Őze Dániel2020. január 27.

Új év – új horgászszezon, megannyi érdekesség. A 2019-es PontyShow kipihenése után, már itt is a következő magyar horgász és egyben vadászati tematikájú szakkiállítás, ami a tavasz hírnökeként, 2020-ban 27. alkalommal vár minden érdeklődőt február 13-16. között a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpontban. A vadászat szerelmeseinek szóló megannyi preparátum és egyéb bemutató mellett, standjainkon garantáltan minden igényt kielégítően, minden horgászmódszerhez kínálunk valamilyen érdekességet, újdonságot, de a termékeken túl szakmai csapatunk egy beszélgetés keretén belül, kiváló szakmai tanácsokkal is fog szolgálni, fogadva a legnehezebb technikai kérdéseket is, a finomszerelékes feederezéstől, a bójás harcsázásig.

Lassan kilépve a téli időszakból, eljött az idei év első kiállítása is, a FeHoVa. A visszajáró érdeklődők már megszokhatták, hogy az Energofish standja a horgász szekció legnagyobb alapterületét tudhatja magáénak, nem lesz ez másképp idén se, sőt, idén kiváltképp előkelő szerepet kapnak az etetőhajók is. Plusz az angol prémium márkák iránt érdeklődők, a Sonik és Navitas termékek széles szortimentje közül is szemezhetnek majd.

Az Energofish stand keretei között, nyugodt szívvel állítható, hogy mindenki meg fogja találni a számítását. A horgászmódszerek hazai kelléktárának minden spektrumát lefedjük széles szortimentünkkel, az alapvető úszós készségeken át, a pergetéshez, bojlizáshoz, finomszerelékes pecához és hazai vizeink legnagyobb ragadozóinak horgászatához is megannyi kiváló megoldást tudunk kínálni, garantálva az élményteli horgásznapokat.

Természetesen a kiállításra a meglévő termékeink mellett, rengeteg érdekes újdonsággal is készülünk, melyek itt kerülnek majd elsőkézből debütálásra, sok-sok érdekes megoldást és lehetőséget felfedve, technikáktól függően. A termékekhez neves és elismert horgászaink szaktudása miatt is érdemes lesz kilátogatni, akár csak 1 beszélgetés vagy pár kérdés erejéig, ahol kiváló tanácsokkal fogjuk ellátni a horgászokat, de egy-egy élménybeszámoló is biztosan helyt fog kapni.

A kiállítás minden napján szakmai csapatunk szerepe kiemelt lesz, a színpadi előadásokon túl, a standon kihelyezett pultok mellett megtalálható lesz mindenki. De személyesen kikre is lehet majd számítani?

A kiállítás ideje alatt, elsősorban találkozni lehet majd Benzár Zsolttal, a Benzár csalogatóanyagok megálmodójával. Zsolt igazán különleges Benzár újdonságokkal is készül az etetőanyagokon túl, mely termékek elsőízben a FeHoVa kiállításon fognak debütálni.

Szabó Bence – A FeederTeam csapatkapitánya, a kiállítás minden napján elérhető lesz, a nagyszínpadi előadásoktól kezdve, a standunkon 2 óránként tartott feederes bemutató keretén át, természetesen egész nap kapható lesz egy beszélgetésre. Sőt, Bence fel lesz vértezve a legújabb Benzár újdonságokkal is, melyek a kiállításon fognak rivaldafényt kapni. Új etetőanyagok, csalik, minden, ami a method módszert előnyösebbé tudja varázsolni.

Frankó Zoltán – Az állóvízi method technikák mellett, aki hazai folyóinkra szeretne 1-2 tippet, trükköt ellesni, Ő Frankó Zoltánt is keresheti. Zoli a feederes versenyhorgászat mellett, az úszózás és folyóvizi feederezés technikáihoz is tud tanácsokat adni.

Varsányi Miklós – Method vagy hosszúelőkés versenyfeederezés? Legyen szó bármelyik szakágról, Varsányi Miklós versenyzői múltját alapul véve, biztosan kielégítő fortélyokat fog bemutatni.

Ujszászi Dániel – Bence mellett, Ujszászi Dani is rendelkezésre áll, a rendezvény minden napján. A method módszer minden szegletét be fogja mutatni, természetesen az idei Benzár csalik implementálásával.

