Feederbottal az őszi vizeken
Megjelent: 2016. november 11. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

Az október elején érkezett szokatlan hideg alaposan átírta a fejemben gondosan összerakott őszi forgatókönyvet. Nagyon szerettem volna még egy komolyabb dévéres-pontyos pecát összehozni, de az alig pár fokos hajnalok nem sok jóval kecsegtettek. A drasztikus hőmérsékletváltozás, vizeink rohamos lehűlése napról napra csökkentette a dévér és pontyfogás reális esélyeit. Nem volt mit tenni, a télen is fogós legfeketébb, legaromásabb etetőanyagokkal vettem célba a bandázó csurgói dévéreket és pontyokat, nagyon vékony előkékkel, kevés élő anyaggal, de annál több bábbal!

Őszbe hajlott a természet feje, az év legszínesebb hátterét varázsolva a horgászhelyem elé

A szokatlanul gyorsan hűlő víz miatt a fekete színű, intenzív aromával rendelkező etetőanyagban bíztam a legjobban, de még ezt is megbolondítottam némi folyékony Benzár dévéres aktivátorral, karamell aromával. Köztudott, hogy hideg vízben az aroma kevésbé terjed gyorsan, mint meleg körülmények között, így hát én sem fukarkodtam az intenzív, tömény illatfelhő kialakításakor!

Rendkívül finom szemcsemérete, gazdag pirított és pörköltmag-tartalma, apróra darált angolmorzsája teszi első osztályú, valóban minőségi etetőanyaggá a Benzár ICE Feedert

A hűlő vízben feederezéshez is rendkívül jól működő gyári Benzár Mixet a családhoz tartozó, illatában és ízében tökéletesen vele harmonizáló folyékony aromával kevertem be. A szemcséket a keverés és a pihentetés ideje alatt jól átjárja az aroma, így a vízben tartósan, hosszan fejti ki hatását!

A némi túlzással púderfinomságú fekete anyag a keverés után 30 perc pihentetés után már jelentős szerkezeti változáson megy át!

Ha a nedvesítést több lépcsőben végezzük, nagy hibát már nem követhetünk el!

Íme a tökéletesen tapadó, de a vízben gyorsan bontó keverék!

A Champion C2 mikropelletet nemcsak a pontyok, de a dévérek is imádják!

Ellenállhatatlan illatfelhőbe burkolózott pelletszemek

A Fehérvárcsurgói-víztározó legmélyebb oldalán nemcsak nyári időszakban, de a hideg idő beálltával is jó eséllyel számíthatunk dévérre, pontyra. Hogy a környéken úszkáló pikkelyesekből a legtöbbet tudjuk egy pontra koncentrálni, a legfigyelmesebb etetésre van szükség! Kiklipszelt zsinórral, egy fix túlsó ponthoz kalibrálva etessünk, majd horgásszuk meg a legpontosabban a pályát, így a szerelékünk, kosarunk mindig egy adott pontban fog a vízbe csobbanni és persze feneket érni.

Az etető alapba kevert némi kukoricamennyiség minden körülmény között egy fix bázist képvisel az etetésen

Puhán, lazára hagyott etetőanyaggal, előke nélkül repül a 6-8 kosárnyi kaja

Végtelenségig csúszó 30 gramm és a legapróbb rácsozás; ez kell a belőtt 25 méteres távra egy 3 métere vízoszlopban!

Fektessünk jelentős hangsúlyt az alkalmazni kívánt horogra és az előkére. Ne ezen múljon a finnyásan kajáló dévér megfogása, de bírja a be-beköszönő pontyot is!

A hűlő vizekben előszeretettel használok intenzíven aromásított csalikat, olyat, amit a finom szerelék még tökéletesen elbír. Erre a célra a Benzár Pom-Pom különböző íz és színvilágú golyóival szívesen kísérletezek, mivel a hideg vízben a rendkívül tömény aroma nagyon jó hatást vált ki. A természetes csalik közül előszeretettel használom a bábot, valamint a két ujjal összenyomott csemegekukoricát önmagában, vagy bábbal kombinálva! A dévérek és a kárászok mellett nemcsak a pontyok, de a bodorkák is imádják!

Két fogós csali különlegesség: Benzár ízesített kukorica és a Pom-Pom

Rendkívül tömény és sűrű aromában fürdő csaligolyók

Egy kis Pom-Pom tuning

A bábot a legtöbb békés hal szívesen fogyasztja a lehűlő vizekben!

Báb és csemegekukorica kombója a nagytestű egyedek kedvence. A dévérek és a kárászok mellett nemcsak a pontyok, de a bodorkák is imádják!
Már nem az a pörgős, kapkodásra hasonlító horgászat…Két kapás között sokszor van időnk kicsit elmélázni és figyelni az őszi természet játékát

A gondos, kiakasztott zsinórklipszes alapozás után, ha szerencsénk van, rövid idő alatt összeáll a hal az etetésen. A türelem most is rózsát teremt, kapástalanság esetén a nyári melegvizes pecák során megszokott 5-7 perces újradobást elnyújthatjuk 10-12 perces etapokra is! A kaját nem tuszakoljuk cementkeménységűre az apró lyukú kosárba, hanem lágy, rövid, kétoldali rányomással hagyjuk, hogy feneket érést követően azonnal bontson az etetőnk.

