Biztos nem vagyok egyedül, azzal kapcsolatban, hogy bizony még télen is rendszeresen járok a vízpartra és nem teszem el a feeder botjaimat pihenni, hanem igyekszem ilyenkor is a békés halakat megfogni, annak ellenére, hogy a tél már nem a legbiztosabb évszak, ha ezeknek a halaknak a horgászatáról van szó.
.jpg)
Sokaknak ismerős lehet ez a kép, hiszen egy közkedvelt tavon horgásztam, ami nem volt más, mint a Palotavárosi-Felső tó.
Télen törekszem arra és szerintem törekedni is kell rá, hogy, olyan vizeket látogassunk, ahol biztosan tudjuk, hogy sok hal van, ismerjük már, tudunk róla néhány információt, hiszen betlizni senki nem szeret, pláne nem a hidegben.
Apropó hideg, a másik dolog, amit személy szerint én nem kedvelek ilyenkor, az a szerelés. Hideg, fagyos kézzel felszerelni a botot, na ez aztán soha nem lesz a kedvenc tevékenységem. Éppen ezért télen sokszor szavazok bizalmat a különböző előre elkészített végszerelékeknek.
.jpg)
Látható is, hogy van választék bőven!
.jpg)
Az első a dupla szett, amiben 2-2 szerelék van.
A csomag áll 2db fixen megütköztetett kosárból, alatta fonott zsinórból elkészített, csalitüskés 10-es méretű horog, amihez jár egy a kosárhoz passzoló method töltőszerszám, illetve egy doboz csali is.
Ennek a dupla szereléknek két verziója van, az egyik a sima method kosaras, a másik pedig a vezetőszárral ellátott, távdobó kialakítású verzió.
Az elérhető méretek:
-Klasszikus verzó: 40+40g, 50+50g, 60+60g
-Long cast verzió: 40+40g, 50+50g, 65+65g
.jpg)
Ezen képen az imént említett dupla szettekben található végszerelék van, viszont itt a csomag csak és kizárólag egy komplett végszereléket tartalmaz.
A méretek megegyeznek a dupla szettes kosarak méreteivel.
.jpg)
Sok, olyan víz van, ahol télen is kell bejuttatni mennyiséget, ahhoz hogy eredményesek lehessünk, ehhez kiváló alternatíva lehet ez a kosár.
Egy bordás kosár, ami alatt szintén egy fonott zsinórra kötött horogelőke van, illetve egy fix szerelékre van kötve. Elérhető 25-35-45 grammos kivitelben, illetve mindegyikhez van egy plusz 20 grammos súly, amit ha szeretnénk használni, akkor csak rá kell húzni a kosár belső szárára.
Fontos megjegyezni még egyszer, hogy ezek fix végszerelékek, tehát csak is kizárólag, olyan tavon tudjuk használni, ahol lehet ütköztetni kosarat és nem kell csúszó végszereléket alkalmazni. Hogy melyiket választottam ezen a pecán? Mindjárt kiderül, viszont előbb keverjünk egy kis etetőanyagot!
.jpg)
Kedvenc keverékeim közül az egyik.
Fél-fél zacskó pellethez tettem kb 200ml epres aromát, ezzel is igyekeztem növelni a csalogatóanyag fogósságát, hiszen úgy vettem észre, hogy télen bizony már jól jönnek az, ehhez hasonló extra adalékanyagok, és rendre használom is ezeket.
.jpg)
390-es Universal, erősebb, gerinces bot, hiszen pontyra horgászunk!
.jpg)
8500-as Concourse orsó, ez az orsó bátran ki merem jelenteni, hogy bármely 390-420-as feederre kiváló választás lehet.
.jpg)
Hoppá! Horgon is az első hal.
.jpg)
Ahogyan látszik is, a választásom a Long cast végszerelékre esett. Hogy miért?
Biztosan kitalálták már, hogy a hosszabb bottal és a nagyobb méretű orsóval bizony messze horgászom, ehhez pedig szintén szükség van egy távdobó, vezetőszárral ellátott kosárra, ami jelen esetben 65grammos volt és hozzá segített a nagy szélben, ahhoz, hogy pontosan tudjak horgászni erre a 80 méteres távolságra.
