Benzáros megoldások
Megjelent: 2020. február 26. | Forrás: Szarka László | Írások

Régóta tudom, hogy Benzár Zsolt és Szabó Bence külön-külön is garanciát jelentenek egy jó kis horgászatra, ezért joggal érezhetem magam szerencsésnek, mert alig pár hete, már nem is először fordult elő, hogy közös horgászatukon is részt vehettem és fotózhattam. Hab a tortán, hogy ezúttal a Dunán hozott bennünket össze a sors, ami azért is különleges és remek alkalom a folyóvízi tapasztalatok cseréjére, mert Zsoltnak az Olt a szíve csücske és ott horgászik sokat és készíti a nagyszerű filmeket, Bence viszont a Dunával ápol egyre szorosabb kapcsolatot, és számol be akár kiemelkedő fogásokról is. Bár a tapasztalatokat Bencével elemezzük, mégis Zsolt feederezése lesz a főszereplő, ami kicsit sem véletlen, és nem is csak udvariasságból történik.

Az etetőanyag keverését Bence vállalta magára, majd a kész anyagot elfelezték.

- Bence! Ha sem az egyik, sem a másik, akkor gyorsan áruljuk el, hogy mi is az ok?

- A magyarázat végtelenül egyszerű, még akkor is, ha az egésznapos horgászatunkat tekintve elmondhatjuk, hogy nagyjából egyformán voltunk eredményesek, még akkor is, ha a halaink zöme, más és más időszakban került horogra, az egyébként sok hasonlóságot mutató szerelékeinkkel. És mind e közben Zsolt horgászatában és a felszerelésének összeállításában számomra olyan újdonságokat fedezhettem fel, amelyekről azt gondolom, hogy akkor is eredményesen építhetek be a dunai horgászataimba, ha azok a teljesen más jellegű Olt folyón szerzett tapasztalatokon alapulnak.

Márnacsemegék.

A sajtos íz és aromavilág meghatározó a folyóvízi horgászatokon.

- Mielőtt pontról-pontra sorra vennénk az újdonságokat és eltéréseket Zsolt horgászatában, mégis csak kezdjünk a nagyon is azonos etetőanyag összeállításról.

- Természetesen, amint az is az volt, hogy mint sokkal fiatalabb, a keverés fizikai részét is magamra vállaltam. De egyébként is így volt praktikus, mert úgy döntöttünk, hogy azonos etetőanyagot fogunk használni. Ennek megfelelően másfél kilónyi Benzar folyóvízi sajtos etetőanyaghoz kevertünk ugyanannyi Benzar Feeder Seria szilvaorrú-paduc etetőanyagot, amihez nagyon bőven adtunk piros angol morzsát és legalább félzacskónyi Benzar féle parmezánt. Mindezt annak ellenére, hogy a paducos etetőanyag egyébként is erőteljesen sajtos, de a hosszú tesztelése alatt került bele még néhány dolog, többek között fokhagyma aroma is, hogy extra csalogató hatással rendelkezzen. Amikor ezzel elkészültem, elfeleztük és innentől a felhasználásban, illetve még a csonti hozzáadásában is más gyakorlatot követtünk. Ez leginkább abban mutatkozott meg, hogy Zsolt itt a Dunán is kaviccsal keverve ragasztotta meg a csontit, amit én eddig nyilvánvalóan más okból, de csak tavakon alkalmaztam. S ha már a csontinál tartunk, mutatott egy nagyon egyszerű és hatékony módszert arra is, hogy forrázás vagy fagyasztás nélkül hogyan lehet megölt, de teljes értékű csontit adni az etetőanyagunkhoz. Ennek a módját azonban most nem árulom el, de a hamarosan megjelenő filmünkben és az oldalunkon megjelenő írásban is be fogjuk mutatni.

Bence Carp Expert River Feederrel, a folyóvizek nagyágyújával horgászott.

Bence 200 gr-s nagy űrtartalmú kosarat használt, Zsolt egy jóval kisebb, 135 gr-s és karmozott kosárújdonságban látta a megoldást.

- Rendben, de több titok nincs, ugye?

