Szabó Bence2020. szeptember 12.

Sokat gondolkodtam, hogy milyen címet adjak ennek az írásnak, ám végül egy kissé szokatlannak tűnő, mégis a történet lényegét legjobban kifejező szókapcsolat lett a befutó, a „biztos pont”. Tehát valami olyasmiről lesz szó, amire bátran támaszkodunk, amit szeretünk és szeretnénk mindenkihez eljuttatni, hiszen nekünk már bizonyított és annyi örömet szerzett, hogy megér egy külön írást. Sőt, megérne többet is, de azzal könnyen lehet, hogy ellentétes hatást váltanék ki. Egy olyan etetőanyagcsaládról írok a későbbiekben, amely nélkül ma már nem tudom elképzelni a horgászataimat, legyen szó methodos vagy hosszú előkés pecáról. A szóba forgó kaja pedig nem is lehet más, mint a Pro Corn széria. 

2018-at írunk. A method feeder országos bajnokság helyszíne a Palotavárosi Felső-tó, amely első ízben adott helyet egy rangos, országos method versenynek. Számomra és a csapat többi tagja számára is teljesen ismeretlen volt ez a víz ekkoriban, így a nulláról kezdve kellett építkeznünk. Azt gyorsan levettük, hogy ez a tó „szezonban”, azaz áprilistól októberig egyértelműen kukoricás, tehát szénhidrát, elsősorban kukorica bázisú keverékek kellenek itt az eredményes szerepléshez. Ez alapvetően jó hír is lehetett volna számunkra, hiszen a Benzár palettán már ekkoriban is sok hallisztmentes, kizárólag gabonafélék őrleményére alapozott etetőanyag volt megtalálható, azonban az ide (is) legjobbat az első évben még nem sikerült megtalálnunk.

A Palotavárosi Felső-tó egy nagytestű amurokban és pontyokban gazdag víz, amely versenykörülmények között bizony nem egy egyszerű pálya!

Itt a pontyok elsősorban a kukoricaszármazékokban gazdag etetőanyagokat részesítik előnyben. 

Azonban egy évvel később, 2019-ben ugyancsak ez a víz lett megnevezve, mint a method bajnokság helyszíne, így az építkezés tovább folytatódhatott. Ezt az évet úgy próbáltuk megoldani, hogy az elődöntőket és a döntőt teljesen külön kezeltük, hiszen előbbi versenyek még az év korai szakaszában, áprilisban zajlottak, míg utóbbi a legnagyobb melegben, nyáron. Egy olyan keverék összerakását tűztük ki célul, amely az alábbi, Palotavároson kiemelten fontos kritériumoknak maximálisan megfelel és elsősorban a döntőben jelenthet majd számunkra remek kiindulási alapot. Naturális jellegű, világos színű, finomszemcsés, jól tapadó, sok szemest felvenni képes, erősen ködölő, ugyanakkor nehéz etetőanyagra volt szükségünk. 

Egy olyan etetőanyagra volt szükségünk, ami világos színű, finomszemcsés,…

…jól tapad…

…és lehetővé teszi sok szemesanyag bejuttatását. 

És persze gyorsan is bont, hiszen, amikor igazán pörög a peca, előfordul, hogy percen belül ürülnie kell a kosárak a bekövetkező kapás miatt. 

Mivel a csapatban sok tapasztalt horgász van, nem is beszélve Benzár Zsoltról, akitől többet kevesen tudnak a jó etetőanyag titkáról, fejünket összedugva meglepően hamar célegyenesbe értünk és megszületett a Pro Corn etetőanyag első eresztése, amelyen természetesen még alakítgattunk az idő előrehaladtával. Kezdetben kizárólag natúr kivitelben gondolkodtunk, azonban annyira erős volt az alap, hogy végül két ízesített típus is létrejött, melyekkel együtt 2020-ban összesen négyféle Pro Corn kaja kerülhetett a boltok polcaira. Ezek egészen pontosan a natúr, a natúr fekete, az édeskukoricás és a vajsavas. 

Végül ebben a 4 formában kerültek a Pro Corn etetők a boltok polcaira. 

Az óramutató járásával megegyezően haladva tehát létezik natúr fekete, édeskukoricás, natúr, illetve vajsavas Pro Corn. 

Az elkészült etetőanyagok olyan alapot jelentenek, amit BÁRMILYEN békéshal igényeihez igazíthatunk. A teljesség igényei nélkül ezt most szeretném is konkretizálni néhány olyan példával, melyek az ország legrangosabb versenyeiről valók 2019-ből és 2020-ból azért, hogy mindenki láthassa, milyen széles spektrumon mozoghatunk ezeket a keverékeket használva. 

