Itt az ősz, és elérkezett az őszi csukázások ideje. Mindig szívesen bóklászok az őszi tájban a kacsacsőrű ragadozók után. A táj szépsége ad egy pluszt a csukahorgászat varázslatához, így a kettő együtt feledhetetlen napokat eredményez, melyeket az ember szívesen jegyez be a horgásznaplóba. A párás hajnalok, a sárguló táj, a tarka ragadozók, színes műcsalik, igazi színkavalkád, én ezért várom az őszt általában.

Amire szükségünk lehet, a megfelelő fegyverzet…

A hirtelen lehűlések néha képesek megtréfálni az embert. A hőn áhított ragadozók eltűnnek ilyenkor a jól bevált sekély részekről, ahol korábban oly látványosan vetették magukat a különböző csalik után. Behúzódnak a mélyebb részekre a vonuló kishalak után. Igaz néha marad a laposabb területeken egy-két hírnök, de a jobb eredménnyel ilyenkor a magasabb vízoszloppal rendelkező részek kecsegtetnek. Ilyenkor jönnek jól a nehezebb támolygó kanalak, a mélyretörő wobblerek, de én mégis a leghatásosabb fegyvernek a különböző plasztikcsalikat tartom.

…harapásálló előkék…

…és egy hely, ami csukákat rejt

Mindig nagy dilemma, hogy milyen formájú, méretű, illetve miféle színű csalival kezdjen az ember. Ez a gumiknál még hatványozottabban érvényes, ugyanis elképesztő szín-, forma-, és méret-variációval rendelkeznek ezek a csalik. A legtöbb esetben mindig az kerül elsőre a kapocsba, amivel a legutóbb fogtunk, aztán ha az nem válik be, akkor kezdünk kísérletezni más típusokkal is. Én az a furcsa horgász vagyok, aki az éppen sikerre vezető modellt is képes lecserélni és tovább kísérletezni, bízván abban, hogy az aktuális „tutikirály” műcsalinál is lapul jobb a dobozaim valamelyikében. Ez természetesen nem mindig vezet sikerre, ha emiatt elmaradoznak a kapások, akkor nyilvánvalóan visszatérek az eredményes darabhoz.
A kísérletezgető természetem ellenére, nekem is van néhány favoritom, amelyeket mindig az elsők közt teszek próbára.

Alapból abból indulok ki, hogy célhalam mivel találkozhat a leggyakrabban, mit fogyaszt a legtöbbet, mi az, ami nem gyanús számára. A csuka esetében tudott tény, hogy a fajtársak nem mindig szívlelik egymás közvetlen közelségét, így, ha egy kisebb példány tolakodik a nagyobb revírjébe, könnyen az éles fogak közt találhatja magát. Az is nyilvánvaló, hogy csuka gyakran találkozik fajtársával. Mivel szeret rejtőzködni, megesik, hogy több ordas is azt a rejtekhelyet szeretné elfoglalni magának, és ezesetben akaratlanul is szembekerülnek. Ilyenkor általában a nagyobb példányok elhessegetik a kisebbeket. A kannibalizmusáról sem kell megfeledkezni, nem mindig végződik csak revírharccal a dolog, olykor szívesen elkapják a kisebb fajtársaikat. Tehát a lényeg, hogy a kisebbek olykor bizony a fogak közé kerülnek rövidebb-hosszabb időre. Ezt kihasználva szívesen dobálok csukamintás gumihalakkal. Mikor nem hajlandó semmi után megmozdulni, akkor is sikerül egy-két kapást kicsikarnom ezzel a színkombinációval. Nem feltétlenül elpusztítási szándékkal marja meg, csupán rendre akarja tanítani, de, ha már a szájába veszi, akkor mindegy, hisz ott lapul a horgom is.

Már a kisebbek sem tűrik meg egymást

Ez a példány az aznapi kajáját látta kisebb fajtársában

Habár nem hatalmas, ő már nem gumiból van

Harci sebekkel ékesített kiscsukám

Az élénk színek is különös hatással vannak a vizek farkasára. Igen ingerlően hatnak rá a kirívó tónusok. A piros különböző árnyalatai nem hagyják hidegen, ezért az én arzenálomból sem hiányozhat ez a szín. Igen kedvelem a narancsos-sárgás-pirosas beütéssel rendelkező Manns gumihalakat. Ez a színkombinációjú plasztik csoda még sosem hagyott cserben. A kellően áttetsző vízben már messziről felhívja magára a figyelmet. Nem kell feltétlen a ragadozó orrára ejtenem, elég, ha a látóterében közlekedik a csalim. Így mikor a kellő távolságba kerülnek egymáshoz, már eléggé felspannolt állapotban van ahhoz, hogy vadul rontson az illegő-billegő gumira. Olykor azt sem bírja kivárni, hogy a közelébe érjen a csali, már messziről indul utána, vagy éppen elejébe. Ezt a rávágásokból is érezhetjük, keményen, határozottan kapja el, majd kicsavarva kezünkből a botot.

Egy igen hatásos színű Manns gumi

És íme, mikor kellően be van gerjedve rá a csuka

Nem csak a piros árnyalatok hozzák lázba csukáékat, hanem a fluósárgás-zöldes beütések is hasonló hatással vannak rájuk. Ezek a színek enyhén zavaros, opálos vízben is hatékonyak tudnak lenni. A legjobb természetesen a kristálytiszta víz, de ha ez nem adatik meg, akkor ezzel a színnel igen jó eséllyel próbálkozhatunk. Azt szoktam mondani, hogy még a vak halaknak is irritálja a szemét. Messziről virít a vízben, nincs az a csuka, amelyet nem készteti valamilyen reakcióra. Voltam már olyan szituációban, hogy szinte semmivel nem lehetett kapást elérni, holott tudtam, hogy ott kell lenni a halaknak valahol. Felcsatoltam egyet ebből a gumiból és csak dobáltam, dobáltam, és dobáltam. Addig szórtam a helyet, míg fel nem bőszítettem az ott leselkedő ragadozót.

Ez felébreszt minden csukát

Tisztességesen befalta

Nem mindenik veszi torokra, pláne ha kisebb

Mégis odakoppintott neki

Mondtam már, hogy mennyire megkedveltem az Arctica orsót? Nem? Akkor most mondom!

Most ugye felvetődhet a kérdés, hogy a fent említett csalik közül mégis melyik a legjobb, ha az egyik annyira ütős, mi szükség van a másikra? Egy dolgot érdemes megjegyezni: „tuti” csali nem létezik. Minden helyzetben nem domboríthat egyformán valamennyi. Megvan mindeniknek a maga erőssége egy-egy bizonyos szituációban. A mi dolgunk, hogy felismerjük azt, és kiválasszuk az alkalomhoz illő modellt, színvariációt.