- Ezt megígérhetem, és már kezdem is. Kisebb meglepetésemre Zsolt az én folyóvízi nagyágyúnak is nevezhető 250 grammos Carp Expert River Feeder botjaimmal ellentétben nem is hozott hasonló karakterisztikájú botot, mert ő a még fele ekkora dobótömeggel sem rendelkező sajátmárkás Allround feederekkel gondolta megoldani a feladatot. Talán mondanom sem kellene, de probléma nélkül meg is tette. Ehhez azonban a felszerelésének további részleteiben is voltak jelentős eltérések, az én 200 gr-s és nagy kapacitású kosárral összeállított végszerelékemhez és az egyebekhez képest. Az ő kosara például mindössze 135 gr-s volt, és viszonylag kis töltő kapacitással rendelkezett, de nem ettől lesz ez a kosár a jövő év újdonsága, hanem a két kimondottan hosszú és az alján elhelyezkedő karomtól. Ezeknek a karmoknak is köszönhetően, amint ez a horgászat is igazolta, akár harmadával is kisebb kosarat használhatunk, ugyanoda horgászva. Ha valakiben felmerül, teljesen jogosan, hogy az Allround csak 110 gr dobótömegű, akkor az ő megnyugtatásukra is mondom, megfelelő tapasztalatokkal és dobótechnikai gyakorlattal ez a kosár megtöltve is biztonsággal dobható vele akár 30 méteres távolságra is.

A koncérok közül ez volt a leginkább szemet gyönyörködtető.

- Csak annyit szúrnék közbe, Zsolttól tudom, hogy ebből a modellből éppen ezért, a most használt 135 g-s lesz a legnagyobb. És már folytathatod is.

- Pontosan. További jelentős különbségként tapasztaltam, hogy a rövid folyóvízi múltam során én mindig monofil főzsinórral és többnyire 0,25-el horgásztam, aminek a nehéz és akadós terepen most is szükségét éreztem, Zsolt ezt megoldotta a nagyon vékony és mérethű Benzar Method Feeder Braid 0,16-s fonottal. Ennek most az volt a legnagyobb előnye, hogy éppen a rendkívüli mérethűségének köszönhetően lényegesen vékonyabb, mint a hasonló erősségű monofil lett volna, ezért sokkal kisebb a sodrás belekapó ereje. Ezért támogatja olyan látványosan a kisebb kosár használatát.

Zsolt domolykónak és leánykoncérnak is örülhetett.

A Benzar Allround Feeder a Dunán is bizonyította sokoldalúságát.

- Ez mind igaz, és magam is meggyőződhettem róla, de ne hallgassuk el, hogy ennek viszont ára van, mert a fonott ugye nem nyúlik egy centit sem.

- Persze, ez így van, de semmiképp nem akartam elhallgatni, már csak azért sem, mert az úszós versenyzésben is jeleskedő Zsolt ezt a problémát egy abból a szakágból eredő nagyon frappáns ötlettel oldotta meg. Ellentétben az én erőgumis megoldásommal szemben, ami a monofil főzsinór esetén kitűnő megoldás arra, hogy a nagytömegű kosár ne rángassa ki a halak szájából a horgot és kevesebb legyen a halvesztésünk, ő vastag csőgumit kötött az előkéje elé. Ennek a rá jellemző benzáros megoldásnak az előnye, hogy a 15-20 centis csőgumi akár a sokszorosára is nyúlhat, ami már hihetetlen módon kompenzálja a fonott zsinór rugalmatlanságát, és csökkenti jelentősen a halvesztéseket. Én azt hiszem, ez a megoldás az egyik kulcsa az általa alkalmazott folyóvízi technika Dunán is tapasztalt eredményességének.

Az előke elé iktatott csőgumi kiválóan kompenzálja a fonott főzsinór rugalmatlanságát.

Bence szép márnája a merítőben.

Márnaszáj.

- A technikai elemeken és újdonságokon túl, bennem egy eseménydús, nehéz horgásznap emlékeként él ez a forgatással is egybekötött horgászat. Te hogyan értékeled?

- Nekem minden dunai horgászat emlékezetes valamiért, hát még akkor, ha Zsolttal történik. Ezen a napon a horgászat, pontosabban a halfogás nem indult könnyen, és akkor sem lett egyszerű, amikor jöttek a kapások. Ha csak egy pillanatra is lankadt a figyelem, és nem emeltük vagy téptük föl azonnal a megakasztott halat a fenékről, akkor jó esélye volt megúszni a fárasztást. Ennek ellenére mindketten szép számmal fogtunk márnákat, miközben horogra került néhány szemet gyönyörködtető koncér is, nem beszélve Zsolt domolykójáról. A legszebb márnák pedig akkor húzták el, szinte egymást érően az Allround spiccét, amikor a fényváltás idejére én már összepakoltam és odaültem a mester mellé, egy kicsit beszélgetni és testközelből figyelni a horgászatát. Tanulságos volt, legközelebb több időt szánok rá.

A nehéz terepen minden hallal keményen kellett küzdeni a visszaengedés élményéért.