2019 – Method Feeder Országos Bajnokság döntő, Székesfehérvár, Palotavárosi Felső-tó

Adott volt számunkra egy hallal rogyásig teli, ugyanakkor a temérdek felkészülés verseny miatt végletekig kizsigerelt, átlagos mélységű, iszapos fenékkel rendelkező, igencsak algás, zöld vizű tó, melynek halai szerintem ekkorra már irtóztak mindentől, ami nem természetes. Nem is volt kérdés számunkra, hogy a létező legnaturálisabb keverékre lesz szükségünk, melyet azonban sok szemessel kell gazdagítanunk, hogy a pontyokat meg is tudjuk állítani. Ezért az ekkor még egyedüliként létező natúr, világos, még nem végleges stádiumban lévő Pro Corn-t vittük csak magunkkal, mindenféle egyéb adalék nélkül. Tényleg, semmit nem tettünk a kajába, csak szemesanyagot, ami roppantott kukoricát és főtt magvakat jelentett. 

A tréningek során már láttuk, hogy a kaja nagyon jól működik! 

Szerencsére a versenynapok során sem hagyott minket cserben! 

Az eredmény egy kiváló csapatszereplés lett, hiszen, miután a szituáció kívánalmainak tökéletesen megfelelő etetőanyag adott volt, tudtunk foglalkozni azokkal az apróságokkal, amelyek a fordulók végén kilókban jelentkeztek. A csapatból mindhárman, akik döntőbe jutottunk, az első 25-ben végeztünk, ami a 200 fős mezőnyben szerintem nagyon-nagyon szép teljesítmény! Nekem továbbá életem eddigi legszebb eredménye is megadatott, hiszen a negyedik helyen végeztem, így tagja lettem a method feeder válogatott 2020-as keretének. 

2019 – Walterland Feeder Masters, Szeged, Maty-ér

Ha jöhetett a Palotavárosi pontydömpingtől merőben eltérő próbatétel, akkor ez a verseny az volt! Method helyett hosszú előkés peca, nagytestű pontyok és amurok helyett 4-5 dekás kárászok és pontyok, na meg egy olyan mezőny, hogy csak na! Azonban annyira hittünk a Pro Corn-ban, hogy ide is ezt vittük, mindössze elkészíttettük feketében, hiszen tapasztalatunk szerint az apróhalas peca során a sötét kaja stabilabban működik. 

A feketével apróhalaztunk, míg a világossal időnként próbáltunk pontyot fogni a Maty-éren. 

A képen egy szektor egyes zsákmány: 236 db apróság, ami valamivel több, mint 10 kg-ot nyomott. 

A szélső helyeken a pontyok is remekül reagáltak a kajára! 

A hét nagyszerűen alakult és, míg a csapatok döntő többsége a méretes pontyokat kergette, mi az apróhalazásra fókuszálva a dobogó kapujában álltunk az utolsó, 3. fordulót megelőzően. Végül a 19-re lapot húzásból aztán nem jöttünk ki jól, de így is a 2. legjobb magyar csapatként a 7. helyen zártunk a 27 gárda között. Az eredményre a mai napig nagyon büszkék vagyunk, hiszen megmutattuk, hogy sok kicsi bizony igenis sokra megy!

Remek hét volt a Masters! 

2019 és 2020 – Speciál Mix Páros Feeder Kupa, Pród

Ismét jelentős változás, hiszen ezúttal egy bojlis tó lakóiból kellett minél többet fogni az ország egyik legrangosabb páros, kétfordulós versenyén. A viadalon 2019-ben csapatunkból több páros is indult, így jól le tudtuk mérni, hogy ilyen körülmények között mit is tud a Pro Corn kaja. Igen, merthogy szemernyi kétségünk sem volt afelől, hogy ezt visszük magunkkal. A halak várható mérete miatt a világosra esett a választásunk, melyet ezúttal is rengeteg maggal gazdagítva használtunk, hiszen éhes szájból volt bőven a vízben! 

A sokat látott, pródi pontyok bizony időnként megmakacsolják magukat, azonban a vajsavas Pro Corn-nal túl tudtunk járni az eszükön! 

