Szabó Bence2019. március 21.

A feeder technika gyakorlatilag minden olyan helyzet megoldására alkalmas, amellyel egy horgász a vízparton találkozhat. Léteznek már rezgőspicces botok, melyekkel a legnagyobb, akár 100 méter feletti távolságok is elérhetőek, ugyanakkor a legfinomabb változatoknak köszönhetően a keskeny folyókon és kis tavakon is hatalmas élményekben lehet részünk. Hogy mi ennek az oka? Természetesen az, hogy a technológia folyamatosan fejlődik és egyre magasabb minőségű alapanyagok állnak a gyártók rendelkezésére. Szerencsére mára már a Benzár márka égisze alatt is egy minden igényt kielégítő kínálat tárul a horgászok elé, mellyel kapcsolatban azonban gyakran kapunk különféle kérdéseket. Ezeknek a megválaszolására vállalkozom ebben az írásban. Tekintsük át, hogy melyik botról mit érdemes tudni, mikor és hol érdemes használni!

A Benzár feederek sora jelenleg három tagot számlál, melyek az elsőként megjelent Allround Feederek, a kifejezetten versenyszerű horgászatra ajánlott Competition Feederek és a nagytestű pontyok megfogásában jeleskedő Method Feederek. Mindegyik típusra jellemző, hogy magas minőségű, IM12-es karbon az alapanyaguk, melynek köszönhetően hihetetlenül rugalmas, mégis rendkívüli erőtartalékokkal rendelkező pálcák ezek. Precízen elhelyezett, minőségi gyűrűk, ideális nyélhossz, valamint egy sor ötletes megoldás jellemzi őket.

Ezekkel a botokkal a magyarországi vizek szinte mindegyike eredményesen meghorgászható!

Zsolt neve a garancia arra, hogy ezek a pálcák bírják a kiképzést!

Benzár Allround Feeder
Tudni érdemes róla, hogy a neve sokatmondó, hiszen túlzás nélkül kijelenthető, hogy hihetetlenül univerzális, gyakorlatilag nincs olyan víz, amely ne lenne ezzel a feederrel megoldható. Három különböző hosszban, 330-as, 360-as és 390-es kivitelben is elérhető az Allround Feeder, melyhez öt (!) különböző spicc jár. Ezek 3, 2 (2 db), 1, illetve ¾ uncia erősségűek, az erősebbek karbon, míg a lágyabbak üvegszál alapanyagból, így egyik matéria kedvelőinek sem lehet hiányérzete velük kapcsolatban. Nyele osztott, részben parafa, részben pedig szivacsos tapintású duplon anyag, melynek óriási előnye, hogy nagyon könnyen tisztítható. A bot masszív, megbízható orsótartóval és kellően nagy horogbeakasztóval van szerelve.

Az Allround Feederek a legnépszerűbb méretek mindegyikében elérhetők.

Öt spiccének hála mindig az aktuális feladathoz igazíthatjuk botot, amely hatalmas előny!

Mindegyik rezgőspicc egységesen piros festést kapott.

A nyél végén elhelyezkedő rézlamellák lehetővé teszik, hogy az éppen használt orsóhoz kalibráljuk a bot súlyát. Ennek köszönhetően könnyebb és nehezebb orsókkal is ideális helyen lehet a felszerelés egyensúlyi pontja.

A lamellák eltávolítása és felhelyezése gyerekjáték.

Kellően nagy horogbeakasztóval szerelve készülnek az Allround Feederek.

Az egyes modellekkel elérhető dobástáv természetesen függ a használt orsótól, végszereléktől és technikától is, de a 330-as modellel 50 méterig, a 360-assal 70 méterig, a 390-essel pedig 90 méterig lehet pontosan horgászni, akár erősebb szélben is.

Progresszív akció, melynek hála a pontos dobások kivitelezése lényegesen egyszerűbb.

Egy jobb ponty alatt nyélből görbül, de a keszeghorgászat is élmény vele!

Hogy kinek ajánlom? Elsősorban azoknak a horgászoknak, akik egy univerzális, minden körülmények között megfelelően használható botot keresnek megfizethető áron. Az Allround Feederekkel élmény tud lenni egy folyóvízi keszeghorgászat is, de a nagyobb testű pontyoktól sem ijednek meg!

