A Békésszentandrási duzzasztó ragadozói
Megjelent: 2022. augusztus 03. | Forrás: Őze Dániel | Írások

Régóta tervben volt a Körös és annak mentén található vízterületek ragadozóállományának feltérképezése és becserkészése, melynek első állomása számomra, az igazán sok és pozitív visszajelzéssel bíró Békésszentandráson található duzzasztó volt. Ezen rapid, pár órás pünkösdi horgászat kapcsán remélem, másnak is meghozom a kedvét a Körösök felfedezéséhez.

Maga a helyszín nem csupán egy vízügyi létesítmény, hanem turisztikai látványosság is, ezt saját magam is tapasztalhattam, mivel váratlanul sok látogatója volt a helynek ottlétemkor is, akár csak pár kép elkészítéséig.

De persze a látványosság mellett, horgász szemmel nézve teljesen extra a helyszín. A duzzasztóműtől lejjebb érve, szemből, jobbról-balról, egyszóval mindenhonnan kb. áramló és extra oxigéndús víz fogadja az ideérkezőket, mely köztudott, hogy a balinok kedvelt területe.

A békésszentandrási duzzasztó és hajózsilip, más néven békésszentandrási vízlépcső, régebbi nevén Horthy István zsilipmű a Hármas-Körösön, Békésszentandrás és Mezőtúr határában, Békés- és Jász-Nagykun-Szolnok megye határán lévő építmény, ami 1936 és 1942 között jött létre.

A duzzasztómű mellé épített vízerőmű átadása 2013. szeptember 12-én volt, a 2 MW teljesítményű kisvízerőmű körülbelül 3000 háztartás energiaigényét képes biztosítani.

A hely varázsát, a duzzasztóműtől pár száz méterre található extra befolyó is bővíti, melynek forrása a Kákafoki holtág.

A „torkolat” és annak sodorvonala volt számomra a legkecsegtetőbb balinos pálya.

Erre a horgászatra teljesen minimális felszerelést hoztam, a legegyszerűbbre fogva a dolgokat, mivel inkább a megismerés volt a cél. Botnak egy Light 10-30 grammos 2,4 méteres Spin Blade-et vittem magammal, mely bármekkora balinnal fel tudja venni a versenyt és a bónusz beeső halakkal szemben is helytáll.

Orsó egy megszokott és régóta bizonyító Ryobi Zauber 3000-es méretben, egy 8-as fonottal párosítva. Ettől erősebb felszerelés nem szükséges a pályára.

Nem megszokott nálam, de csupán egy doboz csalit vittem magammal, melyben a bevált és már bizonyított balinos repertoár kapott helyt, mellyel többféle szituációra is lehet reagálni. Wobblerek, pár pilker és egy maroknyi plasztik csali.

A 7 cm-es Salmo Thrill RBL színben nem maradhatott el a wobblerek közül, ez nyáron minden vízterületen favorit és a távolabbi haltartó helyeket is könnyedén meg lehet vele horgászni. A fenti felszereléssel például a túlparti rablásokat is meg tudtam dobni a befolyó alatt.

Az elmúlt időszak azt bizonyította, hogy a wobblerek mellett, néha 1-1 kis plasztik is kiemelkedő eredményt tud produkálni nyáron, főleg erősen meghorgászott helyeken, mint pl. a mostani, így pár kis Mann’s és L&K Floating Shad is került a dobozomba.

A maximálisan oxigéndús víznek köszönhetően rendkívül jó erőben volt a horogvégre csalt balinok mindegyike, extra vehemens kapásokkal tarkítva ezt a pár órát.

Természetesen minden hal visszanyerte a szabadságát, a lehető leggyorsabban.

A szakaszon rendkívül sok lehetőséget láttam, így a közeljövőben biztosan visszalátogatok még, akár egy éjjeli pergetésre, megcélozva a Körösök süllőit is. 

