Az Adige rádiós jelzőszett
Megjelent: 2018. október 09. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

Az idei év bizony kiemelkedő jelentőséggel bír a Carp Expert történetében, soha nem jelent meg azelőtt ennyi remek elektromos rádiós kapásjelző a márkán belül, mint idén. A Carp Expert már eddig is bővelkedett a jobbnál jobb pontyos jelzőkben, gondoljunk csak a Brenta, Tevere, Piave, vagy az Enza rádiós szettjeire. Le kell szögezni az elején, hogy nem „sablontermékről" van szó. Meg fogjátok látni, hogy az Adige különleges funkciói révén a legnagyobbakkal is felveszi a versenyt, csak éppen lényegesen kedvezőbb áron érhető el mostantól bárki számára, ami valljuk be egyáltalán nem elhanyagolható szempont.

Hívogató őszi vízpart, ha nem mehetek, az nálam is komoly fizikai tünetekkel jár

A legígéretesebb októberi napokat sokan pontyozással töltik, és mennyire igazuk van.

A kettő, három és négybotos kivitelben kapható Adige jelzőszett érzékeny vevőegységgel van ellátva, a megnövelt hatótávolság miatt a kapás észlelése a botoktól akár 200 méteres körzetben is akadálytalanul történik.

Nemcsak esztétikus, de biztonságos szállításról, tárolásról gondoskodik a zipzáras bélelt koffer. Kétbotos használatra tervezett szett, de ha kevés lenne, választható 3 és 4 botos verzió is.

A jelzőkön 3 gombot találunk, velük egyszerűen, gyorsan állíthatunk hangerőt (BE/KI kapcsoló gomb is egyben), hangszínt és szabályozhatunk érzékenységet is. Mindhárom esetben 8 fokozat áll rendelkezésünkre. A fokozatok változásairól az állítást kísérő hang mellett, a kapásjelző bal oldalán található ledsor felvillanásával is kapunk információt. Ha az első fokozatban vagyunk, akkor egy led fog világítani, ha a másodikban, akkor kettő és így tovább.

Olcsó, gazdaságos üzemeltetés: az adó és a vevő egység is egyaránt 9V-os elemmel működik. Ahogy azt a Carp Expert jelzőknél megszokhattuk, igény szerint erős támvillákat csavarhatunk a jelzőkbe, így a legvehemensebb kapások sem rántják le botunkat az állványról

Leginkább oldalra kitett szereléknél jelent előnyt a fémcsapok használata, amikor is a kapás a botra szöget bezáró zsinórra érkezik

Az Adige jelzők sokat emlegetett ledsora, melyről nagyon sok információ olvasható le villámgyorsan, hangjelzés kíséretében

A jelző bal oldalán található nyolcas ledsor jelzi a húzás erősségét is! Minél agresszívebb a kapás, annál több led világít egyszerre. A kapást követően még 20 másodpercig világít a jelzőnk, hogy mindig pontosan tudjuk, melyik botunkra érkezett az akció.

Az elmaradhatatlan swinger csatlakoztatási lehetőség a megszokott helyen

Az Adige legfontosabb jellemzője, hogy húzásra és ejtésre is különböző hanggal figyelmezteti a horgászt

A sötétben való könnyebb tájékozódás érdekében éjszakai fényt is be tudunk állítani a jelzőnkön. Tartsuk nyomva 3 másodpercig a ’T’ gombot. Ha alacsony az elem energia szintje, szintén led világítással és hanggal jelzi azt számunkra.

Esőálló köntösbe öltöztetett burkolat és gombsor, nem jelent tehát problémát a váratlanul érkező monszun

Kilós kárász maszatolását is tökéltesen lekövethetjük az Adige-vel, a kapás intenzitására érzékenyen és pontosan reagáló hang és fényjelzés nem hazudik

Csak ínyenceknek: nagyon finom pontyos pálca blankján csillog az októberi napsütés

Szuperlassú dobemelés, mérnöki zsinórkép, extra finom gyorsfék minden pontyhorgász álma, ez a Carp Expert Neo Cast

Az Adige vevő egysége könnyű, kompakt, és annyira kézbe simuló, amennyire csak lehet. Bár sokat bizonyára nem ő lesz kézben, hanem a pontyos botjaink, ezért is tervezték álló helyzetben stabillá. Alsó részén csukló, vagy nyakpántnak helyet adó fülecske lett kialakítva. Rajta is találkozunk egy bekapcsoló gombbal és két hangerő állító gombbal, melyekkel hangosabbra, vagy halkabbra tudjuk venni vevő egységünket.