Egészen elképesztő, hogy milyen jól működött itt is a kaja! A tavaly őszi, esős, frontos, kifejezetten hideg időben megrendezett viadalt, Varsányi Miki és Stál Gyula nyerte két egyest horgászva, összesen bőven 300 kiló felett fogva, míg mi Danival, bár az első fordulót elrontottuk, a második napon a hétvége legtöbb halát zsákmányolva átléptük a 200 kilós álomhatárt a 6 óra alatt. 

Két verseny, két győzelem, ez nem lehet véletlen! 

Idén tavasszal sajnos csak Miki és Gyula tudott részt venni ugyanezen a versenyen, azonban, ha már ott voltak, megvédték a címüket és ismét két egyest horgászva bizonyultak a legjobbnak a 20-nál is több páros között, ezúttal azonban nem a natúr, hanem a felmelegedett vízre való tekintettel a vajsavas Pro Corn-t használva. Két versenygyőzelem egymás után, ez már aligha véletlen! 

2020 – Method Feeder Országos Bajnokság elődöntő, Nagybajom

Ismét teljesen új szituáció, hiszen nagytestű, 40-50 dekás ezüstkárászok és méretes pontyok jelentették a célhalakat, melyekből viszonylag sokat, 10-20 kg-nyit kellett fogni a szektorok elejének eléréséhez. A versenyre Danival igyekeztünk a lehető legjobban felkészülni és a gyakorló pecák után arra a következtetésre jutottunk, hogy itt bizony az édeskukoricás Pro Corn lesz a legjobb választás. Ezt ette a legstabilabban a kárász, ugyanakkor tökéletes volt az időnként az etetés környékén bóklászó pontyok megfogásához is.

A nagybajomi kárászok, pontyok és amurok is imádták az édeskukoricás Pro Corn etetőt!  

Az olyan vizeken, mint a nagybajomi, tehát ahol a halak nem elsősorban a hallisztes kajákhoz szoktak, nem lehet hibázni ezekkel az etetőanyagokkal! 

A jó etetőanyag kiváló alapot jelentett a döntőbe jutáshoz mindkettőnk számára. 

Szerencsére nem kellett csalódnunk ezúttal sem, hiszen, bár a pálya rengeteget változott az edzésnapok során, a kaja volt az egyetlen dolog, amin nem vagy csak minimálisan kellett változtatnunk. A három forduló alatt kiegyensúlyozottan jól horgásztunk és akár kárászt, akár pontyot kellett fognunk, a szektorunk elején tudtunk végezni, így mindketten jó eredménnyel jutottunk az októberi döntőbe. 

2020 – Feeder Országos Bajnokság elődöntő és Klub Feeder Országos Bajnokság – Látóképi Víztározó

Talán ez a helyszín jelenti a slusszpoént a Pro Corn etetők történetében, hiszen Látóképen se pontyra, se kárászra, se amurra nem horgásztunk. Itt bizony a célirányos és időnként leheletfinom keszeghorgászat állt a középpontban. Ennek megfelelően nem is tisztán használtuk a Pro Corn etetők édeskukoricás és fekete változatának elegyét, hanem egy másik, általunk jól ismert keszeges kajával 1:1 arányban keverve. Hogy ez melyik volt, az most lényegtelen. 

Látóképen a keszeges keverékünkből sem hiányozhatott a Pro Corn! Mi magunk sem gondoltuk volna, hogy így szeretik majd a dévérek és a karikák is. 

Bár talán megunk sem hittük az elején, mégis ez a keverék, melynek a fele, még egyszer mondom, a Pro Corn volt, működött a legjobban a felkészülési horgászatok során, így a feeder elődöntőn már ezzel ültünk be mindannyian, míg a klub ob-ra nem is vittünk mást az említett keveréken kívül. Mindkét versenyünk remekül sikerült, hiszen előbbin négyen is bejutottunk a legjobb 40 közé, azaz a fináléba, míg utóbbin a 16 csapatos mezőny nagyon előkelő 5. helyén zártunk. 

A felsorolást egyelőre itt berekesztem, hiszen így is egy kicsit hosszabban értekeztem, mint szerettem volna, de bízom abban, hogy az írás üzenete értő fülekre talál majd. Véletlenül sem szeretném azt az érzetet kelteni, hogy a világ legjobb etetőanyagát alkottuk meg, hiszen ilyen nem létezik. Azonban afelől szemernyi kétségem sincs, hogy a Pro Corn kaják egy olyan alapot jelentenek, amelyre bizony lehet építkezni! A fentebb felsorolt versenyeredmények, amelyek csak a jéghegy csúcsát jelentik, hűen tükrözik, hogy milyen sokoldalúan használható etetőanyagokról van szó. Fogósságuk oka az egyszerűség, hiszen csak olyan alapanyagokból állnak a Pro Corn etetők, amelyekkel a halak nap, mint nap találkoznak, így kedvelnek és szívesen fogyasztanak. A titok ezek megfelelő arányában, az etetőanyag kiváló bontásában és víz alatti működésében rejlik. Megéri őket kipróbálni! 