- Akkor bízhatunk a folytatásban?

- Igen, Zsolt nevében is mondhatom, hogy hamarosan újra együtt horgászunk.

Szelfi.

A fényváltáskor Zsolt igazán elemében volt, és persze, hogy ekkor fogta legszebb márnáját.

BENZÁR MIX ETETŐANYAG 1KG, 3KG
1 090 Ft
BENZAR MIX CSONTIRAGASZTÓ
1 690 Ft
BENZÁR FEEDER ETETŐANYAG 1KG, 3KG
1 290 Ft
Kis csali, nagy hal – avagy tévhitek eloszlatása a csaliválasztásról
Megjelent: 2024. április 20. | Forrás: Sudár Gergő | Írások

Az utóbbi hetekben a természet elkezdett éledezni és a tavaszi időjárás is már megmutatta magát. Ennek köszönhetően a körülmények ideálissá váltak ahhoz, hogy elkezdjem a 2024-es horgász szezont. A Törökbálinti Horgászparkot vettem célba azzal a nem titkolt szándékkal, hogy megbizonyosodjak arról, hogy nagy testű halakat is eredményesen horogra lehet csalni kifejezetten kisméretű csalikkal.  A Törökbálinti Horgászparkot methodos körökben azt gondolom...

A pazar SCOBAR
Megjelent: 2024. április 06. | Forrás: Ország Bálint | Írások

A spiccbotos horgászat mindig is a legkedveltebb módszereim közé tartozott. Gyermekkoromban (sokakhoz hasonlóan) ezzel az úszós módszerrel fogtam meg az első halaimat és mind a mai napig szívesen nyúlok az orsó nélküli botokhoz. A FeHoVa kiállításon találkoztam először a CARP EXPERT új spiccbotjaival és a SCOBAR névre keresztelt típust kézbe véve egyből éreztem, hogy egy pazar eszközről van szó... Hol vannak már azok az idők, amikor bambuszbottal...

Pontyóriások keringője - Katlov Lake I.
Megjelent: 2024. március 30. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

Szeptember második hétvégéjét már nagyon vártuk a srácokkal. Mindannyiunk gondolata, napokkal az indulás előtt, Csehország egyik legszebb és legszerethetőbb pontyos vizének partjára kalandozott. Teljes joggal, hiszen azoknak az estéknek a hangulata semmihez sem hasonlítható: a levegő lehűl, pára borít mindent, a természet zaja elhalkul. Majd a pontyóriások sorra, egymás után csobbannak bele a katlovi éjszakába. Isten hozott valóság! Az előzetes...

Megújultak a Carp Expert zsinórok!
Megjelent: 2024. március 23. | Forrás: Frankó Zoltán | Írások

Megújult külsővel és minőségben kerültek forgalomba a Carp Expert márka zsinórjai. A tetszetős piros csomagolás messziről megismerhető, de természetesen nem csak ezért érdemes kézbe venni őket. A Specialist és Power család 4-4 tagja között mindenki megtalálja a számára megfelelőt. A piros csomagolás szép és figyelemfelkeltő. A legtöbb horgász a zsinórok szakitószilárdságának adatait nézi, amikor választ. Természetesen így is remek...

Nőtincsi verseny
Megjelent: 2024. március 20. | Forrás: Nieto Ramon | Írások

A csapat idén is részt vesz a Nőtincsen megrendezésre kerülő harcsafogó versenyen. Ebben a cikkben bemutatom a 2023-as versenyünket és tapasztalatainkat. Kezdő harcsásoknak pedig egy kis iránymutatást és felkészülési javaslatokat egy harcsás versenyre. A tóról néhány érdekesség: Nógrád megyében található ez a gyöngyszem. Ezt a körülbelül ötven hektáros tavat a Lókos-patak felduzzasztásával hozták létre 2000-ben. Alapvetően a tó árvízvédelmi...

Hideg vízi pontyok rakóssal
Megjelent: 2024. március 16. | Forrás: Csala Viktor | Írások

Az első, erős napsugarak megjelenésével a horgászok zöme óvatosan ugyan, de megjelenik a vízparton. Ebben az időszakban, amikor még a vízhőfoka nem éri el az 5 celsius fokot, nehéz kapásra bírni a halakat. Kiemelt fontosságú az átgondolt tudatos horgászat. Alig vártam, hogy kijussak a vízpartra és horogra csaljam a holtág pontyait. Szeretem a tél végi és tavasz eleji horgászatokat, sokat lehet taktikázni, talán ilyenkor tud a legtöbbet fejlődni az ember....