Benzár Competition Feeder
Tudni érdemes róla, hogy minden porcikája a versenyszerű horgászathoz lett hangolva, ami nem jelenti azt, hogy az előnyeit egy hétköznapi horgászat során ne lehetne kamatoztatni. Nem tudok és nem is akarok elfogultság nélkül írni erről a botcsaládról, legyen elég annyi, hogy akkor sem érezném túlzónak az árát, ha kétszer ennyibe kerülne. Feszes, félelmetesen gyors, ugyanakkor kellően lágy is a bot, amellyel a pontos horgászat kivitelezése lényegesen könnyebb, mint egy átlagos feederrel. A pálca első harmada rendkívül rugalmas, azonban a középső tagtól kezdve a dobás és a fárasztás során is felkeményedik, melynek nem csak a pontos peca, hanem a gyorsabb fárasztás is az eredménye. Természetesen ehhez a bothoz is öt spicc jár, melyek közül a leglágyabb 0,5 (!) unciás. Aki horgászott már finnyásan táplálkozó keszegre, az pontosan tudja, hogy mekkora segítség tud lenni egy ilyen lágy spicc. Osztott nyele kimondottan praktikus a tisztíthatóság szempontjából, emellett ideális hosszúságú is.

A magyar állóvízi finomszerelékes versenypályák mindegyike megoldható a Competition Feederekkel!

Osztott nyele a tisztíthatóság szempontjából különösen praktikus.

Nem titok, hogy ez a bot jelenti a csúcsminőséget az Energofish termékek között!

Különböző erősségű spicceinek hála egy haladós pontyozás mellett a leheletfinom keszegezés sem jelent gondot ezekkel a botokkal.

A hegyek festése sem szokványos. A vékony, fehér csíknak (is) hála minden körülmények között remekül láthatók.

Az egyes modellekkel elérhető dobástáv itt is eltérő. A 330-as modellt 30 méterig, a 360-ast 50-ig, a 390-est pedig 75 méterig lehet eredményesen használni. Mind a method, mind pedig az oldalkosaras technika esetén tökéletes választás ez a bot. Hossztól függően a 30-40 grammos töltögetős kosarak az ideálisak a Competition Feederekhez, míg a hagyományos feeder kosarak esetében 10-40 grammig terjed a sor.

Ilyen az, amikor a leghosszabb variáns igazán elemében van!

A keszeghorgászatok során is ez az elsőszámú választásunk.

Nem volt túl agresszív a kapása, sőt, az előke is rendkívül vékony volt, de a Competition Feederrel ő is meglett!

Hogy kinek ajánlom? Bár a bot neve Competition Feeder, azonban nem csak a versenyhorgászok számára lehet egy remek választás. Röviden, tömören, elsősorban azoknak a sporttársaknak javaslom ezt a botot, akik kedvelik az igényes feedereket, melyekkel nagy élmény tud lenni egy tenyeres keszeg „kifárasztása" is, ugyanakkor egy durvább, pontyos pályán is megállják a helyüket. A Magyarországon bejáratott és újonnan feltűnt finomszerelékes versenypályák MINDEGYIKE tökéletesen megoldható a Competition Feederekkel.

Benzár Method Feeder
Tudni érdemes róla, hogy a nagyhalas vizeken van igazán elemében, hiszen egy nagy erőtartalékokkal rendelkező, kimondottan távdobó botcsaládról van szó. Jelenleg két tagból áll ez a széria, hiszen 360-as és 390-es kivitel létezik belőle. A bot minden porcikája a távdobást szolgálja, hiszen mindössze 10 gyűrű lett a blankra bandázsolva, melyek közül a nyéltagon egy sem található. Ez utóbbi jellemző, bár a szállítás során annyira nem praktikus, hatalmas pluszt jelent a dobások esetében, hiszen több mint egy méteren keresztül mindenféle ellenállás nélkül tud peregni a zsinór az orsó dobjáról. Nyele vékonyított, parafa borítású, éppen ideális hosszúságú az igazán nagy erőkifejtéshez.

Ő a Benzár Feederek között a nagyágyú!

Döntött, K-szériás gyűrűi segítik a távoli dobások kivitelezését.

Természetesen ehhez a bothoz is öt különböző spicc jár gyárilag.

A spiccgyűrű három ponton van megtámasztva, így a legnagyobb erőkifejtés hatására sem fog elferdülni.

A spiccek gyűrűi az átlagostól lényegesen nagyobb átmérővel rendelkeznek.

Az egyes modellekkel elérhető dobástáv a Method Feederek esetében is eltérő. A 360-as típussal 90 méterig lehet eredményesen és pontosan horgászni, míg a hosszabb, 390-es kivitellel a 120 méter is meghorgászható, de nem győzöm hangsúlyozni az orsó, a végszerelék és a dobótechnika fontosságát. Bordás és method kosárral egyaránt remekül működik a bot, előbbiből 35-45, utóbbiból 65-80 grammos az ideális méret hozzá.

Ha nagytestű ponty akad a horogra, a Method Feeder megmutatja, hogy miért is kedvelik őt oly sokan!