Visítva füstölő kapás miatt ugrott egy másodperc alatt a ledek fénye nyolcra, percek múlva már partközelben pihegett a szépséges töves

Rezgő üzemmódot is be tudunk állítani a vevőn, lehetőségünk van így a legdiszkrétebb használatra, másokat nem zavarva értesülhetünk a kapásról

Egyszerű, de nagyszerű és fölösleges lett volna bonyolítani. A bekapcsoló gomb alatt és fölött találjuk a hangerő szabályzót

A vevőegység hátoldalán erős mágnes található, melynek segítségével fém tárgyakhoz (rod-podunkhoz) könnyedén tudjuk biztonságosan rögzíteni.

Hangosan vagy rezegve, de jelezni fog a bázistól 200 méterre távolodva is!

Forrás: Halmos Mihály

CARP EXPERT ADIGE ELEKTROMOS KAPÁSJELZŐ SZETT
30 990 Ft
Süllők az ország két végéről
Megjelent: 2023. december 02. | Forrás: Szebenyi Péter | Írások

2023. év végén lehetőségem nyílt részt venni az ország egyik legnevesebb horgász paradicsomában megrendezett 4 napos pergető rendezvényen, ami nem volt más, mint az I. Wizard – St. Hubertus Kupa Kaposváron a Desedai vítározón. Igaz érmekről, kupákról és nyereményekről nem tudok beszámolni, hisz az erős mezőny, a 3 órás technikai probléma (mindkét elektromos motorunk leállt) és a számunkra nehéz terep miatt sereghajtóként zártunk a versenyen, mégis...

Wizard orsó egyensúly
Megjelent: 2023. december 02. | Forrás: Szebenyi Péter | Írások

Leesett az első hó! Azaz havacska, hisz azért a hólapátot nem kellett hadrendbe állítanom. Mégis már megvan az az érzés, hogy igazi téli pecára indulok, hisz a fagyott kavicsok és a finom porhó roppanását hallom a lépteim alatt.  Ezt a napot egy számomra új bot tesztelésére szántam. Wizard Samurai Spin 240, 2-8 gramm IM9-es carbon A nyéltag 1, míg a második tag 10 Fuji mintára készült K gyűrűvel van ellátva. Ez a gyűrű...

Dunai gondolatok methoddal
Megjelent: 2023. november 25. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

Egész éves dunai ténykedésemet meghatározta a szelektív horgászat. Minden általam űzött módszernél a nagyok megfogására helyeztem a hangsúlyt, bolós és feederes pecáim mindegyikénél a mennyiségre való törekvés csak másodlagos volt. Kezdődött ez azzal, hogy az etetőanyagot fokozatosan durvább szemcsésre cseréltem, jött több angolmorzsa és mikropellet a mag-mixekkel együtt, aztán októbertől a márnaszezon legjavára már ott tartottam, hogy a kosaraimba a...

Kisgyalánban jártunk
Megjelent: 2023. november 18. | Forrás: Koós Ferenc | Írások

A kedvenc vizeim közé tartoznak a tőzegbánya tavak. A haleltartó képességük átlagon felüli, kiváló életteret nyújtanak a vízivilág számára. 2019. tavasza óta én és Czimmermann Gábor (Csoszi)-val egy verseny csapatot alkotunk, a neve: Koós Catfish Team. Tőzeges környezet. Ebben a tőzeges környezetben sikeresebbek az ívások, gyorsabban növekszenek az ivadékok és rengeteg búvóhely biztosítja a magas megmaradási arányukat is. Az...

Wizard Edge és a fényváltás rablói
Megjelent: 2023. november 11. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

Azt mondják, hogy a jó alváshoz három dolog kell: a hűvös, a csend és a sötét. Ezzel tökéletesen egyetértek, azonban nekem nyáridőtájt szükségem van egy negyedikre is. Ez pedig nem más, mint az, hogy az esti ragadozós portyáimon ne maradjak kapás nélkül. Az éjszakai pergetés bizony fárasztó tud lenni, de engem annyira felvillanyoz egy-egy süllős, harcsás akció, hogy utána hazatérve mosollyal az arcomon szédülök ágyba. Az augusztus forró napjait...

Finomszerelékes Ibite úszók
Megjelent: 2023. november 04. | Forrás: Frankó Zoltán | Írások

Az iBite úszók fejlesztése újabb mérföldkőhöz érkezett. Idén megjelentek a finomszerelékes horgászathoz készült típusok. Ezzel a naplemente és az éjszakai órák bolognai, match és spiccbotos horgászathoz kaptunk tökéletes megoldást, de természetesen a hajnali derengésben vagy a nappali órákban sem fogunk csalódni ezekben az úszókban! Balról jobbra, Carrot, Allround, River. Az úszók három típusban, Carrot, Allround és River, széles...