Halmos Mihály2020. szeptember 23.

Akik ismernek, tudják, hogy régóta különös kapcsolatom van a bolognai botokkal. Noha a legtöbben folyóvízen használják a hosszú gyűrűs pálcákat, de akik hozzám hasonlóan tapasztalták már az erejüket, azok jól tudják, hogy állóvízen is meg tudjuk velük oldani a mélyvízi nagyhalas pecák legjavát. Bizony még akkor is, ha huszonötös zsinórral és feltolós úszóval kell horgászni viszonylag pontosan, szűk területre koncentrált etetésen. 

Sokadik bolós torpedóm már, de egyszerűen nem tudom megunni. Fantasztikus érzés egy öt, vagy hatméteres bottal kormányozni az amurokat partról, vagy akár csónakból egyaránt.

El kell mondanom gyorsan azt is, hogy az állóvízi bolóhasználatot nálam nem csak az élményhajszolás adta. Számos „szakmai” ok is felsorakozott, mint például a meghorgászni kívánt amur és pontytanyák drasztikus mederváltozásai (lásd pl. bányatavak), vagy éppen a halak megzavarásának elkerülése érdekében a távoli horgászat előtérbe helyezése, mely pontos dobásokat kívánt a levegőben igencsak kóvályogni képes feltolós úszóval is.

A parti kövezésről algát és növényhajtásokat legelésző amurcsapat megzavarásának elkerülését csak tisztes távolságtartással kerülhetjük el.

Hogy az amur mennyire zabálógép és non stop növényevő azt tökéletesen illusztrálja ez a kép. Nemcsak a friss nádhajtások hiányoznak, de a víz fölé belógó olajbokrok alsó ágairól is az összes levél.

Hogy az állóvízi feltolós bolózás no és persze a legfalánkabb nyári pontyok és amurok csaliigényét kielégítsük, a különféle nagyhalas mag mixekből kell bespájzolnunk. Tisztán főtt kukorica, vagy tejsavas, de lehet kevert mix is, ami a matuzsálemek kedvencét, a tigrismogyorót, vagy a csillagfürtöt garantáltan tartalmazza. 

Ha jó eredményt akarunk, akkor etetni kell, ahhoz pedig nagy mennyiségre van szükségünk. A Carp Expert kínálatában a mag mixek legjavát megtaláljuk, pont amelyek a nagyhal horgászathoz elengedhetetlenek.

Puha, főtt nagymag-mix sok-sok tigrismogyoróval. Az ilyen keverékek tisztán magukban, szigorúan etetőanyag nélkül távol tartják az aprónépet.

A jó keverékből pár marékkal kell dobni az úszóhoz, és az eredmény nem maradhat el. Ha egy adott helyen valamiért nincs kapás, fél-egy óra után tovább kell állni a következő ígéretes helyre!

Amurhorgászatnál a kötelező csalizási mód. A horoghegy minden esetben legyen szabadon, máskülönben nem sok esély van arra, hogy a kemény szájban megakadjon a horog.

Pár hete volt részem egy meglehetősen rendhagyó amurhorgászatban, természetesen bolognaival, méghozzá kedvencemmel, a Benzar Allround ötössel. A változatos mederalakulatok miatt volt nagyon rafinált a pálya, ugyanis az amurok jelen voltak a közvetlen partközeli 30 centis vízben, illetve a nagyon meredek, öt méterig letörő rézsű oldalán is, méghozzá fenékközelben nagyobb számban és egyedsúlyban. Ezeket a durva határokat kellett meghorgászni gyorsan változtatható eresztékkel, úszóállítással. 

Klasszikus formája miatt nemcsak éjjel, de a nappali horgászatok során is tökéletesen alkalmazható a pontyos i-Bite úszó, ha bolós, vagy a hagyományos feltolózásra adjuk a fejünket.

Jól látszik egyfelől a tisztes távolságtartás a parttól, ahogyan az öt méteres Benzar Allround bolognai botom hajlása is árulkodó. Elmondom, hogy folyón csak a két kilón felüli őszi márnák tudják ennyire megdolgoztatni.

Több ideig tart bolognaival fárasztani egy ekkora halat, de higgyétek el, a küzdelem minden másodpercét imádni fogjátok Ti is.

Hibátlan, makkegészséges mélyvízi kukoricafaló az amurok mellől. Ritka pillanat az, amikor egy nagytestű ponty nyer az amurok előtt.