Hogy kinek ajánlom? Elsősorban azoknak a sporttársaknak lehet a Method Feeder egy remek választás, akik a nagyhalas, nagy távolságra történő feederezést kedvelik igazán. Az olyan vizeken, ahol a pontyok a parttól távol eső részeken tartózkodnak előszeretettel, mint például Maconkán, Harsányban vagy Ohaton, meg sem fordul a fejemben, hogy ne a Method Feedereket állítsam csatasorba.

Messziről jött!

Bízom abban, hogy minden felmerülő kérdésre sikerült válaszolnom a Benzár feederekkel kapcsolatban, melyek úgy gondolom, hogy nemcsak nekem és csapattársaimnak, hanem minden egyes sporttársnak hű társai lehetnek hosszú éveken keresztül. Érdemes nekik bizalmat szavazni!

Szabó Bence


Óriás a nagyok között: Carp Expert Neo XXL

Óriás a nagyok között: Carp Expert Neo XXL

2019-03-18 | Forrás: Halmos Mihály

Minden tavasz tartogat valami újat, a sorra megjelenő új pontyos botok, orsók és zsinórok mellett a bottartó állványok fejlesztése terén sem állt meg télen az élet. Jobbkor talán nem is érkezhetett volna a Carp Expert legújabb rod-podja, épp a szezonkezdésre állíthattuk csatasorba a Neo XXL-t a már jól ismert Robust és Giant modellek mellett. Meleget hozó márciusi szél borzolja a vizet, érzékenyre állított jelzők várják az ébredező...


Fókuszban a Carp Expert Neo Thermo ruha

Fókuszban a Carp Expert Neo Thermo ruha

2019-01-11 | Forrás: Halmos Mihály

A vastag téli öltözetekkel szemben teljes joggal várjuk el a legalapvetőbbeket: védjen a hideg ellen, legyen vízhatlan, a fölösleges meleget, amely pára formájában csapódna le a rétegek alatt, eressze át és ne akadályozzon minket a szabad mozgásban. Az ősz utolsó hónapjában debütáló Carp Expert Neo kétrészes thermo ruhája a fent felsoroltakat alapból tudja, ezen felül olyan pozitív tulajdonságokkal rendelkezik, melyek eddig csak a méregdrága téli...


Jöhetnek a mínuszok!

Jöhetnek a mínuszok!

2017-01-23 | Forrás: Halmos Mihály

2016-01-23 A hideg elleni védelemmel felvértezett horgászt, vadászt és más természetkedvelőt az utóbbi időben megtapasztalt kemény mínuszok sem tudják a négy fal rabjává tenni. A jól kiválasztott téli ruházatok biztosítják a lehetőséget arra, hogy a jócskán nulla fok alatti levegőn is élvezzük a téli aktív pihenésünket a szabadban, a vizek partján, illetve a jég hátán. Mindehhez jól szigetelő, réteges öltözet kell! Mai cikkünkben a két...


Banax Helicon 500 NF - Leporolva

Banax Helicon 500 NF - Leporolva

2015-09-16 | Forrás: Murányi Antal

A Banax nyeletőfékes orsója elsőre egy durva gépnek tűnt, majd a házat szétbontva, megbizonyosodhattam, hogy a kemény külső finom belsőt takar… A tervezők nem spóroltak, igyekeztek minden extrával elkényeztetni a nagyhalra vágyó horgászokat. A Banax Helicon 500NF orsó viszonylag átlagos külső mögött hozza mindazt, amit ez idáig megkedveltünk a nyeletőfékes orsókban. Legyen szó rablóhalazásról vagy...


Kapcsok, forgók, praktikák

Kapcsok, forgók, praktikák

2014-09-25 | Forrás: Halmos Mihály

Számtalan forma, sok-sok ötletes kialakítás jellemzi napjainkban eme parányi kiegészítőket. Létjogosultságukhoz nem férhet kétség, az idők során igazolták hasznosságukat. A kapcsok és forgók sokaságából minden horgász használ valamennyit, vagy azért, mert kényelmesen összeállítható vele a szerelék, illetve nélküle a készség, a módszer eredményessége számottevően romlana. Cikkünkben sorra vesszük a leggyakrabban használt típusokat, de...


Kell egy jó botzsák!

Kell egy jó botzsák!

2014-09-04 | Forrás: Halmos Mihály

Tartós, strapabíró gyöngyvászon, ítéletnapig működő zipzár,- fogalmazhatnánk meg röviden és tömören az igényeinket, ha bottáska választásáról esik szó. Az évről évre gyarapodó horgászfelszerelés arzenálom megkívánta, hogy egy időben több botzsákot használjak. Közöttük a legidősebb, egy 18 éve vásárolt darab, mely a mai napig is maximálisan kiszolgálja az igényeimet. Fakulás, színelváltozás, szakadás nincs rajta, sőt a zipzár is...