(3).jpg)
Mivel egy doboz csali is van a dupla szettben, ezért természetesen ezt tűztem a tüskére.
Látszik a jó akadás, a fix végszereléknek köszönhetően sokkal kevesebb halvesztésünk lehet.
.jpg)
Szép kis tükrös volt az első kifogott hal.
.jpg)
Remek páros!
Ez a bot nem véletlenül kapta az Universal nevet, hiszen én személy szerint a 390-es változatával 60 métertől egészen 100 méterig horgászom.
Már nem kell, azon agyaljunk, hogy a hidegben nem szeretnénk szerelni, mi van akkor, ha esetlegesen beszakítunk egy szereléket, hiszen egy egyszerű kötéssel felkötjük a forgót a főzsinórunkra és már kész is a szerelés, kezdődhet a peca!
Sokat horgászom ezekkel a végszerelékekkel, próbáljátok ki, ti is.
Szöveg: Raffer Kristóf
Kép: Molnár Zoltán
Férfiasan be kell vallanom, hogy nagyponty horgászatom szeptember első hetére meglehetősen hektikussá vált. Teljes eredménytelenségről azért nem beszélhettünk, mert a lefinomított etetési és csalifelkínálási módszerem még hozott néhány igazi matuzsálemet, de a kapások erősen csökkenő tendenciája új stratégiák és teljesen új alapok felállítását követelték. Kedves közeli horgászboltosom tanácsolta, hogy egy időre tegyem félre a bojlit, még az...
A plasztik csalik felkínálásának egyik legmodernebb és legszabadabb felkínálásának lehetőségét hoztuk el nektek a Wizard Fine Jig Rig személyében. Az eredetileg japán technikát a legegyszerűbb alkatrészek kombinációja teszi speciális egységgé, mely súlyból, acél karikából és egy offset horogból áll. A Sárszentmihályi tó sekély vize remek lehetőséget nyújtott az új rig próbálgatására, tesztelésére A Fine Jig Rig a közkedvelt és rendkívül...
A Carp Expert a hazai és európai feederes mezőny egyik legnépszerűbb márkája lett 2026-ra. Híres arról, hogy kiváló ár-érték arányú, strapabíró és eredményes pecát garantáló feeder botokat kínál kezdő és profi horgászoknak egyaránt. Az alábbiakban bemutatjuk azt az öt legkedveltebb, de különböző karakterű feederbotot, amelyek közül választva a finomszerelékes tavi pecától kezdve a vadvízi folyókig minden helyzetre találunk kompromisszum mentes...
Ahogy a tavasz egyre melegszik, tagadhatatlanul érezhetjük a nyár közeledtét, amely horgászat szempontjából az év egyik legizgalmasabb időszaka. A víz már kellően meleg ahhoz, hogy a halak aktívan táplálkozzanak, ráadásul az időjárás is kedvező a horgászoknak. Az éjszakai pecákról sem szabad elfeledkeznünk, hiszen ezeknek is ilyenkor van szezonja! Vannak bizony olyan kiegészítők, amelyeket semmiképpen nem érdemes otthon hagyni az év legmelegebb időszakában,...
Többszáz órát eltöltöttem már a Dunán az elmúlt években, de ez a május eleji rekord kisvíz közeli állapot nekem is feladta a leckét. A letisztult, tartósan alacsony vízállás és az egymást követő időjárási frontok komoly kihívás elé állították a pergetőket. A ragadozók a sorozatos légnyomás-ingadozás és a tiszta, sekély víz miatt gyanakvóvá, kapókedvüket tekintve pedig hektikussá váltak. A májusi Dunán a legjobb haltartó helyek, kövezések,...
A tél után várva várt időszak, amikor a vizeink elkezdenek felmelegedni, a nappalok kellemesen melegek, napsütésesek, és már az éjszakák sem túl csípősek ahhoz, hogy több napot a vízparton töltsünk. Fanatikus pontyhorgászként én sem bírtam tovább, és kora tavasszal Szabó Imre csapattársammal ellátogattam a Pródi Horgásztavak Bojlis “Nagy tavára”. Végszerelékek a vízben, minden a helyén: végre horgászunk! Abban az időszakban, amikor a...