MM
2 490 Ft
Hangszer a vízparton – avagy első találkozás a Benzár Concourse Light Feeder botokkal
Megjelent: 2025-01-18 | Forrás: Sudár Gergő | Írások

A 2024-es évben a Benzar Mix palettája több olyan botcsaláddal bővült, amelyeket mi magunk is izgatottan vártunk. Én kifejezetten rajongok az extrán finom pálcákért, ezért számomra a Concourse Light feederek megérkezése gyermeki boldogságot jelentett. Már első alkalommal, amikor ...

2022 után újra Freestyle Method Feeder MAGYAR BAJNOK lettem
Megjelent: 2024-10-26 | Forrás: Szabó Bence | Írások

A felejthetetlen bulgáriai method vb után egy hét volt mindösszesen arra, hogy fejben és mindenhogyan felkészüljek az idei egyéni method döntőre, melyet egy többé-kevésbé ismeretlen és új pályán, a maconkai 2-es versenypályán rendeztek. Sőt, a döntő előtti vasárnap még volt ...

Light Method - Górcső alatt a Concourse Method Light Feeder
Megjelent: 2024-09-28 | Forrás: Pető Gábor | Írások

A Concourse Method Light botcsalád több teszten átmenő, tökéletesre fejlesztett, végleges verziójával az Országos Method Csapatbajnokság előtt egy kicsivel találkoztam először. Egyszer egy közeli ismerősöm azt mondta, amikor autóvásárlásról beszélgettünk, hogy nem az számít, ...

Húsvéti peca a Verba tanyán
Megjelent: 2024-05-04 | Forrás: Pető Gábor | Írások

Van egy tó Nyíregyháza mellett, ahová sokan járnak pecázni. A családom, barátaim és én is nagyon szeretjük. Szép, tiszta, kulturált környezet, gyönyörű halak, barátságos emberek. Mi is kellhet még egy jó horgászathoz?. Minden évben igyekszem 2-3 napot eltölteni itt, családi ...

Csömöri peca
Megjelent: 2024-04-24 | Forrás: Pető Gábor | Írások

A hosszú hétvégére nem terveztem pecát, de 16-án mégis úgy adódott, hogy a család nélkülözni tudott néhány órára. Emiatt hirtelen felindulásból „reggel”, 08:30 körül úgy döntöttem, hogy kilátogatok a lakóhelyemhez közeli Csömöri Horgásztóra.    Gyors pakolás ...

Kis csali, nagy hal – avagy tévhitek eloszlatása a csaliválasztásról
Megjelent: 2024-04-20 | Forrás: Sudár Gergő | Írások

Az utóbbi hetekben a természet elkezdett éledezni és a tavaszi időjárás is már megmutatta magát. Ennek köszönhetően a körülmények ideálissá váltak ahhoz, hogy elkezdjem a 2024-es horgász szezont. A Törökbálinti Horgászparkot vettem célba azzal a nem titkolt szándékkal, hogy ...

Mikor használj aromás pelletmixet? - Method feeder kisokos Szabó Bencével, 3. rész
Megjelent: 2024. május 31.

Manapság a method horgászatban egyértelműen a pellet mix-ek uralják a terepet, ritka, hogy egy hobbi vagy egy versenypeca során ne kelljen valamilyen pelletkeverékhez nyúlni az eredményes halfogás érdekében. Azonban ezekből a pelletkeverékekből is temérdek féle áll rendelkezésre, így nehéz megtalálni, hogy éppen melyik működik a legjobban. Ebben a videóban a téma szakértője, Szabó Bence meséli el, hogy az aromázott, tehát a legkevésbé sem natúr mix-ek mikor jelenthetnek igazán jó választást.