Stál Gyula – Gyula is a FeederTeam oszlopos tagja, így a versenyhorgászattal felmerülő kérdésekben, minden érdeklődőt szívesen fogad, bármilyen kérdéssel.

Lázár József – Józsi a finomszerelékes pecák mellett, az igazán nagyhalas feederezéshez fog pár trükköt és tippet adni a kilátogatóknak, ha a cél 10 kiló felett van, érdemes lesz ellesni pár gondolatot Tőle is.

Bódis János – Versenyszerű feederezés, matchezés, bolozás vagy akár rakós botos horgászat? A felsorolt technikákhoz Bódis János is remek támpontokat fog adni.

Sisa József – A csapat teljessége végett pedig, Sisa Józseffel is találkozhatnak az Energofish stand látogatói. Receptek, tippek, trükkök, semmi se fog elmaradni.

A feederes vonal mellett, a pergető szekció iránt érdeklődők se fognak unatkozni, a standon megtalálható kiegészítő és több ezres, tekintélyt kívánó műcsaliarzenál lesz felvonultatva, a kedvezőbb árfekvésű műcsaliktól, a japán csodákig, minden megtalálható lesz.

A szakmaiság itt is adott lesz, Lukácsi Béla az előadások után, a kiállítás minden napján megtalálható lesz bármilyen kérdéssel kapcsolatban, a Salmo csalikon át, a legújabb Vertic Guide vagy egyéb L&K felszerelésekig, rablóhalas tapasztalatával áll az érdeklődők rendelkezésére.

Lukácsi Béla mellett, Bokor Károly is jelen fog lenni, bemutatva a legújabb Bokor szériás termékeket, mint például a Pontyshow-n díjat nyert új Bokor orsókat, plusz a Mann’s csalik is színteret fognak kapni.

Aki pedig a Wizard termékek iránt érdeklődik, Ő keresse Halmos Mihályt, aki szintén minden nap elérhető lesz az Energofish stand keretei között.

A pergetéssel nincs vége, a hazai legnagyobb ragadozónk, a harcsa horgászatához fog különböző módszereket és fortélyokat bemutatni Koós Ferenc, Magyarország egyik legelismertebb harcsaspecialistája. Botok, orsók, zsinórok, a stupekos kiegészítőkig, minden harcsás felszerelés megtekinthető lesz, ami a sikeres harcsázás alapfeltétele.

A tavaszi kelléktár feltöltése után, várjuk az érdeklődőket az Energofish stand mellett felállított medencénél, ahol a legújabb magyar menüvel rendelkező Speedy etetőhajók összes változata megtekinthető és természetesen kipróbálható lesz.

Az angol prémium pontyhorgászati márkákat kedvelők igényeire szabottan, 50 négyzetméter feletti plusz standunkon, a Sonik és Navitas termékek iránt érdeklődőknek is szuper újdonságokat kínálunk, az eddig kapható termékek mellett.

A Sonik márka kedvelői megtekinthetik a legújabb innovációkat, ami a modern pontyhorgászat kelléktárát maximalizálja. 2020-as RS Carp, Xtractor Recon, Insurgent botokkal, Xtractor Kitekkel, új orsókkal és egyéb kiegészítőkkel, kapásjelzőkkel és rodpodokkal is készülünk.

Aki pedig a komfortos és kényelmes horgászati viseletre szeretett volna egy kiváló alternatívát, a Navitas márka kiváló termékei között is válogathat, illetve fel is próbálhatja azokat, cipőktől a felsőruházati termékekig, minden elérhető lesz a Fehován.

Természetesen akciók és különböző nyereményjátékok is elérhetőek lesznek, ahol értékes utalványok és egyéb nyeremények találnak szerencsés gazdára.

A kiállításon minden 10.000.- Ft feletti vásárlásnál 1000 Ft-os kupont adunk ajándékba, amelyet akár már a következő vásárlásnál helyben a standon, vagy akár év végéig, azaz 2020. 12. 31-ig a PecaPlázában fel lehet használni. A beváltásnál egyvalamire kell csak odafigyelni: a vásárlás összege haladja meg a kupon értékének a kétszeresét.

A kuponos akció mellett, a Sonik és Navitas standon vásárlók bekerülnek egy listába, ahol a főnyeremény egy 50.000.- Ft értékű Sonik vagy Navitas termékre beváltható utalvány lesz, így megéri feliratkozni, a vásárlás után.