Kosarunk újratöltésekor ellenőrizzük a csalink épségét is. Sokszor a csalin fellelhető apró jelekből is lényeges következtetéseket tudunk levonni Az extra érzékeny Emerald Plus feeder spiccét szemernyit sem hajlítom meg. A rezgő egyenes, zsinór feszes, így a legapróbb húzást, vagy lazulást is észreveszem!
Az érzékeny szerelésen leheletfinom kapással jelentkező októberi dévér Minden halat szákoljunk meg, a vékony akadás miatt halat ne veszítsünk el!

Nemcsak a kapásokból, az akadások milyenségéből is jól látható mennyire finoman ettek a dévérek

A pontos, óramű szerinti helyes etetésnek köszönhetően előbb-utóbb a pontyok is felbukkannak. Ha szerencsénk van, többet is megfoghatunk belőlük.

Óvatos kapás után jó súlyban maradt a bevágás lendülete. A pontos etetésre pontyokat is várhatunk. Hiába lehelünk párát estére, egy-egy ilyen szép fogás élménye mindig felpezsdíti a horgászvérünket!

Forrás: Halmos MIhály

EXCALIBUR BREAM COMPETITION HOROG
590 Ft
Kis csali, nagy hal – avagy tévhitek eloszlatása a csaliválasztásról
Megjelent: 2024. április 20. | Forrás: Sudár Gergő | Írások

Az utóbbi hetekben a természet elkezdett éledezni és a tavaszi időjárás is már megmutatta magát. Ennek köszönhetően a körülmények ideálissá váltak ahhoz, hogy elkezdjem a 2024-es horgász szezont. A Törökbálinti Horgászparkot vettem célba azzal a nem titkolt szándékkal, hogy megbizonyosodjak arról, hogy nagy testű halakat is eredményesen horogra lehet csalni kifejezetten kisméretű csalikkal.  A Törökbálinti Horgászparkot methodos körökben azt gondolom...

A pazar SCOBAR
Megjelent: 2024. április 06. | Forrás: Ország Bálint | Írások

A spiccbotos horgászat mindig is a legkedveltebb módszereim közé tartozott. Gyermekkoromban (sokakhoz hasonlóan) ezzel az úszós módszerrel fogtam meg az első halaimat és mind a mai napig szívesen nyúlok az orsó nélküli botokhoz. A FeHoVa kiállításon találkoztam először a CARP EXPERT új spiccbotjaival és a SCOBAR névre keresztelt típust kézbe véve egyből éreztem, hogy egy pazar eszközről van szó... Hol vannak már azok az idők, amikor bambuszbottal...

Pontyóriások keringője - Katlov Lake I.
Megjelent: 2024. március 30. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

Szeptember második hétvégéjét már nagyon vártuk a srácokkal. Mindannyiunk gondolata, napokkal az indulás előtt, Csehország egyik legszebb és legszerethetőbb pontyos vizének partjára kalandozott. Teljes joggal, hiszen azoknak az estéknek a hangulata semmihez sem hasonlítható: a levegő lehűl, pára borít mindent, a természet zaja elhalkul. Majd a pontyóriások sorra, egymás után csobbannak bele a katlovi éjszakába. Isten hozott valóság! Az előzetes...

Megújultak a Carp Expert zsinórok!
Megjelent: 2024. március 23. | Forrás: Frankó Zoltán | Írások

Megújult külsővel és minőségben kerültek forgalomba a Carp Expert márka zsinórjai. A tetszetős piros csomagolás messziről megismerhető, de természetesen nem csak ezért érdemes kézbe venni őket. A Specialist és Power család 4-4 tagja között mindenki megtalálja a számára megfelelőt. A piros csomagolás szép és figyelemfelkeltő. A legtöbb horgász a zsinórok szakitószilárdságának adatait nézi, amikor választ. Természetesen így is remek...

Nőtincsi verseny
Megjelent: 2024. március 20. | Forrás: Nieto Ramon | Írások

A csapat idén is részt vesz a Nőtincsen megrendezésre kerülő harcsafogó versenyen. Ebben a cikkben bemutatom a 2023-as versenyünket és tapasztalatainkat. Kezdő harcsásoknak pedig egy kis iránymutatást és felkészülési javaslatokat egy harcsás versenyre. A tóról néhány érdekesség: Nógrád megyében található ez a gyöngyszem. Ezt a körülbelül ötven hektáros tavat a Lókos-patak felduzzasztásával hozták létre 2000-ben. Alapvetően a tó árvízvédelmi...

Hideg vízi pontyok rakóssal
Megjelent: 2024. március 16. | Forrás: Csala Viktor | Írások

Az első, erős napsugarak megjelenésével a horgászok zöme óvatosan ugyan, de megjelenik a vízparton. Ebben az időszakban, amikor még a vízhőfoka nem éri el az 5 celsius fokot, nehéz kapásra bírni a halakat. Kiemelt fontosságú az átgondolt tudatos horgászat. Alig vártam, hogy kijussak a vízpartra és horogra csaljam a holtág pontyait. Szeretem a tél végi és tavasz eleji horgászatokat, sokat lehet taktikázni, talán ilyenkor tud a legtöbbet fejlődni az ember....