Szabó Bence


Amurok bolognai bottal

Amurok bolognai bottal

2020-09-23 | Forrás: Halmos Mihály

Akik ismernek, tudják, hogy régóta különös kapcsolatom van a bolognai botokkal. Noha a legtöbben folyóvízen használják a hosszú gyűrűs pálcákat, de akik hozzám hasonlóan tapasztalták már az erejüket, azok jól tudják, hogy állóvízen is meg tudjuk velük oldani a mélyvízi nagyhalas pecák legjavát. Bizony még akkor is, ha huszonötös zsinórral és feltolós úszóval kell horgászni viszonylag pontosan, szűk területre koncentrált etetésen.  Sokadik...


Pergess fluorocarbonnal

Pergess fluorocarbonnal

2020-09-22 | Forrás: Halmos Mihály

Mai cikkünkben az egyik legnépszerűbb és legmodernebb rablóhalas előkével foglalkozunk. Körül járjuk a fluorocarbon előkékkel történő pergetés célterületeit, megismerhetitek az alkalmazásának legfőbb praktikáit, a hozzá legjobban illő kötések és csomók fajtáit. De vajon csak divat, vagy tényleg a balinos és csukás szerelékek nélkülözhetetlen kelléke lett mára? Extrém hosszú fluorocarbon előkével tettem láthatatlanná a csali előtti...


PVA termékek és használatuk

PVA termékek és használatuk

2020-09-21 | Forrás: Kubuk Dániel

Pontyhorgászatok során elsődleges cél a szelekció. Ebben nagymértékben segíthet, ha a megszokott bordáskosár illetve mothodkosár helyett egy egyszerű nehezéket például egy Go Green nehezéket választunk. Ez az előny, hogy remekül szelektálja az etetőanyag felhőre odasereglő kistestű halakat azonban hátrány is, ugyanis jelentős mértékben csökken az attraktív hatás a csalink közvetlen közelében. Így hosszabb idő is eltelhet kapástalanul, vagy akár egy...


Bolóval a Dunán

Bolóval a Dunán

2020-09-19 | Forrás: Halmos Mihály

Évek nagyon hosszú sora óta a pergetés mellett a legszeretettebb módszerem a nyári folyóvízi bolózás. Tudjátok, az az igazi vízben állós, gondtalan, sokhalas fajta, javarészt paduccal és be-beeső márnákkal, szilvaorrúakkal. Mindennek megvalósulásáról a tartósan húsz fok fölé melegedő Duna és az illatozó sajtos kaja gondoskodik, nekünk pedig egy dolog maradt csak, hogy úszónkat pontosan, az etetés sávján vezessük!  Az egyik legkönnyebb és...


Concourse Feeder – az igényes botok kedvelőinek

Concourse Feeder – az igényes botok kedvelőinek

2020-09-18 | Forrás: Szabó Bence

Nem tudom, ki hogy van vele, de én igyekszem mindig olyan bottal horgászni, ami lehetővé teszi számomra, hogy a várható méretű és fajtájú halakat a létező leggyorsabban és a legnagyobb hatékonysággal szákba tudjam terelni. Mivel az esetek döntő többségében átlagosnak mondható, 1-3 kg-os pontyokra methodozom, vagy horgászom hosszú előkével, ezért azok a botok vannak a legtöbbet a kezemben, amelyek az ilyen stílusú pecához készültek. Míg korábban...


UL őrület: a Wizard Mini Slice

UL őrület: a Wizard Mini Slice

2020-09-17 | Forrás: Halmos Mihály

A Wizard Slice fogósságáról, a vele szerzett tapasztalatokról olvashattatok már nálunk idén többször is, a balinok és harcsák körében aratott sikerekről beszámoltam nektek a korábbi írásaimban. Most viszont egy igazi újdonságot tárok elétek, a hozzám hasonló UL fanatikusok egyik leendő kedvence, a Wizard Mini Slice lesz a főszereplője mai cikkünknek.  Nagy becsben tartott Wizardos dobozom immár a minikkel kiegészülve várja a következő...