Rengeteg bemutatóval, újdonságokkal és remek horgászokkal várunk minden kedves érdeklődőt február 13-16. között, teljes arzenállal a 2020-as FeHoVa kiállításon.


2020 FeHoVa – Beszámoló

2020 FeHoVa – Beszámoló

2020-02-18 | Forrás: Őze Dániel

Az előző évekhez hasonlóan, a téli időszak lezárásaképp, egy kiváltképp volumenáris rendezvénnyel nyitottuk meg az évet, a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpontban. A horgász és egyben vadászati tematikájú FeHoVa szakkiállítás, 2020-ban 27. alkalommal került megrendezésre február 13-16. között. Visszatekintve erre az igazán tartalmas és színes rendezvényre, kimondhatjuk, hogy akár kiállítói, akár látogatói szemmel, de rendkívül gyorsan eltelt ezen...


PontyShow 2019. beszámoló

PontyShow 2019. beszámoló

2019-11-14 | Forrás: Ujszászi Dániel

Az elmúlt évek szokásainak megfelelően, november elején idén is megrendezésre került az aktuális szezon (lassan) végét szimbolizáló horgászkiállítása a Hungexpon. Ahogy az már megszokottá vált, szerencsére most is rengeteg érdeklődő sporttársat köszönthettünk hosszabb-rövidebb időre standjainkon, akik feederes, pergető és pontyhorgász felszerelések, kiegészítők tömkelegét vehették górcső alá. Természetesen tartalmas beszélgetésekben,...


Prémium horgász ruházat – Navitas a PontyShow-n!

Prémium horgász ruházat – Navitas a PontyShow-n!

2019-10-31 | Forrás: Őze Dániel

A Navitas márka mára már szerencsére sokaknál egyet jelent a komfortos, prémium szabadtéri ruházati termékekkel, melyek tökéletes funkcionalitás mentén készültek, megoldást kínálva többféle időszakra, helyzetre egyaránt. A brand fő ötlete a szabadtéri életmódot kedvelők igényeit ötvözte, az általános utcai viselet találkozásának kompozíciójában. Igazán individuális háttérrel rendelkező emberek hozták létre, akikben egy volt a közös,...


Fergeteges pergető kínálat az Energofish-től

Fergeteges pergető kínálat az Energofish-től

2019-10-31 | Forrás: Pintarics Balázs

Salmo, L&K, Wizard, Bokor, Kamasaki! Az Energofish Kft. legnépszerűbb pergető márkáinak kínálata természetesen elérhető lesz a Pergető Parádén, ahol egy akcióval is várjuk a pergetés szerelmeseit. A pergető horgászok számára az Energofish minden igényt kielégítő kínálattal jelenik meg a kiállításon. Ez szinte már alapvető elvárás is lehetne, mivel olyan népszerű, tapasztalt pergető horgászok képviselik és ajánlják pergető...


2020-as Benzár újdonságok a Duplakukac Horgászbolt standján!

2020-as Benzár újdonságok a Duplakukac Horgászbolt standján!

2019-10-31 | Forrás: Őze Dániel

A híres versenyhorgász, Benzár Zsolt nevével fémjelzett termékek, mint botok, kiegészítők és rendkívüli csalogatóanyag arzenál, a visszajelzések alapján, igazán sok horgászt segítettek kimagasló eredményekhez, fogásokhoz egyaránt. A népszerű feeder csalik mellett, kiváló termékmegoldásokkal készültünk a 2020-as évre is. Egyedi csalik, prémium etetőanyagok, aromák és mára közkedvelt versenykategóriás botok jellemezték az előző éveket, a...


Sonik Sports a PontyShow-n!

Sonik Sports a PontyShow-n!

2019-10-30 | Forrás: Őze Dániel

A Nagy Britanniában 2008-ban alakult, a botépítés és botgyártás területén kiemelkedő szakmai tudással rendelkező SONIK cég szortimentje is elérhető lesz a kiállítás keretei között. A szakmaiság és szenvedély kohéziójának szegélyén jöttek létre a márka alatt a legjobb pontyozó botok. Az alapötlet a szenvedélyes fejlesztések mellett, az elérhetőség képviselete, ami magában foglalja minőségi, értéket képviselő terméklétrehozást, a...