Érzékeinkre hangolva
Megjelent: 2011. június 27. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

Igazán szerencsésnek mondhatják magukat a Székesfehérváron élő horgászok, ugyanis horgászvizekben nagyon gazdag vidéknek számít a település és annak közvetlen környezete is. A sokszínűségnek és a változatosságnak köszönhetően mindenki megtalálhatja magának a legkedvesebb módszeréhez illő helyszínt. Akár patakokon, csatornákon, vagy kisebb-nagyobb tavakon hódolhat szenvedélyének a kikapcsolódásra, élményre vágyó horgász. De a legszerencsésebb mégis az, hogy én is közéjük tartozom.


Gyönyörű, tiszta idő! Jobb nem is lehetne a halfogáshoz


A város szívében elhelyezkedő, rendezett, barátságos környezettel hívogató tavunk májusra már minden szépségét mutatva várta a békességre, nyugalomra, üde zöld vízpartra áhítozó pecásokat. Az én választásom a Palotavárosi-tavakra esett, festői szépsége, közelsége, no meg példás békéshal állománya miatt. A hónap végére már pozitív jelzések érkeztek ismerőseimtől, a víz hőmérséklete elérte a 19-20 Celsius fokot, a halak egyre jobban étvágyuknál voltak, ezért aztán úgy gondoltam, eljött az ideje egy kiadós dévérhorgászatnak.

A célhal fogásának megfelelően, illetve annak mindent alárendelve válogattam össze a felszerelésemet, a használt kiegészítőket és az etetőanyagot, amire kitüntetett figyelmet fordítottam.

A csodaszép májusi vízpart szikrázó napsütéssel fogadott, a friss nád a déli meleg szél alatt vígan hajladozott. Nagyon kevesen horgásztak, egy-egy sporttárs ült csak kint fenekező botjai mellett, gondoltam, a többieket nemrég csalhatta haza a déli harangszó.


Dús vízparti növényzet festi zöldre a tájat a környező társasházakban élők, no meg az idelátogató vendégek nagy örömére. Egy csepp éden a belvárostól néhány lépésnyire


Kipakolás után kis kedvencemet, az E.T. Blade Pickeremet szabadítottam ki bársony tokjából. Három méteres hossza ideális a náddal szegélyezett szűk vízparti nyílás előtti elhelyezésre, de a jobb halat is bátran lehet vele terelgetni. Könnyűsége és rugalmas lágysága a vékony előke használatát teszi lehetővé, legérzékenyebb narancssárga spicce pedig a leheletfinom dévérkapást is tökéletesen közvetíti felénk.


Az E.T. Blade széria neve fogalom a finomszerelékes
horgászok körében. A csúcsmodell népszerűségét a
kimagasló anyaghasználatból eredő tudásának
köszönheti, ami roppant kedvező árral párosul


A könnyű bot és a vékony átmérőjű zsinór használata szinte kötelező érvényűvé tette egy kis méretű, de letapadásmentes fékrendszerrel rendelkező orsó használatát. Így esett a választásom a Kamasaki PS300M match orsójára.


7 golyóscsapágy, plusz egy tűgörgős visszaforgásgátló, finoman szabályozható, letapadásmentes fékrendszer, és sima futás a legfőbb tulajdonságai a Kamasaki PS300M match orsónak. Ráadásul két sekély (match), és egy normál dobot kapunk hozzá


Sekély dobjára a kiváló minőségű, süllyedő (sinking) változatú Carp Expert Feeder zsinórt csévéltem 0,20-as méretben, majd következhetett a szerelék összeállítása. Amikor dévérre horgászok a legfontosabbnak tartom, hogy minden fölösleges súly lekerüljön a végszerelékről, annak is főleg arról a részéről, amin keresztül a hallal vagyunk közvetlen kontaktusban. Ezért én egy gubancgátló és forgó (karabiner) nélküli feederes végszereléket alkalmaztam. Az elkészítése végtelenül egyszerű: főzsinórunk végére készítsünk egy dupla hurkot, majd vágjuk el úgy, hogy egy hosszabb és egy rövidebb szálat kapjunk belőle. A rövidebbre kössük a kosarat, a hosszabbra pedig a horogelőkét a horoggal. Ezzel azt érjük el, hogy kapás esetén ellenállás nélkül veszi fel halunk a csalit, és óvatlansága miatt az intenzív kapás közvetlenül a botunk spiccén fog látszani.
Előkének a már előzőleg 0,12-es E.T. Specialist Bream-ból megkötött 16-os japán Fudo horgot használtam.


