Lukácsi Béla2019. szeptember 19.

A címben szereplő szójáték a pergető botok piacát jellemzi. Amikor elkezdtem pergetni, akkoriban még előfordult az akár 360-as pergető bot is, sőt a 300-as már nagyon rövidnek számított. Aztán egyre rövidültek a pergető botok, manapság már nem kell keresgélni a 200-as, vagy az attól rövidebb botokat sem. Valójában milyen az ideális pergető bot hossza?

Előbogarásztam egy régi fotót, amelyen már a rövid botot preferáltam,

A hosszabb nagytestvér kialakításában nagy segítségre volt a már kíváló alapokkal rendelkező 198 centis változat.

A peregetés térhódítása igazából a wobblerek, majd utána a plasztik csalik, illetve a fonott zsinórok megjelenésével indult el. Addig leginkább a támolygó vagy a körfogó villantó használata volt egyenlő a pergetéssel. Ahhoz hogy egy könnyű wobblert vastag monofil zsinóron tudjunk vezetni, bizony kellett a lendület és a megfelelő erőkar, ehhez pedig hosszú bot dukált, ezért lehettek a hosszú pergető botok a divatosak korábban. Természetesen ma is sokan gondoljuk úgy, hogy jó lenne még egy picivel nagyobbat dobni, de az esetek nagy többségében, ez nem csak bot hosszának növelésével oldható meg.

Csónakból horgászva eleve oda állunk, ahová akarunk, és nem kell attól tartani, hogy túl közel állunk a ragadozókhoz, erre számos példát tudok felsorolni. A partról horgászat során lehet esetleg problémánk, de ott is van lehetőségünk helyet változtatni, esetleg így közelebb kerülni a jónak élt pontokhoz.

A harcsás pergetés során nem volt sok lehetőség, egy brutál erős 330-as botot néztem ki magamnak, de akkori bánatomra nem volt éppen kapható, ellenben volt egy 300-as, ami mai szemmel már sokkal jobb döntésnek bizonyult. Mivel sorra fogtuk barátaimmal a szebbnél szebb harcsákat, egyre feltűnőbb lett, hogy én sokkal hamarabb kifárasztom a harcsáimat. Később rájöttünk ennek okára is. A kisebb erőkarral, sokkal gyorsabban felőröltem a harcsa erejét. Nem beszélve arról, hogy én sem készültem el az erőmmel egy nagyobb harcsa kifárasztása után. Ezután már kerestük a rövidebb botokat, és rengeteg keresgélés után találtunk végre 270-es megfelelő botot is. Ezzel még egy lépést tettünk végre az ideális bot megtalálása felé. Aztán az egyik kiállításon szembe jött egy 180-as üvegbot, amelyet tengeri horgászatra terveztek, de az ereje megfelelőnek bizonyult a harcsák ellen is, ráadásul a brutálisan kedvező ára miatt meg is vásároltam egyet belőle.

Ez az akkoriban nevetségesnek számító rövid bot, kiválóra vizsgázott, elég volt a csónakos pergetésre, és kiválóan lehetett vele irányítani a harcsákat fárasztás közben.

Azóta nagyon sok idő telt el, és már én is magaménak tudhatok egy saját nevemmel fémjelzett pergető botot, természetesen 200-as tartományban, pontosabban 198-as hosszban, ami kiválóan vizsgázik a mindennapi horgászatok közben. Azonban felmerült bennem is a kérdés. Valóban jó ez a bothossz mindenre?

Leginkább a süllőket kergettem a legerősebb piros változattal.

Sajnos nem, éppen ezért kezdtem el vizsgálni, hogy milyen hosszú botra lehet még szükségem, ami valóban hasznos is lehet a pergetések során. Így most elmondhatom, hogy a méretet növeltem. A 220-as hosszú bot megérkezett a Pro Guide szériában, amely szinte mindenben megegyezik az elődjével, kivéve persze a bot hosszát és az ebből eredő botsúly növekedést.