A jó ötös vízből sokára engedte magát feltornázni, de van még ereje párszor visszatörni.

Ő sem rekordlistás, de valahogy bolóval minden kicsit más. Próbáljátok ki Ti is a hosszú gyűrűs botos élményhajszolás eme formáját. Szerintem tetszeni fog! Bolóra fel!

Forrás: Halmos Mihály


Halvédelem Carp Expert módra!

Halvédelem Carp Expert módra!

2020-10-24 | Forrás: Kubuk Dániel

Kedves horgásztársak! Manapság szerencsére a legtöbb horgásztavon már alapvető elvárás a halakkal való kíméletes bánásmód. Ez nem csak a kimondott sporthorgászok, de a hétköznapi horgász számára is fontos és betartandó, ugyanis attól függetlenül, hogy mi a célunk a hallal megérdemli a tisztességes, kíméletes bánásmódot. Ebben az írásban a kimondottan ezen célra használatos eszközöket szeretném bemutatni nektek! Carp Expert bojlis...


Univerzális megoldás új köntösben

Univerzális megoldás új köntösben

2020-10-22 | Forrás: Ujszászi Dániel

A rezgőspicces pálcák mára fellelhető kínálatát böngészve az ember könnyen érezheti magát olyan helyzetben, mintha egy végeláthatatlan útvesztőben egyedül bolyongana. Mindez nem is csoda, hiszen - csak ezt az egyetlen egy kategóriát tekintve is - valóban ezernyi opció érhető el, melyek között gyakran csak a részletekben rejlő, apró különbségek fedezhetők fel. Természetesen nem létezik egyetlen „tuti” megoldás, hiszen ahány horgász, annyi féle...


Bevetésen a Wizard Chubok

Bevetésen a Wizard Chubok

2020-10-20 | Forrás: Halmos Mihály

Amióta a pergetés műfaja létezik, a wobblertestű körforgók a hátsó sorból figyelték, hogy a pergetők végre kapocsba akasszák őket. Ha kissé méltatlanul is, de egyértelműen a wobblerek és a körforgó villantók uralták, és uralják a mai napig a műcsalis dobozok legelőkelőbb helyeit, pedig e kettő ötvözete – higgyétek el – legalább olyan eredményes működésre képes, mint bármelyik favoritnak számító műcsali típus.  Méltánytalanul...


RidgeMonkey termékek Magyarországon

RidgeMonkey termékek Magyarországon

2020-10-17 | Forrás: Csörgő Tamás

A RidgeMonkey® cég 2014 elején alakult, mely egy azonos gondolkodást képviselő horgászok kisebb csoportjának ötletéből született, ami arra törekedett, hogy olyan intuitívan átgondolt termékeket hozzanak forgalomba, amelyek változást hoznak. A vezető és alapító Paul Getty volt, plusz Gareth Evans és Jay Cater. Igazán rövid idő alatt a vállalat alapötletéből többcsatornás kiskereskedővé nőtték ki magukat, ez kiváló minőségű és a széles...


Harcsák a felszínen

Harcsák a felszínen

2020-10-15 | Forrás: Lukácsi Béla

Vannak szituációk mikor a harcsák annyira vízfelszín közelében vadásznak, hogy néha kilátszik a hátuk, persze - a harcsa életmódja miatt - az éj leple alatt történik. Az egyik legjobb ilyen a pocokúszás, vagy népszerű nevén egérúszás. De mi van akkor, ha az a fránya pocok nem akar úszni, vagy nem látjuk?  A zsinór természetesen fonott kell hogy legyen, azonban a vastagságot nem érdemes túlbiztosítani, az apró csalik csakis vékony zsinórral lehet...


Csúcsbot született – Benzár Concourse Method Feeder

Csúcsbot született – Benzár Concourse Method Feeder

2020-10-13 | Forrás: Szabó Bence

A 2020-as évre a Benzár Feederek köre teljesen megújult és úgy gondolom, hogy egytől egyig olyan botok kerültek a boltok polcaira Benzár Zsolt nevével fémjelezve, amelyek mind a methodos, mind pedig a hosszú előkés feeder horgászat tökéletes eszközei lehetnek. Egyet közülük, a Concourse Feedert korábban már részletesen is bemutattam, most pedig következzen az a pálca, amely számomra egy új dimenzióját nyitotta meg a methodos horgászbotoknak. Egy olyan...