A feederezésnél finomabb módszer, a pickerezés sem
igényel sok kiegészítőt. Sőt, az általam használt
végszerelékhez két dolog kell: kosarak, horogelőkék!


Az előkéimet 0,12-es zsinórból és tökéletes akadást, akasztást eredményező 16-os japán Fudo Chicka horogból készítettem.


Az etetőanyag bekeverését körültekintően végeztem. A messze földön híres Carp Expert etetőanyag család keszeges (Bream) változatát öntöttem a vödrömbe, melyhez kis adagokban egyenletes keverés mellett adagoltam a vizet. Erre azért volt szükség, hogy elkerüljem az etetőanyag túlvizesítését. Majd pihenni hagytam, és átrostáltam törőszitán az egyenletes vízben oldódás elérése céljából, a homogenizálás miatt. Az aprólékos műveletsor megéri a vele járó macerát, a dévérek meg szokták hálálni fáradozásunkat.


A mai dévérmenü: Carp Expert Bream etetőanyag és
vegyes csontkukac. Ha ilyen minőségi keveréket
használunk, nemcsak a dévérek találnak hamar a
horgászhelyünkre, de nekünk is kellő önbizalmat ad


Feederkosaramba lazán nyomtam bele az etetőanyagot, és már repülhetett is a szerelék a kiszemelt helyre, magam elé kb. 20 méterre. Az etetéssel mindig várni szoktam egy kicsit. Ha van kapásom az első pár percben, akkor eltekintek a „klasszikus" etetéstől, hiszen a horgászat elején már sűrűn vissza-visszajuttatott kosár tartalma bőven pótolja a szükséges mennyiséget. Szerencsémre nagyon rövid idő alatt jelentkezett az első, kisebb dévér, örültem a bíztató kezdésnek. Az azonnali kapások alatt elhasználtam a még otthonról hozott aszott tűzőszúnyogomból az életben maradt 6 szálat, és onnantól már csak a két szem csontkukacon volt a fő hangsúly.


Az utolsó szál szúnyog már meghozta az első szebb dévért


A víz színe fölé helyezett, lefelé néző botvégen ilyen erőszakos húzós kapások is voltak, de ezeket rendszerint a mohó, testes kárászok produkálták. Ne feledjük, az így elhelyezett bottal
tudjuk kivédeni a leghatékonyabban a szél zavaró hatását is


A folyamatos kapásnak köszönhetően az etetőanyag utánpótlás is menetrendszerűen érkezett a halaknak, köszönhetően a klipszbe kiakasztott zsinórnak mértani pontossággal. Az etetőanyag kiváló minősége és a pontos etetés/horgászat folyamatosan egy helyben tartotta a halcsapatot. A dévérek között később megjelenő törpeharcsák arra ösztökéltek, hogy megszüntessem az élő anyag utánpótlást, ami annyit jelentett, hogy a kosárba nem tettem később csontit az etetőanyag közé. Ez a kis változtatás cseppet sem zavarta a halakat, sőt, a törpék odébbálltak, teret engedve a dévérkeszegek önfeledt táplálkozásának.
Ahogy nőtt a vízbe juttatott etetőanyag mennyisége, úgy nőtt halaim átlagsúlya is. A fenéken nyugvó két-három szem csontit előszeretettel, bátran vették fel a fél kilót meghaladó dévérek is.


Dévér a javából. A könnyű, érzékeny felszereléssel lehet
iélvezni igazán a halfogás minden örömét, a kapástól a szákolásig


Tökéletes párosításnak bizonyult a bot és az orsó. A horgászat teljes ide alatt, minden szituációban egy nyelvet beszéltek


A horgászat utolsó harmadában tiszteletüket tették az etetésen a jól megtermett ezüstkárászok is. A harmadiknál járhattam már, amikor a kis Blade hajlása jó halat ígért. Nagy erővel ment potenciális zsákmányom balra a hínármező felé, alig tudtam onnan elkormányozni. A küzdelem végén aztán jól elcsodálkoztam, mert a várt ponty helyett egy extra méretű úszókkal megáldott hibrid kárászt vezethettem merítőbe.