Forrás: Őze Dániel

MANNS SHAD
950 Ft
L&K FLOATING SHAD
990 Ft
Kis csali, nagy hal – avagy tévhitek eloszlatása a csaliválasztásról
Megjelent: 2024. április 20. | Forrás: Sudár Gergő | Írások

Az utóbbi hetekben a természet elkezdett éledezni és a tavaszi időjárás is már megmutatta magát. Ennek köszönhetően a körülmények ideálissá váltak ahhoz, hogy elkezdjem a 2024-es horgász szezont. A Törökbálinti Horgászparkot vettem célba azzal a nem titkolt szándékkal, hogy megbizonyosodjak arról, hogy nagy testű halakat is eredményesen horogra lehet csalni kifejezetten kisméretű csalikkal.  A Törökbálinti Horgászparkot methodos körökben azt gondolom...

A pazar SCOBAR
Megjelent: 2024. április 06. | Forrás: Ország Bálint | Írások

A spiccbotos horgászat mindig is a legkedveltebb módszereim közé tartozott. Gyermekkoromban (sokakhoz hasonlóan) ezzel az úszós módszerrel fogtam meg az első halaimat és mind a mai napig szívesen nyúlok az orsó nélküli botokhoz. A FeHoVa kiállításon találkoztam először a CARP EXPERT új spiccbotjaival és a SCOBAR névre keresztelt típust kézbe véve egyből éreztem, hogy egy pazar eszközről van szó... Hol vannak már azok az idők, amikor bambuszbottal...

Pontyóriások keringője - Katlov Lake I.
Megjelent: 2024. március 30. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

Szeptember második hétvégéjét már nagyon vártuk a srácokkal. Mindannyiunk gondolata, napokkal az indulás előtt, Csehország egyik legszebb és legszerethetőbb pontyos vizének partjára kalandozott. Teljes joggal, hiszen azoknak az estéknek a hangulata semmihez sem hasonlítható: a levegő lehűl, pára borít mindent, a természet zaja elhalkul. Majd a pontyóriások sorra, egymás után csobbannak bele a katlovi éjszakába. Isten hozott valóság! Az előzetes...

Megújultak a Carp Expert zsinórok!
Megjelent: 2024. március 23. | Forrás: Frankó Zoltán | Írások

Megújult külsővel és minőségben kerültek forgalomba a Carp Expert márka zsinórjai. A tetszetős piros csomagolás messziről megismerhető, de természetesen nem csak ezért érdemes kézbe venni őket. A Specialist és Power család 4-4 tagja között mindenki megtalálja a számára megfelelőt. A piros csomagolás szép és figyelemfelkeltő. A legtöbb horgász a zsinórok szakitószilárdságának adatait nézi, amikor választ. Természetesen így is remek...

Nőtincsi verseny
Megjelent: 2024. március 20. | Forrás: Nieto Ramon | Írások

A csapat idén is részt vesz a Nőtincsen megrendezésre kerülő harcsafogó versenyen. Ebben a cikkben bemutatom a 2023-as versenyünket és tapasztalatainkat. Kezdő harcsásoknak pedig egy kis iránymutatást és felkészülési javaslatokat egy harcsás versenyre. A tóról néhány érdekesség: Nógrád megyében található ez a gyöngyszem. Ezt a körülbelül ötven hektáros tavat a Lókos-patak felduzzasztásával hozták létre 2000-ben. Alapvetően a tó árvízvédelmi...

Hideg vízi pontyok rakóssal
Megjelent: 2024. március 16. | Forrás: Csala Viktor | Írások

Az első, erős napsugarak megjelenésével a horgászok zöme óvatosan ugyan, de megjelenik a vízparton. Ebben az időszakban, amikor még a vízhőfoka nem éri el az 5 celsius fokot, nehéz kapásra bírni a halakat. Kiemelt fontosságú az átgondolt tudatos horgászat. Alig vártam, hogy kijussak a vízpartra és horogra csaljam a holtág pontyait. Szeretem a tél végi és tavasz eleji horgászatokat, sokat lehet taktikázni, talán ilyenkor tud a legtöbbet fejlődni az ember....