A 220 centiméteres változat is 4 variációt kínál.

Miért is kellett megnövelni a bot hosszát? Elsősorban csónakból szoktam horgászni és csak ritkán maradok parton, azonban a parti pergető múltamat nem lehet elfelejteni, bármennyire is ritkán pergetek partról, tudom a parti horgászat korlátait. A fárasztás során itt sincs probléma, azonban egy partszéllel párhuzamosan vezetett csali esetében már jól jöhetnek a plusz centiméterek. A hosszabb bottal a parttal párhuzamos törésvonalat könnyebben meghorgászhatjuk és ott vezethetjük el a csalinkat ahol leginkább kapásra számíthatunk. Persze ez a vonal előfordul, hogy sokkal bentebb húzódik, akár lehet 4 méterre is, így lehetne 20 centiméterenkénti méretnöveléssel, akár 5 bot is, ami értelmetlen lenne. A 220 centiméteres bothossz még nem túl kényelmetlen fárasztáskor, és a súlyát sem növeli meg a botnak, ez a valódi eredményes méretnövelés.

Különböző színek, mind más erősségre utalnak.

Csónakos pergetésnél is van azért előnye a 220-as botnak. Amikor erősebb sodrásban horgászunk meg egy akadót, akkor a sodrás nagyon gyorsan a sodrással megegyező vonalba rendezi csalinkat. Ezt a sávot ki tudjuk szélesíteni, ha jobbra és balra fordulunk, esetleg a hajó szélességét is kihasználjuk a feladatra, de a hosszabb bottal is szélesíthetjük a meghorgászott sávot. Esetünkben 40 centiméterrel szélesebb sávot tudunk meghorgászni, ami bizonyos esetekben pont elég a plusz kapáshoz. Mielőtt azonban túlságosan eltolódnánk, a hosszabb botok felé, érdemes tudni, hogy általánosságban a 200-as botok a legkezesebbek, talán az UL botok kivételek ez alól, amelyek lehetnek akár 180-as hosszúságúak is.

A spicc kis kicsit különleges festést kapott.

Ha valakinek felcsigáztam a figyelmét a bot iránt, akkor most megtudhatja, hogy mit is tud ez a nagyszerű pergető bot.

Mint említettem egy 220 centiméter hosszú botról van szó, amely 4 erősségben kapható, a nyele osztott. az osztásnál pedig különböző színnel vannak jelölve az erősségnek megfelelően. A fehér a legfinomabb pecákra való a maga 2-10 grammos dobósúlyával. A következő a sorban az 5-17 grammos dobósúlyú zöld, utána a sárga következik 10-28-as dobósúllyal, majd a sort a piros zárja 14-42 grammos dobósúllyal a sort. Utóbbival már bátran nekirugaszkodhatunk a harcsák megfogásának is.

Sok apró figyelmesség teszi teljessé azt a pergető pálcát.

Amit, még nem említettem. Kétrészes botról beszélünk, ami egy 220-as hossznál már fontos lehet. Van egy különleges festése, az utolsó 4 gyűrű kötésének festése sárga színt kapott ezzel is növelve a kapás érzékelésének eme szegmensét, ez főleg a szürkületi órákban lehet lényeges.

Hasonló süllőket kívánok mindenkinek, nekem bejött a saját márka.

Mennyire jó az új bot? A választ csak később kapjuk meg, de a rövidebb testvér használói által kapott sok pozitív visszajelzés, mind azt erősíti meg, hogy ez egy igazi vérbeli pergetőbot sorozat lesz.

