III. Energofish Feeder Race beharangozó
Megjelent: 2019. augusztus 08. | Forrás: Ujszászi Dániel | Események/Kiállítások

Az előző két felvonás hagyományait, újdonságait folytatva az idei évben, augusztusról szeptemberre fordulva már harmadik alkalommal kerül megrendezésre kétfordulós versenyünk, az Energofish Feeder Race. A megmérettetés helyszíne – reméljük sokak örömére - a tavalyi kiíráshoz hasonlóan a Kaposvár mellett található Deseda tározó lesz. A visszaszámlálás megkezdődött, a nevezési lista töltődik, kedvcsinálónak pedig következzen néhány lényeges részlet arról, hogy mire is számíthatnak mindazok, akik a nyár utolsó hétvégéjén a Desedát választják úti céljukként.

Már közvetlenül a tavalyi verseny eredményhirdetése után nem egy pozitív visszajelzést kaptunk azzal kapcsolatosan, hogy a választott helyszín az itt begyűjtött élményeknek köszönhetően bizony sokak szívébe belopta magát hangulatával, és ami talán ennél is fontosabb, kiemelkedő halbőségével. Ugyan nem a szomszédban találjuk az említett célállomást, azonban bátran ki merem jelenteni: a tó meghálálja a lerótt kilométereket. Ahogyan azt a tavalyi versenyünk, illetve az idei rezgőspicces elődöntő fogásai is illusztrálták, nem mindennapi keszeg- és/vagy kárász üldözésre ad lehetőséget ez a víz, amely remélhetőleg 3 hét múlva is hasonló arcát fogja mutatni.

A látvány magáért beszél, gyönyörű környezetben, „tiszta zöldben" tárul szem elé a Deseda-tó.

A versenypálya horgászállásai egymástól kényelmes távolságra kerültek kialakításra, ahol felszereléseinknek bőven jut szabad hely.

A kiépített murvás útnak köszönhetően a helyek mindegyike jól megközelíthető, ahol a parkolás is direktben megoldható.

A szombat reggeli megnyitó helyszíne - a tavalyi évhez hasonlóan - a Toponárhoz tartozó halőrház lesz, ahol mindkét forduló sorsolása, illetve a vasárnapi eredményhirdetés is lebonyolításra kerül majd.

Természetesen minden fontos részlet kiemelésre kerül a kezdés előtt, legyen szó akár a helyi szabályokról, előírásokról, akár a verseny menetéről.

Már a sorsolás során beélesítésre kerül az a Google Drive felület, ahol először összeállnak a kihúzott szektorok, majd pedig élőben, folyamatosan frissülve nyomon követhetővé válnak a lemérlegelt súlyok is.

Az előző két év hagyományaihoz hasonlóan igyekezni fogunk mindent szemmel tartani, ami a verseny során történik, a legizgalmasabb eseményeket pedig többszöri élő bejelentkezéssel tárjuk majd a kíváncsi szemek elé.

A megmérettetés rangját jól mutatja, hogy mind tavaly, mind pedig tavalyelőtt a hazai élversenyzők közül többen is színesítették a mezőnyt.

További üde színfoltot jelentenek a külföldről érkező versenyzők.

Feeder csapatunk tagjai sem tudják megállni, hogy a halak nyomába eredjenek.

Az élőben követhető mérlegelés mellett a már hagyománnyá vált újításunkat a versenypályán kihelyezett zászlók jelentik. A szektorok széleit mindkét fordulóban megjelöljük ilyen módon, emellett pedig vasárnap a szombaton szektor 1-et horgászó versenyzőket is kiemeljük majd.

Az első fordulóban legjobban teljesítőket mindig kiemelt figyelem kíséri a végelszámoláshoz közeledve.

A keszegek hada mellett szépségdíjas ezüstkárászok megjelenésére is érdemes készülni, hiszen a tavalyi verseny során is bőven bukkantak fel belőlük a zsákmányolt terítékekben.

A darabszámra sem lehet panasza annak, aki ügyesen megoldja a pálya aktuális feladványait.

A vasárnapi fordulót követően, az eredményekre várakozva mindenkit vár egy ebéd a Kaposvári Sporthorgász Egyesület jóvoltából a már említett halőrháznál.

Tárgynyereményekből az idei évben sem lesz hiány: az első három helyezett értékes Rive termékekkel gazdagodik majd, a további díjazott versenyzők pedig - többek között - Benzar feederek boldog tulajdonosaivá válhatnak.

Az impozáns serlegek természetesen nem maradhatnak el.

A kamera idén sem fog tétlenül várakozni, ugyanis az előző két megmérettetéshez hasonlóan minden izgalmas mozzanat visszaköszön majd egy összefoglaló film formájában.