A hínár elől csak erőszakot alkalmazva tudtam elvezetni a halat…


…aki a vélt ponty helyett, egy jól megtermett „fátyolkárász" volt. Ekkora lapáttal nem csoda, hogy olyan erősen evezett


Csak néhány pillanatig pihegett a parton a banda…


…egy fénykép után mehettek is vissza


Kis pickeremmel nagyon pontos dobásokat lehetett kivitelezni, érzékeny spicce tökéletesen közvetítette a kapásokat. Gyorsasága révén bevágásaim sorra ültek, hihetetlen jó volt a fárasztások alatt átélni azt a fajta kontaktust a hallal, amit csak egy ilyen finom pálca tud nyújtani. Ez egy olyan bot, ami maximálisan az érzékeinknek dolgozik, arra lett hangolva, hogy halfogás magasabb dimenzióját is megtapasztalhassunk általa.

FEEDER ETETŐKOSÁR, SZEGLETES
840 Ft
A pazar SCOBAR
Megjelent: 2024. április 06. | Forrás: Ország Bálint | Írások

A spiccbotos horgászat mindig is a legkedveltebb módszereim közé tartozott. Gyermekkoromban (sokakhoz hasonlóan) ezzel az úszós módszerrel fogtam meg az első halaimat és mind a mai napig szívesen nyúlok az orsó nélküli botokhoz. A FeHoVa kiállításon találkoztam először a CARP EXPERT új spiccbotjaival és a SCOBAR névre keresztelt típust kézbe véve egyből éreztem, hogy egy pazar eszközről van szó... Hol vannak már azok az idők, amikor bambuszbottal...

Pontyóriások keringője - Katlov Lake I.
Megjelent: 2024. március 30. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

Szeptember második hétvégéjét már nagyon vártuk a srácokkal. Mindannyiunk gondolata, napokkal az indulás előtt, Csehország egyik legszebb és legszerethetőbb pontyos vizének partjára kalandozott. Teljes joggal, hiszen azoknak az estéknek a hangulata semmihez sem hasonlítható: a levegő lehűl, pára borít mindent, a természet zaja elhalkul. Majd a pontyóriások sorra, egymás után csobbannak bele a katlovi éjszakába. Isten hozott valóság! Az előzetes...

Megújultak a Carp Expert zsinórok!
Megjelent: 2024. március 23. | Forrás: Frankó Zoltán | Írások

Megújult külsővel és minőségben kerültek forgalomba a Carp Expert márka zsinórjai. A tetszetős piros csomagolás messziről megismerhető, de természetesen nem csak ezért érdemes kézbe venni őket. A Specialist és Power család 4-4 tagja között mindenki megtalálja a számára megfelelőt. A piros csomagolás szép és figyelemfelkeltő. A legtöbb horgász a zsinórok szakitószilárdságának adatait nézi, amikor választ. Természetesen így is remek...

Nőtincsi verseny
Megjelent: 2024. március 20. | Forrás: Nieto Ramon | Írások

A csapat idén is részt vesz a Nőtincsen megrendezésre kerülő harcsafogó versenyen. Ebben a cikkben bemutatom a 2023-as versenyünket és tapasztalatainkat. Kezdő harcsásoknak pedig egy kis iránymutatást és felkészülési javaslatokat egy harcsás versenyre. A tóról néhány érdekesség: Nógrád megyében található ez a gyöngyszem. Ezt a körülbelül ötven hektáros tavat a Lókos-patak felduzzasztásával hozták létre 2000-ben. Alapvetően a tó árvízvédelmi...

Hideg vízi pontyok rakóssal
Megjelent: 2024. március 16. | Forrás: Csala Viktor | Írások

Az első, erős napsugarak megjelenésével a horgászok zöme óvatosan ugyan, de megjelenik a vízparton. Ebben az időszakban, amikor még a vízhőfoka nem éri el az 5 celsius fokot, nehéz kapásra bírni a halakat. Kiemelt fontosságú az átgondolt tudatos horgászat. Alig vártam, hogy kijussak a vízpartra és horogra csaljam a holtág pontyait. Szeretem a tél végi és tavasz eleji horgászatokat, sokat lehet taktikázni, talán ilyenkor tud a legtöbbet fejlődni az ember....

Kényelemhez elengedhetetlen
Megjelent: 2024. március 09. | Forrás: Csala Viktor | Írások

     Sokunknak megvan az az emlék, amikor csak felpattantunk a biciklire és irányba vettünk egy számunkra kedves kis vízterületet egy maroknyi horgász felszereléssel, amit bele raktunk egy vödörbe. Sok mindenre volt jó az a kis tároló alkalmatosság. Etető anyagot kevertünk benne és valljuk be elfért benne minden és amikor rá került a tető az volt a mi kis székünk is. A kényelemtől messze állt, de megtette egy kis időre ám, de kellemes volt róla felállni is...