Lukácsi Béla


Csemege a nagytestű pontyoknak

Csemege a nagytestű pontyoknak

2019-10-10 | Forrás: Szabó Bence

Az elmúlt években sokat horgásztam célzottan nagytestű pontyokra, nem véletlenül kerestem fel olyan, már-már legendás vizeket, mint Ohat, Maconka, Harsány vagy éppen Fehérvárcsurgó. Gondolom, egyiket sem kell külön bemutatni senkinek. Ezek az ikonikus tavak, tározók, sokak számára jelentenek potenciális célállomást a hétvégi horgászatok során, hiszen az említett helyszíneken reális esély kínálkozik az igazán nagytestű pontyok megfogására. Ahhoz azonban,...


A nagy csalikhoz különleges kosár dukál!

A nagy csalikhoz különleges kosár dukál!

2019-09-23 | Forrás: Szabó Bence

Gyakran előfordul, hogy olyan helyzetben találjuk magunkat, amilyenre előzetesen nem számítunk. Jó példa erre az, amikor egy methodos peca során a megszokott és általánosságban jól működő pici, 7-10 mm-es csalik valamiért csődöt mondanak. Ennek oka lehet, hogy a meghorgászott vízterületen a nagy mennyiségben jelen lévő fehérhalak ellehetetlenítik pontyfogást, hiszen minden apró pelletet vagy bojlit gyorsan a magukévá tesznek. Ilyen esetben egyetlen megoldás...


Az okos swinger: Carp Expert Pro Led

Az okos swinger: Carp Expert Pro Led

2019-09-13 | Forrás: Halmos Mihály

A merev karos swingerek családját erősítő Carp Expert Pro Led széria már a tavaszi megjelenésekor igazi favoritnak számított. Felépítésében és tudása tekintetében nem nagyon akadt vetélytársa, és ez az állapot mostanra, 2019. őszére sem változott számottevően. A sikere egyértelműen abban rejlik, hogy amellett, hogy piszok jól mutat minden állványon a jelzőegység alatt, a zsinór megfeszítésének mértékét egyszerűen és gyorsan állíthatjuk a...


Az új orsó és a süllők

Az új orsó és a süllők

2019-09-12 | Forrás: Bokor Károly

Egy kis villámportyáról szeretnék röviden beszámolni. Azért röviden, mert az új orsóról, a Bokor Pro Spin szériáról egy kicsit részletesebben, több fotóval, információkkal, és remélem, jó halakkal hamarosan ismét jelentkezem. Most röviden tehát azért, mert a rövid, legelső pergetés úgy sikerült az új orsóval, hogy van miről beszámolni. Késő délután volt, szinte csak ránézni akartam a Dunára. Rendbe tettem a kikötött csónakomat, és...


Bemutatjuk a Carp Expert Dippelt Horogpelleteket

Bemutatjuk a Carp Expert Dippelt Horogpelleteket

2019-09-05 | Forrás: Energofish Feeder Team

Léteznek csalik, melyeknek az egyszerűségükben rejlik a nagyszerűségük. Bizonyára mindenki ismer és használt már olyan kemény, fúrt horogpelleteket, amelyekkel egyes vizeken fantasztikus eredményeket lehetett elérni. Igen, a múlt idő használata nem véletlen, hiszen uszonyos barátaink is folyamatosan tanulnak, így a sokszor alkalmazott, jól bevált csalikhoz előbb utóbb hozzászoknak, melynek eredményeképp ritkábban veszik fel azokat. A folyamat nem kis kihívást...


Bemutatom kedvenc horgaim, egyenesen Japánból

Bemutatom kedvenc horgaim, egyenesen Japánból

2019-08-16 | Forrás: Szabó Bence

A Maruto horgok már-már végeláthatatlannak tűnő kínálatában eligazodni nem könnyű. Megannyi új horog jelent meg az utóbbi időben a márka égisze alatt, melyek között nekem is időbe tellett megtalálni azokat a típusokat, amelyek igényeimnek a leginkább megfelelnek. Feladatom bizonyos szempontból könnyű, bizonyos szempontból viszont nehéz volt, hiszen minőségüket tekintve egytől-egyig kiváló termékek ezek, nem véletlenül, hiszen Japánban készülnek,...