A boldog tavalyi győztes, Novák János. Kíváncsian várjuk: 2019-ben vajon ki lesz a legügyesebb, aki magasba emelheti majd az őt megillető kupát?

Minden bizonnyal egy kiélezett, halban rendkívül gazdag verseny elé nézünk, ahol a tavalyi eredményekből kiindulva minden esély megvan a 20 kilogramm körüli, és afeletti fogásokra is. A rangos mezőny már most biztosított, ami még egy plusz érv amellett, hogy kipróbáld magad egy ilyen megmérettetésen, akár első alkalommal, akár „visszatérő vendégként".

Találkozzunk augusztus 30. és szeptember 1. között a Deseda partján!

JELENTKEZÉS ÉS BŐVEB INFORMÁCIÓK ITT!

Ujszászi Dániel,
Energofish Feeder Team

FeHoVa 2024 - Deeper Quest a fedélzeten!
Megjelent: 2024. január 21. | Forrás: Energofish | Események/Kiállítások

Új év – új horgászszezon, megannyi érdekesség. Várunk mindenkit a 2024-es év első horgász tematikával felvértezett rendezvényén, a FeHoVa kiállításon! Február 8-11. között találkozunk a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpontban. Lassan kilépve a téli időszakból, eljött az idei év első kiállítása is, a FeHoVa. A visszajáró érdeklődők már megszokhatták, hogy az Energofish standja a horgász szekció legnagyobb alapterületét tudhatja...

MATE verseny beszámoló
Megjelent: 2023. október 16. | Forrás: Bartucz Tamás | Események/Kiállítások

A hagyományokhoz hűen idén is megrendezésre került október 2.-án a XIII. MATE Egyetemi Horgászverseny a MATE SZIC HÖK és a Halászati és Horgászati Szakkollégium szervezésében. Az idei verseny a festői környezetben elhelyezkedő, és rendkívül erős keszegállományú galgahévízi Bika tavon került megrendezésre. A versenyzők három kategóriában indulhattak, összesen 43 versenyző egyéni, páros és három fős csapatokban mérte össze...

XXIII. Balatoni ifjúsági horgászviadal
Megjelent: 2023. június 20. | Forrás: Energoteam | Események/Kiállítások

A Balatoni Halgazdálkodási Np Zrt és a Balatoni Horgászegyesületek Szövetsége közös rendezvényét 2023. 06.11-én Révfülöpön a Mathias Corvinus alapítványi kollégiuma gyermektáborában, annak kikötőjében tartottuk meg. 15 ifjúsági horgász és hozzájuk kapcsolódó, azonban a versenyben részt nem vevő 7 fő gyermek horgász részvételével. A reggel 7 óriási gyülekező és regisztráció után a versenyzők elfoglalták horgászhelyeiket a kisorsolt...

Markóczy József gyermeknapi emlékverseny
Megjelent: 2023. június 05. | Forrás: Energofish | Események/Kiállítások

"Számos helyen fogtam halat, de a Tisza szerelmese voltam igazán. A horgászat mindig nyugodt embert csinált belőlem, ezt az érzést akartam továbbadni a következő generációnak! - Markóczy József (1946 -2021) tiszteletére állíttatta az Energofish Kft, Tiszaújváros Önkormányzata és a ZGHE." 2023. június első vasárnapja különleges volt, az Energofish Kft. és a tradícionális Zabos Géza HE. gyermek napi verseny életében. Átadásra került egy emléktárgy...

FeHoVa 2023 - Twisteres hangulattal várunk a kiállításon!
Megjelent: 2023. január 29. | Forrás: Őze Dániel | Események/Kiállítások

Új év – új horgászszezon, megannyi érdekesség. Várunk mindenkit a 2023-as év első horgász tematikával felvértezett rendezvényén, a FeHoVa kiállításon! Február 9-12. között találkozunk a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpontban. Lassan kilépve a téli időszakból, eljött az idei év első kiállítása is, a FeHoVa. A visszajáró érdeklődők már megszokhatták, hogy az Energofish standja a horgász szekció legnagyobb alapterületét tudhatja...

Lujza-majori horgásztábor: 400 sneci 1 óra alatt
Megjelent: 2022. július 28. | Forrás: Jéger-Csertus Anita | Események/Kiállítások

Július második hetében megrendezésre került a FŐHESZ-Poronty SE horgásztábor, 15 gyermek részvételével a Lujza-majori halastónál. Rengeteg programmal, játékokkal, vetélkedőkkel, horgászvizsgára való felkészítő oktatással, sokféle ajándékkal és díjjal készültek a lelkes szervezők a gyerekek szórakoztatására. Volt lézerharc, rókavadászat, fotóvadászat, horgászverseny a Palotavárosi felsőtónál, társadalmi munka Lovasberényben, egy fagyizással...